Ha lehet két várakozás közé egyenlőségjelet tenni, akkor azt mondhatom, hogy amennyire vártam Fabók Mancsi előadását, éppúgy vártam a Cirókásokat is. Nagyon egyszerű oka van, kettő is: a Csomótündér és a Címzett: Anyegin.
Ha az ember egy társulatot ritkán lát, de amit lát tőlük az mindig ötletes, izgalmas és vonzó, nem csoda, hogy további fontolgatás nélkül bizalmat szavaz a többi előadásuknak is. Még akkor is, ha önmagában a „Hamupipőke” cím nem hoz lázba, eleget meséltem a lányaimnak. Amennyiben viszont hozzátesszük: a szerző Gimesi Dóra (aki a Csomótündért írta, megjegyzem: könyv formátumban is nagyon jó), a tervező Mátravölgyi Ákos, a rendező pedig Vidovszky György, akkor már egészen más a helyzet.
Az előadást ráadásul az Anyegin négy főszereplője játszotta. A két mostohalányt egyedül Szörényi Júlia, Hamupipőkét Nyirkó Krisztina, az apát és a herceg szolgáját Fülöp József, míg a herceget Ivanics Tamás. Ez a csapat kiegészült Makra Viktóriával, akit néhány alkalommal a színmű előadásaiban már láthattam (Gömbfejűek és Csúcsfejűek pk.), de eddig nem került az érdeklődésem homlokterébe.
Ez a Hamupipőke feldolgozás azért is érdekes volt, mert különféle hulladékanyagokat ruháztak fel az előadásban másodlagos jelentéssel, magyarán: bábként használták őket. Csomagolópapír jelképezte Pipőkét, a mostoha és lányai kályhacső darabok voltak. Ez a megoldás azért is volt ötletes, mert így a két, minden feldolgozásban hasonló karakterű veszekedős „csúnya lányt” egy színésznő is gond nélkül játszhatta. A képzeletünknek ez is elég volt, és egyértelműen érdekesebbnek találtam ezt a megoldást, mintha klasszikus, szépen kidolgozott bábfigurákkal operálnak.
Ugyancsak nagyon szerettem azt, ahogy műanyag csövekkel és kukákkal zenéltek a szereplők. Ráadásul a megfelelő időközökben szakították meg az előadást a zenei betétek, kellően fokozva a feszültséget, illetve némi késleltetéssel súlyt adtak egyes fordulatoknak.
Az egész előadás bizonyítéka annak, hogy a pénz ugyan feltétlenül kell egy előadás megvalósításához, de nem az a fő összetevő. Sőt, mintha a forráshiány egyenesen motiváló tényező lenne, arra készteti az alkotókat, hogy annál több ötletet bevetni csináljanak jó színházat. (Ezzel nem azt akarom sugallmazni a kulturális kormányzatnak, hogy további elvonásokkal motiválják a szférát, csak megállapítom, hogy vészhelyzetben is működik a színház, ha eléggé elszánt ÉS kreatív emberek vannak a társulatban.)
Bensőséges jeleneteket láthattunk, pedig nem volt más eszköz hozzá, csak egy kartondoboz, selyempapír és egy narancssárga szalag. Apa és lánya eljátszották a tengeri hajózást, majd egy fordulattal megtudtuk, hogy az apa hajós és valóban elmegy Pápua-új Guineába. Nagyon rossz ötletnek tűnt, hogy lányát nem vitte magával, legszívesebben megállítottam volna itt a történetet. Úgy látszik, hogy a későbbi Pipőkében ez az elmaradt utazás nyomot hagyott (nem csoda, hisz az apja többé nem tért vissza, hajója elsüllyedt). Hasonlóan bensőséges volt a herceg és a lány jelenete is. A herceg szavak nélkül az őt jeképező bevásárlótáskát nyújtja a lány felé, aki önmagát (azaz a selyempapír darabot) bele is helyezi.
Ebben az előadásban hálás az összes szerep. Mindenki kapott elég feladatot, ráadásul együtt is zenélnek, nagyon erős a csapatjáték. Amilyen kacér és felületes volt Nyirkó Krisztina Olgaként, most annyira harmatos és üde. Megvan benne a dac, a küzdésvágy. Nem adja fel és az egész nézőtér neki szurkol. Szörényi Júliának ziccer a két rossz lány (Amália, Emília) együttes eljátszása. Némi különbséget látunk a két lány között még így is. Ők is szenvednek némileg anyjuk zsarnokságától és ez nekünk némi elégtételt jelent. Komikus karakter az anya is, aki nem győz meg szavainak igazáról. Egy másodpercre sem hisszük el, hogy valóban megpróbálta megszeretni Pipőkét.
Ivanics Tamásról elhisszük azt, hogy semmi kedve a feleségválasztáshoz és ifjú szerelmesnek is hiteles. Fülöp Józsefet még nála is jobban lehet szeretni apafigurájáért, aki próbálja leplezni félelmét a választott feleségtől. Később szolgaként és álruhás uralkodóként ő is inkább komikus figura, jó ellenpont.
A happy endet most is megkapjuk, azzal a kis módosítással, hogy a lány az esküvőnek egyetlen feltételt szab: el akar utazni Pápua-új Guineába. Csak helyeselni tudjuk ezt az ötletet. Mi viszont az előadást nézve további Ciróka-produkciókra vágynánk. Ciróka-szempontból a kecskemétiek vannak előnyben. (Ezen kívül ismét felmerült bennem, csak meg kellene újra nézni az Anyegint is…Még inkább: meg kellene rendelni a tanítványaimnak.)
