Nem kis kaland egy alternatív színház részéről "nagy történelmi lovagdrámára" vállalkozni, mikor nincsenek megfelelő keretek a látványos kiállításhoz, ki kell húzni a darabban szereplő tömegjelenetet, muszáj a kisebb szerepeket ugyanarra a színészre osztani. Gondolni sem lehet arra, hogy hasonlóan impozánsan lehessen megszólaltatni a Jurányi Inkubátorházban mindössze száz néző előtt Heinrich von Kleist 1808-ban írt romantikus színművét, mint teszem azt, 1994-ben a Vígszínházban. De ezt mind tudjuk előre, és nem is várunk semmi hasonlót. Amit igen, hogy a darab szelleme jusson el hozzánk nézőkhöz. Eljut. Jó élmény A heillbronni Katica most is, bár a szerző által beígért happy end-élmény azért elmarad.
Kleist szövegét olvasva pedig azt kapjuk, mint amit egy átlagos mese végén. Itt ugyan nem a szegényember legkisebb fia nyeri el a királylányt és a fele királyságot, hanem a heilbronni fegyverkovács lánya kapja meg az álmaiban megjelent Sugár Friderik grófot. Nem könnyen. Rengeteg utána mászkálással, árokparton alvással, elájulással jár a projekt. A gróf minduntalan elutasítja, miközben a lelkében mélyen szereti, de ezt magának sem meri bevallani, hiszen áthidalhatatlan a társadalmi különbség, és a gróf büszke ember. És mi több: bizonytalan magában és abban is, hogy mit akar. Ezért van szüksége sugallatra, kerubra, csodás megmenekülésre tűzvészből, véletlen fordulatokra. Még ezek után sem meri elhinni, hogy az általa is látott csodás álom erre a szegény lányra vonatkozna. Nem hangzik jól, de mégis látnunk kell, hogy igazán merészen akkor meri vágyait kinyilvánítani, amikor Katicát egy gyors deus ex machinával a császár örökbefogadta. Addig lapít.
Fekete Ádám dramaturg, aki Petra-Szabó Gizella szövegét gondozta, megkímél minket a felesleges magyarázkodástól. Merészen kihúzza a körmönfont indoklást, és így a nézők közül csak az tudja, hogy a császár korábbi heilbronni kalandjával magyarázható ez a fordulat, akik olvasták a teljes szöveget. Így is, úgy is felesleges ezt túlbonyolítani, a lényeg, hogy Sugár Fridrikben nincs meg ugyanaz az erő és tartás, amely kétségkívül megvan Katicában. Nem árt egy romantikus színdarabnak, ha legalább egy tiszta lelket felmutat.
A szputnyikosok találtak egy ilyen színésznőt, akire elmondható, hogy egészen tökéletes Katica, nála jobbat-szebbet, akinek jobban hihetnénk, elképzelni sem lehet.
A 21 évvel előtti Heilbronni Katicában sok mindent szerettem, természetesen elvarázsolt Kaszás Attila Sugár grófként, tetszett Eszenyi Enikő invenciózus, friss és ötletes rendezése, még most is emlékszem Szabó Gabira, Tábori Nórára, Reviczky Gáborra. De maga a címszereplő, a már akkor is hírneves Kerekes Éva nem tudott magával ragadni. (Azóta már számomra is fontos színész, legutóbb két napja láttam nagyszerűnek a Tartuffe-ben, 1994-ben még fanyalogtam.)
Most Kurta Niké szervesen ötvözi az összes olyan tulajdonságot, amelyet a szerző a címszereplőnek tulajdonít. Kellően üde, elhinni az ártatlanságát, az elszántságát, azt is, hogy erdőn-mezőn mérföldeken át gyalogol a gróf nyomában. Érezzük a vágyakozását és vonzerejét, és szinte várnánk, mikor fog a gróf megtörni az ostroma alatt. Természetszerűleg drukkolunk neki. Látjuk, a grófért mindenre képes, még arra is, hogy a parancsára ne keresse, akármekkora erőfeszítésébe telik ez a passzivitás. Valamiféle földöntúli erőtől kaphatja a lendületet, amelynek egészen ki van szolgáltatva, hihetnénk. Rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, hogy a kerub által számára kijelölt társát megkaphassa, szinte aránytalanul nagy terheket is vállal. Talán ez a mozzanat, ez a túl sok küzdés, túlságosan elszánt akarás eredményezi azt, hogy a beteljesülés pillanatában mégsem boldog. A Kleist által előírt boldog esküvői kép helyett összeeső embereket, bosszút esküvő intrikus-ex-menyasszonyt látunk (Kunigunda személyében), és a gróf egy félhalott lányt vonszol magával. Természetesen minden nézőnek jogában áll az eseménysort továbbgondolni. Akibe elég optimizmus szorult, az így is viheti magával a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" gondolatot, akiben meg nem...hát, annak marad a tanulságok levonása.
Az előadás színlapja egy idézetet kiemel a szereplők nevének felsorolása előtt. Ebből tudhatjuk, hogy a darab kapcsán az alkotókat (Kovács D. Dániel rendezőt pl.) mi érdekelte:
Egészen méltatlan lenne kihagyni Sugár grófjának kíséretőből Gottschalkot, aki Kárpáti Pál által elnyeri szimpátiánkat. (Mennyire jó lett volna, ha a lány is a vele rokonszenvező szolgába szeret bele, aki társadalmi státuszát tekintve is hozzá illik, ráadásul láthatóan szerereti is.)
A színlap nem tüntet fel díszlettervezőt, így valószínűsíthetjük, hogy a rendező találta ki az egyszerű, de praktikus megoldást, amellyel a fényeknek és árnyaknak, továbbá a feketének és a fehérnek lesz kiemelt szerepe. Ez a két szín jól illik a romantikához, hiszen az eredendően kedveli a végleteket, a velejéig gonosz és az egészen ártatlan szerepelőket. A jelezekért Pető Kata vállalta a felelősséget, ezek szintén nélkülözik az élénk színeket, a fekete és a fehér mellett a szürke jelenik még meg.
Formátumos, jó előadás a szputnyikosoké. Jó élmény megnézni, igazi színház. 110 perc szünet nélkül.
