Miro Gavran világszerte sokat játszott kortárs horvát szerző, akinek A baba című kétszereplős darabját 2012 óta már tíznél több városban bemutatták (New Yorkban először), és mivel a Színház c. folyóirat tavaly leközölte a magyar fordítást, így könnyen megismerhető. (Ezen a linken a szerzőről is van infó, és a darab is letölthető.) Azt hiszem, hogy ettől még a szerző is, és a darab is ismeretlen lesz a Karinthy Színház nézőinek, akik ez esetben két óránál valamivel hosszabb színházi estére váltanak jegyet, egy szünettel.
Jól teszik, én szerettem.