Ez inkább egy nyomhagyó bejegyzés, a független és kőszínházi prózai előadások után sorra veszem az évad legemlékezetesebb zenés pillanatait is, két oldalon keresztül.
Gioconda: Cser Krisztián, Gál Erika, Kissjudit Anna és Sümegi Eszter
Rendkívüli szenzáció és revelatív este volt Kissjudit Anna beugrása a februári Gioconda-premieren, és ahogy kiderült, ezt sokan mások is így érezték, mert ennyi megosztást talán egyetlen bejegyzésem sem kapott, mint az, amit célzottan róla írtam azonnal az esemény után. Néhány napon belül többen elolvasták, mint ahányan az Erkelben elférnek. Később a teljes sorozat megnézése után írtam ajánlót az egyébként szintén jól teljesítő teljes szereposztásról és Almási-Tóth András vegyes benyomásokat kiváltó rendezéséről is, amelyik egyébként idén kettős szereposztásban lesz nézhető január végétől február közepéig, benne Kissjudit Anna két „hivatalos” időpontjával (febr. 13. és 15.).
(Nem ritkán megszólítanak idegenek is az Erkelben, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet, és megosztják velem saját benyomásaikat olyan énekesekről, akikről gyakran írok, kellemes beszélgetésekben van részem. Ez után az egy cikk után napokon belül kaptam több ilyen Kissjudit Annára vonatkozó megjegyzést is, akinek évek óta valóban nagyon drukkolok, hogy jól alakuljon a pályája, ha már a kivételes „hanganyag” megvan hozzá.)
Szegedi Csaba, Cseh Antal Bátori Évával - A Nyugat lánya 2. felvonása
A Gioconda előadásként és operaként is kevéssé fogott meg, hiába néztem meg sokszor, viszont az év folyamán mind tavasszal, mind ősszel újra tudtam nézni A Nyugat lányát, amelyikhez előzetesen szintén nem fűztem reményeket, de mégis megszerettem Bátori Éva Minnie-jét és a köré szerveződő nagyon jó csapatot. Remélem, hogy ez is lesz még előbb-utóbb.
A BFZ a Müpában háromszor is eljátszotta a Kékszakállút, Vizin Viktóriával és Cser Krisztiánnal. Az opera előtt énekelt Sebestyén Márta is, akinek jóval később Pesten is láttam egy koncertjét, mégpedig a lehető legjobb időzítéssel. (A BFZ ezt a produkciót turnéra is vitte, amelyikről a holnapi lezáró bejegyzésben fogok részletesebben megemlékezni.) A Fesztiválzenekar Orfeójának főpróbáján jártam csak, de a félig-szcenírozott előadásról így is készült ajánló.
Echo - Vizin Viktória
Vizin Viktória 2019-ben készített egy egyfelvonásos operaelőadást is Gergye Krisztián zenéjére. Az Echo izgalmas kaland volt, csak azt sajnáltam, hogy a pesti előadás egy rendkívül rossz időpillanatra esett, sokkal többre mehettem volna, ha nem a Hunyadi-operakaland egyik katasztrofálisan viselkedő közönségét fogom ki közvetlenül előtte. A sorozat néhány előadása feltétlenül eszünkbe juttathatta a beavató program gyengeségeit is és azt, hogy mi nézők mennyire ki vagyunk szolgáltatva nemcsak a műsornak, de a körülöttünk ülőknek is. (Sajnálatos, hogy elsősorban nem a nagy alakítások maradtak meg, hanem a helyzet elviselhetetlensége.)
Üdítő előadás volt az Óbudai Társaskörben az Anyegin-keresztmetszet. 2013 márciusa óta hiányolom a darabot, és nem volt rossz, hogy legalább zongorás változatban megszülethetett ez a változat, szerethető fiatal csapattal.
Megnyílt ideiglenesen az Eiffel-műhelyház, ahol sok előadást láttam (bejegyzések a próbaüzemről itt), de a legjobb élmény az Edgar volt, Balga Gabriella ebben is igazán tetszett. Februárban remélhetőleg véglegesen kinyit, mégpedig Gyöngyösi Levente operájának első színpadi előadásával.
Walkűrök
A nyár elején most sem maradt el a Wagner-napok, amelyik számomra több okból is különleges élménnyé vált. Ez első sorozatot egy meglepetés-ajándékbérletnek köszönhetően jó társaságban és az első sor közepéről nézhettem, és innen fokozottan izgalmas volt az egész. Nemigen unom meg ezt a Ringet, hiába nézem a kezdetektől. Ráadásul most már Vilmán kívül János is jönni akart, így a fiam beavatása is megtörtént. Idén csak egy sorozat lesz, már minden jegy eladva, és most is mindketten jönni akarnak. (Aki nem tudná: vannak diákjegyek, és tavaly is többször jutott a gyerekeknek így is ülőhely.)
A Wagner-sorozat sajnos ütötte az Álarcosbál néhány előadását, de így is volt, amit láttam. Az új szereposztás nagyon szerencsés kombinációnak bizonyult, Miksch Adrienn-nel, László Boldizsárral és Kálmándy Mihállyal úgy éreztem, hogy jobban működik a rendezés, mint korábban, elhihetőbbé vált a történet.
Ha már Kálmándy Mihály: volt neki saját gálája is ősszel, nem is akármilyen, sőt később Komlósi Ildikónak is egy kevésbé gála-jellegű, két opera-keresztmetszetet is hallhattunk tőle, egészen elképesztő, hogy milyen sokat énekelt nekünk. (Őt majd holnap is fogom még emlegetni.)
Kálmándy Mihály és Fodor Bernadett (aki nagyon keveset énekelt itthon, nagyon hiányoltam, de a Kálmándy-gálán szerencsére fellépett)
Ha az évad második felében a Hunyadi-kalandon és az említett gálákon túl nem is nagyon vetődtem el az Erkelbe, a Bohémélet 2.0 -át újranéztem, és nagyon jó kis csapatot találtam benne, majd nem sokkal később jöhetett az új Messiás is. Utóbbi kapcsán nem sikerült a hiányérzeteimet elfedni, de a visszajelzésekből az is egyértelmű, hogy sokaknak fog tetszeni a májusi kettő, vagy a decemberi újabb sorozat is, amelyekre szintén gondolva csak írtam erről is egy ajánlót.
Koncertek
Vashegyi Györgyöt és együtteseit – az Orfeo Zenekart és a Purcell Kórust - több alkalommal nézhettem főpróbán, de az előadásra már nem juthattam el ütközések miatt, így a Phédre és a Paulus külön bejegyzést nem kapott, csak a Didó, amelyiket rendes előadáson láthattam. Voltam néhány további koncertjükön is, de a színházi programokkal való ütközés miatt jóval kevesebbszer, mint jó lett volna.
A BFZ kapcsán holnap két turnéról is fogok írni, de itt említendő a Kamarazene-sorozatukban látott koncert, amelyen elhangzott Schönbergtől a "Megdicsőült éj" is, amelyiket azóta is néha hallgatok, mert várakozáson felüli jó élmény volt. Ekkor jártam először a zenekar próbatermében, jó hangulatú hely, méltán népszerű, csak ajánlhatom kipróbálásra az itteni előadásokat is.
A harmadik általam szintén szorosabban követett zenekar, a BDZ sem maradhat ki az összefoglalóból. Ha azt kellene kiválasztanom, hogy melyik koncertet vártam a legjobban 2019-ben, akkor különösebb gondolkodás nélkül meglenne a válasz: az egyik kedvenc darabom, amelyiket átlagosan hetente egyszer biztosan meghallgatok, Gyöngyösi Levente Missa Vanitas Vanitatuma, amelyre évek óta vártam már. Most végre élőben is meghallgathattam. Bízom benne, hogy Hollerung Gábor repertoárdarabként tekint rá, és más művekkel együtt is kitűzi még, ha már betanulták.
Ennyit a pesti zenei élményeimről, amelyekre nem kevés időt fordítottam. Ezek után még inkább a teljesség igényével jön majd holnap az utolsó bejegyzés a 2019-ben nem is annyira kevés vidéki és külföldi előadásokról, amelyek az összes megnézett előadás 10%-át jelentik, sosem volt ilyen magas arányom korábban a Pesten kívüli kategóriában. Ezek is túlnyomó részben zenei élményekről szólnak, és a céljuk, hogy kedvet ébresszenek a „székhelyen túli” előadás-nézéshez is. Törvényszerű ugyanis, hogy minél nagyobb idő/energia befektetéssel jutunk hozzá egy élményhez, annál többre értékeljük később is…
