Egy héten belül ez a harmadik székesfehérvári előadás, amelyikkel dolgom volt: a Jóembert keresünk-kel az eredeti helyszínen, a Leonce és Léná-val pedig ugyanitt a Jurányiban találkoztam, két nappal korábban.
Horváth Csaba neve, de az általam kedvelt norvég szerző, Jon Fosse is kíváncsivá tett, hogy miként fog a görög mitológiai történet megszólalni.
10 előadás:
1. Belvárosi Színház - 15h - A kétely
2. Belvárosi Színház - 19.30 - Párterápia
3. Bábszínház - 14h - Hétfejű tündér
4. Erkel - 11h - Pomádé király
5. Jurányi - 40! avagy a véges élet
6. Katona - Háztűznéző
7. Kamra - 15h, 19h - Munkavégzés során nem biztonságos
8. Örkény Színház - 15h - Az átváltozás
9. Szkéné - A halottember
10. Thália - 15h, 19h - Boeing, boeing
Aki kapásból nem tudja, hogy mi a különbség a kazán és a bojler között, az erős eséllyel meg fogja tudni, ha a Kamrában Gothár Péter két és félórás előadását végigüli. Közben van egy szünet, amelyben a játék csak azért is folytatódik, mivel két szereplő történetesen Bognár Péter „Minden kombi cirkó…” című darabját nézi, éppen a Kamrában, éppen velünk. Meg is van a véleményük róla…
A tízediket láttam, amely pont ideális, még frissnek számít az előadás (december 19-én volt a bemutató), nem unják a színészek, de már összeérett. Szép lenne, ha azt mondhatnám, hogy direkt így taktikáztam, de nem: pont erre az alkalomra értem rá és erre fértem be.
Mivel a Katona úgy működik, hogy mindkét helyszínen van egy-egy párhuzamosan próbált bemutató, és ennek a pillanatnyilag legkeresettebb „Ascher Tamás Háromszéken” a párja, ebből is elég sok előadás várható, majd aztán kiderül, hogy tudja-e tartani az iramot. Megjegyezném, hogy most is sok állójegyes volt, talán még 1-2 ember így is beférhetett volna a padkára. (Aki nem tud két hónappal előre gondolkodni, azoknak nincs más: az állóhelyekre kell hajtani.)
Bognár Péterről aki még nem hallott, azok rákereshetnek a wikipédián, 35 éves, de már több kiadott verseskötete van. Az előadáson is látszik, hogy a szerző a költészet felé hajlana, az egyik főszereplő, a rendőrköltő a mű több pontján versben beszél, a rendező által tervezett díszlet falait pedig Arany Toldijának példányai borítják, ha valaki a nézőtér elhagyásakor figyelmesen a bal oldali falra pillant, láthatja. (Arany nevét is sokszor megemlítik, aligha kerülheti el a figyelmünket.)
Maga a történet könnyen összefoglalható lenne néhány mondatban, banális és ha őszinték vagyunk: érdektelen, szereplői hétköznapi emberek, akikkel túl sok különleges dolog nem történik, esetleg annyi, hogy elmennek a Kamrába és megnézik a „Minden kombit”. Sok az ismétlődés, szövegben is, helyzetekben is, és azok a nézők járnak jól, akik elengedik magukat, felismerik, hogy ez mindössze játék, bár elemezgethetnénk a szereplők társadalmi helyzetét, és kifuttathatnánk ezt arra is, hogy ebben a kortárs drámában a Katona megint felhívja a figyelmet a hozzá nem járó, nem értelmiségi néprétegek műveletlenségére, és kilátástalan helyzetére, de akár a saját életünkkel is találhatunk - némi áttétellel - kapcsolódási pontokat. Ki mennyire szeretne ebbe belemenni, annyira fog. Az előadás nem erőlteti a dolgot.
Azt hiszem, hogy ez az előadás tényleg elsősorban hálás szerepeket kínáló, de mégis néhány klisére épülő játék. Aki például a színlapon felsorolt szereplőkre kíváncsi, és például hosszan akarja nézni Tasnádi Bencét, akkor erre a darab lehetőséget ad. Helyenként vannak jelenetek, amelyekre a „túlzás”, vagy az „ízléstelen” szó is elhangozhat a mezei nézők szájából, de ezek mégsem dominálják az előadást.
Könnyen előfordulhat, hogy ezentúl nem egy nézőben, ha egy bojlerre/kazánra pillant, még a Katona csapata fog eszébe jutni erről hosszabb ideig, de ez inkább a szórakoztató és rövid hatású darabok közé tartozik. Érdekes lesz látni, hogy milyen karriert fut be, és a komolyabb előadásokhoz szokott nézőket el fogja-e riasztani, vagy éppen felüdíti őket az, hogy most MÁS jellegű előadást látnak, mint általában. (Az idei korábbi bemutató, amely szintén meglehetősen kevéssé nézőbarát címet viselt (Munkavégzés során nem biztonságos), szintén súlytalanabbnak mutatkozott például a tavalyiakhoz képest, mintha picit lazított volna a színház. Óriási a kontraszt, ha pl. A tökéletes boldogság világával vetjük össze.)
A rendező ezúttal is meglep minket a tér kialakításával, mert a leghagyományosabb, legkézenfekvőbb elrendezést alkalmazza, pusztán az első két sorba helyez el olyan szedett-vedett foteleket, amelyek ugyanazt a retro hangulatot árasztják, mint maga a – két lepukkant lakást jelző – díszlet, annak a folytatásaként is felfogható.
Pelsőczy Réka Wágnernéjával együtt is érthetünk: „tisztára olyan ez, mint egy lakógyűlés”.
A színlap most is hasznunkra van, érdemes előtte elolvasni a szereplők összesen tíz sornyi jellemzését. Sajnos, a karakterek később sem mélyülnek el túlságosan, és megmaradunk végig a felszínen.
Az előadás valóban kapcsolódik ahhoz a problémához, hogy most számít-e, ha egy kalap alá vesszük a bojlert és a kazánt, amely kérdésre más választ ad egyik főszereplőnk, aki gázszerelő és érti-élvezi ezt a szakmát (Kocsis Gergely), és mást felesége (Rezes Judit). A néző maga dönthet. Mielőtt a „mindegy”-re szavazunk, gondoljuk át, hogy ha azt várnánk egy gázszerelőtől, hogy ő is ezt tegye, akkor mi lenne az, amire valóban azt mondhatnánk, hogy VALÓBAN számít. A sort szépen lehetne folytatni, például azzal, hogy teljesen mindegy, hogy a Katona Parti Nagy Lajos Mauzoleumát veszi elő új darabként, vagy a „Minden kombit”, egy marhaság…Vagy, ami nekem mostanában aktuális: számít az, ha egy 15 éves diák összekeveri Pallas Athénét Aphroditével és/vagy Szép Helénával? Erre is bőven lenne, aki azt mondaná, hogy kit érdekel…
Mi a fontos hát?
A színészek nekem most is tetszettek persze, akik hatásosan mondták a szöveget akkor is, amikor egy ideig csak a „piros és kék” szó felváltva történő ismételgetéséről volt szó.
Pelsőczy Réka most megint olyan szereplőt kapott, akinek minden mondatán lehet nevetni, még akkor is, amikor ismételgeti őket. (A közönség mintha erősen kétfelé szakadt volna, sokan folyamatosan dőltek a nevetéstől, míg volt a csendben figyelő másik rész, akik között nyilván olyanok is bőven lehettek, akikben a „de minek vagyunk itt a színházban ilyen hosszan egy ilyen blődli miatt” gondolat is felvetődhetett. (Abban a pillanatban nincs probléma, ha játéknak fogja fel valaki az egészet – én is csak magamat ismételhetem.)
Kocsis Gergely gázszerelője nekem most is szimpatikus volt, és ha már a felajánlott besorolásból kell választanom, akkor legyen „születetten lovagias magyar férfi”, és ne a „kívül tágasabb” kategória. Az ő pártján vagyunk, ahogy nézzük, hogy felesége kedvéért mi mindent képes megtenni. Ebben van némi túlzás, de az alaphelyzet ismerős, és lehet, hogy néhány feleséget akár némi önkritikára is késztet majd…
Tasnádi Bence nyomozója a legdominánsabb szereplő, aki megint egy nárcisztikus alakot kapott, féltékeny a feleségére, utána is folyton nyomoz, nemcsak a rábízott bűnügyeket akarja megoldani. Arrogáns és ostoba, bizarr, hogy egy ilyen karakter épp Arany Jánoshoz vonzódik. A szexualitáshoz fűződő viszonya meglehetősen vitatható…
Rezes Judit, a gázszerelő feleségeként szörnyű tragédiaként éli meg, hogy túl magas, és remekül játssza most is az áldozatot. Még sose láttam olyan szerepben, amelyről ne éreztem volna, hogy pont rá írták. Őt nézve nem éreztem felszínesnek a művet/figurát.
Pálmai Annának jobban áll A kaukázusi krétakör főszerepe, de ha valaki mindkettőt nézi, akkor felmérheti azt is, hogy egy színésznek milyen széles skálán kell érvényesülnie. Jól megoldja, de nehezen hiszem el, hogy ez az, amelyiket hosszú szériában szívesen játszana.
Rujder Vivien elég következetesen meg tudja tartani tájszólását, és Tasnádi Bence alárendeltjeként nagyon sok hálás jelenete van. Nem először kap ártatlan, nem túl okos és naiv figurát, és most is szerethető, el lehet nézegetni, ahogy tágra nyílt szemekkel némán figyeli főnökének szónoklatát. Az utolsó jelenete különösen üt – nem szpoilerezem ezt sem le, ahogy inkább legyen meglepetés még a Vajda Kristóf m.v. által játszott Lajos monológja is.
Aki a darabot csak azért nézné meg, mert fogalma sincs a bojler-kazán különbségről, azoknak talán időtakarékosabb megoldás ennek az interneten rákeresni, de akik a fent nevezett színészek játékát szeretnék 2,5 órán át nézni, és nem bánják, ha közben nem fog eszükbe jutni semmi különös gondolat arról, hogyan kellene az életüket új alapokra helyezni, azok lehetnek az előadás igazi célközönsége.
„Mást nem láttam, ennyit tudok elmondani” – idézem Wágnernét, és az érdeklődőknek azt javaslom, hogy most már az április jegyárusítás megkezdésére figyeljenek.
PS. A képek a színház galériájából származnak. Még sokkal több is van belőlük, érdemes rákeresni.
19 előadás:
1. Átrium - 15h - Kaisers TV Ungarn
2. Belvárosi Színház - 1h - Bocs, félrement!
3. Centrál - A lepkegyűjtő
4. Jurányi - A csemegepultos naplója
5. Karinthy - Péter, avagy szélhámos kerestetik
6. Katona - Háztűznéző
7. Kamra - Munkavégzés során...
8. Örkény - 15h - Két néni
9. Örkény Színház - Anyám tyúkja
10. Örkény Stúdió - 19.30 - Kripli Mari
11. Pesti Színház - A testőr
12. Pinceszínház - A Gézagyerek
13. Radnóti Színház - Ádám almái
14. Rózsavölgyi Szalon - 15h, 19.30 - Az őz
15. Stúdió K - 11h - Szamár a torony tetején
16. Stúdió K - Négyeshatos
17. Szkéné - Akit az istenek szeretnek
18. Thália - 15h, 19h - A főnök, én, meg a főnök
19. Erkel - 11h - Pomádé király
15 előadás:
1. Átrium - 18h, 21h - Kaisers TV Ungarn
2. Belvárosi Színház - Pesti barokk
3. Operett - Lili bárónő
4. Centrál Színház - My fair lady
5. Centrál Színház - Dolgok, amikért érdemes élni
6. Hatszín Teátrum - Tagadj, tagadj, tagadj!
7. Jurányi - Egyasszony
8. Katona - Nóra
9. Kamra - Bádogdob
10. Örkény - Anyám tyúkja -2.
11. Radnóti - Ádám almái
12. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Kérem, én még nem játszottam!
13. Szkéné - I.Erzsébet
14. Thália - A férfiagy
15. Maladype - A balkon
Már hetek óta elhatároztam, hogy ki nem hagyom az alkalmat, hogy a Szkéné decemberi Leonce és Léna bemutatója után ilyen hamar láthatok egy másik verziót is Büchner darabjából, mégpedig annak a Kovács D. Dánielnek a rendezésében, akinek a rövidéletű Heilbronni Katicája az utóbbi évtizedem egyik legfontosabb előadásélménye volt, mindkét megtekintés alkalmával.
13 előadás:
1. Belvárosi Színház - Családi játszmák
2. Budaörs - A sötétség hatalma
3. Operett - 19.30 - Lili bárónő
4. Centrál - My fair lady
5. Centrál - Dolgok, amikért érdemes élni
6. Erkel - Porgy és Bess
7. Hatszín Teátrum - Heisenberg
8. Katona - 19.30 - A borbély
9. Kamra - Emilia Galotti
10. Örkény - Hamlet
11. Örkény Stúdió - 19.30 - Diggerdrájver
12. Pinceszínház - A Gézagyerek
13. Rózsavölgyi Szalon - Mellékhatás
A múlt hetem kiemelt eseménye volt ez az előadás, a színházkedvelő lányom, Vilma 17. születésnapjára időzítve. A múlt szombati kecskeméti Jóember megtekintése kíváncsivá tett, hogy milyen lehet ez a másik Jóember, Bagó Bertalan rendezése, amelyiknek a novemberi bemutatója óta jó hírét hallottam, így a MÁV menetrend lehetőségeit felhasználva, elmentünk Fehérvárra, ahonnan a 22.48-as vonattal simán vissza is jutottunk a Délibe, ráadásul egy szintén pesti színházi ismerősöm társaságában, aki ugyanerre az előadásra utazott le.
A cím akár arra is lefordítható, ha valaki nem veszi észre azt, hogy ez az egyik ária fő motívumának parafrázisa: most ez komoly, hogy csak négy előadás lesz a Porgy-ból??
Ha valaki alaposan elolvassa az előadás szórólapjának második oldalát, némileg megütközhet a jogokhoz kapcsolódó kétféle információn, és elbizonytalanodhat, hogy most jogszerű-e vagy sem a darab előadása.
Az 1970-es Mikó András rendezés idején még nem volt követelmény az „all black cast”, azt jóval később tették kötelezővé, de ennek ellenére az Operaház elérte, hogy „all-white”-ban mutassa be, illetve majdnem, mert dr.Marcelo Cake-Baly személyében, aki a rendőrt játssza, mégis van egy olyan fellépő, aki teljes egészében megfelel az előírásoknak. (Rajta kívül még 24 szólista táncol/énekel, akik viszont nem.) A szabály egyébként nem terjed ki a kórusra, zenekarra, így akár az is előfordulhatott volna, hogy az Operaház felbérel 24 feketebőrű szólistát és a saját kórusával együtt lépteti fel őket. Ezt tovább lehet gondolni, ha valaki akarja...
Aki persze a sajtó híreit követte, az nyilván értesült már erről a szövődményről, amely ugyan nem érinti a már meghirdetett és eladott négy előadást, de erősen kérdésessé teszi, hogy az a rengeteg befektetett munka hosszú távon is hasznosítható lesz-e.
Ezt az ajánló blogbejegyzést sietek megírni most azonnal a vasárnapi előadás után, csakis azért, hogy akit még érdekelhet a dolog, az szánja rá magát, és menjen el február 1-én vagy/és 8-án a maradék kettőre. Ez az, ami biztosan nézhető. (Az előadáson legalább két zenekritikus és egy színházi kritikus biztosan jelen volt, tehát a hivatalos vélemények is előbb-utóbb napvilágot fognak látni a második szereposztásról is.)
Fodor Gabriella, Bakonyi Marcell, Szántó Andrea
Egy oldalnyi bevezetés (átugorható) a színházlátogatás körülményeiről
Diákként olvastam a regényt, önszántamból, nem is volt kötelező olvasmány. A főszereplő tipródásának részletes bemutatása sokkal kevésbé kötött le, mint például A félkegyelmű, vagy a Karamazov testvérek. Utóbbinak az első kötetét egy előadás miatt egy lendületből olvastam el (aztán jöttem rá, hogy van még hátra 400 oldal, és így estig semmiképp nem jutok a végére).
A Vígszínház előadásának megtekintését a 2016. októberi bemutató óta hónapról hónapra halogattam, bár igazán sok vonzó név szerepel a színlapon, és éppen ezen az eredetileg színházmentesnek szánt napon azért került rá mégis sor, mert egy általam is tanított osztály épp erre ment, és így mód lesz rá, hogy drámaórán közösen megbeszéljük.