Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Katona új bemutatójára, Puccini zenéjét (elsősorban A köpenyt, de a Bohéméletet, Pillangókisasszonyt és a Turandotot is) felhasználó, A köpeny alaptörténetét is felidéző, de várhatóan mégis csak "echte Pintér Béla"-operára feltétlenül kíváncsi voltam, de csak most szerdán sikerült a megtekintést kivitelezni, majdnem egy hónappal a bemutató (márc.19.) után.

Ha valaki a színház honlapján az előadás linkjére kattint, láthatja, hogy jelenleg 17 kritika szerepel rajta, van néhány névvel vállalt vélemény. Ahogy ez előre sejthető is volt, mindenki írt, aki megtehette. Úgy tűnik, még a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri ezt az előadást, engem is feltűnően sokan kérdezgettek, hogy mikor kerítek rá sort. Néhányan azt is hozzátették: "siess, mert ezt be fogják tiltani". Ugyan eddig egy sort sem olvastam sem a kritikákból, sem a rendező azóta már közzétett nyilatkozatából, de ebből sejtettem, hogy valami éles aktuálpolitikai utalás lehet benne, ezért a nagy izgatottság. (Jogos lenne persze, hogy pusztán egy előadás minősége is figyelmet kelt, de ekkorát mégsem szokott.) Ezt a fejleményt Pintér Béla életművének ismeretében nem csodálom, az lepett volna meg, ha "csak úgy" színpadra állít egy darabot és azzal nem a mai magyar viszonyokról akarna beszélni.

Az előadás iráni érdeklődés nagymértékben szólhat persze ennek az aktuálpolitikai vonatkozásnak, emiatt is lehetett jelen legalább negyven állóhelyes néző tegnap is, ahogy mindig, azóta a júniusi jegyvásárlás legelső órájában minden jegyet megvettek az előadásokra, majd júliusban lehet a szeptemberiekre ülő jegyet kapni.

Én egészen az előadás végéig meg tudtam maradni tudatlan állapotomban, bár éreztem, hogy a felvázolt helyzet mögött egy valódi ember sorsa áll. Ezért úgy döntöttem, hogy pusztán nyugtázom a tényt, de nem fedem fel ezt az aktuálpolitikai kapcsolódást most sem, mivel semmilyen módon nem befolyásolt az előadás élvezetében a hiánya, sőt szerintem jobb is volt így tudatlanul beülni, így a bejegyzésem elolvasóit sem világosítom fel. (Teljesen MINDEGY, hogy ki az ihlető, Shakespeare darabjait is nagyon lehet szeretni anélkül, hogy tudnánk, hogy kik voltak a modelljei és honnan szedte össze a motívumait. Pintér Béla egyébként sem áll messze Shakespeare-től, ennél jobb párhuzam nekem nem szokott róla az eszembe jutni.)

Ezt a 75 perces operát talán még jobban is élvezhetjük, ha a szereplők helyére nem képzelünk más ismert embereket. Engem lekötött Nagy Ervin, Rezes Judit és Jordán Adél (és a többiek) drámája, akik valódi emberi sorsokat éltek meg a színpadon, a recitatívók elidegenítő hatása sem változtatott ezen.

Annak ellenére, hogy ennyien megnézik ezt az előadást, a Katona törzsközönségét erősen meg fogja osztani. Amennyiben a néző szereti Pintér Béla zenés színházát, valószínűleg szeretni fogja ezt is, főleg akkor, ha a opera műfajától sem idegenkedik. Akinek 75 perc énekbeszéd sok, annak ez sok lesz, aki nem szereti, ha helyenként vulgáris szövegeket mondanak-énekelnek és nem lehet csak úgy elandalodni egy szerelmi történeten, annak ez pláne sok lesz.

Én, aki kifejezetten kedvelem Pintér Béla munkáit, a színházhoz való hozzáállását és mellesleg a zenés színpadi műfajok közül éppen az operát a legjobban, nagyon szerettem az egész előadást az elsőtől az utolsó percéig. Ráadásul, és ez a blogomon található legalább háromszáz operát érintő cikk bármelyikéből is kibontható, én az Operaház előadásait is elsősorban színházként értékelem, tehát nem zavart különösebben az, hogy ezúttal nem képzett operaénekeseket, hanem "csak" jól éneklő és igazán kiváló színészeket láthattam. (Persze - elméletileg, egy nagyon jól finanszírozott színházban - el tudnám ezt az előadást is képzelni, "igazi" énekesekkel, akiknek vannak színpadi képességei is, de valószínűleg azért arra még várni kell, amíg egy ilyen darab az Operaház műsorára kerülhetne, de talán nem örökké...).

Ennél a kérdésnél tegnap messze érdekesebb volt számomra az, hogy végre bizonyságát láttam annak, hogy igenis át lehet egy régi operát tenni a mai színpadra, de azt csak ennyire bátran, a TELJES szöveg átalakításával érdemes. Az utóbbi időben a legjobb kísérlet és az általam leginkább szeretett előadás Hábetler András Figaro-rendezése volt, amelynek eddigi minden megtartott előadásáról nem véletlenül írtam külön cikket, mert fontos és jó, de még az sem megy el a végső pontig, nem írták át a darab teljes szövegét, a modernizálás megállt félúton. A legtöbb rendező, amikor nekünk akar üzenni és egészen más történetet akar eljátszatni, mint amiről a kiszemelt opera szól (lsd. a legutóbbi A trubadúrt), megtorpan, a librettót is sérthetetlennek véli, és így a néző megzavarodik, mert mást lát, mint amiről beszélnek. Nem, így kellene csinálni, ahogy Pintér Béla, át kell formálni a cselekményt, a karaktereket és a szöveget is, ráírni társszerzőként a rendezőt a színlapra, és akkor minden a legnagyobb rendben működhetne, nincs átverve senki, nem merülhet fel, hogy valaki Puccini eredeti darabjára ül be és úgy kapja helyette Pintér Béla történetét. (Említődjék meg Enyedi Éva is, a rendezőt állandó segítő dramaturgja, akinek nyilván jelentős szerepe lehet abban, hogy egy jól játszható történetet kapunk.)

Kéménczy Antal zenei vezetőként jegyzi az előadást és végig is zongorázza az általa összeállított zenei anyagot. (Váltótársa: Futó Balázs.) Nekem tetszett, ahogy össze tudta építeni a különböző Puccini művek közismert motívumait, és csak zongorával is kellő hatást ért el.

A bökkenő persze ott van, hogy kevesen tudnak megadott zenére szöveget írni, régen is a librettista volt először, a szöveghez készült a zene, nem fordítva, bár alkalmanként előfordult, hogy ugyanaz az ember képes volt egyedül operát írni. Azt remélem, hogy idővel Pintér Béla nyomán, ebből a köpönyegből előbújnak sorra azok, akik ugyanerre a mutatványra képesek és végre megszűnik a félmegoldások kora. (Vagy ha nem, akkor meghagyják a régi operákat a saját közegükben...) Én egészen eddig a pontig jutottam el az előadás kapcsán, és tényleg részletkérdésnek tekintettem, hogy mennyire igaz, hogy a történet a képzelet szüleménye, ahogy az elhangzik az előadás végén.

Konkrétan az előadásról:

A főszereplők kapcsolatrendszere valóban mutat némi hasonlóságot A köpennyel, amelyet decemberben már úgy néztem az Erkelben, kétszer is, hogy közben gondoltam erre a mostani átiratra. Én az összes többi Puccini operát jobban ismerem, az egyéb motívumokat így jobban össze tudtam kapcsolni eredeti származási helyükkel és így  (különösen a Pillangókisasszonyból és a Turandotból vett részek esetén) sokkal inkább érzékeltem az iróniát. Valószínűleg minél jobb háttértudással ül be valaki, annál sokrétűbbnek fogja találni az előadásba rejtett utalásokat, de az előadás élvezetéhez éppúgy szükségtelen jól ismerni az operákat (bár ez kétségtelenül hozzáad), mint ahogy az aktuálpolitikai háttérrel tisztában lenni is felesleges (véleményem szerint utóbbi inkább távolít, ronthat az élmény összetettségén, leegyszerűsít),de mindenképpen lényeges, hogy a néző ne idegenkedjen a folyamatos énekléstől. Akit a recitatívók zavarnak egy operában, az most sem lesz felhőtlenül boldog - Pintér Béla és katonás színészek ide, vagy oda. (Van ismerősöm, aki menet közben jött erre rá  és nem bírta jól...) Némi önismerettel mindenki előre tudhatja, hogy fog rá ez hatni. (És persze, aki tökéletes éneklést vár, az is lehet, hogy kicsit csalódik. Aki igazi színházat akar, az menjen.)

Egy helyszínes a történet, egy tágas nappaliban vagyunk végig (díszlet: Khell Zsolt - jelmeztervező, aki hétköznapi ruhákba öltözteti a szereplőket: Benedek Mari), amelyben a luxust a forgó jelenti (ügyes megoldás, az Örkény Tartuffe-jén kívül nemigen láttam hasonló esetet arra, amikor ilyen módon használták ki a színpad adottságait) és itt találkozunk a negyedik sikeres kampányát némileg fásultan ünneplő, újraválasztott polgármesterrel (Nagy Ervin) és feleségével (Rezes Judit), akivel az őt támogató helyi tévé munkatársai (Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán) éppen riportot igyekeznek készíteni. Ide érkezik a város által támogatott sportolónő, olimpiai bajnok is (Jordán Adél), a polgármester jobbkeze (Bezerédi Zoltán). Ennél több szereplője nincs is a darabnak, még a modellként használt A köpenynél is takarékosabb.

Ami közös a kettőben: megvan a szerelmi háromszög (féltékeny férj, már mást szerető asszony és a szerető), de mégis az árnyalatok nagyon megváltoztatják az alapképletet. Minden szereplő külön életre kelt, én eleinte nem láttam egészen negatívnak a polgármester alakját sem, Pintér Béla nem csinált egyoldalúan gonosz, lelketlen alakot belőle. Lehet, hogy Nagy Ervin sármja ellenállt, de én különösen az elején elhittem neki, hogy valóban törődni akar a Rezes Judit által játszott nővel (engem is átvert?), és pontosan emiatt nem feltételeztem, hogy a felesége, hanem azt hittem, hogy a titkárnője/szeretője.  Kettőjük kapcsolata kellően árnyalt, érezni lehetett benne azt, hogy egy korábbi szeretetkapcsolatot mérgezett meg valami, lehet, hogy pusztán csak a politikusi pálya zaklatott életmódja tehet erről.

Ennél többre is gondolhatunk, amikor nézzük a házaspár beszélgetéseit,  általánosabb törvényszerűségre: nagyon tipikus, hogy mindenki hajlandó viszonylag nagy energiákat beletenni egy kapcsolat létrehozásába, de a fenntartásába már jóval kevésbé, így egészen tipikus helyzet az, amikor két ember élete akkor is szétválik, ha technikailag egy háztartásban élnek,mert folyamatosan kellene a látszólag jól működő kapcsolatokba is energiát fektetni. (Ehhez képest óriási a különbség, ha valaki az előadásban mindössze  X.Y. magánéletének kiteregetését látja és nézi, és eközben takarékos módon nem veti össze a látottakat a saját kapcsolataival, amelyek nem biztos, hogy ennél üdítőbb képet mutatnak, még akkor is, ha történetesen nem sikeres politikus.)

Rezes Juditnak a Jordán Adél által játszott olimpiai bajnoknővel is ellentmondásos és sokrétű kapcsolata van, mint ahogy nehezen tudnék akármilyen szerepet is felidézni a színésznő múltjából, amelyiket eddig nem a lehető leghitelesebben oldott meg, úgy, hogy hosszú távon is nyomot hagyjon bennünk. Ha semmi más nem lenne ennek az előadásnak a hozadéka, csak Rezes Judit alakítása, a vívódása, próbálkozása, hogy végül kikecmeregjen a "hazudni kell tovább" helyzetből, akkor is megérné bemenni erre az előadásra a Katonába. De nem ez a helyzet, ott vannak a többiek is.

Jordán Adél megint visszafiatalodott néhány évet a hajvágásnak köszönhetően, jól áll neki ez is, és valamennyire a szerelmet is el tudtam hinni neki, de mégis a gyengesége és kiszolgáltatottsága volt talán a legerősebb vonása. Érezni lehetett, hogy ő nem nyerhet ebben a helyzetben, hiába olimpiai bajnok.

Elek Ferenc és Rajkai Zoltán ezúttal csak egészen kis szerepeket kaptak (a riportkészítés technikai személyzeteként), viszont a Katonában megszokott módon most is "rendesen odatették magukat", azaz e pár mondatban is képesek voltak élő embereket elénk tenni, akik tudnának még mesélni, ha úgy hozná a helyzet.

Pálmai Anna náluk jóval jelentősebb, a polgármester egyik szeretőjeként, aki egyik haszonélvezője is lehetne annak, ha a stabil viszonyok felborulnának és újrarendeződnének. Számára, mint a főszereplők mindegyike számára is tragédia a végeredmény. Két jelenetében is fontossá válik az ő sorsa is, aki szintén tekinthető akár a polgármester áldozatának, még ha ebben ő sem vétlen.

Pálmai Annát utoljára két nappal korábban láttam az Operabeavatóban, abban közel sem volt ennyi szövege, viszont egészen zseniálisan improvizált és megállapítottam, hogy akkor is, most is bőven elég a hangja ahhoz, hogy színészi kvalitásaival hitelesítsen egy opera szereplőt.

Bezerédi Zoltánra kétségtelenül rá van írva a polgármester jobb kezének szerepe, és látszik, hogy igyekszik talán már nemcsak érdekből, de kötődésből is mindenáron fenntartani a kialakult viszonyokat, hogy ne legyen pletyka, a város/párt érdeke se sérüljön, a polgármester magánélete sem omolhat össze.

Ezek a színészek ráadásul nemcsak külön-külön, de együtt is jól érvényesülnek, érezzük a kapcsolatok létezését a mellékszereplők között is.

Az előadás éppen a bejegyzés elején említett okokból, ahogy sikeresen létrehozott a régi hangokra új, rólunk szóló történetet, kifejezetten tetszett és ami különösen szerencsés, az előadásban részt vevő színészek számára is kihívás (az éneklés miatt), és talán örömteli feladat lesz még ezt akkor is játszani, amikor esetleg a mű születését megihlető személy régen nem lesz az aktívan politizálók sorában és talán csak lábjegyzetben, a Pintér Béla munkásságát tanulmányozók fogják hébe-hóba emlegetni.

 

Címkék: Katona Pintér Béla Pálmai Anna Enyedi Éva Nagy Ervin Rajkai Zoltán Jordán Adél Elek Ferenc Rezes Judit Bezerédi Zoltán Benedek Mari Khell Zsolt Kéménczy Antal A bajnok

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr458610218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása