2014. december 20-án mutatták be a Gombóc Artúrt a Játékszínben Zsurzs Kati rendezésében. Még emlékszem, hogy talán ez volt az egyik legrosszabb napom tavaly, így értelemszerűen elhalasztottam az előadás megtekintését. (Épp elég baj, hogy totális kimerültségem ellenére a Radnótiba azért elmentem a Karamazovra. Azt is halasztani kellett volna.) Most a fiammal együtt mentem, aki szabályosan eksztázisba esett az előadás hatására. Szerencsés alkata van, eddig még minden alkalommal azt érezte, hogy az a legjobb, amelyiket valaha látott. Ennek ellenére előjönnek a régi emlékei is. Én egyértelműen Vida Péterre voltam kíváncsi, miatta néztem. Az ő Gombóc Artúrja be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet, tehát minden rendben van...Részletek következnek.
Nehéz a Csukás István meséjéből készült rajzfilmmel felvenni a versenyt színpadon. Úgy tűnt, hogy pusztán elrugaszkodási pontnak használják a főszereplőt és egyik történetét. Két felvonássá bővítve, nekem túl hosszadalmasan taglalja a mesejáték írója, hogyan nem tud elutazni Artúr Afrikába, majd az utolsó percekben mégis jön a feloldás, ha netán valaki attól tartana, hogy rossz véget ér a mese...Szitha Miklós zenéje pezsgő, lehet rá énekelni, de nem hagy bennünk nyomot. A gyerekek figyelemmel követik a dagadt madár próbálkozásait autón, vonaton és repülőn (a sofőr-masiniszta-pilóta mindig Vass György, akit hiányoltam már az utóbbi években, amióta Újszínház lett az Új Színházból).
Artúr hoppon marad és mindig megállapítja: "hogy megyünk? hát gyalog!" Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy az előadás akár az Országos Kéktúra reklámja is lehetne. Én a 2700 km legyaloglását feltétlenül romantikusnak éreztem, és valóban el lehet A pontból a B-be gyalog is jutni, mentem már Esztergomból Miskolcra is kilenc napon át hegyen völgyön keresztül. Artúr módszere - száz lépésenként pihenés és egy csoki - azért nem biztos, hogy egy afrikai célponttal beválna... Egy idő után nekem ez sok lett. Mivel a gyereknek nem, csak azt mondhatom: nem én vagyok a célközönség. (A Tíz emelet boldogságnál vagy A rettentő görög vitéznél ezt érdekes módon nem éreztem.)
Annak ellenére, hogy elég sokat unatkoztam szegény Artúr Odüsszeiájának követése közben, amint a pad körül keringett fokozatosan összeszedett csapatával együtt (úgy gyűltek össze, akár a brémai muzsikusok), a darab által sugárzott mondanivalón töprengtem. A gyerekeket nyilván megfoghatta, ahogy a szereplők EGYÜTT , kis közösségként voltak jelen és együtt próbálkoztak a problémát megoldani. Annyi különféle állat, mind együtt. Nem rettentette el őket a sikertelenség. (Van néhány felnőtteknek elrejtett töredékmondat is a darabban, azokon elég sokan nevettek is, de ez azért összességében kevés volt a tíz éven felüliek szórakoztatására.)
Gombóc Artúr szerepében Vida Péter nem pusztán felvette a jelmezt, hanem egészen átlényegült. Lassan húsz éve hiszem el neki mindig az adott szerepét. Olyan intenzíven van jelen a színpadon, annyira érződik, hogy minden atomjával száz százalékosan részt vesz az előadásban, hogy ezzel még kevésbé jól megírt darabokat is képes életre kelteni. Mert nem rejthetem véka alá, hogy nem tetszett maga a darab, ugyanakkor Vida Péter miatt így is érdemes volt bevállalni a megtekintést.
Ha valaki ránéz a színlapra, akkor láthatja, hogy Artúrnak voltak játszótársai is, akik szintén nagy odaadással vettek részt a játékban. Ennek ellenére a többieknek messze kevesebb esélye volt, hogy magukból több színt mutassanak, és nem mindenki lehet elégedett a szerepével. Mivel ez nem kritika, hanem blogbejegyzés, nem érzem szükségesnek, hogy mindenkit kötelességszerűen felsoroljak. Talán a legkisebb villanás Dolmány Attilának jutott, aki viszont a megoldást hozta. A Budapesti Kamaraszínház sajnálatos megszűnése óta túl sokat nem láttam színpadon, bár észleltem, hogy Eszenyi Enikő átmentette a Vígbe. A kisebb szereplők közül ő fogott meg legjobban. Az alatt a pár perc alatt is átjött, hogy nagy játékkedvvel, de a gyerekelőadásokra jellemző kissé eltúlzott gesztusok és negédesség nélkül játszik.
A nézőtér az utolsó pótszékig tele volt, és nagy volt a siker. Csak azt tudom mondani, hogy aki szeretne a gyerekének két jó órát szerezni és ezért kisebb kompromisszumokra képes, nézze meg az előadást.
