Egyáltalán nem kedvelem a bohózatokat. Legtöbbször unatkozni szoktam közben. Ráadásul színházba sem azért járok, hogy valahogy elteljenek az estéim. Most (egy hete már!) is csak a témája és néhány fellépő művész miatt választottam Ken Ludwig Tony-díjas darabját.
Az előadás egészen tele volt most is, ahogy az őszi bemutatója óta mindig. A Thália Színház óriási szerencséje az, hogy nagyon sok ember van, aki azért jár színházba, mert elege van a közéletből, a politikából és pusztán szórakozni akar, "kikapcsolódni" akár a saját életéből is - ha többre nem is lehetséges, két és fél órára legalább. A tovább nem olvasóknak mondom: erre a célra tökéletes választás A hőstenor. Régen nevettem ennyit, nem gondoltam sem az otthon hagyott dolgozathalmokra, sem egyéb személyes problémáimra. Semmire a világon: néztem a precizen - Réthly Attila által - megkoreografált kavarodást. Vannak előadások, amelyek évekre nyomot hagynak, sőt alapvetően megváltoztathatják az ember életét (Kovalik Balázs Mozart-maratonja számomra ilyen volt), mások - mint ez - rövid távú tüneti kezelést nyújtanak. De néha ez is valami. Akinek fáj a foga, néha már annak is örül, ha néhány órára megkönnyebbülhet. Nem ígér többet könnyed szórakozásnál A hőstenor, de ezt nyújtja is.
A színlap alapján senki nem várná, hogy akármilyen gondolatokat támasztani fog az előadás, nem is fog. A tájékoztató kellően vonzóan írja körül a darab alaphelyzetét. A clevelandi operaházba Otello szerepére érkező világsztár, Tito Merelli helyett váratlanul be kell ugrania valakinek. Más tenorista nem áll rendelkezésre, mint Max, aki félbehagyta zenei tanulmányait és jelenleg az igazgató titkára. Mindenkinek a fantáziájára bízom a továbbiakat. Ez nem a Hamlet, nem lenne szerencsés a poénok lelövése.
Amit megállapítottam Cziegler Balázs praktikus díszletet tervezett – a teljes cselekmény az igazgatói irodából kialakított öltözőben játszódik. Nagyjából – nem minden részletében, de többnyire – alkalmasnak tűnnek Velich Rita jelmezei is. Ha a darabot boncolgatná valaki, aki valóban az operaházi közegben dolgozik, elég szép listát állíthatna össze a képtelenségekből, de a közönség nagy része valószínűleg ezeken nem akad fenn. A szerző látnivalóan az operaénekesekről terjengő kliséket vette alapul és nem kívánt valódi tükröt tartani senkinek.
A bohózat mérsékelten gúnyolja a sznob közönséget, akik csak a nagy névre vettek jegyet és egy amatőr énekes is ugyanazt a hatást kelti számukra, mint egy igazi profi. Ennél mélyebb üzenet nem szűrhető le belőle. ((Mellékesen rögtön eszembe is jutott az az amerikai kisváros, ahol éveket töltöttem. Ennek ezerfős színháza nyolcvan dolláros jegyekkel is megtelt Joshua Bell nevére, ugyanakkor a helyi zongora professzor, Jura Margulis ingyenes Liszt-hangversenyén csak harmincan voltunk. Utóbbi Salzburgban rendszeresen koncertezik a nyári fesztiválon, szakmailag nincs rosszabb színvonalon a hegedűvirtuóznál, csak nem futtatta a média, tehát a kutyát sem érdekelte.))
A Thália közönségének soraiban biztosan vannak operalátogatók is, ha nem is tömegesen. De a többi mezei néző számára is ismerősen cseng egy-egy elhangzó ária részlet. Az Otellón kívül a legismertebb hangzik fel, a Nessun dorma, a Turandotból. A véletlen furcsa játékának köszönhetően ugyanezt az előadást tekintette meg a Magyar Állami Operaház vezető tenoristája. Neki nyilván még nehezebb lehetett elvonatkoztatni a realitásoktól, de még az is lehet, hogy sikerült.
A címszerepben Szervét Tibort és Vida Pétert láthattuk. A hőstenor megnevezés ez esetben még inkább ráillett az utóbbira, aki színházi titkárként beugrott a sztár helyett. A beugrás helyzete mindig felfokozott idegállapotot eredményez, a színházi üzemmenet kizökken a szokásos kerékvágásból. A sikeres beugrás mindig megemeli az elkövető ázsióját. Ebben az operai évadban is volt rá eset, amikor tanúja voltam egy előadás közben kialakult kényszerhelyzet váratlan megoldásának, amelyből azóta legenda lett, többeket hallottam azóta, akik szintén jelen voltak és azóta is emlegetik, mégpedig a beugró legjobb énekesi teljesítményei között.
Szervét Tibor a Tháliában új korszakát éli. A Cyrano, Hamlet, majd emlékezetes Csehov alakítások után úgy látszik az ügyeletes szívtipró szerepköre azért nem pártolt el tőle. Most is ő az, akiért rajonganak. A férfias kisugárzás úgy látszik, hogy alkat- és nem életkor függő. Most vegyül hozzá némi irónia, távolságtartás ettől a típustól, de még mindig Szervét vonzerejére számítanak, elég sok nézőt hozhat be. Valószínűleg a Ványa bácsinál kevésbé találja izgalmasnak ezt a kissé egysíkű karaktert a színész, de amit kihozhat belőle, azt ki is hozza. Szerethetővé, esendővé teszi.
Vida Péter nála is jobb helyzetben van: a nézők nyilván neki drukkolnak. Ő a senki, a peches, aki másfél éve eredménytelenül udvarol, akinek az ötleteit kihasználják, de lenézik. Vida Péter zsigerből és kirobbanó energiákkal hozza a kisembert. Megvan a rutinja, a gesztusai hozzá, hiszen számtalan hasonló személyt lelkesített át, de az a legjobb, hogy minden ilyen alkalommal érezzük, hogy amit tesz és mond, az itt és most történik. Amióta a Bombaüzletben láttam, amikor szinte egyedül küzdött egy sikertelen előadás megmentéséért, akkor fogalmaztam meg ezt először: Vida Péter mindig minden előadáson teljes mivoltával részt vesz. Neki elhinném, ha azt mondaná, hogy éppen olyan számára ez a szerep, mintha egy művésszszínházi előadásban játszana.
A többiek szerepe kevésbé hálás, kevesebb árnyalat megmutatására adnak lehetőséget. Szombathy Gyula számára ez a sokadik igazgató, most ráadásul színházigazgatót kell játszani valakinek, aki nagyjából ötven éve folyamatosan színházi közegben létezik. Csányi Sándor viszont sofőr, akit a Molnár Piroska által játszott elnökasszony igazgatónak néz. A szerep némi kikacsintásra is ad lehetőséget, és az ebből adódó poénokat ki is hasznája a színész. A nők szerepe a leghálátlanabb, de valami oknál fogva ez már a második olyan előadás (lsd. Boeing boeing), amelyhez három vonzó, de buta nő kell, pontosabban ilyet kell előállítania Tóth Eszternek, Gubás Gabinak és Schell Juditnak. Miután utóbbit láttam a Liliomban is, sőt azt lehet mondani, hogy a teljes pályáját sikerült eddig követnem, nincsenek kétségeim, hogy jelenleg ez a szerep nagyon kis részét veszi igénybe a színésznő képességeinek. Megcsinálják mindhárman a szerepet, ahogy természetesen a mindig igényes Molnár Piroska is, akit ez a szerep szintén kissé "alulfoglalkoztat".
A siker nem marad el, mindenki elégedett és most már én is, hogy hat nap alatt végre eljutok oda, hogy pontot tegyek a bejegyzés végére. Ezzel azt is ünneplem, hogy egy majdnem kéthetes "félévi hajrá" lezárult, minden dolgozat kijavítva, jegyek lezárva és abban, hogy ezt ilyen jól túléltem, jelentős része van annak az energiacsomagnak is, amit éppen A hőstenortól kaptam.
