Mezei néző

A visszaemlékezés sorozat kitalálásakor azonnal megírtam az első három hónapot, amelyeket azóta hetente posztoltam, és itt decembernél futottam ki az időből. Most, egy 20 napon keresztül tartó balatoni körtúra után folytatom. A hosszas (400 km) menetelés közben természetesen volt módom bőven arra is, hogy az évad legérdekesebb eseményein még kicsit merengjek, illetve elgondolkodjak a független színházak helyzetén, leginkább azon, hogy mi várható a jövő évadban, amikor a nézők helyzete is nehezedik. Mi lesz azokkal, akiknek eddig is csak a jegybevétel maradt... Ha nem történik valami váratlan fordulat, a színházi kínálat szükségszerűen csökkenni fog, hiába minden…- Az Átrium esetéből látszik, hogy aki észrevehetővé tud válni, kicsit jobb eséllyel tud a felszínen maradni, de még az ő helyzetük sem stabilizálódott hosszú távra, megnyugtatóan. Az egyre nehezedő helyzetben nem valószínűsíthető, hogy a mezei nézők közösségi finanszírozással ennyi független színházat fenn tudnak majd tartani. Az összeset biztosan nem.

Eszembe jutottak azok az amerikai éveim, amikor láthattam, hogy a kultúrát piaci áron adják el, az állam egyáltalán nem száll be a színházak támogatásába, viszont a nagy cégek szponzori tevékenysége egészen természetes – eközben a magánszemélyek sokasága önkéntesként vesz részt a színházak működtetésében. Hosszú távon nyilván mi is erre fogunk haladni, és kevesebb ember lesz, aki meg fog élni kizárólag művészeti tevékenységéből.

Volt elég hír a három hét alatt, amely a gondolataimat inkább a jövő felé terelte, és ennél még esőben/kánikulában gyalogolni is kellemesebb volt. Az, hogy a túrát be tudtuk fejezni, elsősorban a mi elszántságunkon múlt - a színházak nem tudnak annyira sokat dolgozni, hogy külső támogatás nélkül fennmaradjanak.

Ennél a gondolatmenetnél azért sokkal kellemesebb a visszagondolás akár a decemberi előadásokra is, úgyhogy a továbbiakban  ezt folytatom, ha már kitaláltam magamnak ezt a kedélyjavító terápiás tevékenységet.

Sirály - Hermányi Mariann és Kálid Artúr (fotó a Gózon Gyula Kamaraszínház FB-oldaláról)

Az évad első két hónapja után jöjjön a folytatás, a novemberi előadások:

Poppea megkoronázása - Octavia szerepében: Szántó Andrea, az évad egyik új kamaraénekese

Az első rész után jöjjön a második -tekintsünk vissza, hogy alakult az október.

Hello, Heraklész - Spiegel Anna

„Előbb utóbb ezt a Ringet be fogják tiltani” – mondta valaki mögöttem az egyik előadás szünetében a folyosón. Olyan, mint a mi világunk, tette hozzá az illető barátnője értetlenkedésére magyarázatul.

Ezzel a megállapítással egyet lehet érteni, a világ lényegileg ilyen, és nem olyan, amilyennek mi szeretnénk látni - esetleg egy-egy jól sikerült előadáson vagy más különleges helyzetben érezhetjük, hogy a dolgok mégis rendben mennek.

A Wagner-napok ilyen kivételes élmény volt a dupla Ringgel, még hosszan fogjuk emlegetni.

A Ring első sorozatának a lefutását Iréne Theorin pozitív covid tesztje erősen meghatározta, helyette két beugrásra is szükség volt – az egyik ráadásul a teljes fesztivál legszenvedélyesebb estéjét eredményezte, így valószínűleg nem csak én várom Allison Oaks és Tomasz Konieczny újabb feltűnését, lehetőleg együtt, szintén A walkürben.

A második sorozat is váratlan fordulattal kezdődött: a két kisebb, de mégis jelentős szerepet játszó Sorin Coliban megbetegedésével. A változás ezúttal az első két előadást érintette….

(Feltételezem, hogy az első HÁROM bejegyzést már olvasta az első körről, aki erre rákattint. Miután abban mindenkit említettem, ezt újra nem teszem meg, csak néhány megjegyzést fűzök hozzá, elsősorban nyomhagyó célzattal. Amíg ezeket megírtam, a teljes Ring legalább még egyszer meghallgatható lett volna…)

A második Ring végén a hagyományos meghajlás - teljes zenekarral - Kotschy Gábor fotója/ Müpa sajtóközlemény

Nem, nem lesz idén egyetlen bejegyzés, amelyben fel van sorolva az öt legjobb előadás, színész, stb.

Lesz helyette egy sorozatos visszatekintés az évad olyan előadásaira, amelyek számomra valóban megkönnyítették az életet, a hatásukra azt éreztem, hogy azért mégis érdemes vonszolódni tovább, sőt meg is örökíteni ezeket az előadásokat egy-egy AJÁNLÓban, hogy esetleg több mezei néző kicsivel jobb eséllyel elvetődjön rájuk.

Mindig jó érzés visszanézni, hogy milyen sok minden volt, ilyenkor kicsit bizakodhatunk mégis abban, hogy ugyanezek a művészek és műhelyek tovább fogják nyomni, akármilyen kedvezőtlen körülmények között is csak túlélnek. Én ezerrel drukkolok, hogy így legyen.

Mindenkinek javaslom, hogy így évad végén pörgessen vissza.

Számomra Budaörsön az évad végén az igazi örömet és boldogságot az áprilisban bemutatott „Az osztály vesztese” adta. Jó kezdése volt a júniusi hónapnak, mázlista minden osztály, amelyiket erre elvisznek, és ezzel jó esélyt kapnak, hogy a hatására javítani tudnak majd a közösség hangulatán is. Ezt az előadást nagyon jó lenne valami támogatott programban tömegekhez eljuttatni, és nemcsak ötödikesekhez. Az egyik leghasznosabb előadás, amelyiket idén láttam.

Fröhlich Kristóf, Szőts Orsi, Vrabecz Botond

Ennyit nem csúsztam még egy ajánlóval sose (pláne nem kettővel), de végre kész van. Egyetlen mentségem van csak: a budaörsi társulat idei utolsó előadásai voltak ezek, és ez az ajánló úgyis csak jövőre tudja majd ellátni a feladatát, így ezúttal három hét késésnek kisebb a jelentősége, mintha éppen a következő hónap jegyeit árulná a színház.

A lényeg: REMEK ez a társulat – ez volt az ok, hogy az évad végén két lemaradt előadást még pótolni szerettem volna mindenképp, és a megtekintés után is ez lett a konklúzió. (Annak ellenére, hogy a két előadás egészen másként érintett, és az egyiknek igazán a célközönsége voltam, a másiknak pedig nem.)

Pető Kata, Chován Gábor, Spolarics Andrea

Június közepe alig múlt el, a legtöbb színház már éppen az utolsó előadásait játssza, de a 6Színben a leállásnak még nyoma sincs – néhány napja ismét tartottak egy új bemutatót, amelyről már a színlapja alapján világos, hogy sikerre ítéltetett. Már csak azért is, mert rengeteg ember lehet, akinek Presser Gábor életművének valamely szelete csak vonzó…

Vajda Katalin látott a témában fantáziát, darabot írt a Presser könyvéből, amelyben nagyon sok dala is elhangzik, amelyek hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat, még akkor sem, ha szeretnénk.

További előadások: július 7-én és 14-én.

A bevezetés és a magyar szólisták méltatása után most jöjjenek a külföldiek, ugyanúgy öt oldalon. - Ha tetszik, ha nem, a Müpa Ringjének a rangját a karmester, Fischer Ádám személyén kívül az adja meg, hogy sokszor ugyanazok éneklik a főszerepeket, akik például Bayreuth műsorába is bekerülhettek. Néhány sztárnak számító énekest nálunk lehet a leggazdaságosabban megtekinteni, nem véletlenül is javasolta a New York Times, hogy Budapest is opció, ha valakinek Wagner fellegvárába nem jutott jegy. (A fesztivál készíttetett egy pólót is ezzel a felirattal - korábban a Wagner-napok kapcsán ez nem merült még fel.)

A beugró: Allison Oakes (Brünnhilde) és "apja" Tomasz Konieczny (Wotan)

Ugyan eredetileg a bevezető után előadásról előadásra haladva szerettem volna naplószerűen beszámolni, de ezt menet közben elvetettem. Az első ciklust csak a már említett megbetegedés és a csütörtöki egésznapos eső, vihar zavarta meg – utóbbi miatt sokan elkéstek a Rajnáról, és ez számukra egyben a szünet nélküli előeste teljes kimaradását is jelentette. A nyavalyás kezdést viszont remek előadások követték, lehetne szórni a szuperlatívuszokat – a közönség az átlagosnál intenzívebben ünnepelt, már majdnem annyira, ahogy azt egy BFZ turnén megtapasztaltam még a covid előtt. (De még mindig lehetnénk kicsit lelkesebbek….)

Ez a második rész kizárólag az idén fellépő magyarokról szól, öt oldal elsősorban a 17 énekes szólistáról, de nem csak róluk...

Magyar istenek: Horti Lilla, Schöck Atala, Haja Zsolt, Brickner Szabolcs