Szeretem, ha találkozom egy számomra még ismeretlen címmel, és ilyenkor általában előre még a színlapot sem olvasom el. Már láttam annyi igazán jó előadást Budaörsön (legutóbb a Szentivánéji álmot), hogy a Vadászat megtekintéséhez elég garancia maga a társulat és a rendező, Pelsőczy Réka személye, akinek a munkáit helyszíntől függetlenül is igyekszem megnézni. Jelen esetben fordítóként is jegyzi az előadást.
A színlaptól függetlenül már nézés közben összekapcsoltam magamban másfél évvel korábbi bemutatójukkal, a Születésnappal, és felfedeztem, hogy milyen érdekes, ez pont annak az antitézise.
Ha tájékozódom előre, akkor már ezt tudva érkezhettem volna a színházba.
Chován Gábor, Ilyés Róbert, Takács Zalán, Kerekes Marci, Fröhlich Kristóf, Bregyán Péter
A Születésnap létrehozóinak (Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm) újabb filmje volt a Vadászat, amely ezúttal nem azt veti fel, hogy mi van, ha valaki a gyermekeit szexuálisan zaklatta, és mindenki szemet hunyt felette évtizedekig, hanem megfordítja a helyzetet: hogy akit alaptalanul vádoltak meg pedofíliával, hogyan tud a felszínen maradni valaki egy kis közösségben. (Mindez kiderül a színlapról (vagy a film ismeretében tudható), nem szpoiler.)
Több emberrel is beszéltem az előadás után hazafelé menet, akik velem ellentétben pontosan tudták, hogy mire jönnek, mivel látták a filmet. Aki hasonló helyzetben van, az végigolvasva a szereplők névsorát nyilván előre is felmérheti, mire számíthat.
David Farr adaptációjáról azt nem tudom megállapítani még, hogy mennyire áll közel a film forgatókönyvéhez, de jól működött színpadon, lekötött közel két órán keresztül (egy részben), bár kétségtelenül érződik rajta a tanmese jelleg. Az alkotók szeretnék, ha átgondolnánk a felvetett problémát, és el is érik, hogy beleéljük magunkat a helyzetbe.
Kálmán Eszter minimalista díszlete illik a skandináv miliőhöz, kellő hidegséget és ürességet áraszt (ebben szerepe van a fénytervező, Kehi Richárdnak is), két-három papírgalacsin már igazi rendetlenségként hat. A fő helyszínünk, az óvodai csoportszoba sem otthonosabb, mint a vadászegylet törzshelye. Keszei Bori többnyire egyetlen kifejező ruhával támogatja meg a szereplőket. Már ezekből az öltözékekből is sok minden kiderül, például az is, hogy amit látunk az most történik, csupa olyan emberek között, mint amilyenek mi is vagyunk.
Spolarics Andrea megnyitja az óvodai ünnepséget
Ezt látva, muszáj feltennünk a kérdést, hogy mi miként reagálnánk egy hasonló szituációra, ha a legjobb barátunkról és a saját gyerekünkről lenne szó. Ha pedig tisztázni tudja magát a vádak alól, lehetséges-e, hogy egészen úgy folytatódhasson az élete, mintha mi sem történt volna?
Ugyan az előadásban pedofíliával vádolnak meg valakit, de mi biztosan tudhatjuk, hogy alaptalanul. Emiatt nincs fókuszban maga a pedofília, és az, hogy miként kellene viszonyulnunk ehhez a jelenséghez, Az válik érdekessé, hogy egy ilyen feltételezett esemény miként hat a közösségre. Ismerjük-e egyáltalán egymást eléggé ahhoz, hogy biztosan eldönthessük, hogy egy ilyen vád igaz vagy sem? Közvetlenül egymás mellett élve, mennyire látunk rá igazán a másikra, különösen akkor, ha az illető zárkózott és nem osztja meg gondolatait, érzéseit? (Nyílt kommunikációval valóban megoldható lett volna a helyzet?)
Az előadás központi szereplője Chován Gábor, akire jól illik Lucas, ez a kevésbeszédű, de a gyerekekkel jól elboldoguló óvóbácsi, akiről kiderül, hogy nemrég egy nagy válsághelyzetet élt át. Feleségétől különvált, és mivel a helyi gimnáziumot közben bezárták, a közösség elhagyása helyett inkább pályát módosított. Hozzá mindenki viszonyul valahogy, és látjuk azt az állapotot is, amikor mindenki kedveli, és azt is, amikor szinte mindenki elfordul tőle. A színész apró rezdüléseiből látjuk, hogy az események mégis megviselik, csak magába fojtja az érzéseit.
Mertz Tibor, a felügyelőbizottság tagja
Spolarics Andrea az óvoda igazgatónője, aki minden eredendő jószándéka ellenére mégis rosszul dönt. Érezzük a mondatai mögött rejlő magányosságot, a nagy igyekezetet arra, hogy mindent rendben működtessen, mégis félremegy mindez, a görcsölés ellenére sem sikerül megvédenie a gyerekeket valamitől, ami nem is fenyegeti őket.
Miután a pedofíliához kapcsolódik a történet, az előadásban kiemelt szerepet kapott két gyerek is. A Clarát játszó Nagy Nóra Zsófia (akit már a Születésnapban is láthattunk korábban) egy pillanatra sem esett ki karakteréből, egészen önazonosnak éreztem végig, és ezzel nagymértékben támogatta az előadást. Az ötéves Petert játszónak több szövege volt, és ezt már a főpróbán is ügyesen mondta, de végig érezni lehetett, hogy ezt betanulta. Mester Máté (vagy Moharos Zalán) nyilván idővel még szintén bele fog jönni. (Kontrasztnak sem baj, hogy a két gyerek némileg eltérő minőségben van benne az előadásban, legalább mi nézők is tudatosítjuk magunkban, hogy nem a világ legegyszerűbb feladata úgy elmondani egy mondatot, mintha az éppen akkor jutna az eszünkbe.)
Van még egy fiatal szereplő, Kerekes Marci, aki Lucas fiaként szintén kulcsfontosságúvá válik, bár csak az előadás vége felé száll be az apja és a közösség meccsébe. Talán még valóban gimnazista, úgy tűnik a port.hu alapján, hogy a Gólem Stúdió növendéke volt (vagy még mindig az).
Páder Petra
A városban egyetlen női szereplő válik még fontossá, a Clara anyukáját játszó Páder Petra, aki érzi, hogy a lány jobban érzi magát az általa megvádolt óvóbácsival. Férje – Böröndi Bence - kevéssé látja árnyaltan a helyzetüket, hasonlóképpen a vadásztársaság többi tagjához, akik között éppen Lukas tűnik a legszolidabbnak.
Az, hogy a budaörsi társulat milyen jó, ezekben a tivornyázós jelenetekben is kitűnik – látunk összesen hét férfit, akik nem túl sok szöveggel, de mégis különálló egyéniségként mutatkozhatnak meg. Közülük többeket látunk más helyzetekben is: Takács Zalán (Peter apukája) az egyik legagresszívabb, Mertz Tibor igazi tudálékos hivatalnok (gyermekvédelmi felelősként), Ilyés Róbert viszont üdítő kivételként valóban a megbocsájtás híve, és nem zárni ki az egyletből megtévedt társukat, bár ő sem hisz annak ártatlanságában. Az, hogy az egész város minden rétegét képviselik, kifejezésre jut abban is, hogy vannak köztük egészen fiatalok is – Fröhlich Kristóf – és idősebbek is, azaz Bregyán Péter.
Az előadás igazi csapatmunkaként hat, és a sikerért jár a kredit a még nem említett zenei vezetőknek (Bercsényi Péternek és Wagner-Puskás Péternek), a mozgástervező Bodor Johannának.
Az előadás megnézése nyilván nem oldhat meg egy konkrét helyzetet, amelyben döntenünk kellene arról, hogy elhiggyünk-e egy vádat valakiről vagy sem, de abban talán igen, hogy ne kapkodjuk el a véleményalkotást, és ne siessünk pálcát törni valaki felett félinformációk alapján.
Ps. Ezt az előadást közvetlenül a tatabányai Közellenség után néztem meg, épp átértem. Miután egyik előadás sem a laza szórakoztatás kategória, nem biztos, hogy jó ötlet volt így alakítani a napomat. (Azt mindenesetre kipróbáltam, hogy nem probléma a budaörsi vasútállomásról gyalog bejutni a színházig – kb. 20 percről van szó.) A két darab mondanivalója viszont így összecsengett. A Vadászat alapján elmondható, hogy a legdemokratikusabb társadalomban, a legnagyobb jóakarat mellett is pillanatok alatt lefoszlik rólunk a civilizáció. Ez viszont inkább egy másik friss bemutatót juttatta az eszembe megint, a Thália Színház Koponyáját…és az azóta már kitört orosz-ukrán háborút, amelytől attól tartok, most semmilyen előadás nem tudja a figyelmünket elvonni.
Ps.2 – A képeket Szokodi Bea készítette
