James Goldman hét színész számára írta ezt a történelmi témájú bulvárdarabot, amely az angol II. Henrikről szól a felszínen, viszont lényegét tekintve nem más, mint egy olyan szellemes párbeszédeket tartalmazó színmű, amely mégis a párkapcsolatok és a szülő-gyerek viszony nehézségeit dolgozza fel,karácsonnyal súlyosbítva. A karácsonyi fenyőágak díszítése magyallal alig átlátszó, rólunk szól a történet, hiába szerepel még a szövegben is, hogy 1183-ban játszódik.
Gálffi László, Hernádi Judit
Kilenc előadás:
1. Belvárosi Színház - Családi játszmák
2. Budaörs - 14h - Liliomfi
3. Centrál Színház - My fair lady
4. Katona - Sufni - Lélegezz!
5. Kamra - 15h, 19h - Terror
6. Radnóti - Buborékok
7. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Salamon király szorong
8. Szkéné - Kohlhaas
9. Thália - Boeing, boeing
Kilenc előadás:
1. Centrál Színház - A lepkegyűjtő
2. Centrál Színház - Házassági leckék középhaladóknak
3. Katona - A bajnok
4. Katona - Sufni - Prostitúció
5. Katona - 19.30 - A borbély
6. MU Színház - 20h - karamazov
7. Radnóti - Téli rege
8. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Az utolsó óra
9. Thália - A hőstenor
Még sokáig kapaszkodni kell, hogy a maximális harminc állóhely valamelyikét megcsípjék azok, akik nem vettek az előadásra két hónappal előre, az árusítás legelső napján jegyet.
Ezen a hétfő estén MAGA Ascher Tamás is látható volt az előtérben, amint jegyvásárlással próbálkozott, jelenlétével ráhangolt minket az előadásra, és annál inkább élvezhettük később Keresztes Tamás játékát.
Kinek való az előadás?
Ez az előadás kötelezően nézendő mindenkinek, akit érdekel maga a Katona, kötődik hozzá, figyelte esetleg már a nyolcvanas-kilencvenes években, vagy/és szereti Pintér Béla előadásait, és követi a hangsúlyozottan nem-kőszínházi rendező munkáját. (Koprodukciós előadás a Pintér Béla Társulattal.)
Duplán is célközönségnek éreztem magam, így valóban élményfürdő volt ez, amely ugyan nem tökéletes, vannak üresjáratai, és kifejezetten ehhez a színházhoz köthető, igényel előismereteket. Arisztophanész komédiái is csak lábjegyzetek halmazával érthető, ez se adja magát könnyen a beavatatlanoknak.
A korábbi években is sikerült minden operabemutatót megnéznem, még a 30+-os időszakban is, de most a Ház felújítása miatt úgy érzem egy ideje, hogy diétázom, a heti egy-két este, amit az Erkelben töltök elég kevésnek tűnik. Biztosan lenne darab, amelyiket többször is beterveznék a naptáramba, ha nem mennének le a sorozatok túl gyorsan, viszont az új bemutatókat így is igyekszem mindkét szereposztásban megnézni, ha lelkesedni tudok elsőre a rendezésért, ha nem. Ha egyszer az énekesek odateszik magukat és bepróbálják...
Ducza Nóra, Kálnay Zsófia
11 előadás:
1. Budaörs - A sötétség hatalma
2. Karinthy Színház - Tortúra
3. Katona - Nóra
4. Katona - Sufni - Nem vagyunk mi barbárok
5. Kamra - Bádogdob
6. Mozsár Műhely - Pira Bella
7. Örkény Színház - Anyám tyúkja/2.
8. Pinceszínház - A Gézagyerek
9. Radnóti - Üvegfigurák
10. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Napfény kettőnknek
11. Thália - Mr. és Mrs.
Bohéméletet néztem – és azonnal kétszer. Három napon belül. Aki tényleg ismer, az most minimum hátrahőköl, hogy most meg mi van. 32 év után MOST valóban megszerettem Nádasy Kálmán rendezését, amelyet korábban a szereplők miatt azért rendszeresen megnéztem, de nem szívesen.
Van az a szereposztás, amelyikre nem lehet nemet mondani, még akkor sem, ha mindenféle egyéb dolgokat át kellett miatta szervezni. NEKEM ez volt a lehetséges legjobb összetételű csapat, egyetlen énekessel sem volt problémám, mindenkire illett a szerep, és úgy sem csalódtam, hogy magas elvárásokkal mentem. Már a 2.0-ás verziónál is inogtam Bohémélet-ügyben, hátha mégsem olyan rossz ez a mű, annak ellenére, hogy mindenki ezt akarja hallani, de most adtam meg magamat egészen.
Nyolc előadás:
1. Bethlen Téri Színház - Mary és Max
2. Erkel Színház - Bohémélet
3. Katona - Ascher Tamás Háromszéken
4. Örkény Színház - Tóték
5. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Az ismeretlen
6. Spinoza - A védőbeszéd
7. Vígszínház - Hamlet
8. Csányi u. 5. - Szakácskönyv a túlélésért
Nem vagyok különösebben Kodály-rajongó, de van azért néhány olyan darabja, amelyiket megszerettem az elmúlt években, különösen miután már élő koncertélményem is fűződött hozzájuk.
Ilyen például a Budavári Te Deum, amelyiket két éve a Vigadóban, tavaly az Erkelben hallottam, és nem bántam, hogy a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar gödöllői vendégszereplésére a szerző kórusművein kívül ezt is kiválasztották - ÉS: remek operaházi szólistákat hívtak meg hozzá.
Az év legelején már jártam egy szép Verdi Requiemen, és Gödöllő legalább elérhető tömegközlekedéssel is, így mentem.
A vonatozás tűnt a kényelmesebb megoldásnak, de nem kalkuláltam be, hogy a szerelvény csak közvetlenül indulás előtt lesz bent, viszont így fagyoskodás közben összeismerkedtem néhány környékbeli ingázóval. A sötét parkon átvágás nem volt vészes, a Hamupipőke hallgatása hatásosan ellenpontozta, ahogy egy hete a tatabányai parkban a szakadó esőt a Reformáció szimfónia, amellyel a kecskeméti koncertlátogatásra készültem. A helyzet párhuzamosságát felismerve tudtam, hogy nemsokára odaérek, és lesz egy jó élményem. (Ez pont így történt.)
A kastély környékén viszont nagy volt a forgalom, kétnapos programsorozat van, kézműves vásár, gyerekprogramok, további koncertek (aki frissen, még dec. 17-én olvassa ezt, és van esélye, nézzen rá a kastély programjára!), és rengeteg autó.
A Lovarda egészen tele volt, a színpadon egy hatalmas karácsonyfa is jelezte, hogy már nagyon készülnek a 20 éve megnyitott kastélyban az ünnepekre. A StreamArt tévé felvette most is a teljes koncertet, néha a Gödöllői Szimfonikus Zenekar facebook-oldalán jelzik is, hogy mikor adják le, érdemes ezt figyelni.
Az estet Horváth Gábor bevezetője indította, aki érdekes anekdotákat mesélt Kodály Zoltánról, akinek a születésnapja ma van, sőt ez a jubileumi születésnap az évad folyamán is országszerte mindenütt rengeteg koncert apropóját adta. A mikrofon beállítása elég rossz volt, így a huszadik sorban már csak foltokban jött át, hogy mit is mond, de azt éreztük, hogy érdekes lehet.
Először a Cantemus Vegyeskar egy töredéke énekelt nekünk három kórusművet – Szép Könyörgés, Miserere, Jézus és a kufárok - , amelyeket így biztosan nem hallottam még, és valóban szépek is voltak, csak azt sajnáltam, hogy nem kérte a karnagy, Szabó Soma, hogy a három szám között ne tapsoljanak, mert a közönség szinte szétverte lelkesedésében az előadást. Dalesteken is észleltem a hajlamot, hogy a blokkon belüli számok között is mindenáron tapsolni akar a közönség. Ilyenkor az jut eszembe óhatatlanul, hogy lehet, hogy szívük mélyén mégis unják, és örülnek annak, ha végre túl vannak egy ilyen műsorszámon, amelyik nem annyira populáris.
Ezek után a koncert első részét a Budavári Te Deum zárta, amely miatt kiegészült a kórus, legalább kétszer annyian énekelték már ezt, és a zenekar tagjai, akik többségében bent voltak a teremben, és meghallgatták a kórust, a helyükre ültek. A négy szólista pedig hasonlóképpen helyezkedett el, ahogy a szeptemberi Requiem koncerten is – a kórus és a zenekar között.
Ha van valaki, aki eddig eljutott a szövegben és még sosem hallotta a darabot, felvételről sem, annak csak annyit: ez alapvetően a kórusra épül, Kodály tényleg írt elég énekelnivalót kórusok számára, tehát nem biztos, hogy egy szólista éppen ezt a darabot választaná arra, hogy megcsillogtassa képességeit. A négy énekes leginkább együttesben szólal meg, és keveset lehet valakinek külön is hallani a hangját. Ez így van, viszont kellenek hozzá mégis a rendkívüli hangok, az összhatás része az is, hogy egy-egy pillanatra kiemelkedik néhány mély vagy éppen magas hang, és lehet benne gyönyörködni. Ha szorosan számolgatnánk, hogy ki hány ütemet is énekelt, lehet, hogy valaki legyintene, hogy ez túl kevés, emiatt nem is érdemes Gödöllőre elutazni. De a lényeg pont az, hogy ugyan a szólisták adták számomra a koncertlátogatás apropóját, de az élményt az egész koncert biztosította, sőt még ennél is több: maga a rákészülés, a várakozás, az odautazás, illetve a hazatérés és most a blogírás is.
Nagyon jól szólt együtt Rácz Rita (akit hosszabb kihagyás után most láttam először), Balczó Péter (akit az utóbbi időben rengeteget emlegettek nekem a Traviáta alakítása kapcsán, de azt passzolnom kellett), Schöck Atala (akit Kecskeméten is hallottam már, és kedden fogom ismét a Jancsi és Juliskában), illetve Cser Krisztián, aki éppen két Bohémélet között ruccant ki most Gödöllőre is. (Idei programjában még egy ilyen sűrű, négy fellépéses hete nem lesz – régebben nem volt ritka, tudtam értékelni, hogy hosszabb szünet után most viszont végre hallgathattam.) A gödöllői Lovarda specialitása, hogy a koncert után a szólisták ott maradnak a bejárat előtt, és lehetett nekik egyszerre gratulálni, ez most is így történt.
Horváth Gábor partitúra nélkül vezényelt, ahogy a szünet utáni „Fölszállott a páva” variációkat is. Erre a műsorszámra már előreültem az első sorba – úgy látszik, hogy voltak többen is, akiknek elég volt az első rész, lett hely -, és nagyon jó volt viszonylag hosszabb idő után ezzel a művel ismét találkozni.
Közben átfutott a fejemen, hogy a blog előtti időben alapvetően éneklés-mentes koncertekre jártam elsősorban, így annyira nem esnek rosszul mostanában ezek a csak hangszerrel előadott műsorszámok sem, bár egészen egyértelmű, hogy elsősorban csak azért szakítok időt színházi előadások helyett koncertekre, hogy az „énekeseimet” operáktól eltérő zeneművekben is meghallgathassam, más helyszíneken. Nekik köszönhetem ezeket a kalandokat.
A koncert után egy igazi nagy sprinttel még elértem a 21h-kor induló HÉV-et, és egyedüli utasként kis időre – még a koncert hatása alatt - azt érezhettem, hogy minden rendben van, jól működik ez a világ.
12 előadás:
1. Centrál Színház - My fair lady
2. Centrál Színház - Dolgok, amikért érdemes élni
3. Erkel Színház - 11h, 18h - Jancsi és Juliska
4. Hatszín Teátrum - Tagadj, tagadj, tagadj
5. Katona - Sufni - Szép napok
6. Klebelsberg Kultúrkúria - A nadrág (Karinthy Sz. vj.)
7. Magvető Café - 19.30 - Ernelláék Farkaséknál
8. Radnóti - A párnaember
9. Szkéné - A fajok eredete
10. Thália Színház - Hétköznapi őrületek
11. Vígszínház - Hamlet