A Fidelio megjelent, ráadásul ebben a hónapban azonnal el is juttatták több színházba, így már kedden hozzá tudtam jutni. A saját programom összeállításában több tényező is megzavart: azon túl, hogy nem szeretek ennyire bizonytalan helyzetre előre tervezni, embertelenül soknak tűnik az új bemutatók száma, talán a szokásos októberi dömpingnél is nagyobb ez a mostani. 42 bemutatót emel ki a lap, miközben a műsorból evidens, hogy még ennél jóval több is lesz - magyarán megnézhetetlen mind. Furcsa, de ha azt érzem, hogy nem fog úgyse menni minden, amit szeretnék, még a feltétlenül szükségesnél is többről mondok le.
Miután a Fidelio elérhető, jó áttekintést ad, most csak néhányat emelek ki a teljesség igénye nélkül, teljesen szubjektíven azokat, amelyekre elmennék, ha módom lesz. Még a Cafe Budapest, azaz az őszi fesztivál is most jön - optimális esetben kettőt tudok a műsorából nézni.
Jöjjön néhány hely és cím:



