Mezei néző

Nem tudom, hogy Ruben Östlund Lavina c. filmje mennyire van benne a köztudatban, és azt sem, hogy kinek fog jobban tetszeni: azoknak, akik látták, vagy azoknak, akik még nem. Pelsőczy Réka korábbi, filmhez kapcsolódó budaörsi előadásai esetén (Születésnap, Vadászat, Beszélnünk kell Kevinről) tudatlanul mentem, most viszont ahogy kiderült, hogy műsorra tűzik az Orlai Produkció és a Katona József Színház koprodukciójában megvalósuló előadást, még aznap megnéztem a forrást, amelyből Tim Price adaptációja Zöldi Gergely fordításában kiindult.

Egy a ráadás címmel egy klasszikus angol bohózatot mutatott be a Thália a múlt hétvégén Hamvai Kornél fordításában, amelyet néhány nap késéssel, kedden láttam.

Bevallom, az előadást hasonló céllal akartam megnézni, amiért a legtöbb ember egy bohózatra beül: ki akartam kapcsolódni mindenből, többek között le akartam tenni kicsit A kékszakállú herceg várá-nak problematikáját, amely akkor már több, mint öt hete foglalkoztatott intenzíven. (Aki egy megrázó, alaposan átgondolt mai Kékszakállú-t szeretne, az mehet Miskolcra, még lesz négy előadás.) 

Jelentem, az Egy a ráadás tökéletesen betöltötte a neki szánt szerepet, végig lekötött és valóban jól szórakoztam. Aki a kikapcsolódást keresi egy előadásban, annak ez a professzionálisan lebonyolított bohózat jó választás, nagyon jók a színészek, szívesen ajánlom.

Az előadás három alappillére: Vida Péter, Zayzon Zsolt és Tamási Zoltán - Szelei Mónika jelmezeiben

Alföldi Róbert rendezése visszafogottan minimalista, letisztultságával minden bizonnyal feltűnést fog kelteni. A szereposztás kommentek nélkül is meggyőző – nem lesz könnyű rá jegyet venni se mostanában, se később, ott a helye a Centrál Színház műsorán még hosszú éveken át. Megrázó szép élmény volt már a főpróba is, így nem maradhat el a nyomhagyás, bár ennek a produkciónak biztosan nincs szüksége kampányra ahhoz, hogy mindig megteljen majd a nézőtér.

Megosztó és felkavaró előadás Szabó Máté Kékszakállúja, most tartunk a sorozat félidejénél, így három - eltérő kombinációban történt - megtekintés után elszántam magam, hogy a rendezői koncepcióval kapcsolatos benyomásaimat leírjam, akár ajánlóként is. Még van öt előadás hátra, akit kicsit is érdekel Bartók operája, annak érdemes miatta Miskolcra utaznia. NEM ZENEKRITIKA. 

Ez a bejegyzés nagyon sok szpoilert tartalmaz, sőt a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatot, így lehet, hogy jobban teszi valaki, ha a premierek után kitett "gyors ajánlómat" olvassa inkább, és ezt majd a megtekintés utánra hagyja. A "mindent tudás" sem csökkenti a megrázkódtatást - különösen azok számítsanak erre, akikre a darab jellemzően intenzíven hat, és nem egyszerűen a "szép zenét" vagy a " fantasztikus énekeseket" értékelik.

A Rózsavölgyi Szalon történetében nem először fordul elő, hogy tudósok beszélgetését mutatják meg nekünk: néhány évvel ezelőtt Micheal Frayn darabjában, a Koppenhágá-ban Heisenberg és Bohr találkozott (aki látta, nyilván emlékszik Gyabronka Józsefre és Őze Áronra is, akikhez Kútvölgyi Erzsébet csatlakozott még. Jelen esetben a szerző Cyril Gely, aki viszont a színház törzsnézőinek a Diplomácia c. darab szerzőjeként ismerős.

Jelenleg csak egyrészes az este, de ugyanúgy három szereplőt kapunk, akik együtt talán soha korábban nem léptek színpadra: Otto Hahnt Seress Zoltán, Lise Meitnert Kiss Mari, a tudós kémikus feleségét pedig Szorcsik Kriszta játssza Herendi Gábor rendezésében.

Miután láttam egy igazi Ruszalkát, egy újabb tízéves álmom is megvalósult, eljutottam az Arabella harmadik előadására – ezt is Halász Péter vezényelte.

Topolánszky Laura és Pasztircsák Polina

Már az Operaház tavalyi műsorhirdetésekor világos volt, hogy nagyon sűrű és nagyon zenés lesz számomra a január és március vége közötti nyolc hét, három nagy vágyam is gyors egymásutánban teljesül: az ezen a blogon 28 cikkben „követelt” Ruszalka, a szintén tíz éve visszavárt Arabella, sőt lesz egy új Don Giovanni-sorozat is. (Még nem sejtettem, hogy ehhez még egy kihagyhatatlan miskolci Kékszakállú is csatlakozik.)

Sosem egyszerű jól fogadni, ha megkapjuk, amit szeretnénk, mert mindig kicsit más, mint amilyennek előre elképzeltük, de megpróbálom, és vállalom a nyomhagyást is - kalapemelésnek szánva a produkció alkotói és közreműködői előtt. NEM ZENEKRITIKA, hanem AJÁNLÓ - a teljesség igénye nélkül. Várom a véleményeket, kommenteket a bejegyzésben nem érintett részletekről.

Ruszalka: Brassói-Jőrös Andrea

Az elmúlt napokban háromszor jártam a Müpában. Sebestyén Márta vasárnapi gálája után a hétfői napom Mendelssohn Éliás c. oratóriumáról szólt, kedden pedig következhetett egy MET-vetítés. Nem voltam Carmen-hangulatban, még mindig a miskolci Kékszakállú koncepciója foglalkoztatott, és jól le is fáradtam az egésznapos munkától, viszont az operát hallgatva egy csapásra felélénkültem, akár csak a munkásnők, akik az első felvonásában kiszabadulnak a gyárból ebédszünetre…

Az elmúlt napokban háromszor jártam a Müpában. Sebestyén Márta gálája után, a hétfői napom Mendelssohn Éliás c. oratóriumáról szólt, amelyet szerencsére a Bartók Rádió egyenesben közvetített, így még február végéig elérhető is lesz a mediaklikk.hu oldalon. Túl sok részletezést épp ezért nem is kíván – felvételnél nincsen jobb nyomhagyás.

Szutrély Katalin, Krajnyák Dalma, Megyesi Zoltán és Melkovics Zoltán - karmester: Vashegyi György

Ez éppen a 111. müpás bejegyzésem, Sebestyén Mártáról fog szólni és az ő ünnepéről.