Mezei néző

 Az a jó előadás, amelyről jobb állapotban jövünk ki, mint ahogy beültünk. Ez az alaptételem, és a szombat esti különleges előadás ennek meg is felelt. Lenyugtatott, kikapcsolt, és talán néhány mozzanatára még később is vissza fogok gondolni. Valami azt súgja, hogy a múlt hetem legfelhőtlenebb színfoltja volt, bár a hétfői Ványa bá-újranézés is hasonlóan szép emlék marad. Ugyan a Minden egy, „a Színházak éjszakája előadása” egyszeri esemény volt, így ajánlóra nincs szüksége, de a szervezők és a közreműködők nagyon megérdemlik a nyomhagyást.

Hatvan perc szünet nélkül – ennyi a menetideje Az utolsó tekercsnek Lábán Katalin rendezésében. Aki ismeri a szöveget, az ezen is meg fog lepődni: az egész mindössze tíz oldal.

Az előadás a számvetésről szól – akár három szinten is: a történet szereplője, Krapp minden születésnapján magnóra mondja az elmúlt éve tanulságait, és egyben bele is hallgat korábbi felvételeibe. Ezt a szertartást nézzük.

A szereplő ezúttal 30 évvel korábbi önmagával szembesül, és nem egyszerű ez a találkozás.

A Don Giovanni teljes sorozatáról (8 előadás) szól ez a beszámoló, „micsoda öröm lesz”, ha majd megint előveszi az Operaház – erre gondolva a naponta átírt hosszú verziómat összefogtam a harmadára, kedvcsinálónak.

Színházi szünnapra és két beteg kollégám helyettesítésére készültem a mai estén, de nem így lett: láttam a hetedik Don Giovanni-t is. (Az eddigi előadásokat elemző bejegyzés itt található, tovább fog frissülni, ez most csak a mai estének szóló nyomhagyás.)

Don Giovanni és Leporello: Szemerédy Károly és Cser Krisztián - fotó: Berecz Valter

Egészen váratlanul kötöttem ki két héttel a Polgárkukkantó után ismét Tatabányán. Ismét a Kamaraszínházban, megint egy bérletszünetes előadáson, amelyiket a közönség annyira szeret, hogy jelenleg 180 ember van a várólistán. Ez már a Francia rúdugrás 57. estéje volt, és ez a szám vidéken – egy nem túl nagy városban - egészen különleges sikert mutat. Bár ennek az előadásnak nincs szüksége ajánlóra, de ettől még ezt a nyomhagyó bejegyzést nem spórolom el. Aki szereti Mohácsi István darabját, és ezt a szereposztást nem látta, annak érdemes miattuk feliratkozni erre a bizonyos listára minél előbb.

Ha valakinek nem tűnne fel: ezúttal az Oidipusz cím mellett szerzőként nem Szophoklész szerepel, hanem Robert Icke, a történetet pedig egy kampányirodába helyezték, ahol a stáb a szavazás utáni ünnepléshez készülődik. Oidipusz, a jelölt, épp csak karnyújtásnyira a sikertől élő adásban spontán ígéretet tesz: amennyiben nyer, feltárja évtizedekkel korábban meghalt elődje, Laiosz halálának körülményeit, amelyet valami miatt eltussoltak…

Nem hiányzott hétfőre előadás, de a műsor nagy úr, és mostanában a független előadások havonta jó, ha kétszer mennek, így csak most jutottam el a Szkénébe a Nézőművészeti KFT január 13-án bemutatott új produkciójára.

Abszurd komédia egy dán írónőtől, akinek a Mesteremberek c. darabját a Katona is játssza, sőt ezt, a Közeleg az idő-t is láthattuk már Vidnyánszky Attila rendezésében (2005-ben) az akkor még Új Színházban.

Ezek alapján ártalmatlan esti szórakozásra készültem, bár feltételeztem a Nézőművészeti KFT dramaturgjáról és művészeti vezetőjéről, Gyulay Eszterről, hogy nem mutatnak be olyan előadást, amelyik „csak” a kikapcsolódásról szól. Ennyire naiv azért nem vagyok.

Ezúttal nem írhatom le, hogy a papírforma érvényesült, bár mások szerint meg igen - megosztó az előadás, és mi nézők nagyon nem vagyunk egyformák. (n+1. bizonyíték)

Nem volt a legnagyobb ötlet két Don Giovanni között épp A végzet hatalmá-t választani, bármekkora csábítást jelentett is a Carmen-vetítésen Lise Davidsen áriájának bejátszása. (Tényleg elég pár perc ahhoz, hogy egy nagyon jó énekes kíváncsivá tegyen minket magára.)

Az élő közvetítés ismétlését március 12-én este hatkor még meg lehet nézni, sőt jegyek is vannak rá – ennek köszönhetően igyekeztem a bejegyzés posztolásával, hátha van, aki épp ennek a keveset játszott operának mai korba helyezett változatára lenne kíváncsi.

A gyilkosságnak látszó baleset pillanata - Lise Davidsen, Brian Jagde és Solomon Howard

Aki ismeri a vidéki színházak munkarendjét, az pontosan tudja, hogy harmincnál többször nemigen mehet egy előadás (nagyon ritkán egy-egy zenés darab), és az, hogyha bérletszünetben is kitűzik, önmagában is jelent valamit. Leginkább azt, hogy vannak törzsnézői, akik többször is szívesen beülnek rá.

John Orton műve ilyen népszerűvé vált Tatabányán is.

Eljött a Ruszalka és az Arabella után az ÚJ Don Giovanni is, sőt a sorozat kezdete óta már túl vagyunk az évadhirdetésen is, amikor kiderült, hogy e három produkcióból egy sem került be a jövő év programjába - várhatjuk őket vissza. 

A Don Giovanni teljes sorozatáról szól ez a beszámoló, a két főpróbáról és a nyolc előadás mindegyikéről, több, mint 12 alkalommal alakítottam át - utolsó módosítás: márc 24-én 17:35-kor történt. (A továbbiakban csak kommentet fűzök még hozzá, ha lesznek későbbi sorozatok, a főszöveg marad.) Most már az utolsón is túl vagyunk, amelyiket ismét zenekarral és énekkarral láthattunk, fokozottan örülhettünk a kiegyensúlyozott, szép teljesítménynek. A közönség ezt a szokásosnál nagyobb ovációval és a végén állótapssal jutalmazta. Én pedig nemsokára ki fogom tenni ennek az AJÁNLÓnak a tömör változatát is, a későbbi évadokra előre gondolva.