Ez volt az általam látott 53. Kékszakállú előadás, és egyben a legderűsebb is. Nemcsak „ahhoz képest”. Hatalmas energiákat árasztott, nem tudom, hogy Bartók mit szólt volna, ha ennyi optimizmust tapasztal a férfi-nő viszony teljes reménytelenségéről szóló operájának előadásán. Már évekkel ezelőtt ELMÉLETBEN lehetségesnek tartottam – a zenével némileg szembemenő – pozitív végkicsengést, de igazából nem hittem, hogy valaha módom lesz ezt előadáson megtapasztalni.
Tegnap ez megtörtént, és ugyan a Bartók-mű abszolút értéke változatlanul megmaradt, éppen ahogy mínusz ötnek és plusz ötnek is azonos. Kicsit az az érzésem, mintha a hét előadás hangulatával a hét ajtóból áradó benyomásokat szeretnék kifejezni, a turnénak az én olvasatomban van egy ilyen íve is, ahogy a darab és a saját utam alakulása között is fedezek fel párhuzamokat.
A luxembourgi Philharmonie épülete - 1300 férőhelyes teremmel