Még szerencse, hogy nem hiszem magam igazán tájékozottnak, mert akkor még jobban meglepődtem volna, amikor tavaly a Hatszín Teátrumban bemutatott Rómeó és Júlia kapcsán felmerült az előadás nyári előzménye és a Kaszásdűlői Kulturális Központ, mint helyszín.
A múlt pénteki aquincumi Romulus után most másodszor is Óbudán kötöttünk ki a fiammal, ezúttal a Tévedések vígjátékának főpróbáján. Egy bemutatót terveztek mindössze, nem sorozatot (pedig van olyan jó az előadás, hogy megtelhetne a nézőtér sokszor is!), és csak remélni lehet, hogy lesz további utóélete. Már a főpróbán „nagyon egyben volt”, jó állapotú, hálás szerepeket játszó boldog színészeket nézhettünk 90 percen át.
Miután ma megvolt a premier is, kiteszem a benyomásaimat:
Nehezen mondhatnám, hogy Shakespeare legmélyebb darabja ez, amelyik valóban csak egy félreértésre épül, és igazán nehezen hihető. Utóbbit a keret megoldja, és el is mélyíti, de nem fedem fel a titkot, legyen annyi elég, hogy Nádasdy Ádám fordítását a dramaturg Deés Enikő észrevehetően átdolgozta, húzott és beleírt. Értelmezi a történet bonyolultabb pontjait, felhívja a figyelmet az egyes ellentmondásokra is. Túlnyomó részben mainak tűnő szöveget hallunk a lakótelepi bérházak között, szellemes rendezői megoldásokkal. Az időnként felolvasott – a történethez illeszthető – bibliai idézetek (pl. Szent Pál az efezusiaknak írt leveléből) is poénként hatnak. A szórakoztató szándék egyértelműen érvényesül, élő zenei betétekkel élénkítenek fel minket jól időzítve, amelyek csak lazán kapcsolódnak a cselekményhez. (Ne felejtődjön el a zenei vezető, a rendőr kis szerepét is eljátszó Kéménczy Antal.) A színészek hangszereken is játszanak, az előadás verekedős jeleneteiben az ütéseket hangeffektekkel is nyomatékosítják, nemcsak felvételről hallunk népszerű slágereket.
Hajdu Tibor - Eke Angéla
Dicső Dániel rendezésének nagy erénye a játékosság, alapvetően a színészekre alapoz, akiknek a színpadi jelenléte kellően intenzív is ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy öt percen belül nem oldódik meg a rejtély, pedig annyira kézenfekvő lenne. Pont a kellő mértékben feszíti a húrt, ameddig még bírjuk cérnával, hogy senki nem jön rá, hogy két ikerpár okozta a kavarodást. Néha kiszólnak, és bevonnak minket is a történetbe, így akár mi is felszólhatnánk nekik, hogy vegyék már észre, hogy mi történik körülöttük. A vége felé nagyon szerencsés a magyarázkodás lerövidítése és a rockosított káosz, hiszen már az előadás első tíz percében eleve mindent értettünk.
Shakespeare szereti az ikerpáros-felcserélős sztorikat azok minden képtelenségével együtt is, nem ez az egy darab, amelyikben épít erre. A helyzet emlékeztet pl. az Amphitryonra, csak amíg abban isteni beavatkozás eredménye, most csak a véletlen/a sors akarta, hogy így bonyolódjanak a dolgok.
Dromio és Anthipolus - a szirakúzai vendégek ezúttal (az alsónemű Dromio "menyasszonyáé" )
Lehet, hogy két egymástól elszakadt testvér igazán hasonló, de az, hogy még a ruhájuk sem tér el a másikétól, igazi képtelenség. Kizárólag akkor lenne lehetséges, ha az egész város egyenruhát hordana, és az efezusiak szokásához alkalmazkodna a két szirakuzai vendég, de ilyen feldolgozást még nem láttam. Ugyan itt is zsarnokság van, a fejedelem saját maga sem tudja a kimondott ítéletet visszavonatni, de ez itt most nem egy politikai célzatú előadás, bár ebbe az irányba is elkalandozhat egy-egy néző gondolata. A keret, a szirakuzai apa letartóztatása és halálos ítélete valóban mellékesen van jelen.
Ami a keret által minimális mértékben, de mélyül, az a két Antipholus alkatának különbsége. Az efezusiról, a helyi lakosról bebizonyosodik, hogy rendkívül féltékeny felesége nem ok nélkül hisztizik, tényleg félrelép, míg testvére hűségesnek látszik. Nincs ez mélyebben kifejtve, és mondhatjuk azonnal, hogy az első randevú alapján hosszú távú jóslatokba nem bocsátkozhatunk amúgy sem, lehet, hogy a két férfi belsőleg is igazán hasonló.
A félreértésekből és a feleség féltékenységéből adódó konfliktuson van a fő hangsúly, és éppen ezért szerencsés, hogy a darab hossza igazodik is ehhez – ebben a történetben ennyi van, nem több. De ami benne van, azt ezek a színészek ki is hozzák belőle.
Nagyon praktikus és kifejező Horváth Jenny díszlete, amelynek központi eleme egy tükrös forgóajtó, amelynek az előadás végén lesz különösen nagy szerepe. Mivel lépcsők is vezetnek a tetejére, így jól tagolt a tér, sokféle járás nyílik a szereplők gyors távozására. Érdekes lehetne összeszámolni, hogy a két ikerpár hányszor vált alakot. Akár dupla gázsit is kérhetnének a két szerep eljátszásáért, jutott eszembe mellékszálon – annyira sok rohangálás jut osztályrészül Vizi Dávidnak és Hajdu Tibornak, de végig győzik energiával, jelenléttel. Jó színészi lehetőség mindkettő, és nyújtják, amire szükség van.
Márfi Márk, a díszlet magaslatán, mint fejedelem
Kevésbé hálás a fregolizás, ami Márfi Márk és Georgita Máté Dezső osztályrészévé válik. Mindketten több kisebb szerepet játszanak, ezeket jól érzékelhetően el is különítik játékukkal is, és nekik még másodpercek alatt át is kell öltözni. Márfi Márk kuruzslóként és fejdelemként, Georgita Máté Dezső pedig kurtuzánként a legemlékezetesebb.
Cselényi Nóra jelmeztervező a gyorsöltözésekhez is alkalmas ruhákat tervez, külön megjegyeztem, hogy mennyire ötletesen szabottak és szépek a szereplők mellényei, milyen jó lenne egy ilyet hordani. (Ha tagadja valaki, ha nem, a mezei nézőknek is vannak civil gondolatai egy előadás közben, ahogy nyilván a színészeknek is. De nem ezek váltak fontossá, akármilyen szépek is a mellények, viselőik játéka fogott meg igazán.)
Mindig nagyon szeretem egy előadásban, ha azt érzem, hogy a színészek csapatként vannak jelen, nem egy személynek játszik alá sok másik, hanem kiegyenlítettebb a helyzet. Jelenleg elmondható, hogy a darab miatt valóban kikerülhetetlenül háttérbe szorul a csak a keretben fellépő Dézsy Szabó Gábor és Kerekes Viktória, akik az elveszett ikerpár szülei voltak. Szerencse, hogy mindketten vannak olyan fajsúlyos színészek, hogy egy-egy rövid jelenetben is érzékeltetni tudják azt a tragédiát, ami a szaladgálós-nevettető történet hátterében meghúzódik.
Tenki Dalma - Eke Angéla
Tenki Dalma valóban kibírhatatlan zsörtölődős feleségnek tűnik, akit alapvetően zavar, hogy a férfiaknak több szabadság jut, ez az egyik legfőbb témája. Együtt tudunk érezni, csak azt nem tudjuk, hogy mi volt előbb, az asszony oktalan gyanakvása, vagy a férj félrelépési hajlandósága. Igazán üde vígjátéki szereplő a szingli testvérét játszó Eke Angéla is, akinek majdnem minden mondata szellemes poén is egyben. Mindent kifejez, ahogy egy zöld műanyagbékát hordoz magával, amelyet időnként megcsókol. Mintha a közönség erre nemigen reagált volna tegnap, pedig ebben az egy gesztusban kifejeződik az, amit tudnunk kell róla: férjet keres, akár egy ilyen gyanús alak is jól jönne neki, amilyen nővérének jutott. Ő az „ikres bonyolítás” igazi nyertese, most már neki is jut egy Antipholus, és ráadásul pont olyan, amilyennel a testvére éppen küzd. Nem tudhatjuk, hogy jobban fog-e járni, de az esély azért megvan.
Összességében és részleteiben is ajánlható az előadás bárkinek, mi örömünket leltük benne. Nagyon remélem, hogy a jövő évadban lesz is olyan felújítása, amelynek az apropóján ezt a bejegyzést ismét megoszthatom majd a facebookon, és visszaemlékezhetek erre a derűs nyári napra.
PS.Az előadás előtt egy Mozart-hangversenyen jártunk, amelyik számunkra különleges meglepetést is hozott, a fiam színpadra is lépett, egészen váratlanul. (Bejegyzés erről hétfőn lesz, de a szervezők a videót már nyilvánosan meg is osztották.) Ennek az előzetes élménynek a jó hangulatát tovább építette ez a főpróba, így összességében valóban az idei év egyik legszebb napját tehettük el emlékbe mindketten. És ha már János benyomásait említem: szerette ő is ezt a mozgalmas előadást, nem álmosodott és örült, hogy megnézhette, így elmondható, hogy 11 éveseknek is alkalmas lehet. Velünk volt színházi előadásokat nagyon ritkán néző miskolci barátnőm is, aki csak velem ül be előadásra, és ő is szerette. Érthető módon egyedül Tenki Dalma volt számára ismerős, akit több miskolci előadásban láthatott is.
PS.2. Az előadás képeit a Kaszásdűlői Kulturális Központ facebook oldaláról másoltam, ott további képek is megtekinthetőek.
