A Budapesti Fesztiválzenekar 2019. március 21 és április 6 között hét alkalommal fogja eljátszani Bartók operáját. Háromszor a Müpában és emellett még Hamburgban, Luxembourgban, Párizsban és New Yorkban is. Ez késztet arra, hogy ne csak külön posztokban emlékezzek meg az általam megnézni tervezett hat előadásról és fogadtatásukról, de ezen túl összegzem – 7+ részben - a darabbal kapcsolatos gondolataimat, amelyeket az elmúlt években megnézett előadások és a mű gyakori meghallgatása, illetve a diákoknak megtartott Kékszakállú beavatók inspiráltak. Igyekszem elfogadható hosszúságú darabokat kitenni. Ez az első:
Az Ódry Színpadon márciusban újra bemutató dömping kezdődött, és mivel már így is óriási lemaradást szedtem össze, kicsit elkeseredetten látom, hogy a hónap végére már csak azt mondhatom el, hogy a közel HARMINCFÉLE előadásnak mindössze csak a harmadáról található ajánló a blogomon, szinte be kellene költöznöm a Vas utcába ahhoz, hogy ezen az arányon jelentősen javítani tudjak.
Nézzétek meg a műsort részletesen, csak ezt tudom javasolni, ráadásul a maesteszinhaz.hu-n is szokott lenni nem egyszer akciós jegy.
Weöres Sándor Octopusát viszont azonnal a bemutatón meg tudtam nézni, így erről most rövid ajánló következhet, viszont jelentős csúszással, valami miatt mindig elhalasztottam a bejegyzés lezárását, és ennek most is az az ára, hogy a részletezés elmarad. De úgyis ajánló ez, nem kritika, az előadás pedig fontos, voltak is a helyszínen kritikusok elegen, így remélhetőleg foglalkoznak is vele.
Címkék: Octopus Sütő András Horváth Csaba SZFE Ódry Színpad Krisztik Csaba Horkay Barnabás Pallag Márton Pálya Pompónia Nagy Péter István Herman Flóra Hajdu Tibor Hevesi László Gyulai Zékány István Devich Botond Barna Lilla Ténai Petra Molnár G. Nóra
Szólj hozzá!
március
18.
Co-Opera – A Figaro Verbániában – olasz nyelvű vendégjáték – 2019.03.15.
| | Szólj hozzá!Láttam már Figarót Prágában és Gentben, sőt néhány hónapja Szatmárnémetiben is megnézhettem a Figaro 2.0-át, 27. alkalommal is ugyanazt a magyar előadást. Most ezekhez képest annyi az újdonság, hogy egy február folyamán háromszor látott magyar Figaro, a Co-Opera előadása miatt még 1700 km-t is vezettem, és ez persze még nem is volt a teljes táv, a férjemnek is jutott 500 km, Verbánia nincs valami közel.
Ezért az idő-energia-pénz befektetésért viszont a Figaro kapcsán Olaszország számomra egyik legotthonosabb vidékén lehettem nettó másfél napig, az Orta-tónál. Mindenkinek ajánlom Gianni Rodari szülőhelyét, amelyik eredetileg idevonzott. (Mennyire jó operát lehetne írni a „Kétszer volt hol nem volt”-ból! – mondom néha, de hol van ilyesmire forrás és pláne zeneszerző?)
Három éve két milánói Kékszakállú közti pihenőnapon is ide ugrottam el, ráadásul februárban, egésznapos esőben. Még akkor is megérte, nemhogy most, amikor koranyári hangulat is járult az élményhez.
De nem ömlengek itt Olaszországról, és arról, hogy milyen ilyen rövid időre visszamerülni az ismerős közegbe, és milyen érzés az, amikor már azt hiszik az emberről, hogy vendégmunkás, mert az idegenség íze ugyan még érződik a beszédén, de már van az olyan folyamatos, hogy senki se gondolná, hogy nem itt él.
A színház a benyúló félszigeten van, ennyi látszik belőle a Mottaronéról - erősebb fehér pötty
Jó volt és megérte ez a kaland, örülök, hogy mentem. DE legyen most már szó az előadásról.
Előre mondom, hogy akinek ez a nyomhagyó bejegyzés kevés, annak ajánlom két korábbi opuszomat, az elsőt (két előadásról, 17 szereplőről), illetve a másodikat (további 5 szereplőről), vagy akár azt, amelyiket a Figaro illetve a Gioconda megnézéséhez szükséges nézői beállítódásról írtam.
Az előadásban még így is volt három olyan közreműködő, akiket először láttam, és ami igazán rosszul esik: Bordás Barbara lesz az egyetlen, aki kimarad, pedig az ő Susannájára is nagyon kíváncsi lettem volna.
Aki kedvet kap a darabhoz, azoknak mondom, hogy a hét végén még van több győri előadás is, elérhető közelségben, és így az olasz kaland után pláne nem tűnik nagy kihívásnak az út – mindössze autó kell hozzá.
Címkék: Opera Szabó Máté Takács Zoltán Figaro házassága Fodor Beatrix Mester Viktória Farkasréti Mária Pataki Bence Keszei Bori Busa Tamás Kálnay Zsófia Verbania Silló István Laborfalvi Soós Béla Laki Péter Kendi Ludovik Co-Opera Biri Gergely Schwimmer János Németh-Nagy Johanna
Szólj hozzá!
Az elmúlt három hetemet ugyan a Gioconda-projekt határozta meg, de mégis volt közben – ráadásul az utóbbi bő egy hétre sűrítve – három olyan előadás is, amelyikben mind központi hangsúlyt kapott a kisember, aki csak szeretne nyugodtan élni, de a világ, a „nagypolitika” nem hagyja.
Az Ódry Színpad Octopusa és az Orlai Produkció „Hurok” című előadása között jártam március 7-én a Katonában is, mégpedig a Rozsdatemető 2.0 főpróbáján.
Fontos előadás, amelyet az is jelez, hogy tegnap a POSZT versenyprogramjába is beválogatták a Jeanne d’Arc-kal együtt.
Címkék: Katona Tasnádi István Fullajtár Andrea Rajkai Zoltán Tasnádi Bence Máté Gábor Takátsy Péter Szacsvay László Mészáros Béla Szirtes Ági Dankó István Kovács Lehel Török Tamara Elek Ferenc Bodnár Erika Kiss Eszter Cziegler Balázs Péter Kata Vizi Dávid Mészáros Blanka Bezerédi Zoltán Ujlaki Dénes Füzér Anni Rujder Vivien Rohonyi Barnabás Lengyel Benjámin Rozsdatemető 2.0 Cvikker Lilla
Szólj hozzá!
március
13.
"A rajtunk taposó világról” – III. Jurányi – Orlai Produkció – „Fejétől bűzlik a hal” – Hurok – 2019. március 11.
| | Szólj hozzá!Az elmúlt három hetemet ugyan a Gioconda-projekt határozta meg, de mégis volt közben – ráadásul az utóbbi bő egy hétre sűrítve – három olyan előadás is, amelyikben mind központi hangsúlyt kapott "a kisember, aki csak szeretne nyugodtan élni, de a világ, a „nagypolitika” nem hagyja"-gondolat. Ha ebből a szempontból nézzük meg a jelenleg műsoron lévő egyéb színdarabokat, jelentős mennyiségben találnánk hasonlókat, tipikus téma, de lenne olyan is bőven, amikor a szerzők inkább az embert saját magát tartják boldogsága akadályának, és a hangsúlyt erre összpontosítják. Talán az utóbbiak még érdekesebbek is, mintha valami külső felelőst keresünk az elrontott életünkért.
Az Ódry Színpad Octopusa és a Katona Rozsdatemető 2.0-ja után legutóbb hétfőn Kerékgyártó István „Hurok” című drámájának előadásán jártam a Jurányiban, erről következik AJÁNLÓ. Bagossy László rendezése feltétlenül méltó a figyelemre, és nemcsak "fontos" előadás, hanem igazán színvonalas, sőt még szórakoztató is. (Ezt különösen nem vártam tőle.)
Címkék: Nagy Dániel Viktor Bagossy László Debreczeny Csaba Rába Roland Epres Attila Jurányi Mészáros Máté Kerékgyártó István Orlai Tibor Bagossy Levente Járó Zsuzsa Kákonyi Árpád Dékány Barnabás Gombó Viola Lotti Virág Vivien
Szólj hozzá!
március
10.
Hatszín Teátrum – Budaörsi Latinovits Színház – Orlai Produkció – Nosztalgia minden mennyiségben – Vénusz – 2019. 03.05.
| | Szólj hozzá!Közös előadást hozott létre az Orlai Produkció, a Hatszín Teátrum és a budaörsi Latinovits Színház, ráadásul egy egészen új darabból, Hanif Kureishi „Vénusz” című vígjátékából, Deák Krisztina rendezésében.
Nyilván van olyan néző, akinek mond valamit a pakisztáni származású londoni filmforgatókönyveiről is híres író neve, és van, akit egyedül a játszó személyek kezdenek el érdekelni. Én az utóbbiak közé tartozom, és meglátva a Bálint András – Takács Kati – Gyabronka József neveket, láttam garanciát arra, hogy érdemes lesz megnézni.
Címkék: Budaörs Gyabronka József Bálint András Orlai Tibor Brasch Bence Török Tamara Deák Krisztina Takács Kati Szakács Györgyi László Lili Hatszín Teátrum
Szólj hozzá!
március
10.
Erkel Színház – „édes dallamok, önpusztító szenvedély velencei díszletben” – Gioconda premier 2019.02.22.
| | Szólj hozzá!A Gioconda legutóbb 1991-1999 között volt műsoron, és ma este lement az új sorozat hatodik, egyben utolsó előadása is. Lesz jövő februárban is négy alkalommal, ráadásul új szereplőkkel, aki most elmulasztotta, betervezheti.
A művet én korábban sosem láttam, tavaly júniusban kezdtem rá felkészülni, és bár kiderült, hogy élvezetes zenéje ellenére sem az én operám, igyekeztem alaposan megismerni. Most szubjektív ajánló következik, elsősorban színházi szempontból, néhány kritikai megjegyzéssel, a produkció általam meglátott jellemzőinek és értékeinek kiemelésével, több előadás megtekintése után.
Most a mai utolsó alkalom után, amely egészen felszabadító élmény volt, és így zárta le azt a három hetet, amelyet ezzel a darabbal töltöttem, egészen ellágyultam. Talán azért volt érdemes ezt a három hetet végigcsinálni, hogy ezt az utolsó előadást így nézhessem meg - előkészítés nélkül nekem biztosan nem sikerülhetett volna.
Címkék: Opera Kesselyák Gergely Boncsér Gergely Fekete Attila Cser Krisztián Sümegi Eszter Wiedemann Bernadett Marton Éva Almási-Tóth András Gál Erika Gioconda Kőrösi András Tóth Bori Barta Dóra Csiki Gábor Alexandru Agache Szendrényi Éva Bányai Tamás Fürjes Anna Kissjudit Anna
Szólj hozzá!
Nagyon szép estét kaptunk a Carmen tegnapi előadóitól-közreműködőitől a rendkívüli körülmények (sztrájk) ellenére is - köszönet érte. Ráadásul ez a tegnapi nap a blogom szempontjából is fontos évfordulóra esett, így még fontosabbá vált az élmény.
Mester Viktória egy másik Carmen-előadásban
Rövid nyomhagyó bejegyzés következik:
Címkék: Opera Rácz István Oberfrank Pál Carmen Molnár Levente Erkel Színház Bátki Fazekas Zoltán Káldi Kiss András Nyári Zoltán Mester Viktória Megyesi Zoltán Csiki Gábor Kálnay Zsófia Nagy Zsófia Francesco Pio Galasso Hajzer Nikolett Anna Shapovalova
Szólj hozzá!
Szabó Borbála új kétszemélyes darabjának főpróbáján jártam pénteken a B32-ben, és erről következik most rövid ajánló.
Legrövidebben: színészdarab, Kurta Niké és Egger Géza jó színészi lehetőséget kap a szerzőtől és Balogh Attila rendezőtől, az irántuk érdeklődőknek érdemes elsősorban a B32-be elmenni.
Címkék: Rebeka Szabó Borbála Balogh Attila Kurta Niké Egger Géza B32 Kultúrtér Golicza Előd
Szólj hozzá!
március
1.
Magyar Színház – „Holnap ki tudja, fáj-e még…” – Karády Katalint megmutatja Pataki Szilvia – Ópiumkeringő – 2019. 02.27
| | Szólj hozzá!„Ópiumkeringő – jazz-story Karády Katalinról” áll a Pesti Magyar Színház új bemutatójának címlapján, amelynek a harmadik előadásán járhattam szerdán. Tele volt a földszint (az erkélyt nem adják el), többségében idősebb nézőkkel, akiket nyilván Karády legendája vonzott be a színházba.
Nem rossz, ha valaki tájékozódik, és tudja, hogy mire is jön pontosan, ugyanis ez az előadás minden, csak nem néhány jól elénekelt Karády-dal összessége, nem lesz szó laza kikapcsolódásról, helyette egy megrázóan gyönyörű és sok szenvedéssel teli szerelemről hallunk 12 stációban, 13 dalbetéttel.