Századik évforduló ide vagy oda, nem voltam május elejére igazi Kékszakállú-hangulatban, ötfélére pedig végképp nem éreztem elég masszívnak magam, mert tudtam, hogyha belevágok, akkor nem állok meg egynél és megterhelő kaland lesz. (Még intenzívebb hatásokkal járt, mint amire számítottam.)
Évekig hiányoltam, most lett választék, tehát meg kellett nézni őket, bár ahogy ősszel A hugenották esetén is volt: a legfőbb csúcspont nem az utolsó felvonásra esett, hanem... (az a néhány ember, aki minden bejegyzést elolvas, látni fogja.)
És igen, értelmes döntés lett volna feladni közben, ahogy Juditnak is le kellett volna állni az ajtók nyitogatásával, amikor már tudta, hogy a vár nem lesz fényesebb, de nem volt így sem hiábavaló a kísérlet. Új gondolataim támadtak a műről is, és nem egy előadás arra késztetett, hogy nézői működésemet átgondoljam. A kíváncsiság győzött bennem, és itt van tehát egy két héten keresztül napi alapon átírt sorozat, 2-7 oldalon. Egynapos szüneteket tartok a részek kiposztolása között, hogy ne legyen túl tömény azoknak sem, akik tényleg mindre kíváncsiak. Némi megfontolás, és Fried Péter lemondása azért ahhoz hozzásegített, hogy minden lehetőséget mégse használjak ki, és visszafogjam magam. Egy ajtóval mégis kevesebbet nyitottam ki, mint amennyit lehetett volna, és ez talán így lett jó. Négy Kékszakállú hercegről (Sebestyén Miklós, Cser Krisztián, Palerdi András és Kovács István - a megtekintés sorrendjében), a hozzájuk tartozó Juditokról (Rost Andrea, Fodor Bernadett, Komlósi Ildikó, Gál Erika) és négy kísérőprogramról írok majd, négy és fél megtekintés alapján. Ennyire futotta.
Egy megtekintés még hátravan, holnap aki még kíváncsi, 500 Ft-ért jegyet vehet az Erkelbe. És így ma jöjjön még csak a bevezetés.
