A címben leírt három névben gondoltam összesűríteni azt a három érvet, amelyekkel indokolható az előadás megnézése.
Mindenki, aki már szereti Trill Zsolt színészetét, Szép Ernő stílusát vagy-és vonzódik Bíró Eszter hangjához, találni fog olyan elemet az előadásban, amely meg fogja ragadni - még akkor is, ha a darab egésze nem hat rá. A Szalon világa most is hangulatos, nem rossz élmény itt lenni nyolcvan percen keresztül. Hallgatjuk Födő Sándor alkalmanként felhangzó zongorajátékát, és nézzük a két színészt, amikor a „mindössze” dramaturgként megjelölt Németh Nikolett Szép Ernő szövegekből darabbá összeírt válogatását mondják.
Laza a forma, itt-ott improvizációnak tűnik Trill Zsolt szövege, aki a szerzőt játssza, magát a bátortalan Szép Ernőt, akinek voltak vágyai, szerelmei és ezeket meg is örökítette, mi pedig néhány villanást kapunk öt nőhöz fűződő kapcsolataiból. Megragadt bennem a „nem élünk szívesen” mondata, mert valóban ez a legerősebb kisugárzó élmény. A kapcsolatok mind félresikerültek, nem találnak célba a vágyak, hiányzik belőlük az igazi lendület, vagy ha van is, csak a szalmalángra emlékeztetnek. Trill Zsolt hétköznapi embert játszik, minden bombasztikus túlzás nélkül. Egyszerűen és természetesen van előttünk egy alapvetően kedvetlen, de kedves ember, aki színházi szerzőként a közönséget irigyli. Nincs benne semmi „főszereplős”, ráadásul remek érzékkel igazodik a kis nézőtér igényeihez, jól érzékeli, hogy másként kell játszania, mintha nagyszínpadra lépne.
Az előadás nagyon alkalmas Trill Zsolt megtekintésére, főleg azoknak, akik valamilyen okból a Nemzetibe nem szoktak eljárni. Csodálatos színész, manírok nélküli. Örültem, hogy nyolcvan percem volt arra, hogy folyamatosan őt nézzem, már hiányzott. (Közben eszembe jutott, hogy az elmúlt kb. 22 év alatt, amióta figyelem, mennyit változott a stílusa és ő maga is, mennyit változtam én is. Csak az változatlan, hogy már a Sólyompecsenyében is tetszett, és most is.)
Bíró Eszter esetén gyanítható, hogy a rendező, Seres Tamás állította be a jeleneteit néha túl harsánynak, talán őt sújtja jobban, hogy a szerző nélküli darab inkább csak töredékek láncolata. Öt nőt kell játszania, ráadásul hangsúlyozottan improvizált próba keretben. Akkor hat leginkább, amikor énekel – állapítottam meg. Vele kapcsolatban egyáltalán nincs összehasonlítási alapom, mivel musicaleket nem nézek, nem láttam, de tudom, hogy sokan szeretik. Utóbbiaknak szintén jó lehetőség. (A szereposztásra sem néztem rá mielőtt beültem az előadásra - élveztem a mezei nézőséget, végre egy új darab, amit nem ismerek. így név nélküli ismeretlen színésznőként figyeltem Bíró Esztert. A nevét megtudva így kicsit viccesnek is tűnik, hogy megállapítottam, hogy elég jó a hangja, és akár énekelhetne zenés színpadi szerepeket is....Kicsit elkéstem a nagy felismeréssel.)
Végezetül: az előadásnak az a haszna is megvan, hogy a nézőben könnyen felmerülhet, hogy kicsit utólag foglalkozzon magával a szerzővel, elolvassa egy két írását és megpróbálja az életrajzzal és a művek benyomásaival összehozni a Trill Zsolt által rajzolt portrét. Ha ez megtörténik, akkor pláne nem hiába töltött el valaki másfél órát a Rózsavölgyiben.