A Panodráma 2016. október 23-án a Sufniban tartotta új bemutatóját, amely most is dokumentumokból készült, de ezúttal egy szereplője van mindössze. Maléter Pálné Gyenes Judith-tal Csalog Zsolt mélyinterjút készített még 1984-ben, majd e színdarab írója és rendezője, a Panodráma vezetője, Lengyel Anna 2006-ban szintén megkereste a forradalom mártírjának özvegyét, aki további beszélgetéseken is részt vett a mű három dramaturgjával (Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna), illetve az őt megszemélyesítő színésznővel. Az így összeállt anyag izgalmas lett és lebilincselő, Szamosi Zsófia úgy mondja el nekünk a történetet, hogy pillanatnyi kétséget sem hagy, hogy minden ami elhangzik, vele esett meg. Katartikus előadás, egészen biztos, hogy méltatlan lesz az a rövid szöveg is, amit erről a továbbiakban le tudok írni. Irgalmatlanul erős színpadi jelenléte, személyes kisugárzása hat. Minden mondatnak súlya lesz. Ilyenkor érzem, hogy ez a blogírás esetleg arra jó, hogy felhívja a figyelmet egy előadásra, de képtelen visszaadni magát az élményt.
Én egy elég nyavalyás, átlagosnak mondható előadásokkal tarkított hét után voltam, amelyet a hét végén a kétnapos blogírás (a napi ajánlók készítése munkás, de nem túl kreatív tevékenység) sem dobott fel, és ebben az állapotomban lényegében megváltásként jött ez az előadás, amelyben a színészi játékon volt a legnagyobb hangsúly. Én éppen az ilyen színházat szeretem a legjobban. Ja, és amelyik emellett szól is valamiről.
Picike tér a Sufnié, van talán összesen hat sor szék, és még az utolsó sorban ülők is azt élhetik át, hogy karnyújtásnyira vannak a szereplőtől. Nem is igényel nagy és látványos kiállítást sem ez monodráma, egy polgári otthont idéző karosszék, kis asztalkával, lámpával, fényképpel és néhány apró személyes tárggyal éppen elég nekünk ahhoz, hogy illúziót keltsen. A színészen barna szoknya, barackszínű blúz és egy gyöngysor - ránézve egy középosztálybeli csinos, de visszafogott megjelenésre törekvő nőt látunk, akivel könnyen azonosulni tud mindenki.
Az előadás a jelenből indul, megtudjuk, hogy Maléter Pálné mennyire elfoglalt, bejárja az országot és mindenhol előadásokat tart a férjéről és annak 56-os szerepléséről. Dohányzik. (Amióta a színházban tilos lett "normális" cigarettát használni, azóta szenvednek igazán a nézők, mert ez a pót-cigaretta, amely nem tartalmaz semmi ártalmas anyagot, na ez sokkal büdösebb és még nagyobb terekben sem jön a szaga igazán jól, hát még itt. Viszont ez minden negatívum, amit az előadásról össze lehet szedni. És sajnos a záróképben is rágyújt a szereplő. De tényleg ennyi. Meg hát ugye van most is néző, aki szénsavas üdítőt hoz be magával és annak a nyitogatása szintén zavaró. De legalább senkinek nem támad kedve telefonálni előadás közben, ahogy ez nemrég a szemem láttára más színházban megesett, amelynek emléke még nyomaszt most is. Itt mégiscsak egy elit-színház rétegelőadásának feltehetően színtiszta értelmiségiekből álló közönsége vesz körül. De ez az üveg-nyitogatás is sok ide.)
Szamosi Zsófia tegez minket, közvetlen hangon fordul a közönséghez, később képeket is kioszt, amelyeket aztán előadás közben körbe is adnak a nézők. Látjuk rajta a fiatal Judith-ot házasságkötésén például, de néhány alkalommal a Sufni falán is megjelenik a történettel kapcsolatban egy-egy vetített kép, illetve a jelenleg is élő interjúalanyról készített rövid videó (Balogh Balázs, Taskovics Éva munkája).
Már az első percekben, ahogy elkezdi a családi viszonyait említeni, majd a későbbi férjével való kapcsolat kibontakozását, belefeledkezünk a történetébe, mindössze az az aggasztó, hogy azonnal az ötvenes években indítja, nem korábban. Ismerve a történelmi eseményeket, már ekkor sejtjük, hogy itt egy rövid kifutású szerelem és házasság tanúi lehetünk mindössze, amelynek meg voltak a saját buktatói is, ha nem szól közbe a politika, akkor is lehetett volna ennek a két embernek az életében több olyan pont is, amelyen zátonyra futhatott volna, amennyiben tovább tart.
Az előadásnak szinte csak csúcspontjai voltak, mert nemcsak a megismerkedés története érdekes, 56 bemutatása egy fontos szereplő otthon várakozó felesége szemszögéből még inkább az, majd a feszültség fokozódik tovább, amikor a fogság időszakának eseményeiről hallunk, a látogatásokról. A férfi halálával ráadásul még nincs is vége minden szenvedésnek, de kiderült az is, hogy ez a házasság milyen mértékben tette egy életre tönkre az özvegy életlehetőségeit, aki még a nyolcvanas években, kevéssel a rendszerváltás előtt sem kapott hosszú ideig megfelelő munkát.
A másfél órás előadás legfőbb tanulsága, hogy egy kisember miként lesz a nagypolitika áldozata, pusztán a házassága által. És csak egy sorsot látunk a sok közül, de ezen keresztül is átjön a Rákosi-, majd a Kádár-korszak levegője.
Szamosi Zsófia előadásának igazi nagy értéke, hogy közünk lesz az elhangzottakhoz, átéljük egy ember személyes veszteségét és akár erőt is meríthetünk abból, hogy látjuk, hogy még egy ekkora tragédiát is képes volt valaki feldolgozni és továbbélni utána. A mezei nézőkben talán futólag még az a gondolat is átsuhanhat, hogy ehhez képest a saját életük talán szerencsésebb kimenetelű, még nem tartunk ott, hogy néhány fénykép és egy narancshéj darab emlékeztessen minket a számunkra legfontosabb emberre mindössze...
