A vasárnap délutáni bábszínházi sétán megnézhettem a Boribon és Annipanni díszletét, amelyet Lisztopád Krisztina tervezett – ennek a világába tértem vissza hétfőn reggel, hogy nagyon sok óvodáscsoporttal együtt láthassam Ellinger Edina rendezését.
Az előadás 90 perces, egy szünettel, ahogy láttam a hatását, nemcsak felnőtt, de akár nyugdíjas korba is léphet majd. Jelenleg már elmúlt 11 éves.
Rendkívüli alkalom az, amikor egy színház megmutatja hátországát is, azt a területet, ahova a nézők sosem mehetnek be. A Bábszínház havonta 1-2 alkalommal felkínál egy ilyen lehetőséget, amikor a színház vezető munkatársai maximum 20 érdeklődőt vezetnek körbe. Nekem is egy nézőtárs ajánlotta, így ezen a héten negyedszer mentem el a Bábszínházba (a Babaróka, Frankenstein, Pettson megtekintése után).
A vezetés elvileg másfél órás, de mivel minden kérdésre is válaszolnak vezetőink – Végvári Viktória, Hoffer Károly és Palya Gábor – jellemzően inkább két és fél órányi időt érdemes erre szabaddá tenni. Aki néhány bábot is a kezébe szeretne kaparintani, azoknak különösen ajánlható.
Néhány benyomást leírok, ha valakinek ennyi ajánló nem lenne elég.
Ezen a péntek délutánon ismét visszamentem a Bábszínházba, a hétfői szintén 3+-os Babaróka után egy újabb óvodásokat megcélzó előadásra –ennek köszönhetően láthattam a Bábszínház saját Mikulását is. A gyerekek reakcióit látva, akár igény lett volna külön programként is egy Mikulás-ünnepségre.
A Pettson és Findusz most már 12 éve van repertoáron, az Ország Lili Stúdióban látható – 60 perc, szünet nélkül. Úgy tűnik, hogy nincs kifáradva, még jó néhány óvodás-generáció meg fogja nézni.
Ilyen nagy csúszással még sosem kezdtem bele ajánló írásába, de két hónapon át végig erre készültem, mivel megfogott Jánossy Lajos darabja, illetve az abból készült előadás, az Itt élet. Sajnos, vagy nem, elhatároztam, hogy a kiindulásául szolgáló regényt (Örök hely és mindenhol idő) is elolvasom, amely mostanára meg is történt. Nem lehettem gyorsabb, részben egyéb teendőim miatt (pl. háromszor annyi ajánlót írtam, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és még ennél is több előadást megnéztem), a könyv pedig 557 oldalas.
Stílusosan szeptember 1-én volt a premierje a Katona egyik új bemutatójának, a Sárszeg-nek: a téma a magyar oktatás pillanatnyi helyzete, amely nem is annyira pillanatnyi – lehet, hogy akár húsz éve is hasonlóan alakulhatott volna egy olyan darab, amely Kosztolányi Aranysárkány c. regényének főbb vonalait felhasználva azt a kérdést teszi fel, hogy hová juthat egy elhivatott tanár.
A Kamaszharc megtekintése előtti hetemet a mindenGYEREK fesztiválon töltöttem, sorban néztem a gyerekek problémáiról szóló előadásokat. Ebbe a tematikába tökéletesen beillett Balatoni József műve, amelyet Mikó Csaba dolgozott át színpadra. Jól rá tudtam hangolódni erre az egyébként a középiskolás korosztályt – különösen a fiúkat - megcélzó előadásra, és csak azt sajnáltam, hogy nem vittem el a 16 éves fiamat is magammal.
Az előadás hetven perces, kiemelten ajánlom egész osztályoknak is, és persze olyan szülőknek, akiknek nem az erőssége a szexuális felvilágosítás, szeretnének ehhez némi kapaszkodót találni.
Láthatóan nagy sikert arattak Rényi Ádám novellái a 6Színben is, így újabb 14 színpadra kívánkozott közülük. Aki szerette A hosszú élet titká-t, az feltétlenül szavazzon bizalmat az új összeállításnak, a Kapuzárási pánik-nak is – ez lenne az ajánlóm röviden, de ennél kicsit jobban kifejtem a premier megnézése alapján (de ez sem lesz elemző kritika!). (Belinkelem a színház saját ajánlóját, amelyik minden igényt kielégít és ennél tömörebben nem is lehetne az előadást jól reklámozni.)
Nagyon sokszor elhangzik, hogy a mai nézők biztonsági játékosok, nem hisznek a kortárs szerzőknek, inkább néznek meg n+1. alkalommal egy újabb Shakespeare-t. De mi a helyzet Szép Ernővel? Mit tudunk vele kezdeni, miközben például a Lila ákác első színpadi bemutatója óta (1923) száz év lepergett, nagyon sok minden megváltozott, a házasság és a házasságon kívüli szexualitás elfogadottsága különösen. Ma a ligetben egy Tóth Manci biztosan nem egy könyvvel üldögélne, hanem a telefonját nyomkodná és így fel sem tűnne neki a fiatalember, aki szintén nem a sétapálcájával (!) gyakorlatozna, hanem várakozás közben ő is a telefonját piszkálgatná.
A 2021-22-es évadban valami lehetett a levegőben: három hónap leforgása alatt a Katona és a Bábszínház is bemutatott egy-egy Frankenstein-verziót. Miután Rába Roland a teremtmény szerepében (az előadás atmoszférájával együtt) túlságosan erős benyomást tett rám, egészen mostanáig nem tudtam rászánni magam, hogy ezzel a történettel bármilyen feldolgozásban újra szembenézzek, még úgy sem, hogy a Bábszínház verziójáról – Keresztes Tamás rendezéséről – csak szuperlatívuszokban nyilatkozott mindenki, egyetlen apró kritikai megjegyzést sem hallottam.
Ezen a hétfőn, a délelőtti Babaróká-n felüdülve erre a 16+-os előadásra is beültem – feltétlenül érdemes volt.
Röviden: én is csatlakozom a lelkes Frankenstein-nézők táborához, most már értem, hogy miért telik meg lassan három éve azonnal a nézőtér az összes Frankenstein-re.
Az előadás 110 perces, nincs szünet – nem is lehetne hol megszakítani a történetet. Ennél hosszabb beszámoló:
Az idei évadban (is) nagyon jól startolt a Bábszínház – mind A szomjas troll, mind a Hamupipőke évekig lesz műsoron, a 6+-os korosztály fogja szeretni. Ezeket látva elhatároztam, hogy minden olyan bábszínházi előadást sorban megnézek a repertoár régi darabjai közül , amelyekről eddig nem írtam ajánlót – legyen ezen a blogon is teljes a színház „lefedettsége”. (Eddigi összes ajánló a Budapest Bábszínházról.) A várhatóan kilenc állomásos utazás január végig fog tartani, ha minden a tervek szerint alakul, a Mindenki legyen kufli! és a Gengszter nagyi után ezen a decemberi hétfőn reggel a 3+-os Babaróka és este a 16+-os Frankenstein következhetett. Először legyen szó a Babaróká-ról, amelyik most már óvodás korba ért - szeptemberben múlt három éves.
