Színházzal kapcsolatos döntéseim közül kevésről derült ki utólag, hogy óriási melléfogás – már április 28-án látnom kellett volna Szabó Máté rendezését, benne a címszerepet játszó Mucsi Zoltánnal. Szép este volt ez a keddi, amikor nagy rákészüléssel, végre megnézhettem . Nem véletlenül kapott két díjat is az idei Vidor Fesztiválon (legjobb rendezés, legjobb díszlet) – az előadás után ezeket is átadták az ünneplő közönség előtt.
A fösvény még a színház műsorán marad, muszáj figyelni a kiírást, hamar elfogynak rá a jegyek. Kiemelten ajánlom ezzel az első felindulásból elkövetett bejegyzéssel, amelyet ebben a formájában szinte készre megírtam már azonnal az előadást követő éjszakán.