Felüdülés volt ennyire közelről újra látni a tatabányai társulat színészeit, alig néhány héttel korábbi Farsang után. Tizenhat színész egy stúdióelőadásban elképesztő luxus, ráadásul Szikszai Rémusz rendezése jó helyzetbe hozta a legtöbbjüket, mi mezei nézők pedig valóban kellemesen kikapcsolódtunk. Ez az előadás elsődleges célja is, bár mellékszálon el is gondolkodhat valaki a halálbüntetés létjogosultságáról. De ez nem a Dead Man Walking, nem lesz megrázó.
Martin McDonagh Hóhérok című darabja Magyarországon most került színpadra harmadszor, és azoknak is ajánlom, akik látták már korábban, és így számukra a történet fordulatai már nem okozhatnak meglepetést.
Figeczky Bence, Megyeri Zoltán, Dévai Balázs, Maróti Attila - a pult mögött: Király Attila, Danis Lídia
A darabot a Katonában játszották először, még 2017-ben, majd 2018-ban Miskolcon is elővették, és mindkétszer láttam. Ha valaki a katonás ajánlómat elolvassa, észreveheti, hogy nyomokban kritikai megjegyzéseket is tartalmaz – a darab hiányosságai elsőre sokkal jobban megérintettek, mint most, amikor pontosan tudtam, hogy mire jövök. Most a kétségtelenül lassabb menetű első rész közben is jól bele tudtam merülni az előadás világába, élveztem a színészek játékát - kizárólag ezért is mentem.
Ami változatlan probléma: az eredeti darab humora részben a szereplők kiejtésének eltérésén alapszik, ez pedig Magyarországon csak nem működik, különösen nem egy egész estén át. Ami jó, a rendező ezt maga is felismeri, a főszereplő az elején megmutatja ugyan, hogy tudna ő is hadarva és nehezen érthetően beszélni, valami módon reprodukálva az „észak-angolt”, de aztán gyorsan abbahagyja.
Az asztalon a halálraítélt: Tóth Marcell
Zöldy Z Gergely jól kitalált díszletében a háttérvetítés nem csak illusztráció, segít a helyszínek hangulatának megteremtésében, és ehhez elég kiegészítésként néhány asztal és szék, illetve a díszlet éke: a mobil kocsmapult, amely valóban többször is helyet változtat, és ezzel módosul a mi nézőpontunk is.
Amíg a tér kezelése felélénkíti a történet elmesélését, nagyban segíti a színészek játékát, Szelei Mónika jelmezei nemcsak beleillenek a korba (1965) és jellemzik a szereplőket, de még kellemes látványt is nyújtanak.
A színészek közül sokakra fogunk emlékezni, nemcsak a főszereplő Király Attilára, akinek valóban remekül áll ez az úriember-hóhér, aki szinte már értelmiséginek is tűnik ebben a közegben, de a kocsma törzsközönségére, és a betoppanó különös londoni idegenre ugyancsak. Mikola Gergő ezzel a szereppel is nagyon jól járt a Farsang-ban játszott borbélysegéd után. Figeczky Bence is láthatóan élvezte a neki jutó szenzációhajhász újságírót, aki riportot szeretne készíteni a hóhérral a halálbüntetés eltörlésének napján... A kisebb szereplők is helyükön vannak, mint például a halálraítéltet játszó Tóth Marcell, aki számára talán túl hamar is véget ér az előadás. A kocsma törzsközönségéből a csak a hóhérra kíváncsi, kicsit süket Arthur szerepében kiragyog Megyeri Zoltán, annyira természetesen van jelen, ahogy Honti György rendőrfelügyelője is, akinek a szerző végül kiemelt dramaturgiai szerepet is juttat.
A felügyelő: Honti György
A családi vonalat ebben az előadásban is csak két nő képviseli, a hóhér felesége, Danis Lídia, akiről süt az intenzív boldogtalanság már az előadás elején, amely még fokozódni is tud, illetve a lánya, aki aztán eltűnésével alaposan felpörgeti az eseményeket. Bartos Áginak jut egy nagyon hálás monológ is, és nem lepődnék meg, ha alkalmanként ez majd nyíltszíni tapsot is kiváltana – a premier közönsége nem volt ettől messze.
Bartos Ági
Csabai Csongor a hóhér segédjeként különösen erőteljes volt, emlékezetes az, ahogy eljátszotta a fizikai rosszullét fokozatait előttünk – rajta keresztül vált némileg átélhetővé, hogy ebben a fekete komédiában mégis emberek kínzásáról és halálról van szó. A nemrég bemutatott Nem félünk a farkastól c. előadásban is látható, de a tatabányai közönségnek a tavalyi évadban az Amadeus címszerepében mutatkozott be. (Furcsa véletlen, hogy másnap, a Pesti Színház Amadeus bemutatóját néztem, így ismét felidéződött bennem az ő Mozartja is.)
A segéd: Csabai Csongor
Kardos Róbert csupán egy jelenet erejéig látható, mégpedig (a valóban élt) Pierrepoint, nyugalmazott főhóhér szerepében, de megjelenése egyben az előadás csúcspontja is. Az ilyen szerepformálásra találták ki a „kabinetalakítás” minősítést. A rendezőnek ezzel a jelenettel a feszültséget sikerül tovább fokoznia, az izgalmas kezdés után lassan kibontakozó első felvonás után a másodikat igazán bepörgetni.
Hóhérok, ha találkoznak - Pierrepoint: Kardos Róbert
Nagyon szerettem az előadásban, hogy nem váltak karikatúrák a szereplőkből, és ugyan abszurd módon, de ténylegesen felmutat olyan értékeket, amelyek végig nem kérdőjeleződtek meg. Ahogy már megszokhatták azok, akik McDonagh más darabjait is ismerik, a legelvetemültebb szereplők is ragaszkodni tudnak valakihez – jelen esetben a hóhér ugyan akaszt, de a lányáért azért őszintén aggódik, nekünk pedig – erre a három órára mindenképp – fontossá válik a sorsa. Egy jó este emlékével távozunk, és készülünk vissza Tatabányára...
Ps. Praktikus információk: az előadást egy szünettel játsszák (büfé nincs – kávéautomata és italautomata van), helyfoglalás érkezési sorrendben. Azoknak mondom, akik még nem jártak a színház stúdiójában: nincs száz férőhely, a nézőtér emelkedik. A legutolsó sor sincs messze a színpadról – bárhonnan jól lehet látni – győződjetek meg róla.
PS.Sipos Zoltán nagyszerű fotóit a színház Facebook-oldaláról válogattam, érdemes a többire is rákeresni – ez az album önmagában is kedvet csinál az előadás megnézéséhez.
