Színházzal kapcsolatos döntéseim közül kevésről derült ki utólag, hogy óriási melléfogás – már április 28-án látnom kellett volna Szabó Máté rendezését, benne a címszerepet játszó Mucsi Zoltánnal. Szép este volt ez a keddi, amikor nagy rákészüléssel, végre megnézhettem . Nem véletlenül kapott két díjat is az idei Vidor Fesztiválon (legjobb rendezés, legjobb díszlet) – az előadás után ezeket is átadták az ünneplő közönség előtt.
A fösvény még a színház műsorán marad, muszáj figyelni a kiírást, hamar elfogynak rá a jegyek. Kiemelten ajánlom ezzel az első felindulásból elkövetett bejegyzéssel, amelyet ebben a formájában szinte készre megírtam már azonnal az előadást követő éjszakán.
Az előadás teltházzal ment, bérletszünetben. Vidéki színházak egy évadnál hosszabban csak zenés vígjátékokat és musicaleket tudnak életben tartani, prózai előadásoknál ez óriási dolog.
Az, hogy A fösvény mégis átjött erre az évadra, egyértelműen a felkért főszereplő személyének szól, aki pályáját Szolnokon építette fel, de már harminc éve „tova szállt”, és már nem egyetlen város színésze, hanem az egész országé. Élőben látható a Nézőművészeti Kft. számos előadásában (a Szkénében és a B32-ben), az Átriumban és a József Attila Színházban is, ha valaki nem menne Szolnokig.
Harpagon szerepe hálás, bármeddig játszható lenne – ráadásul minden évben jön az új korosztály, akinek kötelező Moliere és ehhez nagyon jól jöhet az, ha a diákok egy olyan előadásban találkozhatnak vele, amely róluk is szól, és még inkább: az ő nyelvükön. Nem egy múzeumi előadást látnak, hanem egy olyat, amelyben saját magukkal is szembesülhetnek.
A szöveg nyelvezetének átalakítása persze megosztó, biztosan sokakat irritálhat is az idősebb generációból, de akár a fiatalabból is, akik általában is cikinek tartják, ha nagyon próbálnak a kedvükben járni. Egy 445 diákra kiterjedő felmérést végeztem egy előadás kapcsán, és ez kimutatta, hogy a fiatalok között is nagyon sok a konzervatív – az ízlés nem életkori kérdés. Sokan olyanok is elutasítják közülük a színpadi káromkodást, akik ugyanígy beszélnek.
Szabó Máté vállalkozásában emiatt volt kockázat, bár A fösvény cselekményét meghagyta, de Gyulay Eszter dramaturggal együtt alaposan átírta a diákok által jellemzően használt szlengre.
A tegnapi estén a koncepció diadalának lehettem a tanúja -nemcsak bejött a célközönségnek, de nagyon bírták. Király volt az előadás és benne a legkirályabb Mucsi Zoltán. Minden szavát itták.
A szolnoki színház teljesen tele volt éppen a megszólítani kívánt fiatalokkal, akik végig együtt tudtak menni a játszókkal. (Ha unták volna, nem lett volna könnyű dolguk a színészeknek...) Mögöttem ketten is végigkommentálták a látottakat („ne már!, most ezt miért kellett??”), többen sikítoztak egyes részeknél, és más, nagyon erős reakciók is jöttek a poénokra. Ezt a sikert és a nyüzsgést a szünetben nagyon jó volt látni, emlékeztetett arra, amikor a nyolcvanas évek második felében iskolai bérlettel néztük a miskolci színház előadásait.
A darabban használt kifejezések ismerősek voltak, mert a lányom is hasonlókat használ, így csak azt mondhatom, hogy A fösvény Mucsi Zoltánnal „nem offos program”, hanem nagyon menő. Király lenne az is, ha valamely pesti színház felismerné az előadás befogadásában rejlő előnyöket (már bevált, könnyen szállítható az Antal Csaba által készített minimalista díszlete, jók a színészek és van köztük egy „húzónév” is) – jól járna mindenki. Jó lenne, ha ezt Mucsi Zoltán úgy igazán kijátszhatná, száz feletti szériát futhatna.
Mucsi Zoltán a nagy lehetőséget jól kihasználja. Minden megjelenésével figyelmet tud kelteni, a diákok fenemód élvezik, amikor leolt bárkit (mindenkit), gyakran a nézőtéren ülőket is megszólítja, sőt megfenyegeti. (Előző nap az Orfeumban két percenként pisztolyt szegeztek rám, most ez itt verbális agresszió – szeretjük ezeket a "mintha-bántalmazásokat".) A színész tetszés szerint irányítani tudja a közönség érzéseit, és nem is kell erőlködnie – lehalkulnak a gyerekek és figyelnek rá.
Ami még ennél is jobb: az előadás nemcsak annyi, hogy Mucsi Zoltán tündökölhet benne. Szabó Máté ezen a darabon keresztül a mai legfiatalabb felnőtt generáció kiszolgáltatottságáról beszél, akiknek ugyan nem kell már engedélyt kérniük a szüleiktől a házasodásra, amely egyre kevésbé központi kérdés egyébként is, de saját jövedelem nélkül nem képesek az önálló életre.
A fösvénnyel szembekerülő fiatalok - "a penetráns generáció" tagjai - ebben a verzióban kevésbé tehetetlenek és jobban küzdenek, sőt jobban képesek összefogni, mint a Moliere által megírt figurák, erőteljesebbnek éreztem őket, és ez talán szerencsés is – jó modell lehet a nézőtéren ülő alig fiatalabbaknak. (A munkavállalás nem kerül elő a megoldások között - ebben nem térnek el a darab eredeti szövegétől.)
Az egyértelmű, hogy ez az előadás Mucsi Zoltán köré szerveződött, aki az előadásban szereplő fiatal színészeknek is nagyon jó mintakép lehet, hiszen azt bizonyítja, hogy rengeteg munkával és némi szerencsével valaki segédszínészből indulva is "nagyot mehet", hiszen már azt is eldöntheti, hogy melyik rendezővel szeretne dolgozni.
Jók a „helyi erők” Hajdu Tamás Miklós, Polgár Kristóf, Cseke Lilla Csenge, Karczag Ferenc, Kertész Marcella, Zelei Gábor, Horváth Gábor, Ónodi Gábor, Lugosi Claudia, Horváth György, Tárnai Attila, Vándor Attila, Kinczel József, akik közül néhányat láthattam már a szintén emlékezetes szolnoki Sirályban is, sőt Bíró Panna Dominika (Lizi, Harpagon lánya) kapcsán már kezdenek sokasodni a pesti előadás-emlékképeim is. (Aki keveset jár színházba, az rá A király c. sorozat egyik legemlékezetesebb figurájaként gondolhat vissza.) Támogatják a színészeket a már említett minimalista díszletek, ahogy Cs. Kiss Zsuzsanna jelmezei is – minden a spórolás jegyében készült, ahogy ez A fösvény-hez illik is, bár lehet, hogy ettől függetlenül is igyekeztek volna takarékoskodni - manapság a legtöbb színházban nincs keret látványszínházra. (Mit szólna Harpagon Hegedűs D. Géza Amadeus-ának pompázatos jelmezeire? – jutott eszembe erről az alig négynapos előadás.)
Menjen a darab még nagyon sokáig, legyen ugyanolyan elsöprő sikere, mint amilyennek én tanúja voltam tegnap Szolnokon.
PS. A fotók a színház galériájáról származnak
