Különleges hetem volt, kizárólag nagyon várt előadásokat néztem meg: a Textúra, a Péntek úr színházi és a Ring néhány, operaházi előadásán kívül a Müpában megláthattam, hogyan vezényel Teodor Currentzis, az a karmester, akiről egyik zeneértő ismerősöm - aki rendszeresen eljár külföldi előadásaira -, már évek óta beszél. Elhittem neki, hogy kihagyhatatlan ez a koncert, és nem bántam meg.
Brahms D-dúr hegedűversenye és Csajkovszkij V. szimfóniája hangzott el, erről nem-zenekritikusként írni nyilvánvaló kihívás lenne, ám kivétel ez a show-elemekkel is bíró koncert. Úgy tűnhet, hogy manapság nem elég, ha egy karmester nagyon mélyen érzi a zenét és képes egyben tartani a zenekarát, akkora a verseny, hogy egy komolyzenei hangverseny eladásához is kell valami plusz: pl. beavató előadás, táncosok, kivetítés, sztár-szólisták felkérése…Kíváncsi voltam, hogy mi ez a többlet, amit Currentzis nyújt, ami miatt érdemes lehet akár többszáz kilométert is utazni.
Az Utopia zenekar turnéjának budapesti állomása - a Fesztivál Akadémia és a Müpa közös szervezésében - eleve sikerre volt ítélve: a nézőtér a szokásosnál is jobban tele volt, a diákkarzaton ennyi embert a Wagner-napok kezdeti időszakában láttam utoljára.
Az én helyem a pódiumerkélyre szólt, ahol oldalról-felülről látszik a zenekar is. Szimfonikus koncerthez csodálatos hely ez, és mind a játszókat, mind Teodor Currentzist érdemes is volt jól szemügyre venni: a karmester saját gesztusaival is el akarta játszani nekünk a darabot.
Brahms hegedűversenyével indult az este, Kelemen Barnabás volt a szólista, akit csak hátulról nézhettem, de érzékelhetően végig egy hullámhosszon tudott mozogni a karmesterrel, nem először vehetnek részt közös projektben.
Kelemen Barnabás elölnézetben, ahogy a nézők többsége láthatta
A magas termetű karmester (lehet, hogy a legmagasabb?) hajladozása a különösen alacsonyra állított kottaállvány fölött önmagában is figyelemfelkeltő volt; olykor egészen közel lépett egy-egy zenekari művészhez, és a távolabb játszókkal is végig tartotta a szemkontaktust. Érezni lehetett az igen szoros viszonyt, ahogyan a zenében összeforr a karmester a zenekarral. Mozdulatai olyannyira kifejezőek, hogy őt nézve már-már úgy tűnik, belőle fakad a zene. A földszint 21. sorából mindezt erősen nyilván nem érzékeltem volna, így azt is leszűrhettem: tényleg nem mindegy, hol ül valaki, az élmény erősebbé tud válni egy jobb helyen.
Currentzis látványos vezénylési stílusába beleláthatnánk egyszerre egy táncost és akár egy bohócot is, azonban a mögöttes tartalom, a gesztusok mély összhangban voltak a zenével, és a zene iránti lelkesedése a közönséget is magával ragadta. Életrajzában megemlítik, hogy színész is – ezt le se tagadhatná, viszont vagy húsz évet igen: nagyon fiatal, lánglelkű karmestert láttam benne; meglepett, hogy ő már ötven fölött van.
A szünet után a Csajkovszkij darab több meglepetést okozott: nemcsak a karmester kottaállványa tűnt el, de a hegedűsök és brácsások székei is – csak a csellisták játszottak ülve, és néhány nagybőgős. A zenekar ezek után még látványosabban festett, szélben hajladozó búzamező jutott róluk eszembe.
Ez a zenészek számára megterhelőnek tűnő megoldás célozhatta a hangzás megváltoztatását, és azt is kifejezhette, hogy az Utopia zenekar minden egyes tagját szólistaként kellene kezelnünk, nemcsak Kelemen Barnabást, aki koncertmesterként játszott a második részben.
Bár a magyar közönségből külföldi sztárok is ritkán váltanak ki nagy őrjöngést, most a szokásosnál nagyobb volt a koncert végén is a taps, bár csak egy ráadást kaptunk – ezt viszont a Diótörőből, amellyel még tovább lehetett fokozni a hangulatot.
Currentzis honlapjára ránézve mindenki láthatja a tervezett további koncerteket, érdemes rápillantani, ahogy a Müpa oldalára is, amelyre most már felkerültek újabb 2024-es események, köztük az olyan sokak által vágyott és várt Wagner-napok programja is. Most még vannak jegyek is, bár nem sok.
PS. A koncert közben eszembe jutott Kovács János, aki az elmúlt három héten belül összesen 12 Ring-előadást vezényelt el. Jóval kezdés előtt lépett be a zenekari árokba, adott néhány instrukciót egy-egy zenésznek, majd a szokásos karmesteri tapsról is lemondva szinte észrevétlenül kezdte el az előadást. Mindig imponáló az az alázat, ahogy a művekhez közelít – harminc éve nézem, bár sosem láthattam ennyire közelről vezényelni, mint most Currentzist a Müpában. Jó lenne persze, de így is elégedett voltam azzal a látvánnyal, amelyet ő és a zenekar az Opera harmadik emeleti oldalüléséről nézve nyújtott. Csodásan játszottak (bár a színjáték szükségszerűen megmaradt az énekeseknek), másként nem is jutott volna eszembe őket is beemelni ebbe a bejegyzésbe.
PS2. A fotókat Hirling Bálint készítette a koncert első része közben, köszönet a Müpának értük.
