Caragiale, a legnépszerűbb román drámaíró Farsang című komédiáját 1885-ben írta. Az, hogy lépten nyomon nálunk is játsszák (februárban bemutatták a Thália Színházban is, és már tudható, hogy januártól műsoron lesz újra!), azt mutatja, hogy hiába telt el közben több, mint száz év, lezajlott többek között két világháború is, a féltékenység és a párhuzamos kapcsolatok miatti szövődmények nem mentek ki a divatból – ezen a túlbonyolított történeten még most is eleget lehet nevetni.
Kardos Róbert, Mikola Gergő, Honti György
A szombati, tatabányai bemutató kapcsán készült ez a rövid beszámoló.
Caragiale népszerű, viszont a darabjainak cselekménye eléggé hasonló, így bennem erősen összemosódott két előadás, amelyeket Jordán Tamás rendezett: az 1998-as Zűrzavaros éjszaka a Radnótiban és a Farsang a Nemzetiben (2005-ből) - ezt most, ennek az előadásnak a kapcsán tisztáztam magamban. A szerző műveit nemigen lehetne másként előadni, mint harsány komédiaként – az olasz vásári színjáték és annak tipikus alakjai is szinte azonnal eszünkbe juthatnak róla.
Figeczky Bence, Honti György és Király Attila
Nem keresem az ilyen stílusú előadásokat, viszont kíváncsi voltam az évek óta egyenletesen magas színvonalon működő tatabányai társulatra, több hónap kihagyás után szerettem volna ezeket a kiváló színészeket újra látni.
Az előadást a számomra korábban ismeretlen Botos Bálint rendezte, aki a dramaturg Dálnoky Rékával közösen szerepel fordítóként is. A „rontott” szövegekért, amelyek helyenként további humorforrást jelentenek, ők a felelősek. (A korábbi Parti Nagy Lajos-féle fordításban ezekből a szövegpoénokból talán mintha többet kaptunk volna, de ami ebben a verzióban van, az sem kevés – nyilván az eredetihez igazodnak az alkotók.)
A farsangi események csak a második felvonásban kezdődnek, de már az előadás elején felfokozott érzelmi állapotban találjuk a szereplőket – a pörgés beindul Mikola Gergő és Kardos Róbert jelenetével a fodrászüzletben (ld.a fenti képet), és le sem áll egészen az előadás végéig. Néha az az érzésünk, hogy levegőt sem vesznek, mert arra sincs idő. A rengeteg félreértés és kavarodás ellenére – és most vitába is szállnék a színlappal – mi nézők azért így is pontosan követni tudjuk, hogy ki mit akar és mit gondol rosszul. Világos minden, és Jeli Sára Luca jelmezei is segítenek a farsangi felvonásban, hogy még mindig ne veszítsük el a fonalat.
Golicza Előd díszlete már kisebb fejtörést okozhat – a színpad közepére tett doboz nem tűnik túl praktikusnak, eltűnik a fekete térben, amelyet fekete gumireszelék borít (nyilván a fodrászüzlet padlóját borító hajat jelképezné). Számítana pedig egy ilyen előadásnál, amelyik egy díszletben zajlik, hogy kellemes legyen a színpadra ránézni, különösen akkor, ha a cél a néző szórakoztatása, nem pedig az, hogy rádöbbentsük az élet kegyetlenségére. Utóbbira ott vannak a hírportálok is, nem kell színházba menni.
A színészek gond nélkül bírják a strapát, és az is látszik, hogy többen is jól beszélik ezt a színházi nyelvet, a már említett Kardos Róbert és Honti György párjelenete közben éreztem, hogy nekik még az is sikerül, hogy a nagy rohangálás és kiabálás közepette elhiggyük, hogy valódi emberek, akiknek érző szívük van és tényleg szenvednek a féltékenységtől. Király Attilának jól áll a borbély-Don Giovanni szerepkör, de persze nála is sokkal többet van a színen segédje, Mikola Gergő, aki láthatóan nagyon igyekszik főnöke minden gyanús ügyletét takargatni – semmi másra nincs ideje, ahogy látjuk.
Úr és szolga összhangban: Király Attila és Mikola Gergő
Komoly szerepe van a cselekmény bonyolódásában a Figeczky Bence által játszott szereplőnek is, aki eredetileg mindössze beteg foga miatt érkezett a műhelybe, nem is beszélve a két rivális nőszemélyről, akiket Danis Lídia és Urbán-Szabó Fanni játszik. Kisebb szerepekben mégis emlékezetes Dévai Balázs (Őrmester) és Maróti Attila (Pincér).
Danis Lídia és Urbán-Szabó Fanni
Összességében elmondható, hogy aki szereti a fotókon is jól érvényesülő erős színpadi gesztusokat, nem idegenkedik a harsány, már bohózatba forduló vígjátéktól, jól fog szórakozni – a felsorolt színészek mindent beleadnak, hogy ez így legyen. Közben akár az is eszünkbe juthat, hogy mennyire nyavalyás és egyben felesleges az életet ennyi hazudozással még bonyolultabbá tenni, mikor van úgyis elég bajunk ezek nélkül is.
Az már egy másik kérdés, hogy mi lesz azzal, aki netán nem tudja, mire ül be partnerével, és esetleg neki magának is van némi vaj a füle mögött - feszengeni kezd, vagy Don Juan-képzőnek tekinti az előadást? (Ezért is érdemes mindig időben tájékozódni, hogy miről is szól egy színdarab.)
Ps. A fotók a színház Facebook-oldaláról származnak, Sipos Zoltán készítette őket.
