Mezei néző

Zakariás Zalán Kékszakállú rendezésének negyedik nyilvános előadását láthattam az Egri Kamaraopera Fesztivál utolsó rendezvényeként a Kepes Intézetben.

Mester Viktória és Molnár Levente

Nagyon remélem, hogy ez egy hosszú sorozat eleje, és az itt következő ajánlót még nem egyszer hasznosíthatom majd.

A Kékszakállú nem könnyen befogadható mű, nem ígér laza szórakozást semmilyen előadásban - ezért is célszerű kamaraformában előadni. Ezt a változatot mindenkinek ajánlom – azoknak is, akik sosem találkoztak vele, és egyébként is inkább a zenés színházat kedvelik, és azoknak az opera-fanoknak is, akiknek már van (akár több) megőrzendő Kékszakállú-élménye. Ez a kétzongorás verzió új nézőpontokat adhat nekik is.

Hosszabban:

Egy újabb „lassúszínházi” elő adást készített a Katona, azonnal a Káli holtak után, ráadásul a nyolc színész közül öt mindkét előadásban szerepel – emiatt is adja magát az összehasonlítás.

A néző számára nagyon lényeges, hogy ezúttal is közel négy órára készüljön (két szünettel), érjen oda időben a hatos kezdésre – engedje el magát, ne siessen sehova. Élvezze, hogy élő színházat és nagy színészeket nézhet (többnyire hálás helyzetbe hozva) a rendező, Tarnóczi Jakab által.

Ennek megfelelően én sem csapom össze a mondandómat másfél oldalban.

Férfi és női színésznők: Vizi Dávid, Fullajtár Andrea, Rujder Vivien és előttük Mészáros Béla az előadás 2. felvonásában

Néha mondogatjuk, hogy felesleges aggódni, sőt nem is jó, mert feltétlenül bevonzzuk a félelmeinket. Erről ezen az estén is megbizonyosodhattam a 6szín teátrumban, amelyik – befogadó színház lévén – esélyt ad sokféle független csapatnak a bemutatkozásra.

Ezen az estén a Bohém Társulat régi előadásának felújítását néztem, mégpedig a H. Varga Tamás által írt és rendezett Babaváró partyt, amelyben az alkotói csapat vezetője még színészként is részt vett.

Show-elem a Babaváró partyn - fotó: Dolnay Ágnes (a Bohém Társulat FB-oldaláról)

„Olyannyira a saját életünk árnyékában élünk, hogy még véletlenül sem látjuk, akárcsak egy lépés távolságból sem, hogy mi zajlik velünk.” – ez egy nagyon nyomatékos Háy János mondat az előadásból, aki ezzel a művével IS mindent megtesz, hogy megmutassa, miként éljük a nem különleges, "saját társadalmi csoportunknak megfelelő" életünket egyik vagy másik sablon szerint, amelyek alig térnek el egymástól. Előbb-utóbb mindenképp zsákutcában kötünk ki.

„A cégvezető” kemény szöveg, de a benne foglalt rettenetet Sághy Tamás nagyon szépen, sőt szerethetően tudja kimondani, és talán nem is minden haszon nélkül. Hátha lesz olyan, aki ennek hatására érdemben is átgondolja a saját viszonyait, és azt, hogy pontosan mire is fordítja idejét, energiáit és ez mire vezet majd hosszútávon.

Mindenkinek egyértelműen ajánlom a regényt is, a belőle készült előadást is, amelynek létrejöttét Perczel Enikő dramaturg és Hargitai Iván rendező is támogatta.

Hosszabban:

Október elején, amikor a Mezei néző Fb-oldalára kitettem a szeptemberi összegzésemet, rákérdeztem, hogy a poszt olvasói mely frissen látott előadásokat tekintik visszanézve kihagyhatatlannak. A kommentek között szerepelt az „Egykutya”. Rákerestem, kíváncsi lettem rá a PopUp Fb-oldalán szereplő cikkek és fotók alapján, és most, miután megnéztem, én is csatlakozom az előttem már megnyilatkozókhoz: nagyon érdemes ezt az előadást megnézni. Legközelebb november 4-én és 5-én.

Döbrösi Laura - a vendéglátó

Ennél hosszabban:

Ma két hete láttam az előadást, amelyik számomra a legjobb kettőben van benne eddig az idei 37-ből. MINDENKÉPPEN NÉZENDŐ. Miután egy félreértésnek köszönhetően (nem jutottam hozzá az itt mellékelt fotókhoz, melyeket Juhász Éva készített) azóta is vártam az ajánló befejezésével, minden egyes nap újra fel is idéztem az élményt – az előadás számomra még nem ért véget.

Már többször kiderült, hogy a késlekedés néha jót tesz, így a friss lelkesedéssel elkezdett szövegemet még mindig ebben az állapotban fejezem be. (Nagyon szeretek előadásért lelkesedni, és ezért most lehetett is – ezért különösen hálás vagyok az egész csapatnak.)

Jelen esetben a teltház 30 fő, kétórás, mászkálós előadásról van szó – legközelebb okt. 19-re van még MOST jegy. Aki szereti a színházat, ráér és kihagyja mégis, az magára vessen, én szóltam időben.

Kurta Niké - Ingeborg Holm

Hosszabban kifejtve:

Hárs Anna "Madártávlat" c. tandrámájának bemutatója nyomasztó, de nagyon sok igazságtartalommal bír és ami ugyancsak lényeges: jól kiválogatott, remek színészek adják elő. Másfél óra, eközben sokat lehet nevetni, de keseregni is – attól függően, hogy kit mennyire és miként találnak el a látottak, milyen viszonyban van/volt felmenőivel és leszármazottaival. Egy néző többféleképpen is lehet érintett, ahogy például én is annak éreztem magam.

Nagy Katica és Kerekes Éva

Vannak előadások, amelyek közben nemcsak a történet vesz meredek fordulatokat, de a nézői állapot is hasonlóképpen alakul át. Kénytelen voltam ezen a szerdán is többször átértékelni, hogy miről is szólt ez az este, Didier Caron darabjának másfél órás előadása.

A hétvégén technikai hibába (képek feltöltése) ütközve piszkosul lemaradtam a bejegyzéseimmel, így amikor megtudtam, hogy a hétfő estére régóta betervezett előadásom elmarad, akkor megkönnyebbültem, de aztán tíz percen belül csak ránéztem a műsorra. Sajnos/szerencsére, felfedeztem, hogy az RS9-ben épp játszik Menszátor Hérész Attila, akit nemrég remek formában láttam a Csirkefejben. Ezek után már nem volt választási lehetőségem…

Fazakas Júlia

Alig kezdődött el az évad, de egy hónapon belül már ez a negyedik premierje volt a Radnótinak, ahol évtizedeken át ennyi volt az éves bemutatók száma.

Ez az előadás elkészült már az elmúlt tél folyamán, márciusban bemutatták streamen, sőt még később is vetítették. Könnyen lehet, hogy emiatt már régen többen szembesültek az élménnyel, mint ahányan egy teljes szezon alatt megnézhették volna, de az is lehet, hogy a színház számos törzsnézője inkább kivárta az élő megtekintés lehetőségét, ahogy én is.

Kivetítés és mögötte a jelenet...László Zsolt és Mészáros Blanka (és a gyerekszereplő- ?)

Nagy Péter István rendezése kétrészes, három óra a menetidő a szünettel együtt, és sejtéseim szerint ezen a produkción nagyon erősen nyomot hagyott a covid időszak. Feltehetően másként készült volna el, ha nem kényszerülnek rá a színházak a közvetítéses üzemmódra. Az előadásban nagyon sok jelenet (talán az előadásnak közel a fele!) élőben zajlik ugyan, mégis kivetítve látjuk. Emiatt a távolabbi erkélyes székek is jó helynek számítanak most, nemcsak azok, ahonnan a színészek extrém közelségét is érezhetjük.