Néha mondogatjuk, hogy felesleges aggódni, sőt nem is jó, mert feltétlenül bevonzzuk a félelmeinket. Erről ezen az estén is megbizonyosodhattam a 6szín teátrumban, amelyik – befogadó színház lévén – esélyt ad sokféle független csapatnak a bemutatkozásra.
Ezen az estén a Bohém Társulat régi előadásának felújítását néztem, mégpedig a H. Varga Tamás által írt és rendezett Babaváró partyt, amelyben az alkotói csapat vezetője még színészként is részt vett.
Show-elem a Babaváró partyn - fotó: Dolnay Ágnes (a Bohém Társulat FB-oldaláról)
Manapság megírni egy darabot, bepróbálni, összeszedni a pénzt ahhoz, hogy megvalósuljon, önmagában is rendkívüli teljesítmény. Az, hogy ehhez teljesen tele is legyen a 6szín közel 300 fős nézőtere, pótszéksorral, és az előadást egyértelmű közönségsiker zárja, olyan tény, amely mellett nem lehet elmenni, még akkor sem, ha nem voltam a produkció célközönsége, nem is tetszett, és nem is ajánlanám a megtekintését.
Ugyanakkor észleltem a közönség reakcióit, amely bizonyítja, hogy van az a nézői réteg, amelynek ez kellemes kikapcsolódást jelentett, és az sem kizárt, hogy a nézőtéren ülő számos kismama egyike-másika levonja a tanulságot, hogy felesleges aggódni, mert a sorsunkat úgysem kerülhetjük el, illetve eleve megnyugtatja a tény, hogy a saját élete a színpadon látottaknál kevesebb szövődményt tartalmaz.
Babaváró party – ez a cím, és nekem már ez baljóslatú volt a „musical komédia” műfaji megjelöléssel. Illetve: nem is: idegen. Fogalmam sem volt, hogy van ilyen is – csak a sikeres szülés utáni „tejcsináló” ivászatokról hallottam. (A fiam a youtube-nak köszönhetően tájékozott, ő az előadás után felvilágosított, hogy az ilyen bulik elsődleges célja az, hogy a fiatal pár és a baráti köre ezen tudja meg a születendő gyermek nemét. (Ezúttal nem erről van szó, ennyit elárulhatok. Nem nagyon van fókuszban sem a kismama, sem a baba – ne számítsatok tömény cukiság-özönre.)
Az, hogy valakinek vannak félelmei a terhessége alatt, akár a szüléstől, akár attól, hogy milyen anya/apa lesz, hogy fog majd sikerülni kézben tartani a gyerekek nevelésének folyamatát – ez nagyon is érthető, így az, hogy sokan kíváncsiak arra, hogy egy színpadi történetben mások hogyan küzdenek meg ezzel, szinte magától értetődő, pláne, ha zenés vígjátéknak ígérkezik. Ez talán a legnépszerűbb műfaj, és annyira nem egyszerű jól csinálni.
Amire viszont nem számítottam fő történetszálként: valaki szervez egy ilyen partyt a barátainak, és elkezd attól félni, hogy ezen mi fog történni…
Miután nem tudom kizárni, hogy valaki elmegy még erre az előadásra, inkább nem sejtetem, hogy mi fog ezen a bizonyos babaváró zsúron történni, bár aki NAGYON akar több infót, az a port.hu-n a 2020. októberére meghirdetett csak simán „Babaváró” c. előadásnál talál részletes leírást.
Az első rész nyolcvan, a második ötvenöt perc – ehhez jön hozzá még a taps.
A Bohém társulat tagjai a szereplők. Az előadás maga egy térben játszódik, nem számoltam pontosan hányszor, de nagyon gyakran megszakította a beszélgetést egy-egy dal (a zenei alap playbackről). Az énekesek mikroportot használtak, így csak azt állapíthattam meg, hogy a csapat néhány tagja rendelkezik biztosan olyan hanggal, amellyel musicalre érdemes vállalkozni, de az éneklést hangminőségtől függetlenül mind élvezték. Még egy pozitívum: ahogy a képeken látszik, sok jó alakú, sőt szép nőt sikerült a rendezőnek maga köré gyűjtenie. (Ha magamból indulok ki, azt mondanám, hogy ez az az előadás, amelyet jobb lehet játszani, mint nézni, de mégis nagy siker volt, így csak lennie kellett a jelenlévő 300 emberből soknak, akinek ez tényleg tetszett. Nem volt olyan sok szereplő, hogy feltételezni lehessen, hogy mindenki személyes ismerős, barát, üzletfél…)
El kell ismerni, hogy az előadás létrehozása nagy szó, de még jobb lett volna, ha lett volna olyan karakter, akivel lehetett volna azonosulni, illetve: ha egy-egy ténynél több derül ki bárkiről. (Miközben rá kell jönnünk, hogy még az se feltétlenül igaz, amit elvileg megtudtunk.)
Két és fél óra alatt a vendéglátókról csak azt tudjuk meg, hogy babát várnak, és nincsenek jó kapcsolatban a lány anyjával. Ugyanígy mindenki másnak mindössze egy-egy jellemző vonása van, amelyet karikatúrára emlékeztetően játszik el. A játék alapján pedig a szereplők egy részét inkább ambiciózus amatőrnek néztem, nem igazi színésznek.
Az, hogy a káromkodások poénként vannak elhelyezve, szintén nem emelte a darabot, bár ez mintha trend lenne, amelyhez csak igazodott a szerző. Tényleg nevetnek a nézők – így a felelősség megoszlik az ízlésrombolásért, nem lehet az egészet H. Varga Tamásra tolni. Az pedig, hogy a jelenetek sokaságában, amikor ketten beszélgettek, az összes többi szereplő mozdulatlanul várt a sorára – szintén nem töltötte meg élettel a színpadot.
Ahhoz, hogy bevonódva érezzem magam, vagy egy jobb történet, sokkal jobban megírva, vagy jelentősen jobb színészek kellettek volna – akkor nem kínomban nevettem volna olyan sokat. (Vagy lehet, hogy mindegy is, hogy min nevetünk?)
Azt, hogy mindenki szánalmasan gyengének érezte volna az előadást, és ezért nevetett volna, nem hiszem. A közönség jelentős többsége igazán ünnepelt, voltak, akik kurjongattak is, éreznem kellett, hogy az, amit itt látunk piacképes, megtelik rá a 6szín, miközben igazán nagy színészekkel játszott előadást egy hete láttam ugyanitt félházzal menni. Persze, sok múlik a marketingen is, manapság még nehezebb eladni egy produkciót, mint létrehozni.
Számomra kihívás volt az előadás megnézése, de a darabból idézve: „csak annyi terhet rak ránk az élet, amennyit még elbírunk”. Ezt elbírtam, egyértelműen a kellemes társaságnak köszönhetően még azt se mondhatom, hogy rosszul éreztem magamat. Kellenek a rossz (vagy inkább: nekünk nem tetsző) előadások is, ezek emelik ki a többit, ezért tudjuk értékelni azt, ami igazán jó (azaz: igazán nekünk való).
Még azt sem mondhatom, hogy felesleges volt megnézni a Babaváró partyt, mert azt az általam sokszor levont tanulságot még egyszer aláhúzta: NAGYON érdemes meggondolni, mire megy el valaki, mit vár egy előadástól. Tisztában kell lenni saját magunkkal, hogy egyes előadásokat kiválasszunk, míg másokat messzire elkerüljünk.
A 6szín működtetőit mindenesetre köszönet illeti, hogy ennyiféle független produkciónak esélyt adnak ezen a kellemes és központi helyszínen, ahova bárhonnan egyszerű eljutni.
Aki még nem volt, azoknak javaslom, hogy válasszanak mást, a Határátlépéseket, a Second life-ot, az Egy német sorsot, a Varsói melódiát, a Csirkefejet vagy akár Thuróczy Szabolcs estjét (utóbbira NAGYON időben kell jegyet venni). Nem, sajnos egyik sem kortárs magyar zenés vígjáték - ebből hiánycikk van, ezt jól látta a projekt megálmodója. (Tényleg kellene több ilyen, hogy kiválhasson belőle az, amelyiknek a zenéje és a szövege is igazán eltalál minket.)
Aki pedig mégis, minden figyelmeztetés ellenére Babaváró partyt akar, azoknak jó szórakozást kívánok, legközelebb november 14-re, és az alábbiakban mellékelem a Bohém Társulat FB-posztját, szereposztással:
Egy új magyar zenés musical!
Izgalmas musicalkomédia, ami bemutatja egy fiatal pár estéjét. Ezen az estén
bármi megtörténhet.
A főszereplő édesanyja alkoholista, a baráti kör sokszínű.Találkozhatunk szerelemmel, csalódással,hazugsággal, pont mint az ÉLETBEN.
Egy fiatal pár megtudja, hogy gyermekük lesz, és ünnepséget rendeznek, ahová meghívják barátaikat és a lány családját.
Ám az este nem úgy alakul , mint ahogy azt ők elképzelték.
Bonyodalmak sokasága, családi viszályok, pánikrohamok, szerelmek,
hétköznapi problémák, egy előadásban.
Hogy van-e megoldás?
Természetesen van.
A SZERETET mindenre képes!
Szereposztás:
Jutka: Fésűs Nelly
Márk: Timkó János
Karolina: Rigler Renáta
Era: Javorská Eva
Micike: Horváth Csenge
Géb: Putnoki László
Manyi: H.Varga Tamás
Bobo: Kohautek Csaba
Truzsu: Babják Annamária
Koreográfus: Barát Enikő, Fűrész Tímea,Javorská Eva
Díszlettervező: Bartha Károly Zsolt
Zeneszerző: Maráth Viktor
Dalszöveg: Soto Diána
Író, rendező: H. Varga Tamás
BOHÉM TÁRSULAT előadása
A képeket Dolnay Ágnes készítette, ezúton is köszönjük!