Október elején, amikor a Mezei néző Fb-oldalára kitettem a szeptemberi összegzésemet, rákérdeztem, hogy a poszt olvasói mely frissen látott előadásokat tekintik visszanézve kihagyhatatlannak. A kommentek között szerepelt az „Egykutya”. Rákerestem, kíváncsi lettem rá a PopUp Fb-oldalán szereplő cikkek és fotók alapján, és most, miután megnéztem, én is csatlakozom az előttem már megnyilatkozókhoz: nagyon érdemes ezt az előadást megnézni. Legközelebb november 4-én és 5-én.
Ennél hosszabban:
Óriási dolog eleve, hogy néhány fiatal úgy látja, hogy a struktúrán kívül is van értelme színházat csinálni, hisz abban, hogy esélyük van megtalálni a saját közönségüket most, amikor hatalmas a kínálat, és még a törzsnézők egy része is otthon marad (a legkülönfélébb okokból).
Ez mindenképp példaértékű, és ha erre gondolok, automatikusan jobban érzem magam. Van, aki bírja a gyűrődést és képes helyet csinálni magának ebben a színházi közegben. (Ha másnak sikerül, miért ne sikerülhetne nekem is? – ez a logika működik.)
Nagy előnye a produkciónak, hogy akárhol is működhetne, sokféle térre adaptálható, és már elképzeltem ugyanezt a saját nappalinkban is. Itt, a jelenlegi helyszínen, az ACG Reklámügynökség Kft előcsarnokában (Henger u. 2/B) nagyjából negyven fő foglalhat helyet, de az előadás működőképes lehetne ennél nagyobb térben is. Az talán jót tesz neki, hogy nem színházban van, de mivel ez sem lakás, hanem egy irodaház, a színészeken múlik, hogy az egy kanapé és dohányzóasztal együttesét mi lakásnak nézzük. (Annak nézzük.)
A helyszín számomra elég érdekes volt: hónapok óta nem jártam arra, de 16 évet éltem le a szomszédban, láttam, hogy az irodaház helyén álló régi épületet lebontották, helyette ezt felhúzták, de egy percig sem gondoltam, hogy bármiféle dolgom lesz ott. A Henger utcába hordtam a gyerekeket orvoshoz, mindaddig amíg el nem költözött a Rét utcába – minden más környékbeli gyerekes családnak is ez juthat eszébe először az egyébként is igen rövid utcáról.
Tóth Károly, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Döbrösi Laura (a szereplők a PopUp FB-oldaláról)
Ezt a teljesen érdektelen tényt csak azért említem meg, mert a történet is hétköznapinak indul. Valaki régi egyetemi évfolyamtársait meghívja magához. Nyolc éve ez a négy ember nem volt együtt, a három vendég mindegyike meglepődik, hogy rajta kívül még más is érkezik. Aztán elindul a beszélgetés…
Varga Lóránt darabja új, a bemutatója is éppen csak a covid miatti első lezárás előtt volt (2020. márciusában), és túl sok előadás nem volt belőle eddig. Ennek köszönhetően a meglepetések, a történet fordulatai is az élmény részét képezik. További részleteket nem fedek fel én sem, különösen azért, mert valóban jó ötlet erre az előadásra elmenni, és másfél órát ráfordítani arra, hogy ezt az egyetlen beszélgetést meghallgassuk.
Mellékesen mindenki elindíthatja a fantáziáját, mi jöhetne ki abból, ha régi évfolyamtársaival összejönne ilyen hosszú kihagyás után, és szembesülne azzal, hogy mások hol tartanak hozzá képest. (A mellettem ülők a kezdés előtt éppen valami hasonló találkozó szervezéséről beszélgettek, lehet, hogy ők is előre ismerték a darab alaphelyzetét, és ezt már előre továbbgondolták.)
Ugyan én is jó párszor leírom, hogy a színházi ízlés nem kötött az életkorhoz, de bizonyos színházakban mégis csak érezhető az, hogy egy-egy korosztály túlsúlyban van. Ez az előadás láthatóan több 20-30 közöttit vonzott be, azaz a színészek saját korosztályát a felvetett problémák (az élet elkezdése) jobban érinthetik.
Ami nagyszerű, hiába szól a történet olyanokról, akik a harmincat alulról súrolják, olyan alapkérdésekre keresi ez is a választ, mint a klasszikusok. Aki megnézi a darabot, utólag könnyen érteni fogja, hogy miért jutott eszembe róla Csongor és a három vándor találkozása az eszembe. Nem lehet véletlen, hogy a színészek közül hárman a három különböző alapszínbe vannak öltöztetve.
A választ megkapjuk, nagyon szellemesen, és miután majdnem másfél órán keresztül együtt mérlegeltük a felvetett problémákat, ez jól is esik. Az előadás reményt ad, nemcsak szórakoztató.
A történet nyilvánvalóan tandrámához hasonlóan a mondanivaló kibontását szolgálja, és ezt érzékeljük is, de a színészek játéka elhihetővé teszi, hogy ők valóban olyanok, amilyennek mutatják magukat, mi pedig szintén velük ülünk a nappaliban. Látunk négy teljesen különféle típusú embert, akiket valóban nehéz lenne elképzelni barátokként. De lehet, hogy nem ilyenek voltak még nyolc évvel korábban, csak azóta ilyen nagyon elfejlődtek egymástól…
Az előadás sikerét egyértelműen az alapozza meg, hogy a négy színész valóban természetesen tud jelen lenni, és elhisszük nekik, hogy az utcáról jönnek be vendégként.
Döbrösi Laura kezében a pogácsa lényeges, ahogy a poszt címe is az. (Aki megnézi, fogja érteni...)
A házigazda Döbrösi Laura viselkedése egészen zavarba ejtő (Patika becenévvel).Láttam már más előadásokban is, amelyeknek szintén maradt nyoma ezen a blogon, de feltehetően sokan fogják azt hinni, hogy eleve ilyen. Szinte azonnal kiderül, hogy az utóbbi éveket otthoni munkával töltötte. (Az előadás még a karantén-időszak előtt született, de a bemutató óta feltehetően meg fog azoknak a száma nőni, akik saját bezártság-élményükre is rá fognak ismerni, így ez a történet, ha lehet még nagyobbat üt most, mint ahogy előre számíthattak rá.)
Patikához fog megérkezni egy üzletember – Tóth Károly -, egy kétgyerekes anya – Tenki Dalma, akinek az anyasága a legfontosabb élménye, és végül Bakonyi Alexa, aki lázadó szellemű művész, nem kicsit díva jellegű (és ráadásul a PopUp motorja is). Ez a három különböző életvitelű ember egyben háromféle értékrendet is képvisel – így mi nézők magunk előtt látunk összesen négyféle mintát.
Már csak az a kérdés, hogy mi kit éreznénk magunkhoz közelinek, ha van egyáltalán ilyen köztük…
Aki netán azon aggódik, hogy mi jöhet ki négy ennyire különféle ember beszélgetéséből, azt megnyugtatom, van közös pont, a drámaíró tehetségesen bonyolítja a történetet, garantáltan nem unatkozunk.
Azon túl, hogy ettől az előadástól is kapunk használható választ az élet értelmére, így semmiképp nem megyünk hiába, még lehetnek apróbb tanulságok is. Én például szembesültem azzal, hogy van olyan, hogy borhűtő…Be kell ismerni, még sose volt ilyenhez szerencsém, de tényleg praktikusnak tűnik. Nem zárnám ki, hogy más mást fog a látottakból megjegyezni élettapasztalataitól függően.
A magam részéről várom a PopUp minden további akcióját, ez az első benyomás kíváncsivá tett. Drukkolok neki - ahogy a jegyeladás mutatja, az előadásnak már híre ment...
PS. Az előadás-fotókat Munkácsy Barbara készítette
