Hárs Anna "Madártávlat" c. tandrámájának bemutatója nyomasztó, de nagyon sok igazságtartalommal bír és ami ugyancsak lényeges: jól kiválogatott, remek színészek adják elő. Másfél óra, eközben sokat lehet nevetni, de keseregni is – attól függően, hogy kit mennyire és miként találnak el a látottak, milyen viszonyban van/volt felmenőivel és leszármazottaival. Egy néző többféleképpen is lehet érintett, ahogy például én is annak éreztem magam.
Nagy Katica és Kerekes Éva
Már az előadás közben is körvonalazódott bennem, hogy ezt a darabot leginkább diákoknak kellene játszani, hogy egyes magatartási minták ne öröklődjenek, és az előadáshoz mindenképp csatolni lehetne egy levezető beszélgetést is.
Természetesen a már kialakult egyéniséggel rendelkező felnőtt nézőknek is van keresnivalója a 6Színben, hogy szembesüljön a felvetett kérdésekkel és esetleg magára ismerjen. Az előadást látva nehéz nem átgondolni, hogy milyen is a mi életünk szülőként és/vagy gyerekként. Egy idegen történeten keresztül, madártávlatból rálátni talán könnyebb saját hibáinkra – az előadás tükröt tart nekünk, szinte túl leplezetlenül is.
Takátsy Péter és Martinkovics Máté
Örültem volna, ha a téma kevésbé érint, és azt tudnám leírni, hogy feltehetően egy kis réteg problémájáról van szó, nem tipikus jelenség a manipuláció és az érzelmi zsarolás. Ehhez képest Hárs Anna története egy olyan nárcisztikus anyáról szól, akinek lánya szükségszerűen vonzódik egy hasonló beállítottságú fiúhoz, tényleg úgy, mintha a pszichológia szakkönyvek állításait szeretné alátámasztani.
Bazsó: Márfi Márk
A történet középpontjában álló fiatal lány esetéről asszociálhatunk más kapcsolatokra is, amelyben az érzelmi zsarolás gyakran megjelenik.
Farkas Ádám rendezésében az EXIT Generáció előadása rövidre vágott jelenetek füzéreként bontakozik ki, mindvégig a 17 éves Léna körül, akit másfél óra alatt sokféle oldaláról megismerhetünk, meglehetősen ellentmondásos személyiségnek. Hol ilyen, hol olyan, bámulatosan tudja változtatni a stílusát, magára erőltet egy olyan ént, amelyet erősebbnek, felnőttebbnek érez, míg láthatóvá válik alkalmanként bizonytalansága, törékenysége is.
Nagy Katicának elhisszük ezt a bonyolult személyiséget, sőt lehet is neki drukkolni, a cselekmény egyes pontjain vágyunk arra, hogy tudjon nemet mondani, ne hagyja magát eltéríteni „a jó útról”, miközben persze tudjuk, hogy akkor realisztikusabb a darab, ha mégis rosszul dönt. Szerencsés alkata miatt még biztosan egy jó ideig hitelesen tud gimnazistát játszani.
Nemcsak a színésznő szerethetősége kulcsfontosságú, hanem az is, hogy minden partnere szintén életszerű, így összességében erős csapat támogatja. Ráadásul a színészek többségének is meglehetősen hálás a szerepe, nemcsak statisztálnak a központi szereplőnek.
Kevés dolga csak az álomképként rendszeresen visszatérő apát játszó Takátsy Péternek van, aki meglehetősen távolságtartó. Lénának még elképzelnie sem sikerül egy olyan apát, akire igazán számíthatna és meleg szeretetet árasztana felé. (Ez az előadás a színésznek üde kikapcsolódás lehet, ha összevetjük a Káli holtakkal, amelyben nemrég virtuóz módon főrendezősködött.)
Terhes Sándor
Ugyancsak kevésszer jelenik meg az igazgató, aki az egyetlen támogató felnőtt. Jó, hogy van valaki, aki ad újabb esélyt ennek a balhés lánynak. Terhes Sándor árasztja az optimizmust, sikerül egy olyan igazgató képét megrajzolnia, akihez szívesen fordulnánk a problémáinkkal.
A darab ellenpontokra épül, emiatt is érződik tandrámának, ugyanakkor bravúros, ahogy a színészek ezeket az alakokat mégis megelevenítik. Egyiküket sem éreztem papírízűnek.
A Léna mellé sodródott két fiú is nagyon él. Mindkettőnek szintén elhihető a gimnazista, és ez már önmagában sokat számít.
A sármos rosszfiú Bazsó, aki éppúgy az érzelmi manipuláció eszközével él, ahogy az anya, Márfi Márk által kel életre. Mostanára már láttam néhány különféle szerepben, friss önálló estjét is megnézhettem, de még ennek ellenére is elhittem neki, hogy saját magát adja, és éppen ilyen, teljesen mentes az empátiától. Bevonzza a nőket, és mivel csak felületesen viszonyul hozzájuk, fel sem merül benne, hogy most például Lénával érdemesebb lenne hosszabb távra tervezni.
Bazsó ellenpontja Oszi, aki viszont túl pedáns, akinek első a tanulás, és akit erősen vonz Léna lázadó egyénisége. Martinkovics Máté szerepe talán a leghálásabb, a közönség végig nevet, ahogy körülményeskedik a mondatai megfogalmazásával, vagy éppen előveszi háromféle színű szalvétába csomagolt szendvicseit. A „rendes gyerek” léte is valószínűtlen, és eleinte úgy tűnik, hogy hozzá még nehezebb Lénának viszonyulnia.
Egy kis matekozás...
Oszihoz hasonlóan sok nevetést még Kerekes Éva anyafigurája vált ki belőlünk, aki nyilván nincs tisztában mennyire alkalmatlan nevelési stratégiája, mennyire bizonytalan az a háttér, amit nyújtani tud lányának. Hangulatváltozásai, a kedvesség, majd az ezt váltó indulatosság, illetve egy-egy lebecsülő mondat együttese szinte elviselhetetlen teher egy kamasznak. Kerekes Éva hozza a nárcisztikus anyát, de a magányos, szeretetre vágyó nőt is, aki ugyan tényleg jót akar a lányának, de neki magának is támaszra lenne szüksége. Egy-egy megmozdulásán kénytelenek vagyunk nevetni, ahogy például az igazgatóval próbál flörtölni, először csak a lánya érdekében, később azért is, mert szeretne magáénak tudni egy ilyen stabil férfit. Ezek a jelenetek Terhes Sándorral az előadás kiemelkedő pillanatai - két pompás színész játékát élvezhetjük ÉLŐBEN. Én még ennek a ténynek is érzem a varázsát - ez éppen az általam látott századik előadás volt a lezárások feloldása óta, de még tudom értékelni a lehetőséget.
Ha az előadáshoz netán drámafoglalkozás is készülne, akkor nyilván mindhárom, egymástól olyan nagyon eltérő diák és az anya esetét is érdemes lenne megvizsgálni részletesen. Milyen tényezők hatására válhattak ilyenné, és mire lett volna szükség, hogy a történet másként alakuljon? - ezek lényeges kérdések.
Ez egy igen igen kemény világ, nem otthonos senki számára – ezt tudhatjuk meg nemcsak a szövegből, de már azonnal akkor is, ha ránézünk Zöldy Gergely díszletére, amelyben a steril fehér csempék dominálnak. Csak azért nem keseredünk el jobban, mert olyan nagyon jó ezeket a színészeket nézni. Kívánom, hogy az előadás sokat mehessen, és ne legyen lehetetlen egyeztetni a sokfelé és sokat dolgozó művészeket.
PS. A képeket Szkárossy Zsuzsa készítette
