Egy újabb „lassúszínházi” elő adást készített a Katona, azonnal a Káli holtak után, ráadásul a nyolc színész közül öt mindkét előadásban szerepel – emiatt is adja magát az összehasonlítás.
A néző számára nagyon lényeges, hogy ezúttal is közel négy órára készüljön (két szünettel), érjen oda időben a hatos kezdésre – engedje el magát, ne siessen sehova. Élvezze, hogy élő színházat és nagy színészeket nézhet (többnyire hálás helyzetbe hozva) a rendező, Tarnóczi Jakab által.
Ennek megfelelően én sem csapom össze a mondandómat másfél oldalban.
Férfi és női színésznők: Vizi Dávid, Fullajtár Andrea, Rujder Vivien és előttük Mészáros Béla az előadás 2. felvonásában
Ha már magamban Dömötör András friss és szerethető rendezésével hasonlítottam össze ösztönösen is ezt az "új Tarnóczit”, akkor maradok is ezen a nyomvonalon. A legfeltűnőbb hasonlóságot ez a fotó is érzékelteti:
Fekete Ernő és a képernyőn: Elek Ferenc
Az előadás egyes részleteinek közvetítését-kinagyítását más színházakhoz hasonlóan (lsd. legfrissebben a Don Carlost a Radnótiban) a Kamrában most is alkalmazzák. Technikus sem kell, egy-egy (az adott jelenetben) mellékszereplő az, aki operatőrködik. (A videós megoldások kialakítója: Török Marcell, ahogy a Káli holtakban is.)
Ez az eljárás most már szinte szokványos, aligha lepődünk meg rajta, de a mondanivaló szolgálatában áll, és ami még jobb: nem uralkodik el az egész előadáson, bár az első részben annyira hozzászokunk, hogy már hiányzik, ha elmarad.
Az asztalon: kamerázó gyerekszereplők
Mindkét rendező nagyvonalúan bánt a színészek energiájával és a mi időnkkel is, és a hosszú hónapok kihagyása után helyén is van az a trenddel szembemenő gondolkodás: ha már egyszer színházba jöttünk, élvezzük is ki, hogy ott vagyunk, ne akarjunk hazarohanni másfél óra után.
Tarnóczi Jakab előadásában valóban éreztem a ráérősséget, nem pörög a cselekmény, bele lehet merülni az egyes részek különféle hangulatába. (Itt említem a zenei szerkesztőket, akiknek komoly szerepe van a három rész atmoszférájának elkülönítésében: Bencsik Leventét és Hunyadi Mátét.)
Menet közben még a nézőteret is átrendezik – az előadás lebonyolítása szempontjából nem lenne fontos pedig, akár úgy is maradhatna elejétől fogva, ahogy van, de ezzel is jelzi a rendező, hogy a második részben utazunk a szereplőkkel együtt mi is, mégpedig egy szabályosabb közegbe. (Így értelmeztem, lehet persze, hogy ezen túl is voltak szempontjai – az átrendezésnek mindenesetre ára van, egy viszonylag hosszú szünet követi a nagyon rövid második részt.) Mivel ezen az estén az idő kérdése nem foglalkoztatott, nem volt rajtam nyomás, így egyáltalán nem érintett az, hogy melyik rész hány perc, és kell-e ennyire hosszú szünet vagy sem. (A sorozatos játszással törvényszerűen rövidül a pakolási idő, és ezzel az előadás is.)
A harmadik felvonásból egy jellemző részlet
A Kamra tere elég kicsi, így bármilyen előadásban megérintheti a nagyszínpadhoz szokott nézőt a színészek közelsége, de itt néhány jelenet során köztünk is mászkálnak a szereplők, így ez a hatás még fokozódik. (Ugyan lehetnek olyanok, akiktől fél méterre áll meg két szereplő, hogy beszélgessen, de ez nem interaktív előadás mégsem, aki ettől tart, az megnyugodhat.)
Ha már a tér felosztása: Devich Botond három eltérő nappali-verziót mutat nekünk ugyanabban a dobozban. Az előadás nyelvezete és ezek a szobabútorok (az első és a harmadik felvonásban) azok, amely az Átreidák történetét a mai Magyarországra helyezik, a rendszerváltás előtti évekből indítva. A látvány kialakításában jelentős szerepe van még Giliga Ilka jelmeztervezőnek és Lohár Antal fénytervezőnek, míg a színészek mozgását Widder Kristóf irányítja.
Egy idilli család dobozba zárva - kiinduló helyzet, 1. felvonás
A történet kibomlása nagyvonalakban előre sejthető, már amennyiben valaki nagyjából tisztában van a trójai háborúhoz és Elektrához kapcsolódó szövevényes mítoszokkal. Ez esetben külön értékelheti, hogyan sikerült az adaptálóknak az egyes mozzanatokat, karaktereket áttenni több mint háromezer évvel későbbre. Ebben van bőven meglepetés elem, a teljesen precíz megfeleltetés nem lehetséges. (A történetet évszázadokon át sokféle módon feldolgozták, így ez az n+1. változatnak tekinthető, távlatosan nézve nem rendkívüli esemény, ha gyakran nem is fordul elő hasonló akció.)
Messze idegenben - Jordán Adél: Helené, mögötte Pálos Hanna: Kasszandra
Érdekelne, hogy milyen fogadtatásra fog találni a nézők körében, hogy görög neveket magyarra cseréltek ki (Attila, Árpád, Emese, Ilona), míg a gyerekek maradtak Oresztész és Elektra. Ezzel az egyszerű gesztussal a magyarság eredetmondájával összemossák a görög családtörténetet, és jelzik, hogy mindez ránk vonatkozik.
A vegyes megoldás bizarr (nem mintha jelenleg olyan meglepő lenne egy-egy görög név, tanítottam már Fédrát és Médeát is, sőt ismertem Balogh Akhilleuszt is), de akár az összes név kicserélhető lett volna, hiszen a színlapon csupa nagy betűkkel áll Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész neve forrásként megjelölve.
A szöveget a rendező Varga Zsófia dramaturggal hozta létre. Teljesen új, a mai beszélt köznyelvhez közelít (a színészek improvizációit is tartalmazza), ne várja senki, hogy majd egy patchwork-darabot kap szó szerinti idézetekkel az említett görög drámákból Babits és társai emelkedett fordításában.
Nappali a 3. felvonásban - közvetít: Elektra
A színlap leírásának megfelel az előadás, amit kapunk nevezhető színházi kísérletnek. Az előadásnak tényleg az a legfőbb kérdése: megszakítható-e a láncreakció, sérüléseink (az ősi átok) továbbadása leszármazottainknak?
Az előadásban minden színész görög megfelelőjét (bármi is legyen a neve) könnyű megtalálni, látjuk, hogy kit éppen mi bánt, bár nem mindegyik figura hátterét éreztem egyformán kidolgozottnak, ahogy a mitológiában sem kapnak egyforma hangsúlyt. Rögtön hozzáteszem, hogy mivel ez csak egy főpróba benyomása, ráadásul kísérletnek is nyilvánították az alkotók, így még fog alakulni az idők folyamán, és remélhetőleg azok, akik majd kritikát írnak róla, sokkal mélyebbre mennek a leírásában (bár szpoilerezés nélkül ez bárkinek nehéz lesz). Miután a Katona jellemzően kész darabokkal dolgozik, nem is emlékszem, hogy valaha a további átalakulás lehetőségét ilyen egyértelműen éreztem, pedig ez minden előadás alapvonása.
A zavaró rokon (Aigiszthosz-Hunor - Mészáros Béla) megjelenése után - 1. felvonás
Nagyon szerencsés, hogy erről a nyolc színészt (és az első részben két gyerekszereplőt) felhasználó előadásról elmondható, hogy mindenki megjegyezhetővé válik, még azok is, akik kevesebb színpadi időt kapnak.
Nem véletlenül használtam fel a poszt címeként az előadás címének (Isten, haza, család) Hofi Géza-féle átiratát: ez a család tényleg nem az, ahol jól érezheti magát bárki. Ez nagyon gyorsan kiderül, a Katona színészei a miliőt gyorsan megteremtik az előadás legelső perceiben, amikor látszólag még csak egy vasárnapi ebédet látunk felvételről.
A cím közismert, a Kisgazdapárt szlogenje volt, amelyet néha emlegetni is szoktak (Orbán Viktor is ezzel fejezett be 2019-ben egy 56-hoz kapcsolódó ünnepi beszédet - „Mi magyarok ezer év alatt nyertük el a tudást, hogy ne a változóra, hanem mindig az állandóra, Istenre, hazára, családra tekintsünk.”). Ennek a szlogennek használata jelzi, hogy az összetartó magyarság/család ideálképétől a realitás (az előadásban bemutatott történet) mennyire messze is van.
A családi ebéd helyzetéből indító előadás eljut a szétesésig, minden halad úgy, ahogy a mitológiai történet szerint kellene.
Az, hogy a politikusok által akármikor hirdetett szlogenek üresek, nem lepheti meg a Katona törzsnézőit, és nem is biztos, hogy önmagában egy ilyen üzenet nyomatékosítására érdemes lenne négy órát ráfordítani. Ha az előadás tartalmát nézem, akkor a két korszak összemosását szolgáló ügyes rendezői ötletek mellett most is, mint mindig a színészek játéka az, amelyik a legfőbb érték, miattuk vágyhat valaki a megtekintésére.
Az, hogy minden egyes színésznek élete álomszerepét adná a produkció ugyan túlzás, de mindenkinek jut méltó és testhezálló feladat, és megjegyezhetővé is válnak. Ez is óriási.
Négy színésznél éreztem azt, hogy már a főpróbára teljesen egymásra találtak a szereppel…Ezen a ponton leteszteltem a férjemen, hogy ő miként látja ugyanezt (kivételesen most jött színházba, mert ezt az előadást nagyon akarta látni, és elégedett is volt a választásával - és ennek nyomot is hagyok, annyira ritkán van ezzel így), és ő is négyet érzett tökéletesnek - viszont a kettőnk listáján csak két egyezés volt.
Ez annyit mindenesetre elárul, hogy igazán szubjektív az, hogy melyik néző kit fog leginkább szeretni, vagy kit érez egészen átütőnek. (Most megint leírnám, hogy ez egy AJÁNLÓ célzatú nézői blog, nem színházi kritika – a „nézd meg te is, akiket én szerettem” gondolat áll a háttérben, így szó nincs itt kinyilatkoztatásról.)
Elek Ferenc Attilaként Meneláosz szerepében néhány parádés jelenethez jut az első részben, még énekel is. (Mennyire előnyös lenne számára egy zenés előadás, elkalandozhatna az operett irányába is.) A figura, ahogy lényegében az összes, az előadás nagyrészében nagyon átélt karikatúrának érződik. Minden másodpercét lehet élvezni Elek Ferenc színészetének – most is. Szánalmasan nevetséges, ahogy Helenét visszavárja, de szinte drukkolunk neki, hogy újra szerezze meg (hiába tudjuk, hogy ennek meg kell történnie, de sok köszönet nem lehet benne).
Helenének Jordán Adél ad egyéniséget, akit én személy szerint ilyen élőnek még sosem képzeltem el, bár eleget foglalkoztatott a görög mitológia és már gimnazistaként elolvastam az összes létező magyarra fordított görög drámát.
A görög mitológiában alap, hogy Helené a legszebb nő, de Kasszandrát – Pálos Hannát látva – elbizonytalanodunk, bár vele kapcsolatban mindig, ahogy most is, a meg nem valósuló jóslatai válnak fontossá. Az, hogy töri a magyart nyilván trójaiságát jelzi, de ez az ötlet nekem nem vált a kedvencemmé.
Az utóbbi két színészhez hasonlóan viszonylag keveset van jelen az előadásban Vizi Dávid, aki ettől még nagyon kiemelődik az előadás végére, mint Oresztész, aki itt mai srác, teszi a dolgát, de vele reménykedünk, hogy a családi átok leállítható legyen. Sok drámaíró is elgondolkodott hálátlan helyzetén – az apagyilkosságot neki KELL megtorolnia, de az anyagyilkosságért bűnhődés jár, nem kerülheti el a sorsát, és bárhogyan dönt, bűnt követ el.
Elektra és Oresztész
Különösen remeknek tartottam Rujder Vivien-Ilonáját (az Agamemnón által feláldozott Iphigéniát) – akinek a sorsa nem is alakulhat a mitológia szerint (manapság nem szoktak Artemisznek senkit máglyán feláldozni). Az első felvonás történései közben megrázó erővel figyelte a családját, nem lehetett őt sem szem elől téveszteni, hiába volt majdnem végig néma. Halálát követően nem csodálkozunk, hogy átlényegült a harmadik részben Elektrává – a színlap alapján feltehetően szinte mindenki sejthette, hogy az áldozaté után az övé lesz az anyát vádló „élő lelkiismeret” szerepkör is.
Ilona (Iphigénia) nagyon figyel
Az Agamemnón-Aigiszthosz-Klütaimnésztra nevek talán azért sem maradtak benne a történetben, mert pláne az utóbbi kettő megjegyzésével rendesen megszenved szinte mindenki, de maga a szerelmi háromszög, amely Kasszandrával négyszöggé bővül később, főbb vonalaiban változatlan marad. Erős a kontraszt Fekete Ernő letargikus családfője (Árpád), illetve a látogatóba érkező rokon – Mészáros Béla (Hunor) - között, aki aztán marad, amikor Árpád testvérével együtt Helené felkeresésére indul.
A rendező és a jelmeztervező az apróságokra is ügyel - lsd. csatok és hajgumik Ilona hajában
Fullajtár Andrea a középpontja ennek a családnak, akinek jó játéklehetőséget kínál a szerepbeli átalakulás élveteg nővé a hosszú évek depressziója után. (Érdemes figyelni a három rész egymástól markánsan eltérő szobabelsőjét, nem véletlenül van olyan sok növény az utolsóban…) Mészáros Béla lesz az előadás bevállalós színésze, aki egy jelenetet csak egy mikroportban játszik – egyébként érezhetően nagy játékkedvvel, mert ez sem egy hálátlan feladat.
A színlapon nem látok 18-as karikát a meztelenség miatt, de azért jelzem, hogy nem biztos, hogy ez az az előadás, amelyikre kockázatmentesen lehetne mondjuk egy egész kilencedikes osztályt beültetni, pláne kötelezően - nekik inkább a szintén friss „Hello, Héraklész!”-t javasolnám első lépcsőfokként a görög mitológia megismertetéséhez. (Egyszer a szülői feljelentéstől félve egy osztályfőnök a Bakfitty csoportos megtekintését vétózta meg, mert olvasta egy kritikában, hogy vannak benne káromkodások.) Megfelelő felkészítés után persze ez az előadás is hasznos lehet érettebb fiataloknak, de a tanár jobb, ha először maga is megnézi
A családfő visszatérésének fogadtatása a 3. felvonásban...
Én élveztem ezen a csütörtökön ezt a kicsit laza négy órát, a jó játékot a felsorolt színészek intenzív jelenlétével. Remélem, akadályok nélkül játszhatják végig majd az egész évadon keresztül.
PS.Szokodi Bea gyönyörű képei közül most is nehéz volt választani. FB-oldalán még rengeteg van, keressetek rá. Ezeknél nem tudok jobb érvet felhozni az előadás megtekintése mellett.
NA még egyet csak kiteszek:
Elektra és mostohája
