Mezei néző

A korábbi évekből származó híresztelések alapján azt hittem, hogy a katolikus templom ostromában fogok részt venni az Operabeavatóra való bejutás kapcsán. Nem sorszámos esemény, nincs tuti bejutás, és fél óránál korábban a kezdés előtt nem lehetünk ott. Szinte biztos voltam abban, hogy esélytelenek leszünk így, és már előre fogalmaztam magamban a szöveget, hogy milyen érvekkel fogok próbálkozni a beengedő ember meggyőzésével.

Dinyés Dániel a délelőtti Bohémélet beavatón (ha egyszer arról van kép)

A Katlan utolsó napjának megtervezése sem volt egyszerű feladat, és aki saját tapasztalatából ismeri a helyi viszonyokat, a falvak közti távolságot illetve a bejutási szisztémát, vagy belenézett ennek a sorozatnak a praktikus információkat hordozó első részébe, sejtheti miért. Szerettem volna Beremenden meghallgatni a délelőtti Operabeavatót a Bohéméletről, sőt a délutánit is a Don Giovanniról (utóbbi sikerült is), viszont ezért a fiamat is nagyon érdeklő Göttinger-bemutatóért Villánykövesdre kellett menni, a Faluházba (kb. 70 férőhely), és csak egy sorszámunk volt rá. Egy óránál kevesebbet hagyni a bejutásra ebben a helyzetben erős kockázatot jelentett volna - arra, hogy a csütörtöki csoda megismétlődik (Elemről Guppira), és félórán belül átvisznek minket, pláne nem számíthattunk.

Göttinger Pál Jánosnál a Susotázzsal, egy korábbi Operabeavatóval és legújabban a Színész Bátorságpróbával  már olyan jól pozicionálta magát, hogy  ezt a napot vele kellett kezdenünk.

Nagyon jó döntés volt, az egyik olyan előadást láttuk, amelyik mindkettőnket végig lekötött és szerettük. A célközönsége lehet mindenki, aki élvezettel nézi, ha egy színész hirtelen szerepet vált. A színész egy kosztümöt (látványtervező: Fekete Anna), de négy szerepet öltött magára Ujj Mészáros Károly rendezésében.

Az előadást reklámozó fotó az Ördögkatlan színlapján

A K2 Színház általunk látott második előadásáról készül ez a nyomhagyó-ajánló. Király Dániel rendezte Tom Stoppard színdarabját, akinek még az is lehet, hogy ez volt az első nem-színészi feladata a csapatnál. Feltehetően ez volt a bemutató, áprilisról elcsúsztatva, a port.hu még nem is említi, annyira friss.Játsszák: Bán Bálint, Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Piti Emőke, Szabó Zoltán - csapatjáték a javából.

A plakát - Gyöngy Zsuzsával

Stefanovics Angéla 2018 novembere óta játssza a Csáót a Jurányiban (a Titkos Társulattal) Kárpáti Péter rendezésében, én pedig minden egyes hónapban beírtam a naptáramba az időpontjait, amelyek helyett rendre egy-egy főpróbát vagy kihagyhatatlan koncertet néztem meg végül. Biztosan megtörténhetett már ugyanez "a betervezés majd halasztás"-helyzet vagy húsz alkalommal, mire most végül megnéztem, már nem engedve a párhuzamosan játszott más színházi produkciók csábításának. Egy apró malőr jóvoltából ráadásul erre az egy órára nézői pályám egyik legemlékezetesebb epizódjaként fogok visszagondolni. (A tanulság: érdemes a független színházakban nagyon alaposan átgondolni, hogy hova ülünk le.)

Aki Angéla színészete iránt érdeklődik, annak ez a majdnem önálló est kötelezően nézendő, és ehhez semmiféle ajánlót nem kell elolvasni. Ennek ellenére mégis írtam róla egy nyomhagyót, nemcsak a rend kedvéért.

A kép, amely az Ördögkatlan színlapján az eseményt reklámozza

Évek óta lelkiismeretfurdalásom volt, amikor "A piszkosak" eszembe jutott. János annyira élvezte, és szerette volna újranézni, és amíg Marci élt, akárhányszor visszavihettem volna a Karinthy Színházba, bármikor beültetett volna minket és mindig hívott. De nem tettem, mindig volt valami új és még újabb főpróba vagy premier, netán egyik követett énekesem n+1. fellépése.

Most, ugyan volt olyan program, amelyik mindkettőnk számára újdonság és érdekes is lett volna, de úgy éreztem, hogy ez az újrázás a gyereknek jár, hiszen ki tudja, hogy mi lesz az előadás sorsa a későbbiekben, láthatja-e még, miután a Karinthy egészen átalakult.

Az Ördögkatlan színlapja ezzel a képpel reklámozza a produkciót - Katona László és Molnár Gusztáv

A leprikónok felkeresése után Nagyharsányba vitt vissza az utunk. Meghallgattuk Kőrösi Andrást, ahogy elmondja nekünk megközelítőleg egy óra alatt "A helység kalapácsát", de nem akárhogyan - miközben kisüt közben egy szép adag palacsintát is. Kész szerencse, hogy a színpadot borító tető árnyékában ültünk és János fotózott ehhez a bejegyzéshez, van mit kitennem.

Tóth Eleonóra, azaz Szemérmetes Erzsók és Kőrösi András akció közben

Bár mostanára az idő összefolyik, de talán július utolsó hetének közepén, a Katlan műsorát olvasgatva találtam rá a műsorban "A leprikónok átka" címre, és némi keresés után rá is döbbentem, hogy bizony már 2018 óta Varró Dani "A szomjas troll" című mesekönyve nélkül élek. Hm

Már lepergett azóta néhány évtized, hogy a miskolci antikváriumban gimnazistaként hetven forintért megvásároltam Ady összes novelláját, amely közel 1400 oldal bibliapapíron, és még a Szépirodalmi Kiadó adta ki 1961-ben. Ehhez a kötethez fordultam sok év után újra, elolvastam belőle azt az öt novellát, amely alapanyagul szolgált a Forte Társulat új előadásához, amelyet a Pannon Várszínházzal és a Lukács Miklós Cimbiózis Trióval együttműködésben (Lukács Miklós – cimbalom, Orbán György – nagybőgő, Gyárfás Attila – dob) már be is mutattak korábban Veszprémben.

Az Ördögkatlanon két előadásuk volt a nagyharsányi tornateremben, ahol az első nap a Kartonpapával kezdtünk. Az este kilencest különösebb sietség nélkül elértük, ezúttal jól át lehetett érni Villánykövesdről a Guppi után, különösen úgy, hogy most kivételesen eleve a szomszédokkal együtt mehettünk, bizonytalanság nélkül.(A reggeli beremendi sorbanállás közben jöttem rá, hogy az "Apró, véres balladák" a Forte előadása, így ez az előadás utólag került bele a programunkba, de jó, hogy így történt.)

Míg a mai orosz drámában egy szerencsétlen sorsú asszony állt a középpontban, itt öt történetben több, az élet nehézségeivel küzdő embert láthatunk, társadalomkritikai éllel és nem kevés humorral felrajzolva. Az élő zene és a mozgás szerencsésen segítette a szinte hiánytalanul elhangzó Ady-szövegek érvényesülését, a hat táncos-színész  - Fehér László, Földeáki Nóra, Krisztik Csaba, Pallag Márton, Rudolf Szonja Widder Kristóf - pedig most is teljes összhangban jelent meg.

Fehér László - Jakab szerepében (és a támogató társak), lánya: Rudolf Szonja

Aki ismeri Horváth Csaba "fizikai színházas" stílusát, már csak azt kell, hogy eldöntse, hogy kíváncsi-e arra, hogy miként dolgozták fel Adyt. Az előadáshoz a zenét Lukács Miklós szerezte, sokféle motívumból összefűzve - ez feltétlenül kiemelendő még itt az elején - sok szempontból újdonság volt az, amit láthattunk.

A felsorolt nevek alapján talán már tudható, hogy valaki célközönsége-e ennek a kilencven percnyi táncszínháznak, vagy sem. De jöjjön egy valamivel részletesebb ajánló:

Három remek színész is nagyon hosszan le tudja a nézőt kötni - ugyanabban az egy díszletben. Nyári Szilvia és Nyári Oszkár az utóbbi nyolc év folyamán általam látogatott előadásokban keveset szerepeltek - eddig. Ez után nagyon fogom őket is figyelni. Pál András pályáját  már eddig is követtem, nemrég az Intim vallomásokban is a látóterembe került, úgy tűnik, neki beindult az élet már egy ideje... - Most is nagyon szerettem a játékát, és összességében és külön külön is tetszett mindhárom színész, akiket Kiss Julcsi most is nagyon erősen megtámogat az általa tervezett jelmezekkel, amelyeket látva megint azt érezhetjük, hogy nem is lehetne más ezeken a szereplőkön.

A nap folyamán igazán reménykedtünk a csodába, amely be is következett: átjutottunk Beremendről 25 perc alatt stoppal, és önmagában már ez a sikerélmény (ezen a két kudarccal induló napon)  jókedvre hangolt. Örülök, hogy kényelemből nem engedtük el ezt az előadást sem.

Ennyit röviden, de nagyon megérdemli az előadás a részletesebb ajánlást azoknak, akiknek a nevek nem elegendőek önmagukban.

Pál András - Nyári Szilvia

Az Ördögkatlan-sorozatomból ez már a 10. bejegyzés, most járunk a fesztivál felénél, de a legvégére hagytam a szöveg véglegesítését. Az első pillanattól tudtam, hogy ezt az AJÁNLÓt megírni a legnagyobb kihívás és egyben a legfeleslegesebb is, mivel aki s szerző és a közreműködők neveire (Kerekes Éva! Mucsi Zoltán!) nem megy be magától a Szkénébe, pedig ráérne, azt nem is tudom, hogy meg lehet/kell-e egyáltalán győzni. A pesti két előadás után már több szakkritika is született róla, ezt mindenki meg fogja nézni, aki ír színházról, nincs kétségem, és magától is mindig tele lesz, ki fogja alakítani újranéző bázisát is.

Katartikus, gyönyörű előadást láttunk, mindketten nagyon szerettük, és bennünk is egyértelműen felmerült, hogy még látni kellene többször.

Bővebben: