Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (21) Opera (629) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Operaház 25 éve vette le a Hoffmann meséit műsoráról, így nem meglepő a Székely Kriszta rendezését övező élénk érdeklődés, illetve az sem, hogy mindkét bemutatót követően a szereplőket erősen ünnepelte a közönség. A szombati estén a szokásostól eltérő módon az is érzékelhető volt a tapsrend során, hogy a nézők egyrészét maga a színpadi megvalósítás nem töltötte el örömmel, kinyilvánították tiltakozásukat, amelyet nemcsak azért említek, mert igen ritka jelenség. Jó hír, hogy ezáltal érezhették a szereplők, hogy a közönségnek nem volt mindegy, hogy mit láttak, véleményt nyilvánítottak. Ennek fényében az énekeseket méltató taps is felértékelődött. Másfelől azért, mert legalább nyolc nézőtárssal beszélgetve erről a tapsrendről, egyértelműen lemérhetővé vált, hogy a „búúzás” okairól, erősségéről, jelentéséről mindenki másként vélekedett.

Ha egy ilyen kis epizódot is annyira eltérően ítélünk meg, hogyan láthatnánk egy háromórás operát egyformán más-más háttérrel, viszonyulással a műhöz, a szereplőkhöz a hatalmas nézőtér eltérő pontjain?

Hof9Kolonits Klára, mint Stella, a lábainál László Boldizsár (Hoffmann) és Kálmán Péter (ezúttal Lindorf) - Hoffmann felett a pulton fekszik a Múzsa, Mester Viktória

Nekem a „minden néző másként lát egy előadást” evidencia, de azért megint nyomatékosan leírom előre: ez itt az én – szükségszerűen szubjektív - észleletem és néhány gondolatom a két előadás kapcsán. Mindenkinek ajánlom, hogy még ragadja meg az utolsó, december 15-i alkalmat és alkosson saját véleményt.

Az első szereposztásban László Boldizsár címszereplő mellett Kolonits Klára egyedül „maratonozik”, elénekli-eljátssza a költő mindegyik szerelmét, a másodikban pedig Nyári Zoltán partnereként a többiek – Jónás Réka Piroska, Horti Lilla, Ádám Zsuzsanna, Bernáth Éva – „váltót futnak” – nem teljesen egyenlő távokra osztva, pont ahogy pl. a Budapest Maratonon is történik.

A színlap ismeretében előre tudható volt, hogy ez szükségszerűen két markánsan eltérő élmény lesz, bár mindkét csapat ugyanazokkal a partnerekkel, azonos koncepciójú rendezésben játszik. Ezért is kellett megnéznem mindkettőt.

KolinitsplakátKolonits Klára facebook oldaláról felhasználva

I.Négy nő az egyben – Kolonits Klára estje – a sörösrekeszek varázsa

Kolonits Klára szombat esti teljesítménye imponáló volt, a négy nőalak mindegyikét el lehetett igaziként fogadni (Olympiát igazi robotnak). Az előadás háromrészes, így volt is időnk megemészteni a látottakat, Hoffmann három szerelmének története megfelelően elkülönült. Nekem Antonia tetszett tőle a legjobban, talán azért is, mert eleve ez a legátélhetőbb karakter, és „együtt lehetett menni vele”, aggódni a sorsa miatt.

Ebben a szombati estéből kiemelkedő felvonásban átjött sok más Hoffmann mű alapkérdése is: mi a fontosabb: az élet nyugodt élvezete, vagy a művészet. Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerre nem lehet valaki boldog ember és nagyszerű művész, bár nem mindig élet-halál kérdése a választás.

Hof4Antonia anyja: Németh Judit

Az előadás legerősebb képe maradt számomra, ahogy Antónia megbűvölten lép fel a négy összekapcsolt sörösrekeszből készült dobogóra, amely számára a színpadot jelenti. (A piros szín külön kiemeli a képből, ez a kis apróság is szerencsés döntés a látványtervező részéről ebben a zöldes-szürkés színpadképben. Miután Hoffmann ez után már folyamatosan iszik, ő biztosan sörösrekeszként gondolna vissza rá - de épp most nincs jelen. Ez sem véletlen.) Ebben a gesztusban tragikomikus színezetet öltött a nagy döntés: a tüdőbeteg lány az éneklés folytatásával az életről mond le. Antónia választása a művészetre esik, bár ez gyors megsemmisüléshez vezet. Ennél a jelenetnél halott anyja árnya és a doktor van jelen, Hoffmann sehol  nem véletlenül. (Jó volt látni több év után ismét az anyjaként fellépő Németh Juditot, akihez rengeteg el nem feledett előadás emléke kapcsol. Ebben a képben szükség is van egy ennyire erős jelenlétű művészre.)

Szerettem Pattantyus Dóra jelmezeit, de ezt az Antoniára adott „fiatal lány” ruhát különösen, amely az elegáns szoknyát bakanccsal és fekete kapucnis pulcsival párosítja – ennek a felemássága nagyon kifejező, és az énekesnő játékát nagyban támogatta. Kolonits Klárának sikerült illúziót kelteni, és visszafiatalodott kamasszá. Erről szólna a színészet – akármilyen énekesi teljesítmény ehhez a varázslathoz önmagában nem lett volna elég.

Hof3

Aki kifejezetten az énekesnő miatt ment a helyszínre, az jó közérzettel hagyhatta el a színházat, hacsak nem akadt meg egy-egy színpadi megoldáson. Aki netán mégis kizökkent, annak az újranézést javaslom, amely nekem egy-két olyan rendezői gesztus elfogadásában segített, amelyek elsőre megakasztottak.

Nagy segítség volt az elfogadáshoz, hogy nem élt bennem semmilyen elvárás, hogy milyen kellene, hogy legyen egy „igazi” Hoffmann meséi – nem vágytam egy képeskönyv előadásra, amely visszavinne minket a XIX. század második felébe. (Aki készül rá, jobb, ha már most elfelejti a korhűséghez kapcsolódó igényeit, akkor nem is csalódik. Lesznek a jelenlegi vírushelyzetre is utaló mozzanatok, nekem ezek is belefértek.)

Hof2Olympia apja - Szappanos Tibor és a laboránsok (?)

Magát a darabot keveset hallottam, bár van két szép (és még mindig élő) emlékem: egy különleges operavizsga a Kiscelli templomban és a 2015-ös szegedi vendégjáték, de ezek nem zavartak bele ebbe az estébe.

(Tapasztalatom, hogy nagyon sok operaélményt elvesz tőlünk, ha van erős víziónk a darabról, és valójában arra vágyunk, hogy a rendező a mi ízlésünk szerint dolgozzon, vagy reprodukáljon egy harminc évvel korábbi rendezést. Ha konkrét énekest sírunk vissza, akkor pedig szinte reménytelen az ügy. Aki küzd ilyen problémákkal, az pláne nézzen meg minél többféle előadást csak azért is, ezzel lehet a saját rossz berögződéseinken változtatni.)

Székely Kriszta a darabot egy elegáns vasúti pályaudvar várótermében lévő büfé pultja köré rendezi, ahol jól látszik egy kivetítőn a menetrend, illetve néha reklámok jelennek meg, és ez a szöveggel némileg ellentétes. A keretjáték helyszíne ugyanis egy olyan kocsma, amely törzshelye sokaknak, akik most kivételesen nem mentek vissza a második felvonásra, hogy tovább csodálják Stellát, a dívát, inkább leragadtak Hoffmann-nál.

A helyszínnel kapcsolatban csak ennyi volt a bökkenő: nem bírtam meglátni benne az állandóságot, a törzshely-jelleget, ahol Hoffmann és ismerősei estéről estére találkoznak, közösen berúgnak. A helyszín így csakis elvontan értelmezhető,  és mivel Hoffmann minden emléke is ugyanitt elevenedett meg, a „mind átutazók vagyunk” gondolat erősödött fel. Így kerülhet ebbe a szinte VIP-várónak is értelmezhető helyszínre egy "igazi" hajléktalan, aki nemcsak a Kleinczak-dalhoz remek partner, de hangsúlyos jelenléte megmutatja nekünk, hogy mi a költő legnagyobb félelme.

Zelko11Nyári Zoltán (a 2. Hoffmann) és a pártfogolt hajléktalan: Stratos Efstratiadis - Zelkó Csilla fotóján

A kivetítőn megjelent szövegek a fiktív reklámokban és a menetrendben – Varga Vince munkája – nagyon leleményesek, esztétikusak, és mindig utalnak az adott felvonás szereplőire, helyszínére. Érezhetően jómódú polgárokra irányulnak ezek a hirdetések, ugyanannak a VIP közönségnek szólnak, mint akik ezt az elegáns várótermi büfét látogatják. Bár a felirat harmonizál a látvánnyal, ugyanakkor a kivetítés figyelmet von el a szereplőkről, nem lehet fél szemmel nem figyelni ezeket a feliratokat, hiszen az a színpad legvilágosabb pontja éppen ez a felület. (Néhány reklám-fotó is jól hatna ebben a nyomhagyó bejegyzésben, de nem találtam még.)

Hof6A díszlet, kivetítővel

Ezt a felületet én túlhasználtnak éreztem, bár nyilván az lehetett a cél, hogy minél több – a darabhoz kapcsolódó – hatás érjen minket. Ahogy túl soknak érzem az óriásplakátokat, most ezek a reklámok is nyomasztottak, nem szeretem, ha a figyelmemet ennyire irányítják. (Ez a sok kivetítés kiszolgáltatottságunkat feltétlenül kifejezi – mit tehetünk?)

Nekem ez volt a problémám, de igyekeztem küzdeni ellene, és az énekesekre figyelni, és második nézésre egyértelműen sikerült – akkor már csak néha vetettem egy pillantást, hogy elment-e már az „Antonia IC”, vagy még nem. (Jó megoldás, hogy a lányok neveit viselő expresszek sorra törlődnek, és a menetrendben ezeknek a vonatoknak az indulási ideje is egymáshoz van igazítva, estétől hajnalig, és nem véletlenszerűen követik egymást.)

Zelkó1Gergye Krisztián táncosai - Zelkó Csilla fotóján

Feltehetően sokak számára okozott hiányérzetet a díszlet statikussága (tervező: Pallós Nelli), még akkor is, ha az szép, és Gergye Krisztián táncosainak köszönhetően egyáltalán nem unalmas a látvány – aki nem számít  velencei lagúnákra, az nem csalódik. 

A táncosok által viszont  jelentősen izgalmasabb folyamattá válik Hoffmann lerészegedése, amelyről szerencsére fotót is tudok mutatni. A kórusról sem szabad megfeledkezni, amely szintén megjelenik az első és a harmadik felvonásban, némileg a tagjait is megmozgatja a koreográfus, ha nem is olyan mértékig, mint a táncosokat. (Karigazgató: Csiki Gábor)

Hof7Giulietta - háttérben a megsokszorozódott Hoffmann-nal

Miután a történet arról szól, hogy valaki a régi emlékeit megosztja, adta magát, hogy minden egy helyszínen történjen meg. Ami engem kissé zavart: az előadás nem keltett bennem érdeklődést a címszereplő sorsa iránt, nem foglalkoztatott, hogy meg tudja-e szerezni Stellát, vagy Lindorf elviszi előle.

A tanácsost (és még három, a költőt hátráltató karaktert is) játszó Kálmán Péter jóval erőteljesebb figura volt minden helyzetben (mintha korábbi Wolandjának újabb megtestesüléseit látnánk), Hoffmann pedig ezzel az ördögi erővel nyilvánvalóan nem tudta felvenni a versenyt. Az előadásban is ugyanez a dinamika érvényesült, muszáj volt tudomásul vennünk, hogy az erősebb fog győzni és ez ellen nincs értelme tiltakozni.

Hof5Giulietta és Dapertutto

László Boldizsárt láttam jelentősen erőteljesebbnek, például a Sly-ban egészen átütőnek is, de emlékképeim szerint aznap nem játszott el egy másik főszerepet még délelőtt is. Számomra az a tény, hogy premierje napján a Tóték Őrnagyát is ráosztották, egészen heroikusnak mutatja az énekes teljesítményét.

Hoffmann sorsa még hamarabb eldőlt, mint ahogy egyáltalán megismerhettük volna: a Múzsájával, Mester Viktóriával találkozhattunk először, aki kinyilatkoztatja azt a szándékát, hogy nem hagyja védencét  belesüppedni egy boldog szerelembe, meg fogja menteni a költészetnek. Ezek után egy barátja bőrébe bújva kíséri végig a költő életét érezhetően szeretettel és gondoskodással, így teszi tönkre szerelmi kapcsolatait szinte észrevétlenül. (Ez az az eset, amire mondják, ha ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségekre - a "gonosz" és a barát igyekezete egy irányba hat: minden szerelme szükségszerűen beteljesületlen marad.)

Hof

Ez a szerep nem hosszú, nem összemérhető terjedelmében Hoffmannéval, pláne nem a három szoprán szereppel együtt, ugyanakkor olyan jól sikerül Mester Viktória kezdőjelenete, hogy fondorlatos módon elérte, hogy a teljes előadásban neki drukkoljak, azaz annak, hogy sikerüljön a költőt megtartani jelen állapotában, még akkor is, ha az inkább boldog nyugalomra vágyna. Ez a nagyon szerethető karakter volt számomra a cselekmény fő mozgatórugója, és hozzá képest László Boldizsár Hoffmannja csak marionettbábunak tűnhetett.

A Múzsa nem óvatoskodik, megfontolások nélkül dönti magányba kedveltjét, teszi alkoholistává, veszi el szerelmeit. Sikeres – Hoffmann népszerű lesz, történetei miatt rengeteg ember passzolta a szomszédos operaházban a kedvenc díva, azaz Stella előadását is. (Érdekes megoldás egy operában olyan nézőket mutatni, akik lelépnek egy előadásról, és inkább a kocsmában ragadnak…- Offenbachnak lehettek erről saját tapasztalatai. – Erről az előadásról elég kevés néző szökött meg a két szünet ellenére is, de lehet, hogy néhányat éppen ez a keretjáték bujtott fel.)

Hof8A kocsmáros: Gábor Géza, Hoffmannt támasztja: Pataki Bence (III. felvonás)

Mester Viktóriából áradt az erő, elszántság, együtt mozgott a tánckarral, mimikájával folyamatosan véleményezte Olympia áriáját is, nagyon szórakoztató látvány volt az ő hozzátétele a showhoz. (Nemrég a Kékszakállú Juditjaként láttam igazán erőteljesnek, korábban Agrippinaként – csúcsformában volt ebben a nadrágszerepben is.) Nem csoda, hogy elérte, hogy minden nőt el tudott távolítani barátja közeléből. Nagyon szépen szólt duettje is Kolonits Klárával a harmadik felvonás elején, nekem a varázslat így is átjött, elúszó gondolák nélkül is.

Zelkó7Antonia2- Horti Lilla - az apa: Gábor Géza

Az előadás kisebb szerepeiben is kiváló énekesek léptek fel, akik közül Pataki Bencének még egy hatásos némajelenet is jutott, amely által ismét kiderülhetett, hogy egy énekesnek nagy szüksége van a színészi képességeire is – jelen esetben főleg ez kellett. Szappanos Tibor ősze eddig nem volt unalmas, láthatóan az István, a királyt, a Poppeában Nérót és ezt is próbálta átfedésekkel, így talán annyira nem esett rosszul neki, hogy ebben az előadásban csak az első részben válik fontossá, a baba létrehozójaként. Gábor Géza a tőle megszokott alázattal és odaadással játszott el két kisebb szerepet, mind kocsmárosként, mind apaként erőteljes figura – utóbbi szerepében igazán kitűnően sikerült duettje a doktorral (azaz Kálmán Péterrel). Kőrösi Andrásnak négy karakter is jutott, Olympia irányítójaként marad meg legerősebben.

Zelkó10Stellaként Bernáth Éva a kép közepén, tőle jobbra Kőrösi András

II.FAGGATÓ

A második előadásra már a szombati előélményekkel felvértezve mentem, ráadásul előtte beültem a Faggatóra is. Ezen a rendező mellett Kesselyák Gergely is beszélt, és így megtudhattuk, amit az előzetesen nem informálódó mezei nézők nem: a produkció létrehozásának egyik legfőbb nehézsége volt maga a zenekari kotta, amely pontatlan volt, és ennek a javítgatására aránytalanul sok energiát kellett fordítania a karmesternek, a rendező munkáját kevésbé tudta emiatt figyelemmel követni.

Egy ilyen háttérinformáció arra mindenképp jó, hogy észrevegyük, hogy egy operaelőadás létrehozása még annál is összetettebb folyamat, mint amilyennek eddig hittük. (Az, hogy a zenei anyag előkészítése időt vesz el a próbákból, pláne nem jutna eszünkbe.)

HoffStella1 - Kolonits Klára - Rákossy Péter képén

Kesselyák Gergely bizonyos érzeteimet meg is erősítette egy általános megállapításával: a francia zene tőlünk távolabb áll, mint az olasz. (Ez néha nekem is eszembe jut, de mintha nemcsak nekünk nézőknek, de az énekeseknek is nehezebb anyag lenne – nemcsak a kiejtés miatt.) Hasznosnak éreztem azt is, hogy a rendező beszélt a saját elképzeléseiről, így láthattam, hogy az én (már a premier utáni éjszaka leírt) benyomásaimmal nem állnak ellentétben. Azt, hogy a táncos elemek kiemelt hangsúlyt kapnak, én is Székely Kriszta balett-táncos múltjával magyaráztam, de azoknak ez is új információ lehetett, akik szorosan nem követik a rendező tevékenységét. (Ezen a blogon 23 bejegyzésben említődik Székely Kriszta eddigi rendezői életműve - hat éve kapta meg diplomáját.)

Zelkó3Stella 2. - Bernáth Éva -  a mű elején a Múzsával - Zelkó Csilla képén

Kérdésre válaszolva, a rendező elmondta, hogy Hoffmann három történetében lát egy ívet, a szereplő a naivitás elveszítésétől indulva (Olympia), a felnövekedésen át (Antonia) eljut a teljes kiégésig (Giulietta), számára ezek a felvonások nem felcserélhetőek és nem is állnának meg önállóan. Jó esetben ezt a nézők is így érzékelték az előadásokon, az én észleletem szerint ez a folyamat az előadásból ténylegesen ki is  rajzolódott.

III.Második premier – Hoffmann, avagy a sikeres önszabotázs - december 7.

A második előadás nagy kérdése számomra nem az volt, hogy el tudják-e majd énekelni a fiatal szopránok az egy-egy felvonásnyi szerepet, amelyre volt idejük alaposan rákészülni. Jónás Réka Piroska korábbi verseny győzelmeiről hallottam, és megelőlegeztem neki, hogy jó lesz – nem is csalódtam, virtuóz énekes. Horti Lillát már láttam Mimiként, és Antonia szerepében hasonló gesztusokat mutatott. Ádám Zsuzsannát már három főszerepben is láttam igazán jelentősnek, így azok után Giulietta nem jelenthetett számára sem gondot, sem különleges nagy lehetőséget – tetszett színészi játéka most is. (Erzsébet után ez egy másik véglet, az biztosan elmondható.)

Zelkó2Olympia - Jónás Réka Piroska

Az előadásban mindhárman a helyükön voltak, de nem futották le az egyedül induló, és emiatt jelentősen nehezebb, de egyszersmind hálásabb helyzetben lévő Kolonits Klárát. Illúziókeltő volt a néhány mondatra korlátozódó Bernáth Éva is Stella szerepében. (Egy énekestől ehhez a prózai feladathoz nem kis alázat kell, de érthető volt, hogy a keret szereplőjét nem akarták külön egyik emlék-szerelmessel sem eljátszatni. Ebben a verzióban valóban kellett egy negyedik nő is, akiről elhihető a dívaság.)

Elmondható szuperlatívuszok felhasználása nélkül, csak úgy egyszerűen: a darabban a női oldal igazán rendben volt, nincs nagyon miért reklamálni.

Zelkó6

Ezen a második előadáson az első premier kapcsán megemlített „állandó csapat” pedig mintha még jobban is funkcionált volna, nem állt elő a második előadásokon megszokott (a feszültség csökkenéséből eredő) lanyhulás, én még erősebbnek éreztem az énekesek teljesítményét, mint elsőre. Miután a kivetítést már nem nagyon néztem, sokkal jobban tudtam élvezni Kálmán Péter „gonoszait” is, akik a Múzsa malmára hajtották a vizet.

Zelkó9Hoffmann és a Múzsa az előadás végén

Ezen az estén számomra Nyári Zoltán Hoffmannként kiemelten fontossá tudott válni, amelynek biztosan köze volt több tényezőhöz: évek óta alig láttam énekelni, és hiányzott; sokat énekelte a szerepet, amely érezhetően a vérévé vált (a Faggatón is elhangzott, hogy már 26 éve együtt lépett fel Kolonits Klárával a Hoffmannban, akkor is Kesselyák Gergely vezényletével), és nekem is volt róla saját előélményem: tetszett már a 2015-ös szegedi vendégjátékban is. Miután Nyári Zoltán színészként indult és erőteljes színpadi jelenléttel bír minden szerepében, képes volt rá, hogy még úgy is be tudja fejezni az előadást, hogy az utolsó felvonásban színpadi balesetet szenvedett, amely után nehezen tudott menni. Miután Mester Viktória gyorsan kapcsolt és igazodott hozzá, a közönség a problémáról csak a tapsrendben vehetett tudomást. Kifejezetten szerencse, hogy csak dec. 15-én lesz a következő előadása, remélhetőleg addig helyrejön annyira, hogy le tudja játszani a negyedik Hoffmannt, amelynek a megtekintésére még van esélyetek.

Zelkó8A Múzsa és Giulietta 2- Ádám Zsuzsanna

Miután ezen az estén érdekessé vált számomra Hoffmann, ezúttal már el is gondolkodtam a partnerei kiválasztásán, és azon, hogy mit üzen nekünk az, ha valaki három olyan szerelmest választ, akikhez eleve képtelenség lenne kötődni. A robot-babának nincs lelke, Antonia számára az éneklés a lényeges, a költő ahhoz képest eleve csak másodlagos lehetne az életében, a prostituált esetén pedig a kötődés lehetősége fel se merül.

Ezekből a döntésekből egészen úgy tűnik, hogy a Múzsának könnyű dolga van, Hoffmann még véletlenül sem néz körül olyan nők körében, akik mellett fennáll a lehorgonyzás veszélye – gyűjtheti a témákat szabadon az újabb mesékhez. Ha valamiben sikeres, az éppen ez az önszabotázs: akár írhat egy könyvet ő is a „hogyan legyünk biztosan boldogtalanok” témakörben. A témától messzebb visz, de a néző innen akár oda is elrugaszkodhat, hogy ugyan nem blokkoljuk-e magunkat hasonlóan eredményesen életünk valamely területén?

Zelkó4

IV.ÖSSZEGEZVE

Az egész előadást lehet szeretni vagy nem szeretni, kiemelni belőle egy vagy több szólistát, mint kedvencet - ezt bármelyikünk megteheti, aki elment az Erkelbe az egyik estén. Ami viszont már nem vélemény, hanem tény: érezni az elkészült produkción a nagyon sok befektetett energiát, az igényességet. Gondolatokat ébreszt, néhány énekest előnyös helyzetbe hoz. Bőven ad rá okot, hogy valaki megcélozza az utolsó előadását, és reménykedjen abban, hogy előbb-utóbb lesz belőle újabb sorozat, illetve majd egyszer tévé-közvetítés is...

PS. A bejegyzésben készült képeket Rákossy Péter és Zelkó Csilla készítette (utóbbi képei megjelölve a jobb felső sarokban).

Címkék: Opera Kesselyák Gergely Gergye Krisztián Nyári Zoltán Gábor Géza Pataki Bence Szappanos Tibor Kőrösi András László Boldizsár Kolonits Klára Csiki Gábor Németh Judit Bernáth Éva Horti Lilla Székely Kriszta Varga Vince Pallós Nelli Pattantyus Dóra Ádám Zsuzsanna Jónás Réka Piroska Stratos Efstratiadis

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4016777378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása