Márciusban már éreztem, hogy az idei évad végének operai műsora túlságosan is vonzó, és az utolsó három hónapban feltétlenül dominálni fog ez a műfaj. (így lett.) Furcsa erre most visszagondolni, amikor már egészen nyilvánvaló, hogy az Operaház műsorának részleges törlése miatt hasonló időszakra a jövő évadban hiába várnék - sok olyan előadás maradt el, amelyekre számítottam.
Rubén Amoretti és Létay Kiss Gabriella - Mefistofele
Korábban is sok előadását láttam a Mefistofelének, különösen szerettem Kovalik Balázsnak ezt a rendezését, és sok év szünet után jólesett az a hat, amelyet megnézhettem a megtartott hétből. Létay Kiss Gabriella állta a sarat, jól kezelte mind a beugró tenort, mind Erwin Schrott imprózgatását, aki nem sok hajlamot mutatott arra, hogy a rendezés ötleteit be is mutassa nekünk – ellentétben a sajnálatosan mindössze egyszer éneklő Rubén Amorettivel, aki egy előadásra is precízen betanulta a rendezést. Örömmel venném, ha utóbbit valamire visszahívnák, egy előadásból is megszerethető volt.
Az Eiffel Műhelyházban Horváth Csaba fizikai színházi jellegű előadást rendezett Bach basszus kantátáinak zenéjére, amelyben Kovács István volt a szólista, akinek remekül állt ez a koncepció. Az előadás lesz jövőre is – remélhetőleg addig a koreográfus-rendező hívei is odatalálnak rá – azok a nézők szerethetnék a legjobban, akik a Forte Társulat előadásait egyébként is nézni szokták. (Ezt a mondatot még azelőtt írtam le, mielőtt az Opera minden eiffeles felnőtt előadását törölte - ezek szerint teljesen bizonytalan, hogy látjuk-e még ezt valaha.)
Sárik Péter Kékszakállú-verziója Sárospatak után április elején Budapesten is bemutatkozott jelentős sikerrel, az énekesek újabb színeket mutattak. Ezt az áthangszerelt változatot is ugyanolyan sokféle módon lehet énekelni, ahogy az eredetit - a két előadás együtt ezt megmutatta, Kár, hogy egyik sem vált visszanézhetővé. Akkor és ott már tudtam, hogy az évad további Kékszakállúit ki fogom hagyni, ez után nem vágytam egy újabb beállításra. (Most ébredtem rá, hogy a részletes elemzése ennek az előadásnak félkész állapotban maradt - nem az utókornak, csak a saját fiókomban. Ha lesz rá jó alkalom (egy harmadik előadás), majd előszedem még. Apropó: a Sárik Péter Trió 15 éves lesz, szeptemberben tartanak egy jubileumi koncertet - ezt ezúton is ajánlom.
Miksch Adrienn - Hollerung Gábor - Cser Krisztián - a Kékszakállban
Még a zenés előadásoknál maradva: eléggé tetszett Anthony Roth Costanzo kontratenor estje a Müpában, illetve Herreweghe Máté-passiója is a Zeneakadémián.
Almási-Tóth András Parsifal rendezése felemás érzelmeket keltett bennem, de nem untam és nem is háborodtam fel a rendezői ötletein. Ezt itt újra nem fejtem ki.
Április végén és május elején viszont az Operaház Simon Boccanegra sorozatából is hatot néztem – mind Placido Domingóra, mind Alexandru Agachéra teltház volt kíváncsi, és bár a tapsban érezni lehetett a különbséget, leginkább a híres ex-tenornak bravózott a közönség, a magyar közreműködők is nagyon odatették magukat, és jelentős sikerük is volt. Álomszerű helyzet lehetett ez mindannyiuknak, ritka lehetőség egy ekkora sztárral fellépni, akitől van is mit tanulni.
A Simon Boccanegra csapata
Amint látszik, ez egy nagyon zenés hónap volt, de voltak jó prózai élményeim is azokon a napokon, amelyeket az Operaház szabadon hagyott.
Az egyik legjobb Fischer Iván lakásszínházában (FILC) a KV Társulat Médeiája volt Száger Zsuzsannával a címszerepben. Ez is olyan minimalista és jól utaztatható produkció, amelyet szinte bárhol le lehet játszani, és hiába van benne csak négy színész, mégis nagyon emlékezetes marad. Ez is benne lenne az évadom legjobb eseményei között. A FILC-be két héttel később Hajduk Károly Proust előadása miatt ismét visszatértem egy újabb monumentális színészi teljesítményt nyugtázni.
Médeia: Száger Zsuzsanna
Kellemes előadás volt a 6Színben Kálloy Molnár Péter ezer éve műsoron tartott Caveman c. produkciója – nem véletlenül megy ez olyan hosszan, tényleg szórakoztató, nem éreztem, hogy elkopott volna.
Örömmel láttam, hogy Pokorny Lia újjá tudta éleszteni a Liaisont Kéméndi Tamással, aki igazi főnyeremény – erre már a szeptemberi visszatekintésben előre kitértem. Lia minden kedvelőjének ott a helye ezen, legalább egyszer.
Kéméndi Tamás harmonikaművész
Ezeken kívül volt még néhány kellemes előadás ( a blog felületén minden hónapra is külön lehet keresni), de a fent említettek váltak a leghangsúlyosabbá.
Felépítésében a május sem volt nagyon eltérő, de ezúttal a Simon B. mellett a hónap második felében már a Figaro dominált, két változatban is…
