Mezei néző

Lassan már négy napja, hogy véget ért a Fesztiválzenekar Barokk Együttesének őszi templomi sorozata alig pár nappal a Britten-opera előadása után, és ma már európai turnén jár az együttes – éppen Hamburgban, amelyről a 2019-es Kékszakállú-turné miatt nekem is csodás (és itt megörökített) emlékeim vannak. Jó volt a nyár eleje óta erre az időszakra várni, és még mindig nem szívesen engedem el ezt az első koncert vége óta formálódó bejegyzésemet, amelynek az írása számomra az élmény meghosszabbítását is jelentette. Ez nem zenekritika, hanem AJÁNLÓ és leginkább laudáció, illetve köszönetnyilvánítás összevonva. Már várom a következő sorozatot.

Ezt írtam vasárnapra virradóra, most meg már KEDD van - az indafoto cserben hagyott, és a posztomat nem is tudom elengedni. De most már igen, immár SZERDA délután van - itt vannak a csodás művészek, mind a 19-en, akiknek a koncertjeiről most szó lesz:

"Most mind együtt" - az első koncert - Bach BVW8 - közben

Ugyan állítólag kézirat nem ég el, de egy blogbejegyzés vázlata simán eltűnhet, így most több nap után emlékezetből futok neki még egyszer a múlt vasárnapi spinozás élményemnek.

Cserna Antal monodrámája kifejezetten jó élmény volt – mi más lehetett volna -, mindig szeretem nézni, és végre most hosszan lehet, nincs egy kisebb szerepbe beszorítva. Rá voltam kíváncsi – ennél nem bonyolultabb a helyzet.

De milyen az előadás?

„Annyira jó, hogy komolyan veszik és ugyanakkor nem veszik komolyan.” „Jobb, mint az opera.” – ilyen szövegfoszlányok jutottak el hozzám az előcsarnokban az előadás után. Ahogy ezekből a megjegyzésekből, úgy az előadást követő tapsból is világos lehet bárkinek, hogy ezt az előadást szeretik, VAN RÁ IGÉNY, van saját közönsége, nem igényel nagy kampányt. A nézők hűségét az idei évadkezdő előadás felvezetőjében Göttinger Pál, a rendező meg is köszönte – jogosan lehet rá büszke.

Nagyon ritkán megyek színházba ennél jobb hangulatban, mint ahogy múlt szombaton mentem. Előre örültem ennek a Sirálynak, amelyre korábban nem jutottam el Szolnokra, csak a menetrendek tanulmányozásáig. Ráadásul az erre a napra eső programok sokasága a régi szép időkre emlékeztetett: beindult a Hoffmann-sorozat az Operaházban (ezt is Székely Kriszta rendezte, akárcsak a Sirályt), megtartották a Marton Éva Énekverseny döntőjét, a Müpában Britten-operát játszott a BFZ és már lélekben készültem a BFZ templomi sorozatára is, amely az évem csúcseseményei közé tartozik. (Arról is nemsokára kiteszem a nyomhagyást – már annak is vége lett azóta.)

Sokat számítanak a körülmények, nyilván más lett volna az eredeti helyszínen nézni ugyanezt a Sirályt február végén - én is máshol tartottam, a világ is.

Ezen az estén az előadás a szokásosnál erősebben hatott rám, eleinte szórakoztatott, de a végére megrázott, olyannyira, hogy képtelen voltam tapsolni. Ez azért nem sűrűn fordul elő velem. Lehet, hogy emiatt történt az a malőr, hogy most már hetedik napja írogatom ezt a bejegyzést minden éjjel, és lassan olyan hosszú, mint az operás bejegyzéseim szoktak lenni. Hét oldal. Most már mindegy, köszönöm az olvasást mindenkinek, aki rá tudja magát szánni.

A Csikós Attila és Menszátor Héresz Attila által írt előadás az RS9 és az Anyaszínház közös produkciója, és megállja a helyét a szerzők minősítése (filozofikus vígjáték), és bár alapvonalaiban valóban sok hasonlóságot találhatunk a Berlin fölött az ég című filmmel, ez mégis önálló alkotás. Sediánszky Nóra dramaturgnak is komoly része lehet a munkában - ne maradjon ki. (Jellemzően dramaturg csak akkor említődik, ha felelőst kell találni például egy előadás hosszáért.) Ugyancsak itt a legelején említődjenek a további alkotótársak is: Kántor Kata (mozgás), Koleszár Bazil Péter (hang) - jelen esetben ez a szokásosnál lényegesebb szerepet kap (aki nézi, pár perc után érteni fogja), Nagy Ferenc (fény). A díszlet kialakításán az író-rendező-főszereplő Menszátor Héresz Attilán kívül Vadász István és az egyik szereplő, Farkas Dani is dolgozott - nekik is jár a kredit.

A filmet 1990-es magyarországi bemutatója után nem sokkal láttam, és most az előadás hatására már majdnem végig is néztem újra. (Mindig az élő színházat részesítettem előnybe, és most mégis várakozáson felül sok eseményem van, így most ezt úgy posztolom ki, hogy nem jutott még időm az utolsó 40 percre.)

az RS9 főangyalai: Csáki Rita és Menszátor Héresz Attila

Két magyarországi előadást terveztek mindössze Fischer Iván operatársulatának új produkciójából, és mivel ma este lesz a második és egyben utolsó alkalom, még most van értelme inkább egy hevenyészett AJÁNLÓt írni éjszaka, mint később egy részleteset – ezt választottam, hátha elvetődik rá valaki, aki célközönsége lehet, és még nem szippantotta be sem Kolonits Klára és Hoffmann, sem a Marton Éva énekverseny.

Így rögtön kiemelem, hogy a kétrészes (menetidő: 19-21.10) előadásra még most a maesteszinhaz.hu-n is lehet jegyet váltani, és érdemes is, Magyarországon rendkívül ritkán látható, az Opera is csak egyszer mutatta be. (Kis túlzással: „még ma vagy soha” – ez lehet az opció sokaknak.)

A házvezetőnő: Laura Aikin - gyermekek: Ben Fletcher és Lucy Barlow

Én szóltam, és még itt jelzem, hogy a BFZ ingyenes templomi és zsinagóga koncertjei is erősen közelednek, érdemes mindenféleképpen rákattintani a bfz.hu-ra, ha valaki netán a jövő héten ráérne…

Már rég kitettem volna ezt a posztot, ha már korábban találok fotókat, de most kiderült, hogy ez nem is baj, mert a Facebook többszörös átnézése során megtaláltam a KÖVETKEZŐ Udvaros Dorottya-koncert időpontját és helyszínét, így akinek belefér, szeptember 16-án a Klebelsberg Kultúrkúriába elmehet, meghallgathatja a Majdnem valakit, addig pedig Spotifyon rákészülhet.

Itt most a múlt csütörtöki estéről olvashat az, aki továbbjön velem.

Október 7-én és 24-én ismét látható a Szentendrei Teátrum Macskadémona, mégpedig a Pinceszínházban. (Aztán az évad folyamán nyilván még többször is.) Ha valaki rápillant a szereposztásra, bejegyzés nélkül is tudni fogja, hogy érdemes megnézni Gergye Krisztián rendezésében Karafiáth Orsolya és Bella Máté darabját, amelyet már néhányan ismerhetnek, például az Operettszínház előadásából is.

Ezt 2018-ban én is láttam, így másként ültem be rá, másként hatott a történet, a címszerepben ezúttal Szemenyei Jánossal, akit eléggé hiányoltam annak idején.

Happy end-szerűség:  Mertz Tibor, Nádasy Erika, Mester Viktória, Mátyássy Bence és Szemenyei János

Gyabronka József a Pokolhoz most már hozzátanulta a Purgatóriumot és a Paradicsomot is, és ezt nézhette meg a Budapest Tuning Projekt keretében az a 150+ érdeklődő (ráadásul ingyenesen), akik időben regisztráltak, vagy várólistára feliratkozva bátran a helyszínre mentek. A csavar: a Pokol napnyugtakor, a másik két rész együtt napkeltekor hangzott el, mégpedig a Gellérthegyen. Valóban más színben tűnt fel a város, ebből a látószögből most aztán tényleg jól megnéztük, éppen úgy, ahogy a projekt megálmodói szerették volna.

Röviden: átjött, hogy TÉNYLEG mennyire nagyszerű is ez a Dante mű. Aki az előadáson jelen volt, biztosan többnek látta, mint kipipálandó kötelezőnek, amelyiken kilencedikben gyorsan túl kellett lennie.

A Pokol a Katona Sufnijában folyamatosan elérhető, aki kedvet kap ettől a bejegyzéstől, annak oda érdemes elmennie.

fotó: Magyarfalvi János

Bővebben:

Három hete láttam a Terminal Workhouse előadását Kerkay Rita rendezésében, és csak most tudok hozzáfogni a nyomhagyáshoz. Már a megtekintéskor sejtettem, hogy így lesz, nyomasztott is a halogatás. Nyilván jobban járok, ha a megtekintést is elhalasztom szeptemberre, de túl nagy volt a kísértés: Zsótér Sándor volt az egyik főszereplő, akinek minden akciója érdekes számomra. Ezt alátámasztotta a covid egyik nagy tanulsága: amit ma megnézhetsz, ne halogasd, mert semmi garancia nincs arra, hogy a következő előadás is meg lesz tartva.