Mezei néző

Most léptem be először az Eötvös 10 Kamaratermébe, amely emelkedős kialakítása miatt igazán alkalmas színházi helyszín. Az EXIT Generáció társulat előadása már 2021 szeptembere óta műsoron van, így én most egy sokadik, csak mezei nézők által látogatott előadáson jártam.

A tavasz nem kedvez a színháznak, még akkor sem, ha egész nap esik, mint ezen a vasárnapon, így nem volt teltház, de mégis örülni lehetett annak, hogy öt különböző kőszínházban játszó profi színész létre tudta hozni ezt a komoly előadást, és már második évada műsoron tudja tartani.

Porogi Ádám, Dankó István, Lábodi Ádám, Mikola Gergő és Nagy Katica

Ebben az évadban minden korábbinál többet néztem élő MET-közvetítést, részben még a Covid-időszak közvetítéseinek folyományaként – érdekelni kezdett néhány külföldi énekes is.

Közbevetem, ha már ilyen nagyon elcsúsztam ezzel a beszámolóval, és ez egy AJÁNLÓ blog, megjegyzem, hogy már elindult a jövő évi előadások értékesítése is. Ennél a sorozatnál nem nagyon érdemes várni, ha valakinek komolyak a szándékai…

Ennyi a praktikum ebben a bejegyzésben, a továbbiakban pedig egy operáról operára cikázó eszmefuttatással kevert ajánló-halmaz következik…

Lohengrin - középen Günther Groissböck - fotó: MET Fb-oldala

A 6Szín befogadószínház, legalább 13 különböző független csapat játszik itt, de időnként egy-egy saját produkciót is színre tud vinni. Ilyen volt legutóbb A hosszú élet titka, és ilyen ez a 100 perces előadás is a kódfejtő Alan Turingról.

Az előadás színlapja ugyan leírja, hogy mindenki ismeri a brit matematikust – ebben én nem lennék olyan biztos -, de aki ezt az előadást megnézi, az szükségszerűen tényleg megjegyzi a nevét, sőt a kódfejtőben meglátja majd az embert - mélyebben át fogja ezt a sorsot gondolni.

Az előadás engem leginkább a Rózsavölgyi Szalon, illetve a Spinoza ismeretterjesztéssel is egybekötött kevésszereplős életrajzi darabjaira emlékeztetett– most is csak két színészre épül a játék, ugyanakkor 260 fős a nézőtér.

Ugyan sok szó esik a matematikáról, de ennél fontosabbnak éreztem benne az érzékenyítő célzatot, amely hasonlóképpen jól érvényesül Horváth Patrícia rendezésében, mint a két szereplő színész, Simon Kornél és Száraz Dénes.

A következő előadás ma lesz, majd június 11-én – jegyek még kaphatóak.

Száraz Dénes és Simon Kornél

Közel két óra szünet nélkül a Radnóti új bemutatójának menetideje. Mindenkinek ajánlható, aki szereti a Radnóti fiatal művészeit, vagy/és általában kedveli Hajdu Szabolcs csapatának saját előadásait (Látókép Ensemble – Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap, Egy % indián).

Ennyire egyszerű a képlet, de ennél részletesebb ajánló következik a harmadik közönség előtt lejátszott előadásról, amely a Radnótiban megszokott módon teltházat vonzott. Hivatalos bemutató majd 25-én lesz, de ezt nem várom ki az ajánló posztolásával, vegyétek meg a néhány megmaradt jegyet még időben, csak azt tanácsolhatom, már nincs sok hátra az évad végéig.

A Gubik Petra-Kocsis Dénes-Kovács Adrián trió harmadik előadásáról írtam, amelyről a tovább nem kattintóknak már az elején elmondhatom, hogy egyértelműen nagy közönségsiker övezi. Akárki beül, erről fog meggyőződni.

Ahogy menet közben kiderült a nézők reakcióiból, sokan az eddigi összes alkalmon részt vettek – emiatt is emlékeztetett az esemény egy felhőtlen klubdélutánra, ahol oldott légkörben csodálhatták meg a rajongók kedvenc művészeiket, akik nemcsak énekeltek, de anekdotáztak is. A műsor nem állandó, bár mindig vannak ismétlődő elemei is, így valóban több mint érthető, ha valaki minden egyes előadáson ott akar lenni.

Jelenleg éppen nincs kitűzve újabb alkalom, de a sorozat nem torpanhat meg, érdemes a 6Szín oldalát figyelnie azoknak, akiket ez a három művész érdekel. Lennie kell folytatásnak – ezt remélem az általam megismert top rajongó kedvéért is.

Nem könnyű témát választott az Opera idén, ráadásul a tavaszi időjárással kell konkurálnia a MÍTOSZFESZT előadásainak, amelyek többnyire nemcsak a görög mitológiához, de Richard Strausshoz is kapcsolódnak (ld. Elektra, Az árnyék nélküli asszony, Ariadné Naxosban – ezek többször kerültek be a programba az elmúlt években is, írtam róluk több alkalommal is). Gluck operája is ebbe a sorba tartozik, Richárd Strauss átdolgozásában került színre legutóbb 2014-ben összesen nyolc alkalommal, Alföldi Róbert rendezésében.

Ez az előadás kilenc év után feltámadt, és még az is lehet, hogy tényleg jobb formában van, mint annak idején, nemcsak én érzékeltem így.

Először is: nagy köszönet illeti Török Levente karmestert és a zenekart az előadás magas zenei színvonalának megalapozásáért, nagyban múlt rajtuk is, hogy az énekesek jól érvényesülhettek az este folyamán – aki tovább kattint, a velük kapcsolatos benyomásaimat láthatja majd.

Nagyon remélem, hogy lesznek olyan operakedvelők, akik utolsó percben rájönnek, hogy ez az ő előadásuk lehet, és bevállalják; még mindig van két előadás (május 12-én és 14-én), és még mindig vannak rá jegyek is minden árkategóriában.

Haja Zsolt - Tuznik Natália - Megyesi Zoltán

Megállapítható, hogy továbbra sem a könnyebb ellenállás irányába halad a budaörsi társulat, és az is, hogy ez a fenntartónak is tetszik, másként az igazgatót, Berzsenyi Bellaagh Ádámot nem nevezték volna ki egy újabb ciklusra – mindenféle huzavona és szövődmény nélkül folytathatja a munkát tovább. Ez önmagában is említésre méltó hír: a társulat tehát biztonságban van, örüljünk neki.

Az igazgató rendezésében most már több, mint két hete készült el az új bemutató, ismét egy fontos és kellemetlen témát feszegető előadást láthat az, aki bevállalja.

Könnyen érthető, ha a nézők a színházban sem gondolnak szívesen az iskolai lövöldözésekre – épp elégszer merül fel a hírekben, de ez az előadás segíthet az elkövetők megértésében, de sokkal többről is szól. (Mindenkitől elnézést kérek, ez nem lesz rövid bejegyzés – sokkal egyszerűbb inkább rögtön megvenni a jegyet a következő alkalomra, mint ezt az ajánlót végigolvasni.)

Mostanában nem voltam színházra hangolt állapotban, kevés előadást néztem, és még azokról sem mindig tudtam ajánlót írni, amelyekre kifejezetten ezért mentem el. Létre kellene hoznom már egyfajta stabilitást a teljes állás és a blogírás között, de fél év alatt nem sikerült ezt megtennem – a tanítás abbahagyása óta nagyon úgy fest, hogy nem vagyok – továbbra sem – a helyemen.

Ha valakit sok minden nyomaszt, akkor még kevésbé esélyes, hogy objektíven ítéljen meg egy előadást, bár teljes objektivitás úgy sincs, másfelől pedig egy igazán jó előadás a legszétszórtabb nézőt is összekanalazza és bevonja a saját közegébe. Talán a közepes előadások esetén lehet igazi mentőöv, ha a néző megfelelő befogadónak mutatkozik.

De ez, amiről most szó lesz, nem volt közepes, és feltehetően vagy nagyon elkap valakit, vagy már az elejétől végig unja.

Velem az előbbi történt, így szívesen ajánlom a „Szélvész után is szép vagy” megtekintését, amely legközelebb május 24-én lesz a Vígszínház Házi Színpadán.

Van az az előadás, amelyre simán rá lehet mondani, hogy többszörösen is hiánypótló. Tényleg sokan érdeklődnének angol nyelvű színház iránt, és valóban nincs elég olyan sem, amelyik kifejezetten a gimnazista korosztálynak szól, és nem azért, mert egy nekik szánt (de nem feltétlenül nekik való) kötelező olvasmány feldolgozása.

A Beauty megközelítőleg másfél óra, nincs megjelölt szerzője, feltehetően az „Asterion Projekt” tagjai írták, nem kizárt, hogy a szereplők közreműködésével, akik között van profi színész és műkedvelő is.

Ez az az előadás, amelyikhez nem kell újabb figyelemfelkeltő címet kitalálni, éppen elég meghökkentő az eredeti. A Pinceszínház műsorán ezt meglátva (2022. október 21-i bemutató volt) elsőre meg se tudtam állapítani, hogy ez most nekem szól-e vagy sem, közöm lehet-e hozzá (azaz: fogok-e tudni ajánlót írni róla, megnézzem-e egyáltalán).