Van az az előadás, amelyre simán rá lehet mondani, hogy többszörösen is hiánypótló. Tényleg sokan érdeklődnének angol nyelvű színház iránt, és valóban nincs elég olyan sem, amelyik kifejezetten a gimnazista korosztálynak szól, és nem azért, mert egy nekik szánt (de nem feltétlenül nekik való) kötelező olvasmány feldolgozása.
A Beauty megközelítőleg másfél óra, nincs megjelölt szerzője, feltehetően az „Asterion Projekt” tagjai írták, nem kizárt, hogy a szereplők közreműködésével, akik között van profi színész és műkedvelő is.
Ahogy már a "független"/"alternatív" előadásoknál rég megszoktuk, épített díszlet nincs, sőt kelléket se nagyon használnak – elég egy pad is fekete háttér előtt, amely az élénk színű ruhákat még jobban kiemeli. (Engem a fotókon is jól látszó overállok máshogy érintettek volna, ha nem láttam volna már korábban sok hasonló megoldást, például éppen előző nap Budaörsön. Bejegyzés arról is következik hamarosan, mert Beszélnünk kell Kevinről.)
A Beauty most először járt a 6Színben, és különösebb propaganda nélkül megtöltötték a gimnazista osztályok, akiket - nevetéseikből ítélve - érdekelt is a párkapcsolati téma és a korban hozzájuk közelálló szereplők sorsa, követték a történéseket. Kétséges, hogy az előadásban mutatott helyzeteket, amellyel épp rájuk akartak hatni kinevették-e, vagy egyszerűen mulatságosnak találták. Nézhetnek elég amerikai sorozatot, így a látvány és a pörgés hiányát érzékelniük kellett. Túl soknak tűnt a jelenetváltás, töredezetté vált a játék tempója, de ennek ellenére a közönség mérlegének mutatója inkább a pozitív irányba lendült ki a reakcióik alapján.
Az előadás színlapját elolvasva lehet, hogy sokan azt fogják mondani, hogy micsoda hülyeség maga a kiindulópont: egy 14 éves lánynak az anyja plasztikai műtétet szán ajándékba, de ezen mégis lehet, hogy érdemes kicsit elgondolkodni. Több, mint 15 éve volt egy tanítványom, aki azért várta a 16. szülinapját, hogy megkaphassa a beígért mellnagyobbító műtétet, és biztosra veszem, hogy többen is álmodhatnak hasonló beavatkozásokról, és ezekben látják boldogságuk zálogát, csak vagy nem mernek belefogni, vagy nincs rá keretük. (A Bátorságok könyvében is volt szó egy hasonló esetről - ellenkező előjellel.)
Az előadás legfőbb előnyét nem az angolnyelvűségben látom – a nyelvgyakorlásra elég jók a sorozatok is -, hanem abban, hogy ezt a kérdéskört (ld.: „mitől szép valaki”, „hogyan fogadjuk el az általános szépségideáltól való eltérésünket”, „valóban megoldhatja-e egy műtét önértékelési zavarainkat”) előadás után áttételesen jól meg lehet beszélni. A szereplők problémáit feltétlenül tisztábban átlátjuk, mint a sajátunkat. Hátha lennének többen, akik felismerve, hogy a történet központi szereplőjének nincs szüksége átalakításra, esetleg arra is rájönnek, hogy ők maguk is rendben vannak, vagy esetleg többen is felismerik, hogy az osztályukban azok vannak többségben, akik nem érzik, hogy el tudják fogadni a külsejüket. (Ennek is meg lehet a pozitív hatása – nem rossz ráébredni, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal.)
Ennek kapcsán feltétlenül szóba fog kerülni a média hatása, amely feltétlenül befolyásolja, hogy milyen testet tartanánk ideálisnak, és erősen ösztönöz minket arra, hogy ne legyünk elégedettek, hanem igyekezzünk tenni a változásért. Ha ebbe az irányba elmenne egy megbeszélés egy osztályban, könnyen lehet, hogy kiderülne még az is, hogy nagyon nem egyértelmű mégsem, hogy mi a szép, mi az elég nagy/kicsi...
Az előadás másik hálás (és később jól megbeszélhető) témája a párválasztás, ismerkedés, szexualitás – fiataloknál és a szüleik (még szintén elég fiatal) korosztályánál egyaránt. Mivel a játszók többsége elég fiatal volt, nem érződött nagyon éles szakadék a két generáció között, és ez jó volt arra, hogy felhívja a figyelmet: a felnövés nem jelenti automatikusan azt, hogy később egyszerűbbé válik az ellentétes nem tagjaival való kommunikáció.
Nem állítanám, hogy az összes megmutatott élethelyzet egészen hiteles volt, sokszor érezhettük a tanmese ízét, de ettől még a célkorosztály nem veszítette el a fonalat és figyelt. Régen voltam ennyi diákkal előadáson, így kifejezetten tetszett az, ahogy a körülöttem ülők reagáltak a látottakra – éreztem bennük a vitalitást, amely egyébként az élénk színű overállok által is kifejeződött.
Talán azok, akik ott ültek a nézőtéren, jobban fog menni az élet problémáinak a kezelése, mint nekünk felnőtteknek, ebben bizakodhatunk. (Azt is jó volt látni, hogy vannak még mindig, akik színházba is elviszik a tanítványaikat munkaidőn kívül. Kérdés, meddig lesz rá idejük és energiájuk.)
Ps. Dehogy írom le, hogy melyik szereplő kicsoda, mit akart és kivel. Legyen felfedeznivaló benne.
Alkotók és színészek:
Rendezőasszisztens / Assistant director: Youssef Boujniah
Koreográfia / Choreography: Ulziijargal Gantulga
Rendező / Director: Čarna Kršul
Lucy - Ágnes Csikász
Annabel - Paula Parducz
Lefty - Balázs Csémy
Shang-Hoon - Ulziijargal Gantulga
General, Jack - Martin O`Regan
Eva - Čarna Kršul
Jaret - Qaya Tağıyev
Haley - Janka Szappanos
PS.2. Van a 6Színben több olyan független előadás is, amelyik jól megbeszélhető diákokkal. Ennél komolyabb vállalkozás a Madártávlat és a Redőny pedig a kedvencem, amely nagyon szerencsésen keveri a humort a tragédiával, és ezt minden lehető alkalommal igyekszem emlegetni – nem véletlenül.
