Mi mást, ha nem egy rövid ajánlót lehetne írni a (most már) tegnapi operabarátoknak szervezett főpróba alapján? Muszáj ezt most előre venni és beszélni róla, bár még vár a félkész cikkem a Ring utolsó estéjéről, vázlatban az évadértékelés, az Amadeus, hogy a ZSENIÁLIS operavizsgáról (Operaszkeccsek) már ne is beszéljünk. Közben láttam már a Hunyadi sorozat első darabját, a Tannhausert pedig kétszer, ha a nem hivatalos főpróbát is számítom. Itt vagyok a sok megíratlan élmény hatása alatt, valami egy héttel az évad vége előtt. Miért sürgős pont ez? Mert ebből az Iphigeneiából is csak három lesz már, vasárnap van a bemutató. Jegyek még kaphatóak. Ha valaki most lemarad, csak jövő októberben nézheti meg az újabb négy előadás egyikét.De a többi bejegyzés is jön...
Ez a főpróba nem volt éppen a legszerencsésebb. Wierdl Esztert, a címszereplőt nem hallhattuk. Csak a zenekar játéka alapján lehetett halvány elképzelésünk, hogy milyenek is lehetnek az áriák. Miután a második rész elején még a felirat is eltűnt, az operabarátokon pánik lett úrrá és hangosan tapssal és kiabálással is követelték, hogy legyen valami. A rendezőnek kellett beavatkoznia. Ez a szituáció sosem állt volna elő, ha a próba előtt – az előadásokhoz hasonlóan – bemondják, hogy a művésznő nem énekel. Joga van hozzá, próbának számított az előadás és a premier biztonságos lebonyolítása az elsődleges szempont. A nézők viszont abban a tudatban-reményben mentek, hogy előadást néznek. Lehet, hogy nem kellene ilyen próbát szervezni? A tagdíj lényegében nagyon olcsó jegyárat jelent, de mindig van közben fotózás is, azaz valóban nem is olyan minőségű az, amit kapunk. Nem mindenki élvezi, ha egy előadást félkész állapotban láthat. Én történetesen igen, bár a drámai helyzetet inkább a színpadon szeretem, nem a nézőtéren.Nagyon tudatosítani kellene a 99%-ban nyugdíjasokból álló tagsággal, hogy mit is jelent egy ilyen zártkörű főpróba. Az információhiány áldozatai lettünk mind, és a főpróbahét lázában sok minden nem hiányzik egy énekesnek, egy ilyen botrányosan leállított próba főleg nem.Ezt az összes szereplő megszenvedte, az bizonyos.
Bevallom őszintén, amikor először láttam nem-énekelni Wierdl Esztert, mivel bemondás nem volt, azért én eleinte rendezői koncepciót gyanítottam. Azt, hogy Alföldi Róbert egészen idáig elmerészkedik, hogy a hiányérzetet, amelyet a világ működésével kapcsolatban érez, ezzel a legerősebb eszközzel fejezi ki. Azáltal, hogy nem énekelt Iphigeneia, pusztán markírozott, óriási űr jelent meg. És persze mindenki más jelenete felértékelődött.
A mellékszereplők viszont hallhatóan-láthatóan jó formában léptek fel és ezt most fokozottan éreztük is. Gál Gabi biztosítja a megoldást, a deus ex machinát, nagyon frappánsan. A poént nem lövöm le, hálás a jelenete és jól szólt. Szegedi Csabának jutott a kegyetlen király – kétszer látjuk. Túlságosan nem lehet árnyalni, de erős a jelenléte, jól lehet utálni a kiadott parancsért. Hozzá hasonlóan kisebb szerepe van Zavaros Eszternek, de ebben a kiélezett főpróba helyzetben annál jobban érvényesült. Nem kevés örömöt okozott idén a pályakezdő művész más előadásokban (A varázsfuvola, Parázsfuvolácska, Figaro), jó látni most is. Az összesen két órányira húzott opera legjobb jelenetei feltétlenül Megyesi Zoltánhoz (Püladész) és Haja Zsolthoz (Oresztész) kötődnek. Ez a barátság az, amibe feltétlenül bele lehet kapaszkodni, nagyjából ez az egy szilárd pont az életben, amit Alföldi mutat. Egyébként minden más fájdalom, szenvedés. Az opera seriák világához hasonlóan ebben gyönyörködhet a néző, mármint abban ami a harmóniát árasztó zenén keresztül szűrődik át. A világ lakhatatlannak, kietlennek tűnik, tele van agresszióval. Az idegenek, a be nem illeszkedők helyzete több mint tűrhetetlen.
Alföldi rendezését a teljes fényében ragyogni nem láthattam, ahhoz, hogy Iphigeneia fájdalmában gyönyörködni is lehessen, hallani kellett volna Wierdl Esztert is. De így is nyilvánvaló, hogy milyen lesz az előadás. Kidolgozott és sallangmentes munka ez a rendezés, megint el lehet azon csodálkozni, hogy dolgozhat eredményesen egyszerre valaki három helyen is. Ezen az előadáson nem látni kapkodás nyomát és erősen úgy néz ki, hogy készen lesz ez a vasárnapi bemutatóra. Még a kórus mozgásai is érdekesek. Menczel Róbert egyszerűségében is impozáns díszlete (egy hatalmas bronzfal a domináns eleme) dominál. Nagy Fruzsina fekete kapucnis hosszú ruhákat ad a papnőkre, a” barbár” férfiak össze-vissza hétköznapi viselete pedig akármelyikünkön lehetne.
Barokk opera ez, azaz aki az opera szóhoz Verdit és Puccinit köti, az nem biztos, hogy eléggé izgalmasnak találja majd. De aki nem csak úgy találomra választ a műsorfüzetből, és Gluck neve mond valamit, azok szerintem élvezni fogják. Idén nem sikerült túl sokszor ezt leírni, de most egy valóban következetesen átgondolt rendezést énekelhet ez a néhány szerencsés énekes és nem a szokásos akadályversenyen vesznek részt.
