Az operaelőadások méltatása után jöjjenek a prózaiak, melyek azok az előadások és alkotók, akiket leginkább szerettem. 2016-ban kisebbségbe szorultak ezek a nem-zenés előadások, fennállásom óta először, de még így is elég sokat néztem ahhoz, hogy legyenek benne legek és kiemelendő alakítások. (Összesen 210 megtekintett előadás alapján írtam a két értékelést.)
Az év első felében elég jó arányban meg tudtam nézni az Ódry Színpad bemutatóit, majd az ősszel már itt is lemaradtam, most fogok januárban belehúzni. Ezzel a helyszínnel kezdem, mert talán ez a legérdekesebb, megfigyelni a fiatal tehetségeket, akiket aztán jó esetben hosszan lehet figyelni. Jó volt látni a "Love is in the air" című előadást, amely egy meglepően jó Szentivánéji-átirat volt és tetszett, bár annyira nem vágytam erre a történetre, túl sokat láttam már belőle az elmúlt évtizedek alatt. Tetszett Feczesin Kristóf A köpenicki kapitányban (bár maga az előadás kevésbé), Rujder Vivien lényegében mindenben feltűnt, de különösen Az arany virágcserépben és ősszel a Katonában (A nők iskolája), de rajtuk kívül még számos hallgatót emlegettem örömmel a bejegyzésekben. Vidnyánszky Attila, az ifjabb Budaörsön rendezett egy Liliomfit, amelyben szintén sok egyetemista lépett fel, és ez az előadás szőröstül-bőröstül az évad csúcsai közé tartozott, a listák átnézése nélkül is eszembe jutott, hogy ezt nem szabad kifelejteni. Vannak ilyen alkalmak, amelyek megerősítik a nézőt abban, hogy márpedig színházba KELL járni és kész. Ugyanitt láttam egy nagyon jó gyerekelőadást, még az év elején, a Mackóélet-mackóálom címűt, amelyet a célközönségnek vitt fiam is kedvelt.
Az Ódry mellett igyekeztem figyelni amennyire lehetett az ún. "alternatív" szférát is, amelynek egyik fellegvára a Jurányi Inkubátorház, ahol önkéntes jegyszedőként tevékenykedem és ennek kapcsán teljeskörű élményhez jutok. Előadás előtt felmosom a színpadot, ha kell, néha a művészek eközben is próbálnak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy miután beengedtem a közönséget, megnéztem az előadást, még a benyomásaimat is megírom róluk. Itt is számos előadást néztem, amelyek közül az egyik kedvencem 2016-ban a Mentőcsónak "színházi társasjátéka" volt, a Szociopoly, illetve a K2 "Át az ingoványon" című produkciója. A K2 mindenképp kiemelendő, a Szkénében futó operettjük is nagyszerű (Röpülj, lelkem!).
A Napraforgó című kortárs dráma is az évad csúcsai közé tartozott, benne legelsősorban Pető Katával, aki a Rózsavölgyi Szalon Szerelem c. előadásának egyik főszereplője is volt (Spolarics Andreával, Molnár Piroskával és Őze Áronnal játszott). Mindkét előadást szerettem és csak ajánlani tudom.
Ha már Jurányi, akkor ne maradjon ki Tenki Réka és az Egyasszony, bár ez még 2015 őszéhez kapcsolódik, de a művész 2016-ban ebben és az Örkényben, az Apátlanokban volt látható, ezekkel tért vissza a színpadra - és mindkét alakítását nagyon szerettem.
Az Örkény mindegyik idei bemutatóját szerettem, jó évük volt, és talán az új előadások sikeressége is hozzájárult ahhoz, hogy mostanára már leginkább kéthónapos a várólista a csoportos jegyrendelés esetén. A Mesél a bécsi erdő, az Ügynök halála és a Három nővér is olyan élmény, amelyiknek hosszantartó mellékhatása van, napokig is foglalkoztatja a nézőt és áttételesen, de a jelen helyzetéről szólnak. Neveket nem emlegetnék ez esetben, megtettem a posztokban, mivel ennek a színháznak a teljes társulatát figyelem az alapítás óta, és mindenki érdekes számomra, Csuja Imrétől a frissen végzett egyetemistákig. Idén láttam sok év lemaradással a Két néni, ha megindul-t is, tudtam, hogy Takács Nóra Diána tetszeni fog, de mivel felületes voltam, ott és akkor vettem észre, hogy ez is egy "polgárcsabis" előadás, remek volt benne a színház népszerű művésze, akinek igazán jelentős rajongói bázisa van az iskolánkban is...Aki lemaradt róla, havonta egyszer még pótolhatja ezt is.
A Nemzetiben Zsótér Sándor ismét nagyot dobott, a Brand után most a Galilei életével, megint Trill Zsolttal és Törőcsik Marival. Igazi sokszínű előadás, mindenki jó benne, a kisebb szerepeket játszók is emlékezetesek. 2016-ban Zsótér Sándort kétszer is láthattam színészként, ennek is örültem. (Az aranjuezi szép napok, Szégyen) Az operáról szóló évadértékelőmben már kiemeltem A bűvös vadászt, amelyiket nagyon szerettem, ez is Zsótér Sándor egyik tavaly (is) látott munkája, illetve a Leánder és Lenszirom is. (Utóbbi idén is lesz még május 27-28-án.)
A Rózsavölgyi Szalonban a Szerelem mellett a másik kedvencem Fesztbaum Béla Molnár Ferenc estje volt, amelyre "a maga nemében tökéletes" jelzőt is rá merném mondani. Róla persze eszembe jutott, hogy éppen azért, mert a Vígszínház hosszú ideig repertoáron tartja az előadásait, itt is rengeteg lemaradást gyűjtöttem be. Többet kellene Fesztbaum Bélát (is) nézni.
Az Átriumnak az utóbbi években nagyon erős nézői rétege alakult ki, mind Pintér Bélához, mind Alföldi Róberthez kapcsolódó előadások várólistásak, ugyanakkor ami óriási, a színház támogatja azokat, akik még nem nagy nevek, éppen pályájuk kezdeti szakaszában vannak, és kockázatot is vállal. Szerettem Szabó Borbála Csongor és Tünde átiratát, a Kerengőket - az ötletet is, a darabot is, a megvalósítást is.
A Radnótiban A párnaember volt a kedvencem (mindenkivel), illetve A Glembay házban Pál András alakítása fogott meg a legjobban.
Korábban jó nagy lemaradásom volt a Katonában is, de ez most már egy-két előadásra lecsökkent. Megállapítható, hogy itt minden előadás egészen tele van, nemigen fordult elő, hogy ne lettek volna állójegyesek, illetve pótszékesek és az előadások kellően változatosak is és nagyon jó a csapatmunka - ez volt az, amit mindig megállapítottam. A bemutató után hatalmas csúszással láttam a Szép napokat, amelyből viszont Szirtes Ági és a hozzá képest csak villanásokra megjelenő Bezerédi Zoltán is "beégett" az emlékezetembe, most is fel tudnám még idézni apróra az előadás számos mozzanatát. Megrendítő előadás volt Székely Kriszta rendezésében, akihez a legutolsó katonás élményem, az általam szintén kedvelt Nóra is fűződik. Ebben is minden szereplő megemlítendő, erős alakítások sorát láttuk Ónodi Esztertől, Fekete Ernőtől, Kocsis Gergelytől, Pelsőczy Rékától, Keresztesi Tamástól és még a három gyerekszereplő is nagyon beillett a képbe.
Keresztesi Tamás az Emília Galottiban is nagyon kedvemre volt, míg a Bihariban a sok jó színész között a legfigyelemre méltóbb Mészáros Béla volt - számomra. A Katona erőssége persze éppen ez, hogy nemigen akad gyenge pontja a szereposztásoknak, ráadásul a színészek közötti kapcsolatok is ki vannak dolgozva, így valóban közös eredményekről beszélhetünk, nem arról, hogy van egy, esetleg két jó alakítás egy rossz rendezésben.
Vidéki előadásokat keveset láttam idén még vendégjátékok formájában is, de volt néhány igazán jó közöttük, amelyeket muszáj most is még egyszer emlegetni. Megfordultam a Figaro 2.0 kapcsán Győrben, Kaposvárott, Szolnokon, Miskolcon, Székesfehérváron és Sopronban és elképzeltem, hogy ez lenne a maximum, ezekbe a színházakba (és persze a többi vidéki színházba is) rendszeresen járogatni - legalább annyira, mint amikor kollégistaként tengettük az életünket még a kilencvenes években.
A Thália jóvoltából jutunk leginkább hozzá vidéki előadásokhoz, így itt néztem a szombathelyiek nagyszerű Ványa bácsiját (Ványa bá címen), a kaposváriaktól a Szerelmet. A Szkénében egy másik kaposvári produkcióban tündökölt Mészáros Sára és Mucsi Zoltán, ez sem maradhat ki. (A halottember)
Az operarendezései (Lammermoori Lúcia, Szentivánéji álom) miatt már emlegetett Szabó Máté még egy emlékezetes előadásával jelen volt az évadomban, mégpedig a Boldogtalanokkal, amelyikben Ullmann Mónika egészen remek volt, ahogy Zsótér Sándor miskolci rendezésében is. Utóbbit, a Mindent a kertbe! címűt, azóta az Átrium havonta egyszer játssza, érdemes megnézni.
Nagyjából ezek voltak a csúcsok. Miután sok fehér folt maradt, érzem, hogy most a tavaszi időszakban jön majd a pótlás és a lemaradt előadások méltatása remélhetőleg a nyári évadértékelőben meg fog történni...
