Mezei néző

Vírus-helyzet ide vagy oda, a Budapest Bábszínház már megint előállt egy kitűnő előadással. Míg a kedvenc Héraklészem a felsősöké (elsősorban), ez most a gimnazistáknak szól. Miután 1994-től folyamatosan ezzel a korosztállyal volt dolgom, azt merem állítani, hogyha a diákokat arról sikerül meggyőzni, hogy a báb nem korosztály, és hajlandóak lesznek beülni a nézőtérre, akkor ez az előadás hatni tud rájuk, és eléri az alkotói csapat legfőbb célját: érdeklődést kelt az olvasás és a könyvek iránt általában, és külön felhívja a figyelmet Szerb Antalra és korára. Bízni lehet benne, hogy a diákok ki fogják nyitni a szerző regényeit és/vagy A világirodalom történetét.

Csarkó Bettina, Ács Norbert és L.Nagy Attila

Jól kezdődött ez a december: ez az én Sirályom volt.

Ennyi a rövid ajánló, de most jön még négy oldal ennek alátámasztására.

Hajdú László rendezésében nincsenek felesleges elemek, sem a díszlet, sem a mozgások szintjén, és minden mondatnak van mögöttes tartalma. Az összes szereplő szempontjából átélhetjük a történteket, nem egyvalaki személyes tragédiájához asszisztálnak a többiek, mindenki a sajátját szenvedi végig, bár más-más hozzáállással – van, akinek sikerül a sorsához jó képet vágnia.

Ebből az előadásból akár ez is átlátható, hogy a mindenki számára egyformán üres világban az igazi különbség éppen a mi viszonyulásunk, többet számít, mint a körülmények, vagy bármi más.

Előtérben: Nyina: Hermányi Mariann

A Gózon Gyula Kamaraszínház 2018 szeptembere óta futó előadását most már közel hozták hozzánk, a 6Színben remélhetőleg havonta legalább egyszer megnézhető lesz. Emlékszem, hogy hányszor beírtam magamnak, hogy erre „ki kell menni”, és elmaradt logisztikai okokból. Most már tudom, hogy jó volt az intuícióm, tényleg már a covid előtt látnom kellett volna, másrészt viszont azt is, hogy nincs veszve semmi – az előadás még műsoron van, és hátha még hosszan marad is.

Ezen az esős vasárnapon – ha nincs a kötelező maszkozás -, akár azt is érezhettem volna, hogy minden a normális kerékvágásban halad. A délelőtti Poppea után este egy olyan előadásra juthattam el, amelyiknek a létezéséről sem hallottam még 24 órával korábban.

A TÁP Színház ezt a már februárban zárt körben bemutatott előadását a Jurányiban, saját próbatermében játssza jelenleg, de még az inkubátorház saját oldalán sem lehetett értesülni a létéről, csak a csapat követői kaphattak esélyt a megtekintésre. Nevezhetjük emiatt akár titkos előadásnak is, és ehhez viszonyítva a tény, hogy majdnem tele volt, azaz nagyjából harmincan ültünk bent az előadáson, nagy eredmény. Ha valami pót-kispadot vagy pót-párnákat bevetnének, akkor lenne itt azért még tíz embernek hely, ha többnek nem is.

A következő két időpont december 12-én és 13-án este lesz (19.30-kor), és a színház honlapján lehet rá helyeket szerezni.

Aki azonnal kiszúrta azt, hogy az idézet nem pontos, annak igaza van. Szándékosan tettem többesszámba a záróduett kezdősorát a címben, mert a teljes csapatra gondolok ezzel.

Hosszú idő után végre megint többször megnézhettem ugyanazt az operát, így felül tudtam kerekedni a kezdeti kisebb-nagyobb kétségeimen is, amelyekről tavaly először hosszan, majd negyedére zsugorított változatban már írtam. Most már fel sem merült, hogy kellenek-e az előadásba  Fekete-Kovács Kornél Kvintett által játszott jazz-betétek, vagy sem, vagy rászorul-e a Poppeára az újrahangszerelés. Nekem ezek is az előadás szerves részét képezik már. A Kvintettnek már itt az elején jár a plusz köszönetnyilvánítás, ahogy a negyedik előadás kezdetekor előálló csúszást bravúrosan kompenzálták - miattuk nem sajnáltuk a plusz tíz perc várakozást. 

A tőlem telhető legfelhőtlenebb hangulatban élveztem az újranézéseket, mind a négyet. Külön örültem, hogy nem sűrítették be mindet egy hétre, bár az előadóknak nehezítést jelenthetett a két délelőtti időpont.

Minden előadáson 70-80%-os telítettség volt jellemző, amely a jelenlegi helyzetben nagyon jónak mondható, és a második felvonás ülésrendje miatt talán nem is baj, hogy nem voltunk többen - minden alkalommal teltház érzetünk lehetett, az énekeseknek néha nem lehetett könnyű utat találni köztünk.

A katonák között: Wiedemann Bernadett, Néró és Poppea: Szappanos Tibor és Keszei Bori, a lábuknál pedig az istenek: Kiss Diána, Daragó Zoltán és Brassói-Jőrös Andrea

Az előző ajánlóban leírtak ismeretét adottnak veszem, igyekszem nem ismételni magamat, és csak a leglényegesebb benyomásaimat rögzítem. Mellékeltem az Operaháztól kapott hét idei képet, amely elsősorban a két új beállóra koncentrál, Bretz Gáborra és Bakonyi Marcellra. Rajtuk kívül új volt a karmester, Sándor Szabolcs is, ne felejtődjön el ő sem.

Ezen a nagyon esős péntek estén miskolci barátnőmmel mentünk a 6színbe a Liliom Produkció előadására. Angéla jól szórakozott a látottakon, úgy érezte, hogy pillanatok alatt elröpült a nyolcvan perces „stand up-vígjáték”, de közben a kabátja is megszáradt.

Nagyjából a nyolcvanadik körül lehet most már a Nézőművészeti Kft. és a Manna közös előadása, a „7 nap” és csak most hétfőn sikerült rá eljutni. Valami mentségem csak van: felnőtt közönség előtt nem sokszor ment Scherer Péter hatodik tantermi rendezése, a B32-ben ez még talán csak a hetedik alkalom volt.

Most a már korábban is meglévő motivációmat erősítette az a tény, hogy a két színész egyikét, Kőszegi Máriát éppen egy hete láttam a „rákos monodrámájában” (Megmondta professzorasszonyom), Jankovics Anna pedig egyik legkedvesebb előadásom Kicsinénije. Ezek után jó ötletnek tűnt a szünnapomat erre felcserélni. Jó is volt az előadás, persze, hogy jó.

Kőszegi Mária és Jankovics Anna

Már nem egyszer leírtam, hogy engem sokkal jobban érdekel a pályakövetés, mint a külföldi sztárok alkalmankénti megtekintése, így ezen a szombat estén kizárólag azért látogattam el a Müpa nagy hangversenytermébe, hogy az itthon már igazán ritkán fellépő Bretz Gábort megnézzem a Lucrezia Borgiában, amelyet 2011-ben ugyanitt láthattam.

Bretz Gábor - Alsonso d'Este, Ferrara hercege - fotó: Nagy Attila

Ezen az estén  Kolonits Klára, Alexandru Agache, Brickner Szabolcs, Cser Krisztián a Nemzeti Filharmonikusok kíséretében Verdit énekelhetett, és élőben meg lehetett őket hallgatni. Kiemelten fontos szerepe volt a Nemzeti Énekkarnak, amelynek kilenc tagja szólózott is.(lsd. a részletes műsort a bejegyzés alján) 

Carlo Montanaro vezényelte a kétrészes gálakoncertet, amelyet rögzítettek is, és a lemaradt nézőkre is gondolva nagyon remélem, hogy egyszer csak le fogják adni a felvételt, és akkor majd ezt AJÁNLÓként tudom kitenni, nem marad egyszerű nyomhagyó bejegyzés.

Brickner Szabolcs, Kolonits Klára, Cser Krisztián és Alexandru Agache

Nem, nem tűnt vonzónak a "Megmondta professzorasszonyom" cím, bár az előadás alapján érthető a választás, visszatérő szófordulata a darabnak. Az, hogy rákos nők valódi élményeiről fog szólni az előadás („ún. verbatim színház), szintén nem tűnik nézőcsalogatónak. (Manapság egyébként is elég kevesen vannak, akik hajlandóak a covid különböző variációinak terjedése közben maszkot húzni és így ücsörögni egy-két órácskát.) Kell ehhez valami hihetetlen elszántság, hogy valaki ezzel a témával monodráma formájában lépjen közönség elé - ezt gondoltam a megtekintés előtt.

De a benyomásaimat az előadás megnézése után írtam le, amelyet feltétlenül ajánlok.

Kőszegi Mária

Az utóbbi öt napban négyszer jártam a 6színben. Mindegyik előadás stílusa merőben más volt, meglehetősen nehéz lehetne kapcsolatot találni köztük, de azért nem egészen lehetetlen.

Miután a 6szín befogadó színház, amelynek jelenleg egészen új a művészeti vezetése, még kell hozzá idő, hogy eldőljön, hogy majd mely társulatok határozzák meg az arculatát (az Orlai Produkción kívül, amelynek a jelenléte már így is lényeges). Mivel esélyt kapnak itt a csak most formálódó független csapatok is, jelenleg a sokféleség a legfőbb karaktervonása. Kerekes József a Nézz vissza haraggal! című előadásban - Fotó: Nagy István Dániel

Ebben az ajánlóban most mindössze egy színészről lesz szó, akit viszont két előadásban is láthattam.