Vírus-helyzet ide vagy oda, a Budapest Bábszínház már megint előállt egy kitűnő előadással. Míg a kedvenc Héraklészem a felsősöké (elsősorban), ez most a gimnazistáknak szól. Miután 1994-től folyamatosan ezzel a korosztállyal volt dolgom, azt merem állítani, hogyha a diákokat arról sikerül meggyőzni, hogy a báb nem korosztály, és hajlandóak lesznek beülni a nézőtérre, akkor ez az előadás hatni tud rájuk, és eléri az alkotói csapat legfőbb célját: érdeklődést kelt az olvasás és a könyvek iránt általában, és külön felhívja a figyelmet Szerb Antalra és korára. Bízni lehet benne, hogy a diákok ki fogják nyitni a szerző regényeit és/vagy A világirodalom történetét.
Csarkó Bettina, Ács Norbert és L.Nagy Attila
Ahogy a Radnóti Színház szeptemberi előadása, amely kapcsán már visszatekintettem a saját emlékeimre Szerb Antal kapcsán, ez is több lett, mint az évforduló kipipálása. Fábián Péter saját darabja ÉS rendezése várhatóan hosszú karriert fog befutni, voltaképp akármeddig mehet – a téma nem válik időszerűtlenné, az garantált.
Az előadás nagy erőssége, hogy hatalmas energiákat mozgósítva, egy krimi keretei között, sok humorral szól mindvégig a szerzőről. Bízzunk benne, hogy a darab egyik középponti figurájaként megjelenő gimnáziumi magyartanár – Láng Róbert, azaz Ács Norbert - lelkesedése átragasztható a nézőkre.
Ács Norbert: Láng Róbert, magyartanár vészhelyzetben
Ez az este azt is megmutatta, hogyha addig nem tudtam volna, hogy soha semmi sem biztos.
Délután háromig azt hittem, hogy a Pinceszínház bemutatójára fogok elindulni, de mivel az elmaradt betegség miatt (A hisztérika lesz decemberben), így különösebb előkészület nélkül jött el a Szerb Antal-kód ideje. (Az előadáshoz nagy bemelegítés nem kell, könnyen befogadható azoknak is, akik netán nem olvasták végig a szerző teljes életművét korábban.)
Ez már a negyedik nyilvános előadás volt, amelyen jellemzően diákok ültek, így az előadás sűrű csöndjéből és a helyenként felhangzó nevetésekből meggyőződhettem arról, hogy valóban lekötik a látottak a célközönséget. A diákok nyilván kíváncsiak lettek a Rózsakeresztesek nagy titkára, amely után Szerb Antal, illetve volt tanítványa, Havas Benedict professzor is kutatott. Mitől lesz valaki halhatatlan? – ez itt az egyik kulcskérdés, ráadásul egy gyilkossági sztoriban. Feltehetően más lehetett minden felnőttek körében, több lehetett a hallható reakció a szövegbe beépített irodalmi idézetekre, de most is voltak azért olyanok többen is, akik megérezték bennük a poént. (Ez az írói módszer legalább némi megelégedettséggel töltheti el azokat, akik anno a memoritereket tényleg megtanulták. Ilyenek a színház apró örömei. Ezt is lehet szeretni a Fábián Péter darabokban.)
Tatai Zsolt, Spiegl Anna és még valaki...
Az előadás kétrészes, egy átlagos szünettel, és a negyedik emeleti stúdióban van. Bábelőadás ugyan, de maguk a bábok csak az első rész második felében kerülnek elő, csak a múltban (Szerb Antal jelenében) illetve a Pendragonokkal kapcsolatos történet elbeszéléséhez használják őket. Ez részben nagyon praktikus, másként kapcsolódunk ugyanahhoz a színészhez, ha maga játszik, vagy ha egy báb mozgatójaként találkozunk vele - könnyebb így is különbséget tenni a történet két síkja között.
Amit kiemelten fontosnak éreztem, az pont nem a Pendragonok titka volt. Ebben az előadásban (akárcsak Bálint András verses estjén) megkerülhetetlenné vált az, ami nem feltétlenül jut eszünkbe, ha magát a szerzőt olvassuk: nem hagyható említés nélkül a holokauszt, a szerző elhurcolása és megölése. Fábián Péter nem megúszós előadást készített, mert aki erre bemegy, annak ezúttal is találkoznia kell ezzel a témával, és szembe kell nézni azzal, hogy egy olyan embert, akit elég nyilvánvalóan leginkább az európai irodalom érdekelt és sokat tett annak népszerűsítéséért, csak úgy meg lehetett gyilkolni minden következmény nélkül, és halála a magyar kultúra máig érezhető vesztesége. Ennek a bemutatása kellő hatásossággal, mégis egyszerűen történhetett meg bábok segítségével – sokkal szerencsésebben, mint ahogy azt „normális” színházban el lehetne játszani. Az arctalan náci többszöri megjelenése sokkal fenyegetőbb volt, mint az a gyilkosság, amelynek kapcsán minden konfliktus kibomlott.
Nem lőném le a poénokat, de azt a praktikus információt azért leírom, amelyet a színházba érve úgyis megtud mindenki majd a nézőtéri dolgozóktól: az előadás az előcsarnokban kezdődik, mégpedig egy Szerb Antal kiállítás megnyitó ünnepségén. Itt találkozunk először Síma Mihály múzeumigazgatóval, azaz Hannus Zoltánnal, akinek stílusos beszéde után nem sokkal már a kurátor, a Walesbe emigrált Havasréti Benedict élete és munkássága kerül a fókuszba, bár éppen a halála kell a történet beindításához, ahogy azt már a színlap is elárulja nekünk. Teszárek Csabát így többet látjuk kisfiúként, mint tudós professzorként.
A Szerb Antal Emlékkiállítás ünnepélyes megnyitó beszédét mondja Hannus Zoltán - mellette: Pájer Alma Virág
Fábián Péter darabjának középpontjában ez a nyomozás áll, ennek a folyamata nagyon jól épül fel. Kitűnő megoldás, hogy a tudatlan néző helyett is Spiegl Anna nyomozó tehette fel a kérdéseket a Rózsakeresztesek történetéről, aki nagy energiákkal pörgeti a történetet. Kap hozzá segítséget is Tatai Zsolt személyében, aki halottkémet játszik. (Egy krimihez mindenképp kell halottkém, feltehetően a diákok el is várnák, hogy legyen.)
Barna Zsombor - Dinnyés Jani, ipari alpinista szerepében (de mit keres éjjel egy múzeumban?)
Kulcsfontosságú szerepe van Barna Zsombornak, de most mégsem ő az előadás egyik tartóoszlopa, ahogy láthattuk a Héraklészben címszereplőként. (Ezt csak üdvözölni lehet, hogy egy színházban mindenkinek jussanak különböző méretű feladatok, legyen a lehető legegyenletesebb a terhelés.) Ugyan ez egy kevesebb szereptanulást igénylő feladat, de nem áll egészen távol attól, amit Héraklészként az előadás nagyobb részében tennie kellett (remélem sikerült elég ködösen megírni a lényeget), és ugyanúgy igazán hálás. Miután azon kevesek közé tartozik Spiegl Anna mellett, aki nem fregolizik, könnyen megjegyezhetővé válik ő is (mármint azoknak, akik még nem vésték be Héraklészként). Ezúttal csak színészek, nincs mellé még egy bábként megjelenő személyiségük is.
A többiek, Pájer Alma Virág, és három egyetemi hallgató – Csarkó Bettina, L. Nagy Attila és Bartha Bendegúz több szerepet is játszanak, bábbal és nélküle, számukra az előadás egyben szakmai gyakorlatnak is minősülhet, rendkívül nagy koncentráció kell az egyes váltások gyors végrehajtásához.
Nemcsak azt mondhatom, hogy gördülékenyen lebonyolódott ez a negyedik előadás, de ennél jelentősen többet: átjött nemcsak a lényegi üzenet (olvasni jó dolog, a könyvek érdekesek), de a játszók dinamizmusának hatása is lenyűgözött. Ha minden tanárban ennyi lendület maradhatna a pálya végéig, és ezt az oktatás feltételei (lsd. körülmények, a központi rendelkezések, osztálylétszám) nem csökkentené folyamatosan, jelentősen több esélyünk lenne az általános műveltség szintjének megemelkedésére.
A siker ugyan elsősorban a játszókon múlik, de nem kizárólag. Jó az alapanyag és jó az alkotói csapat is.
Várhatóan a produkciónak kevés olyan mezei nézője lesz, aki látta Fábián Péter és Benkó Bence miskolci darabjait, amelyeknek szövevényes cselekményvezetésére ez is emlékeztet, bár azokhoz képest a „Szerb Antal-kód” követhetőbb. (Azért meglepne, ha sokan lennének, akik előismeretek nélkül vissza tudnák adni a Rózsakeresztes szál történetét akár egy nappal is az előadás megnézése után, de az is meglepne, ha ennek a bonyolításai megzavarnának bárkit abban, hogy az előadás lényegét megértse, vagy menet közben élvezze.)
Összességében nagyon tetszett ez az új darab is, sőt az első részt szinte tökéletesnek éreztem, fel sem tűnt az eltelt idő, végig lebilincselt a történetvezetés, de a teljes előadás még jobban hatott volna rám, ha még tömörebb. Tudom, hogy nincs nehezebb, mint saját szövegből húzni, nekem sem szokott sikerülni, másfelől pedig nem zárom ki, hogy a diákok sokaságának pont így a jó, nem várnának inkább egyrészes előadást két órára összerántva.
Csarkó Bettina ezúttal mozgatóként
A rendezőt segítette munkájában K2-es alkotótársa, Benkó Bence, aki ezúttal zenei vezetőként vett részt az előadásban, zeneszerzőként Zságer-Varga Ákos, Szakács Ferenc és Horváth Jenny látványtervezők, és Hoffer Károly bábszcenikus. Kellemes és praktikus is a tér, amelyben a játszók dolgoznak, a bábok (az aprók és az óriási méretűek is) egyaránt olyanok, amelyekre jó ránézni, és ez egy 150 perces előadásnál létfontosságú tényező.
Sikerül az este folyamán alaposan megpörgetni minket, feldobni új információkat, megváltoztatni az előadás hangulatát többször is, és mindvégig abban a hitben megtartani minket, hogy fontos az, amivel töltjük az esténket, van értelme itt lenni és van értelme éppen ezzel az íróval foglalkozni.
Nagyon remélem, hogy azok, akiknek korábban még nem volt Szerb Antal korszakuk, nem olvasták sem a Pendragon legendát, sem az Utas és holdvilágot, sőt egyetlen irodalmi esszéhez sem vették elő Szerb Antal összefoglaló irodalomtörténetét, ezt most megteszik. Ha néhány néző esetén ilyen fejlemény előfordul, akkor mondhatjuk el biztosan, hogy a Bábszínház vállalkozását teljes siker koronázta. De ezt csak azok a tanárok fogják tudni, akik visznek is osztályt az előadásra. Kívánom, hogy minél többen döntsenek így.
PS. Éltető Anna fotói közül a Bábszínház galériáján több is megtekinthető.