Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hosszas előkészületek után megszületett egy új Poppea-interpretáció, amely után egy dolog biztosan elmondható: Almási-Tóth András előadásával elvonta a figyelmünket a maszkhordás kényelmetlenségéről, sőt a koronavírusról is.

Megtörténhetett, de mindössze egy nyilvános előadása volt, és az is a sorozatos megbetegedések miatt több ponton átalakított szereposztással, sőt Wiedemann Bernadett kiesése miatt egész jelenetek is elhagyásával.

Nagyon hálás vagyok az alkotóknak, hogy beengedtek a fotósok számára fenntartott főpróbára, és így az eredeti verziónak is nyomot tudok hagyni, nemcsak a premiernek. Nagyon sajnáltam, hogy a hétfői második előadás végül elmaradt, és erősen remélem, hogy a 2021-re tervezett felújítás alkalmával majd ez a talán túl részletes, ámde jól átlapozható ajánló néhány embert a megtekintés felé billent.

H6A6584p.rakossyDaragó Zoltán - Cser Krisztián - Keszei Bori (Ámor, Ottone, Poppea)

Már most várom a következő lehetőséget, és sajnálom, hogy az Operaház évadának tervezése nem teszi lehetővé, hogy a megbetegedett művészek meggyógyulása után azonnal pótolni lehessen az elmaradt előadásokat. Ahogy figyeltem a közönség reakcióit, ebből még akár 5-6 is teltházzal játszható lett volna a vírus ellenére is.

Hiába, manapság a kiszámíthatóság nem létezik, és ez a színházi előadásokra még fokozottabban vonatkozik. Egy ilyen vészhelyzetben, erős kompromisszumok árán megvalósuló előadás után már annak is örülhetünk, hogy a csapat nem adta fel, és lett legalább egy előadás.

Ez jelentős fegyvertény, és lehet, hogy semmi más nem is járna ezért, mint hozsannázó köszönetnyilvánítás, szuperlatívusz-hegyek. Az elmaradt előadás után kevésbé érzem szerencsésnek, de egy-egy kritikai észrevételt mégis meghagytam a közvetlenül a bemutató után írt szövegemben, az előadásról mondottakat ezek nélkül hamisnak érezném.

Popp2Poppea szivárvánnyal - Lázár Eszter képe

Aki ezt a Poppeát megnézte, üdítő módon elfelejtette a hétköznapokat, mert vagy nagyon tetszett neki a rendező humora és látásmódja, Bella Máté zenei átirata, vagy mindezek együttese (vagy ezek közül valami) végtelenül felidegesítette. A végeredmény ugyanaz: intenzíven foglalkozunk a látottakkal, elgondolkodunk nemcsak azon, hogy minek az áthangszerelés, de egyes jelmezeken és díszletelemeken is (miért kell a szivárvány és a póni?), és majd még sorolom a további változtatásokat.

Jó, ha erős hatások érnek minket, amelyeket előbb-utóbb megtanulunk kezelni, vagy elutasítjuk, vagy elfogadjuk őket. A néző rugalmassága most is szükséges ahhoz, hogy élvezze az estét. (A közönség reakcióit figyelve elmondható: aki eljött, azoknak többnyire tetszett is, a hosszú taps igazi tetszésre vallott intenzitása alapján.)

H6A5896p.rakossy

Előzmények:

A Poppea évek óta benne volt már az Operaház évadterveiben, ugyanezzel a zenei koncepcióval, amely tudomásom szerint a Főigazgatótól származott. Összesen két és fél évet vártunk rá.

Már 2018 tavaszától készülhettünk az eseményre, amelyet eredetileg 2019 júniusára Székely Kriszta rendezésében tűztek ki. A címszereplő Keszei Borit még ő választhatta, aki valóban emlékezetesen nagyot alakított „A tisztességtudó utcalány”-ban, így nem meglepő, hogy ezek után a rendező továbbra is benne gondolkodott. Az eredeti szereposztásból rajta kívül még két énekes mentődött át szerepüket megtartva: Szántó Andrea (Ottavia) és Fried Péter (Seneca).

Az Eiffel építkezésének elhúzódása miatt át kellett ütemezni a bemutatót, és a 2019. decemberére meghirdetett műsorban már más énekesek neveit tüntették fel, nyilván egyeztetési okok miatt is. Ez a bemutató már Almási-Tóth Andrásé lett, és a leírás alapján előre sejthető volt, hogy a rendező hasonló technikával nyúl majd hozzá, mint néhány éve a Tündérkirálynőhöz.

Pop2Lázár Eszter fotója -

Közös pont, hogy most is Fekete-Kovács Kornél jazzformációja játszik, felváltva az Operaház zenekarával, amelyet Vajda Gergely vezényel. Utóbbi Almási-Tóth Andrással már sok közös operaelőadást létrehozott, és ez szerencsés alapjává vált ennek az új vállalkozásnak is. (Vajda Gergelyhez fűződik szeptemberem egyik legjobb élménye, a Lót is, számomra garancia, ha a neve szerepel egy színlapon.)

Aki látta a Tündérkirálynőt, az már az előzetes leírás alapján eldönthette, hogy érdekli-e ez a verzió, vagy alapból elveti még a gondolatát is a zeneileg „korszerűsített” operának. Aki így volt ezzel, feltehetőleg el se jött.

H6A7417p.rakossyNéró: Szappanos Tibor

Az előadásnak nem célközönsége az, aki a barokk zenét elsősorban korhű hangszereken képzeli el, olyan énekesekkel, akiknek ez a fő profilja. Aki mindenáron ragaszkodik ehhez a vágyához, azok jobb, ha Vashegyi György együtteseinek műsorát figyelik az orfeo.hu-n, utoljára ő hozott létre egy egészen kitűnő Poppeát, amelyet sajnos a főpróbán kívül csak egyszer nézhettem meg. (Két ajánló maradt róla - lsd. linkek.)

Jelenleg eredeti Poppea nincs a láthatáron, és nem is tudok tervekről sem, viszont Székely Kriszta, aki a korábbi felkérés kapcsán már kidolgozhatott saját koncepciót, a Katonában egy másféleképpen, de szintén kísérleti előadást rendezett márciusban, és ez folyamatosan nézhető is.

Még aki szerette a jazzesített Tündérkirálynőt, és ismeri Monteverdi Poppeáját, az is gondolkodóba eshetett a megtekintés előtt. A fő kérdés ugyanis az, hogy kezelhető-e a két mű hasonló technikával.

A Tündérkirálynőre ráfért valamiféle történet, és megfelelő volt az, amelyiket a rendező kitalált hozzá, a Poppeának viszont van igazi története, ráadásul ez sokakat megérinthet, akár a hatalomért folytatott harc, a nők érvényesülése, akár a szerelmi viszonyok taglalása miatt.

Poppea előre akar jutni az életben. Először elcsábítja Ottonét Drusillától, majd Néró érdeklődését kihasználva ráhajt a császárra, aki a kedvéért megöleti nevelőjét és száműzetésbe küldi feleségét, Octaviát. Ennyi a lényeg. A cselekményben ennél több a bonyolítás, de érezhető a vázból is, hogy van benne feszültség bőven, és persze szenvedély. Nem, ez nem igényli mindenáron a felturbózást, de ahogy hallgattam az átiratot, meg tudtam szeretni már a második meghallgatásra, és csak néhány ponton éreztem kellemetlennek az összhatást és azt, hogy egy-egy szólistát nehéz helyzetbe hoz. A cselekmény több pontján jó feloldás volt a másféle zene, amikor a Fekete-Kovács Kvintett csak külön zenélt akkor azon is elgondolkodtam, hogy többet kellene hallgatnom ilyen zenét, és ezek után csak az ő koncertjükre is szívesen elmennék, egyértelműen kedvet csináltak magukhoz.

H6A6767p.rakossyBrassói-Jőrös Andrea - Szántó Andrea - Zemlényi Eszter - Cser Krisztián és a nézők (II. felvonás)

Ne maradjon ki a produkció dramaturgja sem. Orbán Eszternek nyilván szerepe lehetett az átirat kia lakításában, néhány karakteres zenei részlet is kimaradt, de megértettem ezek szükségességét - a történet minél élvezhetőbb, pörgősebb elmesélése szempont lehetett.

Nem véletlen, hogy Székely Kriszta nem adta fel a rendezés ötletét, és a Katonában operaénekesek nélkül is bemutatta, annyira aktuális még mindig a történet, a mindenkin sikeresen keresztülgázoló emberpárról, akik még csak meg sem bűnhődnek, sőt övék lesz az operairodalom talán legszebb szerelmes duettje (lásd pl. ezt a youtube-felvételt). Elmondható, hogy legalább az ő viszonyuk kölcsönös: mindketten felhasználják a másikat.

Ha valaki igazán kötözködő hangulatban áll a produkcióhoz, akkor fel lehet még emlegetni, hogy nem minden szerepet olyan hangfajú énekes szólaltat meg, akire Monteverdi ezt megírta. Azt hiszem, hogy a modernizált hangszerelés után kontratenorok jelenlétét hiányolni erős túlzás, hiszen az eredetiségre törekvés nem jelent meg a produkció céljai között.

Popp3Lázár Eszter képe

Jelen esetben még egy-két további tényező is fennállt, amely tovább nehezíthette a befogadó helyzetét.

Az előadás látványvilága legalább olyan megosztó, mint a zene áthangszerelése.

Izsák Lili díszletében a szivárvány, a lufiból képzett felhők (ez megfogott engem is, ügyes munka és jó térkitöltő elem – hosszan elnézegettem a beülés után), az aranyozott strandjáték (felfújt póni) dominálnak. (Bennem felidézett egy konkrét reklámfotót, amely talán játékillusztráció volt, és sokat láthattuk, de nem találtam még rá. Ha majd sikerül, akkor ide fogom utólag másolni. Addig érjétek be egy hasonlóval.)

szivárvány1"Szivárványospóni-világ" (dekormatrica)

Ezek a kellékek és az aranyszín dominanciája egyértelműen utal a mai fogyasztás-központú világunkra, amelyik helyenként igyekszik „übercukinak” látszani (ázsiai hatás eredményeként, ahogy erről nemrég egy elemző cikket is olvastam), viszont az alapértékek (hatalom, pénz) ugyanazok most is, mint 400 éve voltak, a darab írásakor.

A látványnak van még egy másik üzenete is, amely kiszúrja a szemünket, annyira nyilvánvaló, de ettől még nem biztos, hogy eléri azokat, akiben zsigeri ellenérzéseket kelt, és nem nevetik el magukat ennyi giccs láttán: a HANGSÚLY A JÁTÉKON van, és az a cél, hogy a néző ennek is nézze, menjen bele, ne feszüljön meg. Már érkezésekor is legyen tudatában annak, hogy most nem egy hagyományos operaelőadásra jött, és nem az „igazi” Poppeát fogja látni. (A rugalmasságunkra mostanában eleve égető szükségünk van, az újratervezések idejét éljük, amikor  gyakori jelenség, hogy este nem ott kötünk ki, ahova indultunk.)

H6A6494p.rakossyFortuna színpada a második részben

A díszlet hármas tagolásával a középkori misztériumjátékok színpadára, de valamiféle revüszínpadra is emlékeztet. Ezek a fehér dobogók lehetnének egy olyan szórakozóhelyen is, ahol az általunk hallott bárzene a helyén van. Miután istenek vonulnak fel az előadásban, akik szinte végig jelenlétükkel befolyásolják a történéseket, jó megoldás, hogy mindhármuknak van saját tere. Kevés a díszletelem, a dobogókon kívül a már leírt póni, szivárvány Fortunához tartozik, míg az Erény mindössze egy karosszéket kap, Ámor pedig egy ágybetétet a hozzá tartozó vörös selyem ágyneművel. Ez különösen találó, mert később ez az ágyterítő alkalmas palástja lesz Nérónak is, a kettős funkció által még kifejezőbb.

Lisztopád Krisztina jelmezeinek többsége egy hagyományos előadásban is hordható lenne (ilyen az említett három istené), és érdekes megfigyelni, ahogy néhány szereplőnél az előadás végén a „happy end” tájékán a korábban hordott mai ruhákat szintén „klasszikus” jelmezek váltják fel. Ennek nyomatékosítására a második részben bejön két római katona is – ők maszkban, hiszen néma szereplők, és segítenek abban is később, hogy mi nézők megfelelően helyezkedjünk el.

H6A6924p.rakossyRómai katonák maszkban

A vírushelyzetre más nem utal az előadásban, a rendező nem iktat be kézfertőtlenítő jeleneteket, és egyebeket, lehet, hogy reméli, hogy mire ismét műsorra kerül a Poppea, talán már csak emlék lesz mindaz, amiben most vagyunk, és pláne nem akarjuk, hogy évekkel később még külön emlékeztessenek rá.

Az egész hangulat akár arra is utalhat, hogy a két főszereplőnek olyan ez a kaland, mint egy megvalósult mese, túl szép, nem is lehet igaz, DE EZ A MESE NEM MINDENKINEK KÉSZÜLT!

Almási-Tóth András pályáját figyelve azt mondhatom, hogy ez a munkája leginkább a korábbi operavizsgáira emlékeztetett, a Solti teremben saját tanítványaival volt ilyen bevállalós. Éppen azért, mert ezúttal látszólag megalkuvások nélkül követheti saját ízlését, én ezt a produkciót messze sikerültebbnek érzem, mint a Giocondát, amellyel művészeti vezetőként debütált az Operaházban másfél éve.

Ez a Poppea a sajátja lett. Közel harminc éves rendezői tapasztalatával már a munka kezdő pillanatában tudhatta, hogy amit létrehozni készül csakis megosztó előadás lehet, de az Eiffel Műhelyház eleve a kortárs zenei, illetve a kisebb nézőréteget megcélzó produkcióknak készült, tehát ez akkor is a helyén van itt, ha az operalátogatók erős többsége berzenkedik már az ötlettől is, függetlenül attól, hogy működik-e vagy sem. De az előadást lezáró tapsból úgy tűnik, hogy a fanyalgók nem jöttek el bosszankodni. (Vagy igen, de az énekeseket így is szerették, mert ünnepelték őket.)

H6A7201p.rakossyCsászári pár - előtérben a három istenség (oldalt a Fortunát éneklő Zemlényi Eszter)

A Bánffy terem mérete nem is indokolja, hogy itt is feltétlenül a Pillangókisasszonyt vagy a Bohéméletet tűzzék műsorra klasszikus rendezésben, pláne most, amikor a járványügyi szabályozás miatt eleve csak 200 ember ülhet be. Ebben a kétmilliós városban és környékén volt is ennyi néző, akit érdekelt a produkció, az előadás a premieren a lehetőségekhez képest tele volt.

Az előadás jellemzőin túl további szűrő volt egy előre nem reklámozott apróság: az előadás második felében nem az Eiffel újonnan beszerzett (nagyon kényelmes és barátságos narancssárga) székein ülhettünk, amelyeket a tribünnel együtt könnyen össze lehet csukni, hanem a színpadot rendezték körénk, belekerültünk az előadás világába és papírszékeken, az általunk megválasztott helyről nézhettük 70 percen át, hogy mi történt Seneca halála után. A rendezői szándék világos, minden szétesik, ahogy ezt a végzetes lépést is elköveti Néró, és aki nem szeret támlátlan széken ülni, az ezt rendezői üzenetként is veheti: mindenki a zsarnok áldozatává válik, nemcsak a szereplők, hanem mi nézők is, és be vagyunk kerítve teljesen.

H6A6171p.rakossySeneca halála az Erény színpadán - Fried Péter két oldalán az éppen beugró Varga-Tóth Attila és Kósa Lőrinc

Ha már Seneca halála: ez ebben az előadásban is fordulópont, bár teljesen értelmetlenül történik, a filozófus megjegyzései nem befolyásolhatták korábban sem az ügyek folyását. Szappanos Tibor kicsit sem bizonytalan, hanem kőkemény Néró. A maga feje után megy, viszi az egész előadást a lendülete, és hat ránk, hogy az énekes magabiztosan és gyönyörűen énekel. Komolyan vehető maffiafőnöknek nézhető, az ő akarata a fő mozgató, nem Poppeáé. - Így éreztem már a főpróbán is, de a premieren kihúzott részek miatt még nyilvánvalóbb lett mindez, hiszen Poppea saját érzéseit és vágyait a bizalmasával osztotta meg, aki megbetegedett, így ezeket ezen az estén nem hallhattuk.

A veszteség a miénk, ráadásul a második részben már nélkülöznünk kellett Fried Péter kellemes mélybasszusát is. A rendezés kábítószerfüggőt csinált belőle, aki ráadásul Nérótól kapja az adagot, és ennek nemcsak leértékelő hatása van, de így aztán tényleg feleslegesnek érezzük a halálát, hiszen a szer adagolásával vagy megvonásával kézben tartható lenne.

A darabnak talán még így is ő a legvonzóbb karaktere, aki, ha nem is tökéletes, de legalább nem próbál másoknak megfelelni, vállalja saját magát, ahogy van, és azt is, hogy nem élhet tovább ezzel az életfelfogással. Mellékelem vele egy régi filmjének részletét, jó lenne egyszer az egészet is látni, de még nem sikerült hozzájutnom. Az előadást és ezt a felvételt összevetve látható, hogy Fried Péter Senecája kortalan, hiába telt el közben közel 15 év. Ez a Seneca még azt is jól bírja, hogy a rendező leértékeli, az énekes hangja és megjelenése erősebb hatást gyakorol ránk, nem lesz belőle nyavalyás pasas drogfüggőként sem.

A második részben a szereplők közöttünk mozognak, félre kell az útjukból húzódni, és izgalmas a közelség megtapasztalása – hatalmas hangok hallatszanak közvetlenül mellettünk – attól függően, ki hova ült le. Sokan óvatosak, és inkább tömbösen oldalra és hátra húzódnak, épp a központi színpad előtt marad a legtöbb hely a premieren. (Én mindkétszer egy másik istenség színpada elé ültem, sajnálom, hogy Fortuna színpadát nem láthattam közelről, harmadszor ott akartam kikötni.)

pop1Lázár Eszter fotója

A rendező törekszik arra, hogy mindenki átélje a közelség élményét, az énekesek a teljes teret bejátsszák.

Persze, lehet olyan néző, aki utálta, hogy forogni kell, és kényelmetlen ezen a széken ülni, és éppen nem szerette, hogy mellette mennek el közvetlenül, sőt néha még hozzá is érnek. Az előadás még emiatt a sajátossága miatt is megosztó, nem is beszélve arról, hogy mi van, ha valaki a nyavalyás vírus miatt aggódik, és a távolságtartó ültetés miatt mert eljönni csak. A másfél méteres távolság tartására a teremben nincs hely, és lehetnek bőven olyanok, akik még maszkban is félnek. (Miután több, mint 200 ember ment el az előadásról, és nyilván elmesélték ismerőseiknek ezt a különleges megoldást, nem hiszem, hogy ezt az átrendezést meglepetésnek meg lehetne tartani, a fotókon is látszik, tehát nem tekintem spoilernek azt, hogy most leírom. Jobb, ha valaki tudja, hogy mire számíthat.Sokakat épp ez a különleges helyzet fog vonzani - az elrendezés hozzáad az estéhez, megérte a bonyolítás, valóban jobban bevonódunk.

Minden énekes nagyon lelkesen játszott, érezhetően örülve annak is, hogy meg tudták tartani az előadást, és hosszú hónapok után új bemutató részesei lehetnek.

A rendező sok tekintetben szabadon hagyta a művészeit, emiatt fordul elő, hogy sokféle játékstílus valósul meg az előadáson belül, nem minden esetben éreztem, hogy az énekes teljes mértékben azonosulni akart/tudott a szerepével, bár könnyen lehet, hogy rendezői utasításra maradtak az illusztratív színészetnél. Végül is egy szivárványospóni-világban ne várjunk többet mű-embereknél, és ha valaki mégis igazi, akkor annak örvendezzünk. (Erre jutottam megoldásként.)

H6A5995p.rakossyLázár Eszter, a beugró Fortuna - az előadás mozgástervezője akcióban

Az előadás nagyon jó alapjának éreztem a három istenség folyamatos jelenlétét. Mindhárom énekes – Kiss Diána (Fortuna), Brassói-Jőrös Andrea (Virtù) és Daragó Zoltán (Ámor) a jelmezével megtámogatva karakteres jelenség, meggyőzően játszanak, énekelnek, akár egy hagyományos előadásba is zökkenőmentesen beilleszkedhetnének így, ebben a formájukban. Ámor egyszerűen tökéletes, csodálatos, és eszembe jutott Daragó Zoltán Vaknadálya a Leanderből, amely hasonlóan szuggesztív volt, évek óta erősen emlékszem arra az egy rövid jelenetére. (Székely Kriszta Poppeájában is igazán nagyszerű Ámor van, aki helyenként az egész előadást dominálja, Tasnádi Bence. Miatta is ajánlom a megtekintést. A színész Amadeusként is most mutatkozott be ezen a hétvégén, a zenekedvelők elzarándokolhatnak miatta a József Attila Színházba, a bejegyzés arról is folyamatban van.)

Pop3Lázár Eszter fotóján Ámor - Daragó Zoltán

Tényleg nincs kis szerep. Kiss Diána ruházata alapján Vénusznak tűnt, tényleg gyönyörű lett ez a szeszélyes Fortuna, aki női magazint olvas unalmában – az ő karaktere az, amelyik az új időkhöz alkalmazkodik.

A premieren Kiss Diána kiesése miatt a mozgástervező, Lázár Eszter játszotta el a szerepét (nagyon remekül, egy jó táncos színpadi jelenléte mindig igazán erős, a tekintetünket magára vonzotta), és Zemlényi Eszter énekelte be kottából. (Néhány ismerősöm nem értette, hogy ez miért is van, és őket hallgatva eszembe jutott, hogy ebből a szempontból szerencsés lett volna az előzetes tájékoztatás a változásokról, bár értettem azt a szempontot is, hogy miért nem tették. Így jobban sikerülhetett az előzetes nyugodt hangulatot fenntartani.)

A két beugrónak csak gratulálni lehet, így is feltalálták magukat azonnal, feltehetően egyetlen próbával.

A szerencsefaktort nem becsülném le én sem és mivel első alkalommal az Erény színpada közelében ültem le egy zsámolyra, Brassói Jőrös Andreán figyelhettem igazán jól meg, hogy egészen folyamatosan nem esik ki a szerepéből, és végig érezteti rosszallását az események kapcsán. Kollégáival ellentétben annak drukkol, hogy ne legyen császárné Poppea. Ahogy látjuk, egy beharapott száj, egy grimasz is sokat mond (még jó, hogy nincs maszkban). Miután februárban láttam Fiordiligiként, tudtam, hogy ebből a kisebb szerepből mindent ki fog hozni, ami egyáltalán kihozható.

Mivel mindhárman így vannak ezzel, folyamatosan és intenzíven figyelik a történéseket (a premieren Ámor színpada mellé kerülve őt is lecsekkolhattam, sőt Fortuna is vele volt egy ideig), az előadásnak ez a szintje teljesen kiegyenlített, „nem billent meg”, a beugrással sem. Az istenek – ahogy a görög mitológiában is megszoktuk – tartósan figyelnek mindent, beleszólnak az életünkbe. (Átérezhetjük a kiszolgáltatottságunkat, ha akarjuk, ahogy az énekesekét is – az elmaradt előadás után erre fokozottan volt módunk.)

H6A5873p.rakossy

Keszei Bori alakítása – egyes jeleneteinek kiesése után pláne - erre a 2:1 arányú isteni támogatásra épül, belőle nem éreztem kiáradni a Poppeáról feltételezett mindent elsöprő érzékiséget és ellenállhatatlanságot, ami Nérót levehette a lábáról. Sőt, a rendező egyik ötletének, illetve a szereposztásnak köszönhetően az merült fel bennem, hogy Poppeát Néró inkább azért választja, mert tisztában van azzal, hogy felesége, Ottavia mennyire kikapós, és már épp rá nincs hatással az asszonya kétségtelenül erős kisugárzása. Helyette egy szerető társat keres és lát meg Poppeában. Mi tudjuk Poppea felénk intézett gesztusaiból, hogy részéről tettetés minden, de Néró elhiszi a hazudott szerelmet. Poppea karrierizmusa a bemutatón kevéssé lett erőteljes, hiszen az említett magánbeszélgetései kimaradtak. Ha valaki szeretné, akár egy szerelmes nőnek is nézheti, aki örül, hogy ügyesen választott.

Almási-Tóth András Ottavia értelmezése erősen eltér Monteverdiétől: nála a librettóban Néró saját feleségét frigid nőnek minősíti, és Poppeától remél kárpótlást a „háztartási szex” elmaradásáért. Szántó Andrea biztosan nem hideg nőt játszik, inkább végzet asszonya típusnak tűnik, aki ráadásul előnyös jelmezeket is kapott. (Carment lehetne igazán jól meglátni benne, évad végén remélhetőleg el is énekli a szerepet, de más „igazi nők” is jól szoktak állni neki, mint például Bartók Juditja.)

H6A5961p.rakossy

Szántó Andrea császárnéjának viszont az Erény nem drukkolhat jó szívvel több okból sem. Vetélytársát meg akarja öletni, és emiatt előbb még gátlástalanul el is csábítja annak korábbi szerelmét, Ottonét, majd még meg is zsarolja. Ez azért együtt mégis sok ahhoz, hogy különbnek érezzük Poppeánál.

Ottone elcsábítása, az ágyjelenet feltétlenül lefokozza, bár természetesen tudja ezt játszani, és nem életidegen ez a bosszú a karaktertől. Mégis hiába a hatásosan énekelt „Addio Roma”, nem fogunk sírni Ottavia után, nem fogjuk érezni az értékveszteséget, hanem csak tudomásul vesszük, hogy Néró feleséget vált – gondoltam még a főpróba után.

A premieren a távozása előtti néhány másodperces sűrű csend keletkezett a zsúfolásig megtelt nézőtéren. Ennyire intenzív csendet kevesen képesek létrehozni, valahol mégis itt kezdődik a művészet, amikor egy ilyen pillanat létrejöhet. Erre még később is fogunk emlékezni. Szántó Andrea Ottáviája hiába megy száműzetésbe, mégsem egy „futottak még” nőszemély, sikeresen elcsábította a közönséget is.

Popp1Farkasréti Mária - Lázár Eszter fotóján

A rendező a császárné lefokozásával egy kalap alá veszi a hatalom birtokosait, nem akart kivételeket mutatni. Ezzel persze megnehezítette Ottavia dajkájának helyzetét, kevésbé érthető öngyilkossága. Ami viszont briliáns: a szerepet éneklő Farkasréti Mária mégis komolyan vehető, képes olyan módon elkövetni ezt, és olyan méltósággal, közben mégis természetesen jelen lenni, hogy ebben a kis szerepében is meg tudja mutatni nekünk Seneca női párját. Látunk tehát még egy embert, aki VALAKI maradt. Sajnos a szólista pályájának szegedi szakaszát nem kísérhettem figyelemmel, de abban, hogy Farkasréti Mária így van jelen, és képes súlyt adni a figurának azokban a jelenetekben is, amikor éppen néma, benne vannak a korábban eljátszott Turandotok és egyéb nagy szerepek. Végig az az érzésünk, hogy ez a nő nagyon is beszélhetne, ha Monteverdi adna neki esélyt. (A premieren fel is támad, és hiányzó kollégája szólamát is beénekli – ezzel a zenei hatás nem sérül, viszont néhány ismerősöm nem értette, hogy akkor most mi is történt – fogalmuk sem volt, hogy elvileg lenne még egy másik dajka is a történetben.)

H6A7396p.rakossyOttavia dajkája: Farkasréti Mária

A főpróbán még megvolt a másik is, Poppea társalkodónője, akit Wiedemann Bernadett játszott. Remek ellenpont, és ő is természetesen képes létezni a színpadon. Életszeretetével hatott ránk, számára a férfi-ügyek laza kezelése nem igazi probléma, sokkal fontosabb, hogy élvezzük az életet. Őket nézve örülünk Monteverdi ötletének, hogy a két „nagy nőnek” ad egy-egy dajkát.

A premieren kiesése miatt Poppeával közös jelenetei is elvesznek, gyönyörűen előadott áriája is, és ezek miatt utólag még jobban örültem, hogy a főpróbán még ott lehetettem.

Varga-Tóth Attila és Kósa Lőrinc hírnök és katona szerepkörben vannak jelen, és fontosságuk a premieren lett igazán nyilvánvaló, amikor Varga-Tóth Attila ráadásul a vírus miatt kiesett harmadik énekes, Dargó Gergely szerepét is átvállalta, kottából énekelve. Ezt nézve ébredünk rá, hogy ezek a néhány mondatos szereplők is milyen fontosak egy operaelőadásban, hiszen az, hogy valaki a két ellenséges oldal katonájaként is feltűnik, mégis kisebb zavart kelt a darabot nem ismerőkben. Kósa Lőrincet már Anyeginként is láttam, szerettem az alakítását, így örültem újabb feltűnésének, Varga-Tóth Attila egyetemi hallgatót pedig most jegyeztem meg, figyelemreméltóan jól bírta az őt sújtó vészhelyzetet, remélem, hogy A Mester és Margarita premier negyedik kitűzött időpontjával már több szerencséje lesz.

Pop4Kósa Lórinc - Lázár Eszter mozgástervező fotója

A rendezői koncepció nemcsak Szántó Andrea karakterét módosította, volt, aki az én megítélésem szerint kifejezetten rosszul járt figurája leértékelésével. A Cser Krisztián által játszott Ottone lefokozása kapcsán a rendezőt karaktergyilkossággal is meg lehetne vádolni. A hadvezér és a későbbi császár eltűnt egészen, és a szereplőből az előadás kiemelt bohózati eleme vált, szinte minden megmozdulása nevetségessé vált.

Abban, hogy az előadás végén egyet tudjunk érteni, hogy Nérónak tényleg nem érdemes egy ilyen jelentéktelen alakot kivégeztetnie, nagy szerepe van már a jelmeznek is. Ebben a ruhában nem komolyan vehető, annyira gagyinak néz ki az aranyozott melegítő, edzőcipő és vastag bizsu lánc kombinációja. Mikor felfedezi, hogy ágyát és nőjét éppen Néró használja, sporttáskájából kiszedegeti a Poppeának szánt gagyi szuveníreket, és a színpad túlsó oldalára dobálja. Ez a jelenet akár Almási-Tóth András önironikus Gioconda-paródiája is lehet, aki ugyanezzel az énekessel, aki éppen Alvise volt akkor, ária közben a feleségétől kapott emlékeket hajigáltatta a színpadra. Most szinte ugyanazt látjuk, csak nevetünk közben. Ha saját rendezését szerette volna megidézni, és benne egy másik féltékeny férfit, akkor ez sikerült, megértettem a célzást.

Ottone valóban Poppea hatása alatt van, és elvileg veszteséget él át azzal, hogy a nő Néróra cserélte. Az énekes em a csalódott szerelmest mutatja be nekünk, aki bosszúból keres vigasztalást előző kedvesénél, Drusillánál (Zemlényi Eszter), nem lehet belőle egy megbántott komoly férfi, hanem végig gyáva pitiáner alak marad a szemünkben, akit legjobban – ebben a szerkóban – piaci feketézőnek tudtam elképzelni, de mindenképp kétes egzisztenciának, egy kallódó embernek, akinek nincs saját egyénisége. Eszembe juttatta az énekes egyik legfőbb szerepét, Leporellót is, konkrétabban annak könyörgő-megalázkodó jelenetét a Don Giovanni második felvonásából. A meghunyászkodás most is hasonlóképpen szerencsétlen pasasnak mutatta be a szereplőt, akinek egyáltalán nincs gerince.

Ahogy ránézünk Ottonéra, világos, hogy Poppea stabilabb férfit lát Néróban, aki így általa még jobban ki tud emelődni. A császárnak nemcsak pénze és pozíciója van, de önbizalma, egzisztenciája, határozott álláspontja is és képes gyorsan dönteni.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a tervező felcseréli a két férfi ruháit, ugyan borulna-e minden, vagy Szappanos Tibor ugyanezt a Nérót tudná hozni a giccses cuccban is? (Mázlista, nem kell ilyen plusz teherrel megbirkóznia, az ő jelmezei nem teszik nevetségessé.)

(Aki nem gondolná, hogy a ruha mennyire fontos, ebből az előadásból beláthatja, és talán ez még egy-egy néző privát életére is hatással lehet. Tényleg nem mindegy, hogy milyen göncöt húzunk fel.)

cskposzterAz Operaház Eiffel-reklámja

Ottonénak egy basszbariton nyilván elvileg nagyobb súlyt adhatna, mint egy jóval vékonyabb és magasabb kontratenor, és eredetileg azt hittem, hogy a rendező azért választja a szerepre az Eiffel Műhelyház reklámarcát, hogy az énekes vonzó külsejét felhasználva kifejezze, hogy lám ez a Poppea milyen gátlástalan törtető, és minden más megfontolás elé helyezi hatalmi vágyát, és még egy „amorózó” típust is lepattint, ha célszerűnek látja.

Ehelyett az előadásban nem ez történik, a Cser Krisztián által a rendezői koncepció szellemében vicces karikatúrának játszott Ottone egészen jelentéktelen lesz. Ezt nem lehetett könnyű megoldani egy ennyire különlegesen gyönyörű és nagy volumenű hang birtokában, de sikerült, és a közönség a „poénkodás+magával ragadó hanghatás” kombót díjazta. Az énekes eltartja magától a figurát, nem azonosul vele egyáltalán, idézőjelbe teszi. Nem hihető el így semmi, az sem, hogy Poppeába igazán szerelmes. A neki jutott három szexjelenet három különböző nővel pedig azt mutatja, hogy ennek a férfinak tényleg mindegy, aki útjába kerül, azt „megudvarolja” ( idézve Hábetler Andrástól), nem kötődik mélyen senkihez, és újabb nagy hazugság, hogy jó lesz neki a száműzetés Drusillával. A zárójelenetéből is poén lesz legalább. (De nem kell féltenünk, be fog majd friss nőket szerezni Drusilla mellé Rómán kívül is.)

Ami a szexjeleneteket illeti, az előző héten – mondhatni – gyorstalpalón voltam a témában, és két egymást követő előadásban is láttam, hogy miként lehet hitelesen megvalósítani egy ágyjelenetet úgy, hogy igazinak is elhihető legyen (lsd. Radnóti – A vágy), de ehhez olyan színészek kellenek, akik nem kapaszkodnak az illusztrálás lehetőségébe, illetve egy olyat is (lsd. Hello Again), amelyik ezzel ellentétben „nézőbarátabb”, és tíz egymást követő szex-jelenetben jelzésekkel, absztrakcióval érzékeltette a párosodási akciók eltérő minőségét. Nem véletlen, hogy a szex és a gyilkosság régebben nem volt színpadi ábrázolás tárgya, mert könnyen félremehet, és az imitálás nagyon segít abban, hogy elhiteltelenítse a színészeket.

H6A6365p.rakossy

A három jelenetből egyértelműen az utolsó, az Ottavia által kezdeményezett működött a legjobban, mert Szántó Andrea bele mert menni a helyzetbe, és partnerét is jobban belevitte, de az előző kettő hamissága ettől még nyilvánvalóbb volt – parodisztikus hatást keltettek.

Ettől az koncepciótól mellékszálon Drusilla helyzete is megnehezedik: ezt az Ottonét még az eredetinél is nehezebb olyan férfinak látni, aki miatt érdemes szenvedni. Persze ezt még kevésbé érdemes hánytorgatni: a szerelem vak. Zemlényi Eszter Drusillájában megvan a szükséges naivság és elszántság is, már régen megszerette a férfit, és most már így elfogadta, ahogy van – megérzi a befolyásolhatóságát, és ahogy látjuk, a száműzetésbe már ő hurcolja magával. Ebből az Ottonéból papucsférj lesz, aki titkos utakra járva közben elvétve még Poppeára is gondol.

Cser Krisztián Ottonéjának leértékelése nem öncélú, ezt azért jó tudni, és ezzel mentegettem Almási-Tóth Andrást, miközben azért készítgettem neki azt a bizonyos vizes lepedőt azért, hogy nem támogatta eléggé az énekesét abban, hogy mélyítse ezt a kretén figurát, akit az bár felszínesen, de jó hangi állapotban, látható élvezettel és a tőle megszokott hatalmas lendülettel és odaadással játszott el mégiscsak szerethető karikatúrának ebben az izgalmas előadásban.

H6A6091p.rakossy

A rendező ezt kínálja fel nekünk és Poppeának is: választhatunk a karakteres zsarnok és a jelentéktelen és könnyen befolyásolható pasas közül. Ilyenek a kilátások, és természetesen a nézőre bízza, hogy ebből levon-e bármilyen következtetést. Nyílt aktuálpolitika szerencsére nincs az előadásban, de Poppeát nézve ettől még minden korszakban lehet gondolni a hatalom aktuális képviselőire, és ellenlábasaikra. Hát itt vannak nekünk, el lehet dönteni, kivel azonosulunk - a rendezés mindenáron Néró karjaiba lök minket. Aki viszonylag értékes embernek tűnik, az öngyilkos lesz…

Az előadás alapján egy kérdésem maradt: Székely Kriszta vagy Almási-Tóth András a pesszimistább rendező. A fekete vagy a gagyi-szivárványos világ az élhetetlenebb? Aki megnézi mindkét produkciót, az szabadon dönthet, melyiket érzi komfortosabbnak. (És igen, ez esetben még ezt is jelentésesnek érzem, hogy éppen az eredeti, az igazi nincs ma műsoron, lehet, hogy azt mi már meg sem érdemelnénk.)

ÉS még egy gondolat a zene győzelméről:

Az előadás végén megjelenik a felirat, amelyben az is megismeri, hogy mi lett Néró és Poppea kapcsolatának a vége, aki nem tudta eddig. Ezek után a lezáró gyönyörű kettős érezhetően „kötelező penzumként” hangzik el, az énekesek nem is próbálják őszinte szerelmesként énekelni, inkább fásultak, de ennek ellenére is hatnak ránk. Almási-Tóth András, bár mindent megtesz, hogy szórakoztatva ráébresszen minket a világ kietlenségére, és kicsit sem akar minket elandalítani, de a lényeget mégsem veszi el tőlünk, és jókedvűen megyünk haza.

H6A7465p.rakossyegyértelmű közönségsiker

EDDIG TARTOTT a Poppea-beszámoló, de még eszembe jutott az előadás kapcsán néhány megjegyzés az énekes-színész szereppel való azonosulásának problémáiról:

Sosem derülhet ki egy előadásból, hogy az alakításban mekkora része van a szereplőnek és mekkora a kapott (vagy éppen elmaradt) instrukcióknak, de mindig az énekes viszi vásárra a bőrét, így hajlamosak vagyunk őt dicsérni, ha az átváltozási mutatvány sikeres, és a rendezőre húzni rá a vizes lepedőt, ha kevésbé. Az a néhány ember, aki ezt a szakmát választja, az meglehetősen edzett, és talán hajlandó is elvinni a balhét, amelyet mégiscsak ő irányított, bár sok múlik a közreműködők hozzáállásán, akikkel dolgozott.

A szereppel való azonosulás mindig alapkérdés, és annak, hogy nem mindig sikerül, persze lelki akadályai éppúgy lehettek, mint alkatiak, és a pálya széléről könnyű is ezt számonkérni. Sokszor látható, hogy egy énekes hangilag alkalmas a szerepre, de mégsem akarja a szereplő igazságát egészen felvállalni, és inkább eltávolítja magától. Végtelenül kiszolgáltatott, mert meg kell valósítania a rendezői ötleteket, ha nem érzi őket alkalmasnak, akkor is, de utóbbi esetben gyakran ösztönösen hatástalanítja.

Miután egy előadásban annyi inger ér minket, mi nézők azok felé a szereplők felé dőlünk, akiknek erősebbnek érezzük az igazságát, és túléljük, hogyha nem kiegyenlítettek az erőviszonyok. Annyira ritka a tökéletes szereposztás, amikor mindenki alkatához igazán jól illeszkedő szerepet kap. (Ilyennek éreztem augusztusban a Don Giovannit, remélhetőleg látható lesz november 28-án a Müpában. Ez a ritka kivétel, amit értékelni kell.)

Különösen akkor, ha új a történet, sodornak minket az események, és a többségnek a „mintha”, az illusztratív színjátszás is megfelelő, különösen operák esetén, amikor sokan eleve a zenéért mennek és rég hozzá is szoktattak minket, hogy színészileg rendszerint jóval kevesebbet nyújt egy szereplő, mert a nyomaték a hangra kerül.

Mi nézők lehetünk megengedőek, de a színpad kegyetlen, és a hazugságot ezerrel felnagyítja, és hosszútávon leginkább az fog hatni, aki „bevállalja a teljes meztelenséget”, képes kegyetlenül őszinte lenni magával szemben, és ténylegesen ad nekünk magából egy darabot, nem csak úgy tesz mintha adna... Ebben az esetben érezzük azt, hogy lesz súlya az alakításának. A megúszásra lehet játszani egy ideig, felszínes sikert igen, de mély hatást nem lehet elérni. (Az „aki dudás akar lenni…”- erről szól, nincs más út.)

Egyes szerepekhez az a célravezető, ha a színész megkeresi a sötét oldalát is, sőt élvezi, hogy „legalább a színpadon kiengedheti magából az állatot, amelyet gondosan ketrecben tart, hogy civilizált lényként mutatkozhasson a hétköznapi életben” (Mucsi Zoltánt idézem, akinek éppen e premier miatt nem vehettem részt az új bemutatóján (III. Richárd betiltva) a Szkénében, de az elmaradt hétfői Poppea miatt végül mégis pótoltam. Bejegyzés az ő friss alakításáról is következik, aki pont ezt, a természetes és erőteljes színpadi jelenlétet nagyon jól megtanulta negyven év alatt. Ráadásul az általa játszott figura - Meyerhold - helyzete nagyon hasonlít Senecáéra, aki képes volt III. Richárdot pozitív szereplőnek ábrázolni, és ezért ki is végezték. Azonnal eszembe jutott róla Almási-Tóth András Nérója, aki ezt az előadást a sztálini Szovjetunióban nemigen rendezhette volna meg, de feltehetően nem is próbálkozott volna vele. )

Természetesen könnyen érthető, ha valaki minderre nem hajlandó, és inkább maga elől is eltitkolja, hogy mi lakik benne, és pont a sötét oldalát igazán nem akarja megmutatni. A megúszósdinak és a kegyes hazugságoknak általában is ára van, de egy művész esetén még annyira sem célszerű az önbecsapás látszólag könnyebb útját választani, mint egyébként. („A legfőbb bűn a gyávaság” – jut eszembe Gyöngyösi Levente Mester és Margaritájából – hiába, már az is közeleg november elején.)

Persze ez az előadás egyáltalán nem egyformán várta el mindenkitől azt, hogy bevállalós legyen. (A bungee jumping jutott eszembe hasonlatként – lehet, hogy van, aki bátrabban ugrik, ha alatta nem olyan túl nagy a szakadék…)

Aki ezt mind elolvasta, köszönöm.

Popp4Poppea és mulatozó katonái - középen Dargó Gergely, aki már a premieren nem lehetett velünk, mellette a két úrnak szolgáló Varga-Tóth Attila, aki átvette a szerepeit. Lázár Eszter fotója

PS.A fotókat az Operaház bocsájtotta rendelkezésemre, Rákossy Péter készítette őket, kivéve azt a nyolcat, amelyeket külön megjelöltem. Utóbbiakat Lázár Eszter mozgástervező fotózta, és Szántó Andrea hivatalos Fb-oldaláról másoltam ide, illetve néhányat személyesen ehhez a bejegyzéshez küldött. Köszönet érte!

Címkék: Opera Mucsi Zoltán Kósa Lőrinc Fekete-Kovács Kornél Cser Krisztián Wiedemann Bernadett Farkasréti Mária Keszei Bori Szappanos Tibor Almási-Tóth András Bella Máté Fried Péter Lázár Eszter Izsák Lili Lisztopád Krisztina Vajda Gergely Brassói-Jőrös Andrea Daragó Zoltán Székely Kriszta Poppea megkoronázása Zemlényi Eszter Kiss Diána Dargó Gergely Orbán Eszter Varga-Tóth Attila

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4116237074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása