Mezei néző

A múlt heti „Balkon kilátással” után ismét egy újabb példa a „két össze nem illő idegen összetalálkozik” témára, természetesen eltérő kivitelben és kimenetellel, hiszen sok variáció létezik. Szeretjük a nagy találkozásokról szóló történeteket, és vágyunk is az ilyen helyzetekre a való életben is. Szükségünk van a másik ember jelenlétére, emiatt is visel meg minket ez a covidos időszak, és tesz sokakat kedvetlenné az elzártság. Igazat kell adnunk a költőnek: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat…”

Iványi Árpád rendezése egy olasz film alapján készült még a boldog békeidőkben (2018. novemberében), most pedig újra felbukkant a 6szín műsorán, várhatóan nem utoljára. 75 perc.

Ajánló röviden:

Tudtam, hogy előbb-utóbb lesz az a koncert, amelyik odavisz a január végén megnyílt Magyar Zene Házába, és ezek szerint nem kellett hozzá több, mint két hét. Gryllus Dániel Weöres-estjéből fia, Gryllus Samu készített újrahangszerelt átiratot „A teljesség felé” címmel, és ennek már a 14. előadása volt az, amelyiket ezen a szombat estén láthattam. Aztán kedden visszamentem, hogy a már most népszerű állandó kiállítást is megnézzem.

Délután háromkor

Röviden megemlékezem erről a koncertről, majd részletes AJÁNLÓ (néhány hasznos információval) következik az interaktív kiállításról, amelyik kiemelkedően jó élményem volt, és szinte bárkinek ajánlható, akinek fontos a zene.

Pass Andrea művének létrejöttét erősen megnehezítette a covid. Próbafolyamata még az első leállás előtt kezdődött el, a bemutatóra csak 2020 szeptemberében kerülhetett sor, és azt egy újabb, még hosszabb színházi szünet (majd nyár) követte, így lényegében ebben az évadban tudták csak rendszeresen játszani. Aki persze a Narratíva  munkáját szorosan követi (több ismerősöm is), már jóval korábban megnézte, A Jelentéktelenről több kritika is született, így bőven lehet tájékozódni, ha valaki részletes elemzésre kíváncsi. Ez itt csak egy (tőlem rövidnek számító) nyomhagyó ajánló, mégpedig egy rendkívüli estéről, amikor a Lestyán Attila által játszott öt szerepbe Martinkovics Máté ugrott be.

Hajduk Károly, Friedenthal Zoltán, Tóth Zsófia és Kárpáti Pál

Nemrég kikérdeztem egy igazi színikritikust februárra betervezett előadásaim kapcsán. Mint kiderült, a legtöbbet már látta, mivel a tavaly zárt körben tartott bemutatókról kapott a színházaktól felvételeket. Legalább húsz előadásról beszéltünk, a legtöbb esetben valamiféle „de” is elhangzott, leszámítva ezt az egyet, amelynek kapcsán most ezt megemlítem.

A  Labdakidák történetét sokszor feldolgozzák, és nemcsak Szophoklész Antigonéjában jelenik meg. Nemsokára lesz egy a Radnótiban, amelyet éppen a legutolsó túlélőről, Iszménéről neveztek el. Emlékszem még 2014-ből egy Kreónra is,  és a székesfehérváriak friss bemutatójának is ez lett volna a legideálisabb elnevezése.

Röviden: nagyon remélem, hogy a színház ezt SOK évig műsoron tudja tartani, kampányszerűen játszva az őszi időszakban, amikor a kilencedikeseknek éppen kötelező olvasmány ez a dráma. Álomszerű lenne, ha akár valamelyik támogatott program keretében, de minden fehérvári (sőt a megyében lakó) gimnazista megnézhetné színházi beavató foglalkozás kíséretében, és ezáltal testet és lelket öltene ez a törzsanyag.

Aki ezt megnézi, nemcsak meghatározó színházi élményhez jut, de kénytelen összetettebb módon átgondolni a történetet, mint amennyire – feltehetően – az iskolai órák során ezt megtette. (Az már külön hab lenne a tortán, ha valaki még a K2 tantermi Antigonéját is meg tudná e mellé rendelni, de ennyire messze már nem megyek a légvárépítésben.)

Molnár G. Nóra - Sághy Tamás

Hosszabban kifejtve:

Hétfőn este már ismerősként tértem vissza a Gólem Központba a Kiválasztottak után, amelytől akkor már két nap és három előadás távolságnyira voltam.

A Mundstock úrról ezt írta B. Péter nekem, aki korábban is már ösztökélt a megtekintésére:

„Nekem elég kemény volt a Mundstock. Valamikor nyáron láttam, még messze nem volt készen a Gólem. A mosdók működtek, volt a teremben fény és kb. ennyi. Légkondi sehol, és tuti 30 fok felett volt, semmi levegő. Az utolsó sorban ültem. Volt pár potenciális néző, akik elmenekültek még kezdés előtt. Én sem voltam biztos benne, hogy túlélem. Ehhez képest is nagyon tetszett. Február 11-én újra nézem, de akkor az első sorból.”

A színlap összefoglalójának elolvasása már jelzi, hogy egy igazán merész ötlet kidolgozásával fogunk szembesülni.

Az előadás elsődleges célközönsége, aki keresi a holocaust témával szembesítő előadásokat (így alkalmas lehet gimnáziumi osztályoknak!), vagy csak szereti a felnőtteknek szóló bábelőadásokat.

A következő időpontra, febr. 11-re még bőven vannak jegyek. Érdemes minél előbb venni és annyira előre ülni, amennyire csak lehet.

Ennél részletesebben:

Ez a 2991. posztom ezen a blogon, de még mindig fontosnak érzem, hogy hangsúlyossá tegyem: ez egy főpróba (!) alapján készült ajánló (!) (nem kritika), és a kérdésem továbbra is az: kinek és miért érdemes megnézni?

Ötvös András (Alvin) és Péter Kata (Karen)

Január utolsó két hete a korábbinál még fokozottabb bizonytalanságról szólt – az én naptáramból tíz előadás tűnt el a covid miatt, és vagy került helyére másik/harmadik, vagy lett „szabadnapom”. Ez a bemutató is közel két hét csúszással jutott el végre a premierig és a második előadásáig, de az a lényeg, hogy eljuthatott.

A Gózon Gyula Kamaraszínház saját épületének felújítása miatt a város számos pontján vendégeskedik, és így az új bemutatójuk ide került, a FÉM Arts & Café-ba, amely logikus választás volt nemcsak a színházterem jellege miatt, de azért is, mert a szereplő színészek más, itt futó előadásokban is érdekeltek.

Stubnya Béla, Tűzkő Sándor és Kálid Artúr

Számunkra új és otthonos helyszín volt Cziczó Attila színháza, és a megtekintett „De mi lett a nővel?” kíváncsivá tett mind a hely, mind a színészek többi előadására is. Ennél részletesebb ajánló:

A Network ötödik nyilvános előadásán jártam szombaton délután, és ennek kapcsán következik néhány megjegyzés. Mondanám, hogy AJÁNLÓ, de ennek az előadásnak nincs ilyesmire szüksége.

Az előadás márciusi jegyei négy óra alatt fogytak el, sok a jegykereső poszt a facebookon, engem is többen kérdezgettek, meg tudtam-e már nézni. Ezekből az előjelekből az előadás megtekintése nélkül is már előre levonhattam a legfőbb tanulságot: Puskás Tamásnak tényleg sikerült ezúttal megint egy olyan előadást létrehoznia, amelyik erősebb, mint a vírus, sokan vágyakoznak rá, és így jó ideig nehéz lesz rá bejutni.

Alföldi Róbert

Két év kihagyás után, ráadásul most már saját helyszínen láthattuk péntek este a Dekk Színház, a FÜGE és a Gólem Színház még 2018 szeptemberében bemutatott előadását, a négy szerző (Kiss Judit Ágnes, Maros András, Nényei Pál, Szabó Borbála) által jegyzett Kiválasztottakat. (Ha már az írók: nemrég láttam Maros András REDŐNY-ét, és ezt mellékszálon MUSZÁJ ajánlanom, az egyik legjobb előadás abból a 109-ből, amit idén láttam eddig.)

A "Kiválasztottak" műfaját tekintve zenés és valóban szórakoztató közéleti kabaré, zenekarral (Ed is ON) és öt nagyszerű színésszel. Ezzel a csapattal igazán jól járt Borgula András, aki rendezőként és díszlettervezőként is működött, és mi is, akik ezen az estén a Gólemet választottuk.

Néhány benyomás következik most a helyszínről is, amely októberben nyílt, így még talán viszonylag újnak számít, és magáról az előadásról is.

Tasnádi Bence, Nádasi Iván, Sipos Vera és Katona László

Már most jelzem, hogy hétfőn visszamegyek a Mundstock úrra, akinek van szabad estéje még, becsatlakozhat.