Nem most fedeztem fel, hogy milyen jó a tatabányai színház, amelynek jellemzően a vendégjátékait szoktam látni, az eredeti helyszínen eddig nagyon ritkán fordultam meg. De most igen, gyors egymásutánban kétszer is, és ha minden jól megy, lesz ebből egy igazi sorozat, mert már mennék vissza.
Jöjjön először az elsőnek megtekintett Illatszertárról néhány benyomás, amelyet a pénteki premieren láttam,mostanáig nem is volt belőle több. Öröm volt egy teljesen teli nézőtéren ülni, ahol csak a maszkok emlékeztettek arra, hogy válsághelyzet-féle van most is, nemcsak a mű keletkezési idején volt.
Mivel László Miklós Illatszertárát nagyon szeretem, több nagy élményem fűződik hozzá (a József Attila Színházból az első, de frissebben a Centrálból és Miskolcról is), most is nagy kedvem lett újra megnézni. Olyannyira megörültem ennek, hogy azonnal másnap visszamentem a Shirley Valentine-ra is, így most egymás után két bejegyzés következik erről a színházról, bár már most beterveztem A revizort és a Közellenséget is. Ez megoldható, Tatabányán vannak délutáni előadások is bőven, és a színház vonatos megközelítése is meglehetősen egyszerű, különösen akkor, ha viszonyítunk a többi vidéki színházhoz. (A Déliből vannak félóránként vonatok, menetidő kb. 45 perc, majd utána 12 perc séta a parkon át.)
Miután az Illatszertár közismert és népszerű darab, ez a fenti információ talán a legfontosabb, ami elősegítheti azt, hogy egy pesti néző Tatabányára akarjon színházba menni, ha netán az autós megközelítés nem jön szóba.
Pilnay Sára, Bartos Ági, Széles Tamás, Szakács Hajnalka és Figeczky Bence
Persze minden nézőtéren biztosan van olyan, akinek a legismertebb történet is új, de mivel a cselekmény bonyolódása meglehetősen egyszerű, és jól követhető, nem írnám le, hogy pontosan mi is történik az 1920-as évek végén, azaz már közel száz éve Hammerschmidt Miklós üzletében, ki kibe lett szerelmes, és hogyan alakul a karrierje.
A darab feltehetően azért is népszerű, mert a felszínen derűs vígjáték, sokat lehet nevetni, de mégsem üres bohózat, a legkisebb szereplő sorsán is érezhetjük a rá leselkedő tragédiát, ott a bizonytalanság, és ezzel könnyen lehet ma is azonosulni, amikor egy előadás akár egy órával a kezdés előtt is elmaradhat covid miatt, vagy amikor egy színházi dolgozót 15 évnyi munka után egyik napról a másikra elküldhetnek...(és még sorolhatnék más példákat, most csak a premier óta eltelt négy nap eseményeiből választottam ki kettőt.)
Ezt a darabot jelenleg is több színház műsoron tartja, és ennek van praktikus oka is: sok jó szerep van benne, 12 színészre és még néhány statisztára is szükség van, ugyanakkor egy díszletben játszható.
Az emeleten: Crespo Rodrigo
Horsenyi Balázs díszlete most is a tradíciókhoz igazodik – egy száz évvel korábbinak elfogadható boltot építettek fel, amelynek megvan a szokásos galériája is. Kiss Julcsi jelmezei is korhűek, a szereplők helyzetéhez és alkatához illeszkedőek.
Azért mégsem lesz pont olyan ez az Illatszertár, mint a többi – ezt a figyelmes néző már a színlap előzetes áttanulmányozása során is kiszúrhatta a „zene: Bolba Tamás, dalszöveg: Galambos Attila, Korrepetitor: Lovas Gabriella, koreográfus: Kováts Gergely Csanád” , közreműködnek a Népház Show Formációs Táncegyüttes tagjai - sorokból.
"A vevő az első"- Eladó: Mikola Gergő, vevő: Tóth Rita
A darab hagyományosan a vevők rutinszerű kiszolgálásával kezdődik, és mindez úgy, mintha ezek után egy musical következne. Szikszai Rémusz dramaturg-rendező zenés rituálévá formálta ezt az ismétlődő helyzetet, átjön belőle a „mindent a vevőért” szelleme, a fogyasztói társadalom nyomasztó kényszere. Muszáj a vevőben vágyat kelteni a boltba való visszatérésre, bármi áron, másként veszélybe kerül az alkalmazottak megélhetése.
A vevők eltűnésével a zene is megszűnik – akár vehetjük ezt jelképesen is. A történetben a boltban dolgozók saját problémáival szembesülünk, amelyek nagyon átlagosak, hétköznapiak, és ma is megtörténhetnek.
Magunkra tudunk ismerni egyik vagy másik szerepben, átjön a színészek játékán keresztül a világ sokszínűsége, látjuk, hogy egy kis közösség tagjai miként fúrják és miként segítik a másikat.
Mihály Csaba (Detektív) és Kardos Róbert (Hammerschmidt Miklós)
A tatabányai társulatban a jó szerepekre vannak jó színészek is, és összességében elmondható, hogy mindenki élő és hihető alakot formál a rá kiosztott karakterből.
A jelenlegi covid-időszakra nagyon jellemző, hogy Megyeri Zoltán megbetegedése miatt beugrással mehetett le a premier (a másnapi második előadás újabb megbetegedés miatt már elmaradt), Király Attila a Rendőr kisebb szerepébe meggyőzően ugrott be. Ha nincs az előadás végén a beugrónak szóló külön taps, senki se vette volna észre, hogy itt valami rendkívüli esemény történt. A színész második megjelenésekor képes volt még azt a benyomást is kelteni, mintha szívesen bent maradt volna tovább csevegni a bolt tulajdonosával, ebben a kis villanásban is átjött, hogy nemcsak rutinszerűen jár körbe, tényleg figyel.
Az új kifutófiú: Maróti Attila
Az általam látott Illatszertár-előadásokban megszokottól nemcsak a zenés betét jelent eltérést, de például a második kifutó fiú (Jancsi) megválasztása sem szabvány. A legtöbb esetben erre a szerepre egy már a nyugdíj korhatár környékén járó színészt választottak, akinek az ugráltatása és „lejancsizása” még provokatívabb. Maróti Attila a szokványosnál jelentősen fiatalabb, még apja sem nagyon lehetne az Árpád szerepében hatalmas energiákkal rohangáló, magyarázó Figeczky Bencének, aki az előadás egyik legfeltűnőbb jelensége. Érezzük, hogy benne lesz elég energia, hogy végül majd a bolt hierarchiájának élére verekedje fel magát.
A darab erőssége, hogy a hat eladó személyisége és az élethez való hozzáállása annyira eltérő, és mindegyik szerep hálás, bár nem egyforma mértékben.
Mindenkit egyformán fenyeget a válság, de míg Sipos úr – Széles Tamás - folyamatosan az elbocsájtástól való félelemben él, addig a többieket magánéleti szövődményeik lekötik. Ez reális helyzetkép, most is van, aki nagyon aggódik a járványhelyzet miatt, és van, akinek annyi más baja van, hogy nem ér rá még ezen is problémázni.
Mikola Gergő Kádár úr, a nőcsábász segéd, aki minden nőnél „érdekelve van”, és amíg Rátz kisasszony – Bartos Ági – a múlt, Molnár kisasszony – Pilnay Sára – a jelen. Pilnay Sára Pesten az EXIT Geberáció Scapin előadásában is nézhető, abban láttam még decemberben. Ez a szereplő ugyan keveset beszél, a fő cselekmény nem körülötte forog, de így is érezzük, hogy folyamatosan figyel és jelen van, viselkedéséből pedig átjön némi gunyorosság is. Lehet, hogy Kádár úr rajta már nem fog olyan könnyen túlesni.
Asztalos úr szerepe – leginkább Schnell Ádámmal – hosszan a kedvencem volt. Sok darab szól arról, hogy egy lány nagyon férjhez akar menni, hiszen más választásuk nem is nagyon volt, de az szokatlan, hogy egy férfi mindenáron rendes férjjé szeretne válni, és a családapák átlagos életét akarja élni. Éppen arra a létre vágyik, amelytől Sipos úr erősen szenved, mert nyomasztják a kenyérgondok, az „évi öt cipőre kell a pénz” kényszere. Asztalos úr számára a romantikus szerelem mindössze a megállapodáshoz vezető út egyik kötelező eleme, talán fél is a valósággal való szembesüléstől, ezért választja a hosszas jeligés levelezést és késlelteti a boldog beteljesülést. (Manapság a jeligés levelezést felváltották az álprofilok - az alap változatlan.)
Ebben az előadásban Asztalos úr helyzetét súlyosbítja, hogy nem a színház ifjabb színészei közül játssza valaki, hanem maga az igazgató, Crespo Rodrigo. Előfordulhat, hogy régi szerepálma teljesült be, amelyhez korábban nem jutott hozzá, de az is, hogy rendezői döntés, hogy a többi inasnál tűnjön valamivel idősebbnek ez a szerepe szerint talán maximum harmincéves, de inkább még fiatalabb férfi. Akár praktikus ok, akár más áll a háttérben, a hatás mégis az, hogy azt látjuk, hogy egy érett férfi feltehetően hosszú évtizedek óta nem jut el a családalapításhoz (saját félszegsége vagy akár anyagi nehézségei miatt), és így jelentősen kevesebb esélyt adunk annak, hogy majd most ez a kísérlet sikeres lehet. Természetesen nézőfüggő mindez, Crespo Rodrigo megformálásában is nagyon lehet ennek az Asztalos úrnak drukkolni, csak a rózsaszínű köd a szokásosnál is kevésbé burkolja be ezt az Illatszertárat.
Balázs kisasszony szintén kardinális szerepét Szakács Hajnalka játssza, akit korábban nemigen láttam színházban (a debreceniek Három nővérében egyszer igen, a Thália fesztiválján zsűritagként), viszont az előadás előtt három nappal a „Frici és Aranká”-ban igen, mégpedig Bőhm Arankaként. Furcsa módon minkét szerepében szekíroznia kell egy férfit, így ezek után szívesen megnézném egy olyan szerepben, amelyikben ilyen kötelezettsége nincs.
Még nem esett szó az Illatszertár tulajdonosáról, akinek nemcsak a gazdasági válság, de magánéleti válság is osztályrészül jut, akinek most döntenie kell, hogy mekkora kompromisszumot köt. Kardos Róbert alakításából érezhető, hogy nincs olyan nagyon távol az alkalmazottaktól (korban sem), és a pénz valóban nem old meg mindent, és nem is emel az átlag fölé. Nem egy különlegesen nagy egyéniség válsághelyzetét éljük át, hanem egy olyan emberét, aki egy közülünk, aki mi is lehetnénk. Nagyon természetesen és egyszerűen mondja el monológját, amelyben a régi megalkuvásáról beszél (miként fogadta el, hogy gyógyszerészként átvegye apja üzletét, és beérje szappanok és krémek készítésével), és így igazán együtt tudunk vele is érezni. (Neki is vannak pesti előadásai, a legutóbbi bemutatója az Amy világa volt, amelyikben szintén az egyik legszerethetőbb figurát kapta.)
Vannak női előadások, amikor azt érezni, hogy a rendező elsősorban a női szereplők sorsa iránt érdeklődik, de ebben a tatabányai Illatszertárban éppen a különféle férfi-utak váltak hangsúlyossá. Az egyensúly előbb-utóbb úgyis létrejön, hiszen másnap ugyancsak Tatabányán Balsai Móni előadásában éppen az életközepi válságba került negyvenpluszos nőkre irányult a figyelem… folyt. köv.
A premier tapsrendje - balról a harmadik: Király Attila (Rendőr)
Ps. A fotókat a színház Fb-oldaláról töltöttem le, Prokl Violetta készítette őket.
