Mezei néző

Minden szörnyen bizonytalan, előfordulhat, hogy közvetlenül a kezdés előtt derül ki, hogy elmarad egy előadás – a szombati napom számos kalandos fordulata még a korábbiaknál is jobban aláhúzta azt, hogy az életben semmi nem kiszámítható, bármikor beüthet egy szerencsétlenségként érzékelt fordulat, azaz: MINDENNEK NAGYON KELL ÖRÜLNI, ami rendben megvalósul, és hosszas siránkozás nélkül elengedni azokat az eseményeket, amelyek viszont nem jöhettek létre.

Néha szerencsések vagyunk, néha nem: pénteken este ott lehettem az Illatszertár premierjén, amelynek ezen a szombaton a második előadására már nem kerülhetett sor (covid miatt), és Pesten az esti, második Odüsszeusz beavató (2. rész) szintén elmaradt, amelyikre épp beestem még ez után a tatabányai kaland után. (Lehet, hogy ez rekord is, eddig még nem fordult elő, hogy a covid akár két órán belül is lecsaphat egy előadásra, biztosra vettem, hogy ha délután meg tudják tartani, akkor az esti már nem lehet veszélyben. Semmi nem biztos.) Ami viszont ebben jó: nagyon nem hiányzott még egy másik előadás a Shirley Valentine után, módom volt azonnal ezt a bejegyzést elkezdeni, majd négy napig alakítgatni.

UPDATE: alig tettem ki ezt az ajánlót, kiderült, hogy ÁPRILISTÓL A CENTRÁL KISSZíNPADÁN is nézhető! Akinek Tatabánya elérhetetlenül messzinek tűnik, annak most egy gondja megoldódott...

Nem most fedeztem fel, hogy milyen jó a tatabányai színház, amelynek jellemzően a vendégjátékait szoktam látni, az eredeti helyszínen eddig nagyon ritkán fordultam meg. De most igen, gyors egymásutánban kétszer is, és ha minden jól megy, lesz ebből egy igazi sorozat, mert már mennék vissza.

Jöjjön először az elsőnek megtekintett Illatszertárról néhány benyomás, amelyet a pénteki premieren láttam,mostanáig nem is volt belőle több. Öröm volt egy teljesen teli nézőtéren ülni, ahol csak a maszkok emlékeztettek arra, hogy válsághelyzet-féle van most is, nemcsak a mű keletkezési idején volt.

„A nagy kézrablás" után egy újabb, korábban nálunk nem játszott Martin McDonagh-mű karrierje indult el a Tháliában Tóth Benedek fordításában és Zayzon Zsolt rendezésében. Érdemes megnézni a nagyszerű színészek miatt is – Molnár Piroskának és Vida Péternek nem minden nap van új bemutatója, de ha igen, az mindig jó szórakozást jelent. A jegyek jól fogynak, és ez is azt mutatja, hogy erre van igény a vírushelyzet ellenére is.

Ennyi a lényeg. Mindez valamivel részletesebben.

Szép dolog egy nyomhagyó bejegyzés, de már eső után köpönyeg, ha egy olyan produkcióról van szó, amelyből EGYETLEN előadás készül mindössze, és vagy visszanézhető lesz utólag a BDZ youtube-csatornáján, vagy sem. Erre a gondolatra ébredtem, és két beharangozó FB-poszt után most írok még egy előzetes ajánlót, hátha lesz még néhány ember, aki február utolsó szombatján mégis mellette dönt. Már most alig maradt jegy, a frissen megnyitott harmadik emeleten kívül már csak elszórva mutatkozik néhány üres hely.

(ps. Most már az előadás után Mocsonoky Péter próbafotóit is elhelyezem benne,sőt még további csúszással Nagy Attila előadásképeit is, hátha még hasznosulhat ismét az ajánló, ha a zenekar rájön, hogy ez még egyszer is megtelne simán, vagy akár csak akkor, ha nyilvánossá tennék a felvételt.)

Az első felvonás zárása - Nagy Attila fotója

Háromféle kezdés is eszembe jutott ehhez az ajánlóhoz, amely Dicső Dániel legújabb rendezéséről szól, aki a Rózsavölgyi Szalonban most már sokadszor dolgozik. Most is a helyhez illő, egy nappaliban játszódó, kétszereplős darabot láthatunk 90 percen keresztül, amely nekünk nézőknek módot adhat egy jó beszélgetésre is, előtte-utána. Mindig nagyon csodálkozom, hogy a szalon kávéház jellegét kevesen használják ki – a közönség nagyrésze előadás után szinte azonnal elszalad, ahogy azt megszokta a kőszínházi előadások után.

Ez ugyan egy negyedik gondolat volt, de erősen köthető a darabhoz, amelyik a magányról és a társas kapcsolatok létesítésének nehézségeiről szól. Sokakkal már csak online érintkezünk, és üde kivétel egy-egy ilyen színházi este.

Ez is egy már korábban elkészült, de a covid viszontagságai miatt alig (egyszer?) játszott bemutató újraélesztése volt, mégpedig éppen Valentin-napra időzítve. A cím alapján erre az alkalomra sokan kiválaszthatták az alkalmas előadást, és a papírforma szerint egészen meg is telt rá a nézőtér. A közönség reakcióiból ítélve a közel 100 perces előadás hosszú sikerszéria előtt áll.

Fodor Orsolya „Kaukázusi-kivonata” (90 perc) tantermi előadásnak készült, minimális forrásból, alig néhány kellék felhasználásával, viszont négy csodás színésszel, akik így együtt csakis ebben a produkcióban láthatóak.

Az előadás még 2020 nyarán készült el, a covid miatti első lezárás után, és tény, ami tény, eddig nem vettem észre, hogy van, pedig ez aztán tényleg minden létező szempontot figyelembe véve nekem való előadás volt – a darab, a szereplők, a rendezés stílusa és az előadás célkitűzéseit nézve egyaránt. Ez pont olyan, amelyik mellett a lehető legszívesebben kampányolok. (Előre is mondom, nagyon sok későbbi bejegyzésemben is említeni fogom épp ezért.)

Mészáros Blanka - Feczesin Kristóf - Ficza István - Bánfalvi Eszter

Fogalmam sincs, hogy ezt a biztosan nehezen egyeztethető produkciót hány alkalommal sikerült már lejátszani a covid ellenére is, de NAGYON remélem, hogy hosszan életben marad még, és sok gimnazista megnézheti majd, akik számára elsősorban tantermi előadásként létrejöhetett.

Ennél hosszabban kifejtve:

A mai napon, dupla előadással elindult Karsai György és a Freeszfe hét részre tervezett sorozata, amelynek legfőbb célja, hogy kiemelje az Odüsszeiát a kötelezőség mocsarából, és nem mellékesen, esélyt adjon hét rendezőtanoncnak, hogy tapasztalatot (és talán vizsgajegyet is) szerezzenek a Freeszfe kötelékében.

A covid miatt két hetet csúszott az első alkalom, jövő szombaton (febr. 19-én) már jön a második duplázás. Még a délutánira sok jegy van, de úgyis perceken belül elfogynak, így akit érdekelhet, azoknak ezúttal gyorsan kiteszem az ajánlót.

Ezt az előadást semmiképp nem hagyhattam ki, és örülök, hogy vállalhatatlanul nagy késést nem szedtem össze az augusztusi bemutató óta, és egy már kiérlelt produkciót láthattam más mezei nézők társaságban a Bethlen téren.

Blaskó Péter áll az előadás középpontjában, amelyet lánya, Borbála rendezett, és fia, Bence is közreműködik benne zenészként. Rövid ajánló fogja követni a visszaemlékezésemet, ha valaki innen tovább jön velem.

Blaskó Péter és a hagyma

Vizsgának készült az SZFE negyedéveseinek előadása, és így is kell nézni. Már megnézhettem volna akár tavaly júniusban a bemutatót is, ha megfelelő az időpont, így viszont (több, mint fél év csúszással) egy már többször eljátszott, kiérlelt produkcióról tudok beszámolni, amely talán még megnézhető lesz a későbbiekben is.

Az ajánlót ebben a reményben írom.