Ahogy Karsai György sorozatának első része kapcsán is írtam: az Odüsszeia most (is) nagyon aktuálisnak tűnik, hiszen folyamatosan érezzük a bizonytalanságot, ki vagyunk szolgáltatva – már csak az a kérdés, hogy ezért kiket vádolunk: az isteneket, a sorsot, vagy a politikusokat.
A covid úgy látszik, hogy főszerepet kapott e beavató sorozat életében – az első heteket csúszott, a második esetén a délutáni előadás még megtörténhetett, viszont az egyik szereplő előadás közben lett rosszul, és bár végigjátszotta, miután a teszteredménye pozitív lett, az esti alkalomra már nem vállalkozott.
Én Balsai Móni előadását néztem délután Tatabányán (lesz a Centrálban is áprilisban, de egy hete még azt hittem, hogy nem lehet, így utána mentem), és onnan sikerült az éppen elmaradt alkalomra odaérni. (Lett egy szabad estém.)
Ennél az esetnél jobban semmi nem fejezi ki, hogy mostanában tényleg folyamatosak a rendkívüli helyzetek, és inkább az lep meg, hogy azóta zsinórban megnéztem hét előadást, amelyek egyike sem ütközött akadályba.
A második részt márciusban még le fogják játszani pótlólag azoknak, akiknek erre az elmaradt előadásra volt jegye, de előtte „Kirké” címmel jön a harmadik március 11-én. Miután összesen hét előadás lesz, más-más témával és rendezővel, reménykedjünk, hogy Poszeidón most már nem fog bekavarni.
Az előadást felvételről megnézhettem (KÖSZÖNET!), így most néhány benyomást erről megosztok.
Az előadás elején könnyen bele tudtunk helyezkedni a szereplő színészek helyzetébe, akiknek annyira nem lehet kellemes többször nekifutni a kezdésnek, majd abbahagyni, hogy valaki elemezze, hogy éppen mi történhetne meg velük.
Míg az első részben az előadás után egyben kaptuk meg a fejtágítót, most Karsai György visszatért korábbi módszeréhez, és csaposként közbeszól. Száraz, tényszerű megállapításokat is képes olyan hangsúllyal elmondani, illetve helyenként olyan nézőpontból világítja meg a történéseket, hogy nem tehetünk mást, mint nevetünk.
A közbevágásos kezdés persze az eposz szerkezetéhez is jól illik, és ezen a második szeánszon Bánki Gergely Odüsszeusz szerepében és Karsai György közösen mutatják be a 24 énekből álló eposz legizgalmasabb részét, a kalandokat. Még további három színész is szerepelt, Bánky Sára, Hrisztov Toma és Nagy Dorottya Tímea is, ennek a résznek a rendezője pedig Nyári Ádám volt, Oláh-Bebesi Bori pedig a dramaturg. Sok a zene is ebben a részben, amelyet Kondea Olivér szerzett.
Mentett képernyőkép az előadás elejéről (lsd. díszlet, Hrisztov Toma, Bánky Sára, Bánki Gergely és Karsai György)
Érdekes ez a színész+irodalomtörténész-elemző kombináció, ahogy érdekes az eposzban az is, hogy a phaiákok szigetén, ahol Odüsszeusz elmondja az utazását (közvetlenül hazatérése előtt), először egy énekmondó beszél a trójai háborúról, és miután hősünk elérzékenyült saját hőstetteinek a meghallgatása közben, átveszi a szót, és elmondja a továbbiakat. Míg Karsai György az első turistának nevezi, Bánky Gergely láthatóan leminősítésnek érzi ezt és inkább a felfedező szót használja rá. (Többször is előfordul az est folyamán, amint a színész igyekszik a lehető legelőnyösebb elbírálást elérni szereplőjének, és ez több, mint érthető és jól is áll az előadásnak. Az elemző beszédek közben is már félig szerepben volt, a saját oldalára próbál minket állítani.)
A hazaút egyértelműen tanulási folyamat, Odüsszeusz, akinek kivételes tulajdonsága a kíváncsiság, keresi az új impulzusokat – éppen ezért nem sieti el tíz év háborúskodás után a hazautat sem. (Egy idő kell, mire megtanulja, hogy érdemes az utasításokat követni…)
A legelső állomáson, a kikonok megtámadásakor már van emberveszteségük, mivel nem sikerült háború+fosztogatás üzemmódból átkapcsolniuk a békére. A háttérdíszletet alkotó egymáshoz illesztett szakadt mellényszerű ruhadarabok leesése jelzi, ahogy fogy a legénység. (Látványtervező: Széll Tímea)
A vendégekkel való bánásmód hangsúlyosan említődött már Télemakhosz kapcsán is, és azok a nézők, akik már régen voltak gimnazisták, most sorra felidézhették, hogy járt Odüsszeusz és csapata a legkülönfélébb szigeteken, milyen végletes helyzeteket élt meg (mindent megkaptak: lsd. Aiolosznál, aki a "rossz szeleket" is befogta, hogy hazaérhessenek biztosan -, míg a laisztrügonok megettek néhányat közülük...).
Említésre került még Odüsszeusz és az alvás témaköre (elég feltűnő, hogy a legrosszabb pillanatokban alszik el és vonja ki magát a forgalomból, és ezzel mindig komoly baj előidézője lesz), és felmerültek természetesen a szirének, mint a tökéletes szépség képviselői. Valóban nem mond semmit róluk a hős, de ezek után másként nézi a hétköznapi valóságot. (Az, hogy képes leleményesen megoldani, hogy hallja is a szirének énekét, de a csapat ne szenvedjen kárt, már előrelépés, jelzi, hogy nem volt hiába az út addigi sok szenvedése. Ezek után képes lesz továbblépni – egyedül is.)
Március 11-én szintén két beavató lesz, 15h-kor és 19h-kor, ugyanaz kétszer. Kirkéről lesz szó, ahogy a második részben talán háromszor is említődött.