Mezei néző

A múlt héten annyira besűrűsödtek az előadásaim, mint legutóbb 2019 karácsonyán (visszatér a normális élet?), így most szükségszerűen a lemaradásaimat pótolgatom. Ilyenkor mindig a frissebb élményektől haladok visszafelé, és legvégül írom át a legelőször látottnak az első verzióját „végleges” bejegyzéssé. Ez így lesz most is, kifejezetten örülök, hogy a múlt szerdán előadás után azonnal leültem, és van is egy ilyen átírandó alapszövegem.

Németh Virág darabjának, „Az utolsó velencei kalmár”-nak a következő előadása április 21-én lesz, így ahhoz időben készen lettem így is, jegyeket még tudtok rá venni, nem maradtatok le.

A színlapon olvasható egy tökéletes tájékoztató, minden fontos kérdést érint, és nincs ennél többre szükség ahhoz, hogy valaki az előadás mellett döntsön, de néhány benyomásomat azért megosztom veletek. Ez itt egy figyelemfelkeltő ajánló, nem kritika - ne várjon tőle senki annál többet, mint amire vállalkozik.

Ennek az előadásnak hosszú ajánlóra nincs szüksége: aki szereti Csákányi Eszter színészetét az úgysem hagyhatja ki. És az sem, akit érdekelnek a tánccal foglalkozó produkciók.

Másfél óra szünet nélkül.

Hiába kristálytiszta a helyzet, és nem igazán merültek fel kritikai megjegyzéseim az alkotói csapat – Bíró Bence, Bodor Johanna, Kálmán Eszter, Lovass Ágnes és Rozs Tamás – munkájával kapcsolatban, amelyet nagyon szerettem, az előadás olyan sok mindent megbolygatott bennem, hogy öt napba telt, mire sikerült lezárni ezt a bejegyzést. 15 ezer karakter lett – némileg aránytalanul hosszú egy monodrámához képest. A balett-terem tükreiben nem volt kellemes magamat IS látni előadás közben, de ennél még nehezebb volt, hogy sok emlékem is rám tört, amelyeket végül egy lábjegyzetbe szorítottam, hogy ne zavarjon bele az előadás ajánlójába.

A lényeges: nézzétek meg a produkciót, olvassátok el Bodor Johanna „Nem baj, majd megértem” című regényét, amely az egyik kiindulópontja - a megtekintés utáni napon én is így tettem.

Amikor Csákányi Eszter találkozott Barisnyikovval (Cs.E. Fb-posztjából, 2020.01.28. - számomra ismeretlen fotós)

Négy év után felújította a Delta Produkció a Loveshake-et, Rezes Judit és Szabó Győző nyolcvan perces színházi duettjét, amelynek olyan profi a színlapon olvasható ajánlója, hogy ez alapján bárki eldöntheti, hogy számára érdekes lehet-e ez a produkció, vagy sem.

Én az idei második előadáson lehetettem ott, ennek kapcsán írok le néhány benyomást ajánló célzattal.

UPDATE

Az épülettel kapcsolatos bevezető után most már legyen szó csak a Hunyadiról, amely várhatóan évtizedekig velünk fog maradni, levehetetlen lesz ez a rendezés. A darab maga is megkerülhetetlen, legalább minden márciusban ott kell lennie egy sorozatnak az Operaház repertoárján, és ami most megszületett, az olyan látványos, a nézői elvárások többségének megfelelő alkotás, hogy egy későbbi bármilyen igazgató részéről vállalhatatlan lesz a lecserélése még jó darabig, hiszen rengetegbe is került, ennél pompázatosabb kiállítás talán nem is képzelhető el, de nehéz is lenne megindokolni. Lesznek, akiknek éppen ez sok, illetve éppen ezért kevés, olyanok is, akiknek a négyórás játékidő miatt inkább kedve lett volna a bevált "megcsonkított" változathoz, de ennek kell most örülni, hogy ez megvan.

Ezek után már minden az adott szereposztáson fog múlni, mennyire fog az adott szereplői gárda színvonala felérni Lisztopád Krisztina látványvilágának színvonalához. Drukkolok nekik és nektek, akik majd  a későbbi Hunyadi-előadások százait nézitek, és valami miatt erre az előadáshoz illeszkedően kicsit bő és túlrészletező ajánlóra kattintotok bármi okból. (2022.03.31.)

A két László: Brickner Szabolcs és Pataky Dániel

Ez az írás kifejezetten azoknak szól, akik már eddig is érdeklődtek, és várták tőlem, hogy írjak végre megint az Operaházról, és akiktől kaptam már több kérdést a Hunyadi rendezéséről is. Most már elmondhatom, hogy tényleg megnéztem, de külön bejegyzésben jön az előadás ajánlója, nem akartam az épülettel kapcsolatos megjegyzésekkel terhelni, enélkül is 18 ezer karakter lett, és egy egész napon át csak azt írtam. Még néhány óra, és azt is megosztom...

Hosszú hetek óta erre a napra egyetlen lehetőségként szerepelt a naptáramban Győriványi Ráth György koncertje, elsősorban azért, mert Megyesi Zoltán az Evangélista szerepét megkapta és hozzá a tenor áriákat. A sors ajándéka, hogy nemrég ugyanilyen szerepkörben láthattam a Máté-passióban, és még egy Schubert-dalesetje is berántott (erről van nézhető youtube-felvétel).

Mivel mindkét eseményről készült nyomhagyó ajánló is, nem voltam biztos, hogy erről az alkalomról lesz-e mások számára érdekes mondanivalóm, hiszen eleve NEM zenekritikát, hanem AJÁNLÓt írok.

Ez az este viszont annyira eltért a szokásostól, hogy említés nélkül nem hagyható, és az este hősének meg kell kapnia a nyomhagyást akkor is, ha láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy mennyire közismert: egyetlen elérhető felvételt találtam tőle a youtube-on. (Aki nem ismeri, annak javaslom, hogy fektessen be KÉT percet az életéből, hogy hallja a hangot is.)

Sebestyén Miklós - fotó forrása: opera-online.com

A 6Szín befogadó színház, ahol nemcsak hat szín van, de tizenhárom - ennyi független csapat kaphat esélyt, hogy havonta egy-két alkalommal megmutathassa magát a „pesti Broadway” közelében. A NESSZ Alkotócsoport az egyik ilyen, az ő projektjük a Dühöngő ifjúság. A 6Szín műsorán már szeptember óta látható időnként, amikor a covid miatt épp nem kellett törölni.

Barna Zsombor bábszínész kezdeményezte a darab bemutatását (a saját fordításában!), aki egy Erasmus ösztöndíjjal Angliában eltöltött félév során talált rá, majd később a szintén színészi pályájuk elején álló partnereire – Tzafetás Benjáminra, Pájer Alma Virágra, Osváth Juditra és nem utolsó sorban a már jó ideje beérett színészre, Kerekes Józsefre, aki Redfern ezredesként az előadást erősíti.

Ugyancsak a saját ötlete volt ez a közel egy órás kerekasztal beszélgetés is, amelynek a moderálására Bóta Gábor színházi kritikust kérte fel. Erről olvasható ez a nyomhagyó-ajánló bejegyzés, a teljesség igénye nélkül.

Egressy Zoltán Portugálja körbejárta szinte az összes határontúli és vidéki színházat az elmúlt évtizedek folyamán, közel húsz rendezésben volt nézhető, de a Katona emblematikus bemutatója óta nagyszínpadon PESTEN máshol nem adták még elő. Ennek talán nemcsak szerzői jogi okai lehettek, bár ritkán szokás valamit egy városon belül két helyen is játszani. Még most is meredeknek érződik ez a lépés, mert 423 előadást ért meg a produkció (1998-2018), sőt film is lett belőle. Ennek az előadásnak a rendezője, Lengyel Ferenc Retek szerepét játszotta, és így a darab alapos ismeretében fogott hozzá ehhez az új bemutatóhoz.

Asszony: Szabó Gabi - útban a fröcsike felé...

A Gózon Gyula Kamaraszínház Sirályát NAGYON szerettem, írtam róla már részletes ajánlót, és az újranézés után is azt mondom, hogy ÉRDEMES ezt választani. Ha minden jól megy, májusban lesz megint...

Most nem fogok újra mindenre kitérni az újranézés kapcsán, pusztán néhány gondolatot osztok meg, amelyek az előadás kapcsán bennem felmerültek, remélem, hogy nem lett teljesen összefüggéstelen a gondolatmenet - most már negyedik napja igazítgatom. (Egyébként sem kritikákat írok, de ez aztán pláne nem az. Aki a produkcióról szeretne több konkrétumot megtudni, az nézze meg a másik ajánlót inkább, és pláne: nézze meg magát az előadást - a város közepén, a 6Színben jól elérhető helyen van.

Szurcsík Ádám (Kosztya) - Hermányi Mariann (Nyina)

Háromezernél több poszt van ezen a blogon, de szerintem ilyen még sose volt, hogy egymás után KÉT MUSICALről írtam volna, már csak azért sem, mert több hónap, néha év telt el két alkalom között. Most így alakult. A Valami bűzlik is több nézőre érdemes, és azt hiszem, hogy ez is. Pláne, ha azt nézzük, hogy az Operett és a Madách után nemsokára az Erkel fő profilja is ez lesz, azaz erre a műfajra tényleg van tömeges igény, és ahogy észleltem, a tegnapi alkalom nagy siker volt valóban.

Egyik előadásból következik a másik: a Thália Illatszertárát nézve kíváncsi lettem, hogy ugyanaz a szereposztás miként működik abban az előadásban, amelyikre eredetileg összehozták őket. Ennyit kellett rá várni, de most megláttam. Lesz belőle egy még ma este és holnap is.