Aldo Nikolaj darabja – ahogy a címből is kiderül - három színészre épül, és elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnék élőben látni Benedek Miklóst, Egri Mártát, Gálvölgyi Jánost közel két órán keresztül, egy szünettel. Ezek a nevek magukért beszélnek, nem szorulnak semmilyen ajánlóra, de azért mégis leírom néhány benyomásomat.
A Mezei Néző Fb-oldalára a két ünnep között napi lebontásban már kitettem a legjobb idei színházi emlékeimről az alábbi bejegyzést 11 részletben. Miután eddig minden évről készült ilyen, és visszakereshető, egyben is megőrzöm az összeset ebben az egy posztban.
Ezúttal nem éreztem szükségesnek a megtekintett 157 előadás (ebben a koncertek is szerepelnek) alapján azt, hogy legjobb színészeket jelöljek meg – az itt megemlített minden előadás összes közreműködőjének és háttérmunkásainak köze volt ahhoz, hogy ezek kivételes élmények lehessenek. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS is ez a bejegyzés éppen ezért, nemcsak számvetés.
Spolarics Andrea - Szenivánéji álom (kép a színház FB-oldaláról)
Még a legutolsó estére is jutott kiemelendő élmény – a Budaörsi Latinovits Színház egyetlen általam idén látott előadását, a Szentivánéji álmot is melegen tudom ajánlani, igyekszem gyorsan befejezni a róla szóló bejegyzést.
Eddig nagyon kevés előadást találtam, amelyik célzottan az elmúlt másfél-két év történéseiről szól (a járványról és a vele kapcsolatos intézkedésekről), és talán nem véletlenül. Még az is ritka, ha egy-egy előadásban maszkokat látunk szervesen beépítve a rendezésbe (lsd. a budaörsi Figaro, vagy az eiffeles Poppea), és ha nem szedek elő listákat, akkor csak kettőre emlékszem, amelyiknek tényleg a karanténidőszak a tárgya: egy finn, a youtube-on is közölt nagyon szellemes operát („Covid fan tutte”) és a 6Színben a Gordiuszt, amely egy házaspár szemszögéből idézi vissza a közelmúltat. A sor kismértékben bővíthető azért (lsd. a „Határátlépések”-ben van jelenet a digitális oktatás nehézségeiről), de nem lenne olyan igazán hosszú azoknak az előadásoknak a sora, amelyek elsősorban az elmúlt másfél év feldolgozásában segíthetnének.
Talán azért sem, mert feltételezik, hogy azok a nézők, akik kitartóan járnak színházba (maszkban is, a nem túl jó járványstatisztika ellenére is), nem feltétlenül vágynak arra, hogy még előadás közben is ezzel foglalkozzanak – inkább felejteni szeretnénk, mintha minden olyan lenne, mint azelőtt.
Hátul: Papp Mátyás, Nagy Rebeka, Nagy Anna - Elől: Martinkovics Máté, Georgita Máté Dezső, Tóth Zsófia és Kenéz Ágoston - minden szereplő együtt
Ez az előadás viszont kivételes…
Az „Apák és fiúk”-at a Vígszínház Sirálya utáni napon láttam – így hozta a műsor. Mindkét előadás a generációk közötti szakadékról és feszültségről (is) szólt, viszont az eltérő helyi adottságoknak (nézőtér nagysága!) is köszönhetően két merőben más stílusú előadás született.
„Ez egy jól sikerült Ascher, mindenki jó benne, nézzétek meg!” – ennyi ajánló is elég, de most már a regény és az adaptáció elolvasása után nekifutok egy ennél részletesebb beszámolónak. Négy oldalt kap, aki továbbkattint és16 Szokodi Bea képet.
Tasnádi Bence, Lengyel Benjámin és Máté Gábor
Éppen a napokban tette fel a kérdést valaki egy színházi fb-csoportban, hogy mire vigye el a 10 és 13 éves gyerekét. Ez valóban talán a legnehezebb korosztály, és nehéz olyan előadást találni, amelyik a legtöbb kamasznak megfelelne. Ez a Scapin viszont éppen ilyen, a szintén idei „Hello, Héraklész!” mellett ezentúl a hasonló kérdésekre ezt fogom ajánlani - kilencven perces Moliere-vígjáték, jó színészekkel. A fiam, aki most 13, nagyon lelkesedett érte, és előadás után azt kérte, hogy vigyem többet színházba.
Martinkovics Máté, Pál András, Georgita-Máté Dezső, és előttük Takátsy Péter
Itt van tehát egy nyerő előadás fiataloknak, akár a kötelező törzsanyag megtámogatására, akár csak szórakozásnak.
David Doiasvili pénteken bemutatott Sirály-rendezésére nagyon sok olyan mondatot érvényesnek találtam, amely a szövegben az ifjú titán, Trepljov előadását és műveinek stílusát jellemzi – „benyomást kelt az emberben, de semmi mást”. Már-már az volt az érzésem, hogy a modern rendezői színházi vonal karikatúrája a téma, esetleg önironikus reflexió. (Miután nem láttam a grúz vendégtől korábban más előadást és nem ismerem az életművét, ez csak sejtés, nem bizonyosság.)
Méhes László, Stohl András, Nagy-Kálózy Eszter, Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Ert Zsombor, Antóci Dorottya, Majsai-Nyilas Tünde
Két hét csúszással, de itt az ajánló "A tehetséges Mr. Ripley"-ről.
Az előadásra a történet ismerete nélkül mentem, és ebben a bejegyzésben gondoltam a hasonló „tudatlan” nézőkre, nem szpoilerezem magát a cselekményt – aki akar, könnyen utána tud nézni, de az előadás követéséhez semmiféle előismeretre nincs szükség.
Miután kiposztoltam a Mezei néző Fb-oldalára az előadás pesti bemutatójának hírét, azonnal jött rá egy általános kérdés kommentben: miért van az, hogy filmekből olyan gyakran születik színházi feldolgozás. Ennek kapcsán indítottam el a gondolatmenetet: valóban jó ötlet-e a filmfeldolgozás? Ebben a konkrét esetben használt-e vagy ártott ez az előzmény?
Szántó Balázs Juhász Éva fotóján
Már megint új elrendezést láthatunk a Kamrában, ezúttal Giliga Ilka tervezőtől, amely nagyon sokat elárul már első látásra az előadás alaphangulatáról. A nyolcvan perces főpróba után az a benyomásom, hogy a látvány teljes mértékben szolgálja Tárnoki Márk rendezői koncepcióját. Mary Shelley kétszáz éve megírt művéből a rengetegszer feldolgozott Frankensteinből felejthetetlen előadás született, nagy színészi alakításokkal. Az átíró, Hajós Zsuzsa is említődjön – a szövegen is, nemcsak a jelmezeken is érződik a XIX. századi miliő. Hosszan fogjuk emlegetni ezt az estét, ugyanakkor azt is azonnal hozzáteszem: vigyázat, az előadás nem nézőbarát, nem kellemes, és sokkal jobb érzés rá utólag visszagondolni és morfondírozni az egyes részletein, mint amilyen volt nézni. A 18-as karikát is rá lehetne tenni, de ezúttal nem a nyelvezete miatt. A szokásosnál erősebben meg fogja osztani a közönséget.
A bejegyzést épp azért írom, mert ennek segítségével talán mindenki eldöntheti, hogy célközönsége lehet-e ennek a különleges estének, vagy jobb, ha kihagyja. Most nem tudok - sajnos - teljes szívemből lelkesülni, ugyanakkor ennek az igazán bátor előadásnak az elhallgatása részemről méltatlanul megúszós gesztus lenne. Igyekszem nem szpoilerezni jobban, mint amennyire az előadásról elérhető képek teszik. Szokodi Bea albumából válogattam, most sem volt könnyű.
A teremtmény - Rába Roland
Alfred Uhry darabja elsősorban filmként ismert, amely nyolc jelentős szakmai díjat, köztük négy Oscart is nyert. Mintha láttam volna, bár az is lehet, hogy ezt csak elképzeltem, mert sokszor szóba került. Nem meglepő, hogy a Veres1Színház is műsorára tűzte, hiszen önmagában már az is óriási előny, hogy könnyebben egyeztethető, mivel csak három színész kell hozzá.
Egri Márta és Kálid Artúr
Ezen az estén a Belvárosi Színházban, szinte teltház előtt kerülhetett színre.
Bognár Róbert és Schlanger András zenés játékának eddigi színpadi karrierje nem volt különösebben szerencsés: a szeptemberi bemutató óta mindössze negyedszer kerülhetett közönség elé a múlt szombaton délelőtt, hosszabb kihagyás után. Így még mindig egy fiatal előadásról tudok beszámolni.
Krúdy novelláit, illetve legismertebb hősét, Szindbádot színpadra tenni merész vállalkozás, de nem esélytelen, még akkor sem, ha előre tudható, hogy nem versenyezhet a legendás filmmel, és a varázsát a színészek személyes jelenléte adhatja csak. Engem mindenesetre az általam először 35 évvel ezelőtt megismert életmű ismételt átgondolására késztetett, illetve némi szükségszerű nosztalgiázásra - nem mentem hiába most sem a 6Színbe.
Kerekes József, Martin Márta, Schlanger András, Tornyi Ildikó