Az Ördögkatlanon figyeltem fel Gerlits Réka és Mészáros Piroska sorozatára, amely az online térben is követhető, van külön honlapja.
Manapság bármilyen önálló vállalkozás, amelyet színészek függetlenül hoznak létre, TETTnek számít. Minden színházi alkotó ki van szolgáltatva a pályázati pénzeknek (amelyek hol csordogálnak, hol nem), és nehéz így talpon maradni.
Ezzel a tudattal néztem meg pénteken délelőtt a 6Színben az esti előadás főpróbáját, amelynek a vendége ezúttal Csonka András volt.
Előre tudni lehetett persze, hogy ez a főpróba nem adhat teljes élményt, és nemcsak azért, mert a stábon kívül csak ketten voltunk nézők, de azért is, mert a vendég csak este jelent meg, a spontán válaszait nyilván nem akarták bepróbálni.
A sorozat lényege, hogy míg az elején a két színésznő meséli el saját történetüket, az estek második felében egy vendég válaszolgat nekik. Meglehetősen abszurd volt ennek a beszélgetésnek a próbáját is látni, a feltett kérdéseket és a válaszokra következő reakciókat. A mai napig nem tudom, hogy végül miféle bátorságokat emelt ki Csonka András az életéből, de rá fogok keresni.
Eddig pont nem azokra az előadásokra járkáltam, amelyekben a színész szerepelt, sőt műsorvezetői, illetve sorozatszereplői arcát sem ismerem. Személyesen is mindössze egyszer találkoztam vele, amikor Karinthy Marci társaságában mindketten A nagy Romulust néztük. Magamtól egyetlen bátorságát tudnám felemlíteni: a tavalyi kéktúrázásunk jóvoltából láthattuk esténként a Konyhafőnökben, és abba benevezni egészen biztos, hogy komoly vállalás volt részéről.
Bár Csonka András vallomásáról így nem tudok nyomhagyást írni, de a sorozat későbbi részeiben úgyis más-más vendég jön el, így a műsornak az első, állandó fele az, amelyikről néhány dolgot érdemes elmondani.
(Ez a felépítés viszont előre jelzi, hogy a létrehozók eleve nem számolnak a visszatérőkkel, akiknek ha másodszorra nem is, de később már nem biztos, hogy igazán izgalmas lehet a róluk szóló fix résznek a megnézése.)
A „Bátorságok könyve” projekt legfőbb haszna, hogy megszólítja a nézőket, és mindenki ennek kapcsán elgondolkodhat, hogy mennyire hoz bátor döntéseket, mennyire hajlandó nagyokat álmodni. Ezen túl inspiráció forrás is lehet az, amit másoktól hall valaki, nem lepne meg, ha néhány bizonytalankodót ez a műsor például a Camino végigjárására ösztönözne („ha ők meg tudták csinálni, naná, hogy nekem is menne” alapon).
Erőt meríthetünk a két színésznő saját történeteiből, és még abból a tényből is, hogy látunk két embert, akik ugyan nem illettek össze eredetileg, már nem is köti őket össze a közös munkahely, mégis sikerült egy évtizednél hosszabb barátságot fenntartani, amelybe szükségszerűen mindketten energiát fektettek. Másként ez nem ment volna. Az előadás erről feltétlenül meggyőz, és már ezért megérte a 6Színbe menni.
Sok minden lehetséges, amit nem gondolunk annak, nem minden akadály igazi, és van, amit könnyen le is győzhetünk – különösen azokat, amelyek csak rajtunk múlnak.
Aki meghallgatta valamelyik alkalommal a műsorukat, ezt feltehetően ugyanúgy leszűrte belőle.
Néha énekelnek is...
Gerlits Réka és Mészáros Piroska kiemeli, hogy a Caminót is végigjárták, van színészdiplomájuk – ez már két olyan dolog, amelyre sokan vágyakozhatnak.
Az előadás legfőbb haszna egyértelműen az, hogy cselekvésre biztat minket – érdekes lenne tudni, hogy hányan jutottak akármilyen döntésre e projekt hatására.
PS.1. Ha már ez egy vallomásos projekt, én meg nem kritikát írok úgysem, hanem egy személyes blogot, akkor akár közölhetem azt is, hogy én mire jutottam ennek kapcsán.
INNEN már SEMMI KÖZE AZ ELŐADÁSHOZ, hahó!
Azt hiszem, hogy jelenleg az életem ebben a vonatkozásban pont rendben van, ha sok tekintetben egyáltalán nincs is. Én is bevállaltam komfort nélküli utazásokat távoli helyeken, egészen apró gyermekekkel, egyedül is, ahol nemigen beszéltek angolul a helyi lakosok. Megcsináltam az Annapurna körutat végig, a Kék kört, amelynek legnagyobb részét (közel 1900 km-t) háromszor is végigjártam, tavaly sok száz kilométert egyedül és télen. Továbbá nevelek három gyereket... Tavaly 27 év után még a tanítást is abbahagytam, mert vállalhatatlannak tartom magyartanárként az új alaptantervet. Azóta (még eredménytelenül) munkát keresek, miközben írom – kilenc éve - ezt a non-profit blogot, amelyet nyolc ember a Patreonon (és egy azon kívül) támogat és sok színház hív, így legalább az ajánlók megírásáért rendszerint nem kell fizetnem. Folyamatosan dolgozom ezen a blogon, nem unatkozom, és a döntésemet így sem bántam meg, hogy jelenleg – praktikus szemmel nézve – esztelenségnek tűnhet. Azt hiszem, hogy ez momentán pont elég is a bátor döntésekből, de ha van valaki, akinek szintén az az álma, hogy gyalog eljusson innen Rómába (esetleg még délebbre, ha nagyon belejövünk), és a bejegyzéseim alapján el tudja képzelni, hogy nem zavarná, ha sokat beszélgetnénk a színházi viszonyokról, operáról eközben, akkor jelentkezzen. Olaszul folyamatosan beszélek.
PS.2 Helyenként persze egy-egy előadás megnézése is elég bátor döntésnek látszik. Sokról eleve tudom, hogy nem lehetek a célközönsége, de elmegyek, és van, amikor még szerencsém is van, ha nem is mindig. A nagy felfedezésekhez muszáj néha kockáztatni és bátran dönteni.
PS.3. A Bátorságok Könyve Fb-oldaláról használtam fel néhány fotót
