Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Bízom benne, hogy jövőre AJÁNLÓként is hasznosulhat ez a nyomhagyás (NEM kritika), mert hátha nem tűnik el öt-hat alkalom után ez a márciusi bemutató, és Horváth Csaba szegedi Don Giovannijáról nem maradt le végérvényesen mindenki, aki pont holnap akarta megnézni Pesten, a végül eltörölt Primavera Fesztivál keretei között.

DGTOPA táncosok sűrűjében: Sándor Csaba - mögötte-felette pirosban: Dobrotka Szilvia (Elvira)

Horváth Csaba az opera talán kevesebbet játszott prágai változatát mutatja nekünk, amelyből a sokak számára megszokott áriák egy része hiányzik, de ennek oka, hogy a közönség széles rétegei vagy a bécsi változattal, vagy "öszvér megoldásokkal" találkozhattak.  Ez a változat azért szerencsés, mert valóban a főszereplőre tudunk figyelni, a többi szereplő kisebb hangsúlyt kap a megszokottnál. A rendező így Kiss-Benedek Kristóf és Kalászi Zoltán leegyszerűsített fehér terében a lehető legintenzívebben koncentrál a Don Giovanni-jelenségre. A hatalmas fehér felület adná magát, hogy mégis látványszínházzá váljon az előadás épített díszlet nélkül is, csak vetítéssel, és ezzel fokozható lenne a hatás, de nem élnek a lehetőséggel. Csak néhány rudat használnak fel a lehető legváltozatosabban.

DGA tánckar - fekete-fehérben, térdvédőben és alsóneműben

Láthatóan a rendezőt ugyanúgy kevéssé érdekli Don Giovanni környezete, mint amennyire a címszereplőt magát. Ez most egy olyan Don Giovanni, amelyik valóban csak a címszereplőről szól. (Nekem legalábbis - a saját benyomásaimat írom le, más, másféle háttértudással másként értelmezhette akár.)

Horváth Csaba koncepcióját a szegedi színház tánckarára építi, akik fekete-fehérben és félig felöltözötten vannak jelen többnyire: a férfiak alsógatyára, a nők melltartóra vetkőztetve. Szép testükkel inkább tárgyként, a koncepció eszközeiként működnek, erotika helyett inkább sterilitást sugároznak – kevés kivétellel. Ennyi munkáért bőven megérdemelnék, hogy a színlapon név szerint is szerepeljenek, ne csak Hajdu Anita koreográfus említődjön meg. Ez a tíz ember az "untermanja" a produkció élő gúlájának is, amelyben képletesen az énekesek is jelen vannak, a legtetején pedig Sándor Csaba ragyog. Elsősorban őt csodáljuk, bár mindenki más is láthatóan az átlagosnál többet tett ebbe a mozgásszínházi produkcióba, amely az énekesek számára egy tréninggel is felérhetett. (Aki nemrég látta az Eiffelben a Keresztkantátákat Kovács Istvánnal, az könnyedén el tudja képzelni, miként emelnek ki hol jelképesen, hol ténylegesen is táncosok egy énekest. Aki azt szerette, annak megérné akár Szegedre is elutazni egy hasonló élményért.)

DG14

Az első felvonás végén hasonló emberekből álló építmény létre is jön (lsd. a fenti fotót), Sándor Csaba akrobatikus képességei valóban érvényre tudnak jutni bónuszként.

A rendező a saját (általam már régen megszokott, sőt megszeretett) stílusában dolgozik, amelynek egyik jellemzője, hogy a bemutatott mozgássorok helyzeteket, viszonyokat értelmeznek elsősorban, és első látásra sokszor mesterkéltnek, sőt erőltetettnek hatnak. Ez a színházi nyelv nem magától értetődik, megosztó hatással lehet a közönségre, de ha valaki eléggé rá tud hangolódni, észlelheti, hogy nem öncélú és nem darabidegen megoldás.(Az "utolsó vacsora" jelenetet ilyen kifejezőnek ritkán láttam.) Az előadás sikere nagyban függ attól, hogy a befogadó mennyire tudja ezt a stílust valóban elfogadni, illetve mennyire vágyna ehelyett inkább egy hagyományos Don Giovannira, korhűséget imitáló látvánnyal, a megszokott áriákat is tartalmazó zenei anyaggal, amelyben kizárólag az énekesek egyéniségén múlna a hatás. (A pesti Opera jelenleg repertoáron lévő produkciója épp ilyen, és csakis a szereposztásán múlik, hogy hat-e vagy sem.)

DG19Kelemen Dániel Kormányzóként

Ez most nem ilyen "hagyományos", de a Don Giovannira, mint operára így is rá lehet látni. Ki lehetne persze emelni a közeget is (ahogy az előadás karmestere, Dinyés Dániel számos operabeavatójában ezt nagyon aprólékosan megtette), lehetne hangsúlyos, hogy kit miként traumatizál a főszereplő. Jelenleg nem az lesz az érdekes, hogy a történet szereplői miként élik meg a találkozást, emiatt is választhatták ezt a változatot, hanem az, hogy mi nézők mit tudunk ezzel a nagyon önazonos, kételyek és megfelelési kényszer nélküli figurával kezdeni. Don Giovanni ugyan hajlamos a kiszemelt nőknek mindenfélét ígérgetni, hazudozni, de a saját életstílusát nem akarja feladni még akkor sem, amikor a halál közelébe kerül. Semmilyen hatásra nem akar váltani, úgy érzi, hogy így van rendben az élete. Maga a friss erő. Kiapadhatatlan kíváncsiságát, életkedvét, lendületét, bátorságát nem veszíti. Ez a Don Giovanni nincs kiégve, nem unt rá a trófeagyűjtésre, még sok ezer nő bekerülhetne a katalógusába. Nem érzékeli igazi válsághelyzetnek sem a gyilkosságot, sem Elvira megjelenése nem zavarja meg. Utóbbi kis nehezítést jelent mindössze. Itt van végre valaki, aki tényleg jól van. („néhány ezernek jutna üdv a Földön…” – neki tényleg jut) Nem bűnhődik meg igazán, hiába kívánná ezt az igazságérzetünk.

Dg12Cseh Antal: Leporello

Hajlíthatatlansága, elérhetetlensége és a teljessége vonzó lehet, csodálhatjuk, de kelthet irigységet, sőt ellenséges érzeteket is bennünk, hiszen használati tárgyként kezeli az embereket, azaz minket. Szerethetővé nem válhat, mert nincs gyenge pontja és lehetetlen tartósan kapcsolódni hozzá. Csak az nem csalódik benne, aki ezt nem is forszírozná.

Egyszerű ez a karakter, vagy bonyolult? Felfogás kérdése. Az, hogy miként látjuk, elsősorban rólunk szól.

Mi mezei nézők ennyire bátran nem tudunk létezni, ahogy egy asztalra felugrani, vagy más emberek vállára ilyen könnyedén felállni sem. Don Giovanni, illetve ezúttal Sándor Csaba viszont igen.

DG15Kelemen Dániel - Masetto - Don Giovanni álruhában

Ja, igen, és persze nem is éneklünk így – ezt hajlamos vagyok elfelejteni, pont úgy, ahogy magától értetődőnek szoktam venni ajánlóimban (amelyek nem kritikák és pláne nem zenekritikák) az operaprodukciók magas zenei minőségét is. Sándor Csaba színészetével teremti meg a figurát, és egészen magától értetődőnek érzem, ha énekel. Nagyon szép árnyalatú bariton hangja IS van, de elsősorban Don Giovanniként néztem rá, nem egy általam 2015 óta megfigyelt operaénekesként, akit többek között Masettóként is láttam már kétféle rendezésben, Don Giovanniként szintén már kétszer. Utóbbi szerepében még Bukarestben is, ahol néhány héten belül újra fellép Andrei Serban rendezésében. Érdemes azt az előadást is megnézni vele, ha valaki arra tudna járni. Másféle koncepcióban másféle Don Giovannivá tud válni – eddig háromféle arcát mutatta nekem, de továbbra is érdekel, hogy milyen lehet és lesz majd még ezután. (Júliusban Papagénóként nézhető és nézendő, az is nagyon neki való szerep, aki nem tud vidékre utazni, ezt tudja választani az Operában.)

Dg13Zerlina: Bordás Barbara

Ha tetszik, ha nem, hat ránk a kápráztatás, egy énekes a fizikai kondíciójával, vonzó külsejével is dolgozik, nemcsak a hangjával. Pont ezt állapítottam meg éppen előző nap a Figaro3 előadása közben is, amelynek címszereplője fekvőtámaszokkal IS dominált. Ez már csak azért is említődik (ajánló jelleggel, mert erősen szeretem és nemsokára lesz belőle még három!), mert összekötötte ezzel a Don Giovannival Cseh Antal személye, aki abban Bartolóként volt erősen túlöltöztetve (egy 24 kilós jelmezben), most pedig Leporellóként egy nagyon meleg pulóverben tolta végig az előadást. (Pont ilyen szép kék színű kapucnis pulcsit szeretnék én is, de cipzárral – jutott eszembe még, miközben sajnálgattam az énekest. Ezeket a civil gondolatokat menet közben azért igyekeztem lenyomni, de csak eszembe jutottak.)

DG17

Cseh Antal folyamatosan és észrevehetően támogatja a rendezői koncepciót, amely minden figyelmet ténylegesen a főszereplőre irányít. Leporellója elfogadó típus, ritkán meri megkérdőjelezni gazdája életstílusát, mozgását pedig próbálja utánozni, bár láthatóan nehezére esik. Folyamatosan sodródik, és elhisszük neki, hogy most már a nyugalmat keresné egy másik gazda mellett. Mivel gyengének látjuk, megbocsátóbbak vagyunk vele. Nem irigyli a gazdáját és nem lát benne példaképet – elvileg mindkettő lehetséges lenne egy másik koncepció szerint.

DG18

Ez a Leporello szerethető, de nem lopja el showt Don Giovanni elől. Ez most nem az az előadás, amelyiket inkább Leporellónak nevezhetnénk (láttam már ilyet, nem is egyet, hiszen Leporello a hálásabb színészi-énekesi feladat, több közünk van ehhez a karakterhez – inkább vagyunk hétköznapiak, mint rendkívüliek).

Ami a nőket illeti, mindegyikük epizódistaként van jelen, de a tánckar egyes tagjai is beleillenek Don Giovanni kollekciójába. Hiába nagyon eltérő, és önmagában is színes egyéniség (Benedek Mari jelmeztervezőnek is köszönhetően) Kriszta Kinga, Dobrotka Szilvia és Bordás Barbara, mégsem jelenthetnek többet a fekete-fehérbe öltöztetett táncosoknál, akik közül néhányan úgy is képesek érdekessé válni, hogy „egyenruhát” viselnek.

Dg5Kriszta Kinga és Tötös Roland: Donna Anna és Don Ottavio

Az énekesnők ebben a változatban kevésbé kerülnek előtérbe, mintha egy „környezet-központú” Don Giovanniban lennének (ilyennek érzékeltem Hábetler András a youtube-on még mindig elérhető produkcióját, amelyet továbbra is ajánlok), de nem vesznek el így sem. Miután Dobrotka Szilviára már felfigyeltem a miskolci A bolygó hollandiban nagyon kiemelt helyzetben, Kriszta Kingának meg sokszor örülhettem már nem egy olyan előadásban, amikor szintén ártatlan és bájos, de nem jellegtelen fiatal lány volt, számomra ezúttal a meglepetést Bordás Barbara jelentette, bár feltehetően országos viszonylatban hármuk közül éppen ő a legismertebb.

DG10

Bordás Barbarát csak operett-primadonnaként láttam, illetve néhány operabeavatóban futólag, és sajnos elmulasztottam Susannaként a cooperás Figaróban. Hiába néztem meg ötször is a produkciót, a 34 szereplő közül ő volt az egyetlen, akit sehogy sem láthattam. Tegnap lett ebből a három éve nem felejtett hiányból valódi veszteségérzet, mert ebben az előadásban sikerült Zerlinának, a legkevésbé mély női szerepnek igazi súlyt adnia, és ez azért méltó a figyelmünkre. Susannaként pláne kíváncsi lettem volna rá.

Don Ottavio, illetve Tötös Roland nem rúghatott igazán labdába ebben a rendezésben, mert a fő ziccer-áriát ez a változat nem tartalmazza. (Ha egy tenor a „Dalla sua pacé”-t igazán szépen odateszi, akkor a női nézőket jó eséllyel meg tudja hódítani úgy is, ha nem csinál közben sem fekvőtámaszt, és nem is ugrik fel egyetlen asztal tetejére sem.) De ez az előadás nem róla és a háttérbe szorított férfiakról szólt. Az énekesnek egy másik koncepcióra illetve változatra kell várnia, hogy igazán kiragyoghasson a szerepben. (Örüljön, hogy egy igazán vonzó Donna Anna hanyagolja el – ennyit a vigasztalására.)

DG7

Dobrotka Szilviának jó lett volna, ha a második áriát is énekelheti Elviraként, akkor többet megtudunk róla is, de ezúttal tényleg minden figyelem a címszereplőre irányulhatott, és a cselekmény is feszesebben pöröghetett.

Kelemen Dániel viszont nem panaszkodhat, megmutathatja két arcát is a Kormányzó, illetve Masetto szerepében.

Nekem már a miskolci, számomra szintén mérföldkő jellegű Don Giovanniban nagyon tetszett Masettóként, jól áll neki ez a karakter, amelyet már akkor is egyértelműen buffó-figuraként oldott meg. Utána némi kétkedéssel néztem Sándor Csaba 2015-ös „drámai” Masettóját, aki viszont kicsit se tűnt viccesnek. A két alakítás együtt igazolta számomra, hogy az operaszínpadon akár teljesen ellentétes előjellel is be lehet valamit érvényesen mutatni.

Dg16

Kelemen Dániel Masettót igazán élvezi még mindig, és a sértett apafigurát is hozza Kormányzóként annyira, amennyire ehhez a zenés színházhoz kell. Két szereplőjét összeköti, hogy mindkettejük életét Don Giovanni rontja meg. (Ez volt az első olyan általam látott Don Giovanni produkció, amikor ezt a két figurát ugyanaz az énekes adta elő.)

Végezetül feltehetjük a kérdést, miért jelent mást ez az előadás, mintha a Szegedi Nemzeti Színház egy "hagyományos" rendezést állított volna színre?

Nemcsak az énekesek, de mi is kénytelenek voltunk kilépni a komfortzónánkból, és nem elandalodni a szép zenéken, hanem végig agyalni azon, hogy az egyes szereplők melyik mozdulatot miért végzik. De ez nem reménytelen próbálkozás, meg lehetett érteni sok mindent akár első nézésre is. (Az persze igaz, hogy a történet ismeretében mondom ezt. Fogalmam sincs, hogy aki menet közben rakta össze, annak ez mennyire volt könnyű, vagy éppen lehetetlen.)

Éppen ezért, ha már nagy energiákkal létrejött, fontos lenne a produkciót életben tartani, akár előkészítő foglalkozással, hogy a szegedi közönség eljusson az újranézéshez, és néhányan akár beavatottnak is hihessék magukat.

PS. De legyen szó a megtekintés körülményeiről is.

Miután a premierre nem sikerült lejutni, úgy terveztem, hogy a Primavera fesztiválon nézem majd meg ezt az előadást a debreceniek Trubadúrja (Kálmándy Mihály, Gál Erika és Ádám Zsuzsanna!) és a miskolciak Veronja  (Haja Zsolt – Szabó Máté rendezésében) között.

Az eredeti helyszín mégis az igazi, a Szegedi Nemzeti pedig különösen gyönyörű és mivel alig jutottam eddig le, minden estére jól emlékszem, amikor mégis sikerült. Életem első Toscája Gyimesi Kálmánnal, vagy Hábetler András Figarójának a premierje nyilván egészen konkrétan eszembe is jutott.

Dg4

Ez a szombat „Szeged napja” volt, a város pezsgett, tele volt sátrakkal, ünnepi ingyenes rendezvényekkel. Sajnos, ennek az a hátránya megvolt, hogy kevesen mentek el éppen a színházba. Kicsit sajnáltam, hogy akármilyen akció (nyereményjáték? nyilvános vetélkedő?) keretében nem szereztek több nézőt – nyilván más hangulattal mehetett le ugyanez a Don Giovanni a premier környékén, amikor tele volt a színház. De hátha nem ez volt az utolsó előadás, még nem ért véget a sorozat, és tényleg volt értelme ezt az ajánlót megírni. Én mindenesetre élveztem, hogy meg tudtam az élményt magamnak hosszabbítani a megírás által.

DG6

Ps.1. Ildikó, ezúton is köszönöm, hogy levittél, jó volt ez a felhőtlenül kellemes délután és este. Nélküled ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre.

PS.2 A fotók a színház facebook oldaláról származnak, Szabó Luca készítette őket

Címkék: opera Szeged Horváth Csaba Bordás Barbara Cseh Antal Dinyés Dániel Benedek Mari Kriszta Kinga Dobrotka Szilvia Sándor Csaba Tötös Roland Kiss-Benedek Kristóf Kalászi Zoltán Hajdu Anita

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9317832707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása